Az amerikai National Public Radio riportere, Melissa Block beszélgetett az iráni fogságából május 22.-én hazatért, amerikai újságíró: Roxana Saberi-vel. Az amerikai Saberi egy iráni származású apa és japán származású anya gyermeke, aki 4 hónapot töltött iráni fogságban, ahol hamis vallomásra is kényszerítették. Roxana gyermekkora óta ápolja szülei kultúráját Amerikában és örökölt egy bizonyos fajta elhivatottságot, gondoskodást az iráni emberek irányába, amit saját szülei is tápláltak szülőhazájuk felé. Mint tudósító több alkalommal járt Iránban, ahol idén januárban titokzatosan letartóztatták, 8 évre elítélték kémkedésért, majd váratlanul szabadon engedték. Melissa Block az interjúban a letartóztatás és a szabadulás körülményeiről beszélgetett Roxánával.
Melissa Block: Engedd meg,hogy az időben visszavigyelek január 31.-ére, amikor letartóztattak. Hol votál és mi történt? Mire gondoltál mikor az események történtek veled?
Roxana Saberi: Reggel kilenc óra volt, mikor az otthonomban megjelent 4 nyomozó a belügyminisztériumtól. Elkobozták a számítógépem, a könyveim, a jegyzeteim és bekísértek az irodájukba kihallgatásra. Mindez úgy történt,hogy senki ne lássa a szomszédok közül és nekem se engedték meg,hogy bárkit is értesítsek. (kép: Roxana Saberi)
Mellisa Block: Mennyi idő után engedték meg,hogy a szüleidet felhívd North Dakotában?
Roxana Saberi: Legelőször el kell mondjam, hogy elvittek a nyomozóirodából Evin-re még akkor este, ahol egy börtön van. Egész nap ezzel fenyegettek azok, akik kihallgattak, mert nem akartam vallomást tenni valamiről, amit nem követtem el. A kihallgatóim már az első perctől fogva amerikai kémnek tituláltak engem, ami számomra meglepő volt. A szüleimet csak 11 nappal később volt módom felhivni,de azért is minden nap könyörögnöm kellett, mire végre megengedték,hogy beszéljek velük Evin-ből. Azt akarták,hogy hazudjak nekik és mondjam azt,hogy ittas vezetésért vagyok letartóztatva.
Mellisa Block: A szüleidnek azt mondtad,hogy egy üveg bort vásároltál és azért tartóztattak le.
Roxana Saberi: A mai napig nem tudom,hogy miért lettem letartóztatva. Nem azért mert alkoholt vásároltam, nem azért mert engedély nélkül léptem volna be valahová. Azt akarták rám fogni,hogy kém vagyok, de én csak egy könyvemen dolgoztam, amihez riportokat készítettem és fordítottam. A kihallgatóimnak elmondtam,hogy könyvem célja egy hitelesebb, a nyugaton élők számára érthetőbb iráni társadalom bemutatása, de hiába mondtam ezt nekik, mert azt mondták, hogy ez nem igaz és nemzetbiztonság elleni cselekedeteimért súlyos büntetéseket kaphatok. (kép: Roxana szüleivel)
Melissa Block: Áprilisban egy riport alkalmával az apukád azt mondta nekem,hogy az irániak ráderőltettek olyan vallomásokat, amelyek nem igazak és a megfélemlítés hatására mondtál csak olyanokat, melyek valójában kémként ábrázolnak téged. Ebből mi az igazság?
Igen, úgy volt. Mint oly sokszor megtörtént ez már a fogságban lévő emberekkel, akik annyira megakarnak szabadulni attól a nyomástól, amit az állandó kihallgatás és a rosszindulat, a fenyegetőzés jelent a kihallgatóktól,hogy még a videófelvétel jelenléte, a tudat,hogy örökre megmarad a beismerés még az sem számít. Az ember megtörik és én is inkább azt választottam,hogy mondom, amit hallani akarnak, csak legyen vége már. Senki nem tudta, hogy hol vagyok és folyamatosan azt mondták,hogy ha nem vallok, 10- 20 évet is börtönben leszek, de még ki is végezhetnek.
A szüleimre gondoltam, akik nem tudták hol vagyok és mi van velem. Arra gondoltam, hogy a családomból bárkit elhurcolhatnak és inkább azt mondom, amit akarnak tőlem hallani, hogy amerikai kém vagyok. De a lelkiismeretem és a hitem az Istenben jobb belátásra bírt. Az Isten, akiben mindíg hittem cserben hagyott, gondoltam, de rájöttem,hogy az Isten állandóan velem van és nem boldog azért, mert hamisan tanúskodtam azért,hogy megszabaduljak a nyomástól. Visszavontam a hamis nyilatkozatomat és inkább felvállaltam a büntetéseket, amivel fenyegettek engem.
Ez történt, így cselekedtem és az ügyész annyira ideges lett,hogy pillanatok alatt a bíróság elé állított, ahol 8 évre elítéltek. Számítottam erre mikor visszavontam a vallomásom, de úgy gondoltam,hogy inkább leszek rab becsületesen, mint szabad rossz lelkiismerettel, hazugan. Gondoltam azokra, akik utánam jönnek, jó szándékkal, mint én, majd hamis tanúzásra kényszerítve válaszaút előtt találják magukat. Példát akartam mutatni, hiszen a lelkiismeret szabadsága fontosabb, mint egy befeketített tudattal élni szabadon.
Menjünk vissza egy kicsit a kihallgatásokra az Evin-i börtönhöz. Letudnád írni, hogy milyen volt? Voltak fizikai megpróbáltatások vagy csak szellemi megfélemlítések?
Szellemileg és pszichikailag próbáltak állandóan megtörni, de fizikailag nem bántottak.Az első pár napban órákon át hallgattak ki a nap minden szakában. A szemeimet bekötve és a fal felé fordítva volt úgy,hogy négy férfi is fenyegetett, hogy vallomásra bírjon. Mint említettem már korábban, 10-20 évet, illetve a halál büntetéssel is fenyegettek. Nekem folyton a családomon járt az agyam, mert tudtam,hogy aggódnak és nem tudják,hogy mi van velem, hol vagyok.
Mennyi ideig tartott nekik,hogy megtaláljanak?
Sokáig tartott nekik,hogy megtudják,hogy hol vagyok, mert amikor beszélhettem velük, megtiltották nekem,hogy elmondjam nekik a börtön nevét. Azzal is fenyegettek fogvatartóim, hogy a szüleim sem beszélhetnek arról,hogy eltüntem, mert akkor még súlyosabb büntetést kapok. Az ügyvédemtől később megtudtam,hogy eljött Evin-be és kérdezte,hogy itt vagyok-e, de a válasz nem volt.
Ha az igazi vádakat tudják a szüleid, rájöhettek volna, hogy hol vagy?
Igen. Sajnos ők azt gondolták,hogy az alkohol vásárlás miatt vagyok letartóztatva. Próbáltam nekik a beszélgetéseink alatt jeleket adni, hogy nem mondok igazat, de sajnos ez nem tünt fel 
nekik.
Mik voltak ezek jelek?
Kértem őket ,hogy kívánjanak boldog születésnapot a nagyapámnak, aki már pár éve meghalt, de valószínű a stressz miatt fel sem merült bennük,hogy ez egy utalás volt. Hetekkel a letartóztatásom után, amikor az irániak bejelentették,hogy az evin-i börtönben tartanak fogva, vált világossá szüleim számára, hogy nem alkohol vásárlásáért tartóztattak le. (kép: Roxana munka közben, Iránban)
Irán forradalmi bírósága zárt ajtók mögött, egy rendkívül gyors tárgyaláson nyolc év börtönre ítélt. Mire gondoltál és mit éreztél az ítélet kihirdetésekor?
Roxana Saberi: Igazán hálás voltam az Istennek, hogy nem két évet kaptam, mert az nem váltott volna ki akkora felháborodást az emberekből. Gondoltam,hogy ez az ítélet nemzetközi viszonylatban kritikát és nyomást fog gyakorolni a bíróságra, hiszen az igazat mondtam. Annak ellenére,hogy kezdetben a vádlóim rávettek, hogy hazudjak és szabadságot ígértek, ha kitartok az általuk rám kényszeritett vallomás mellett, az igazságot választottam, amelynek felül kellett kerekednie.Éhségsztrájkba kezdtem, amivel a saját magam felháborodását akartam továbbra is hangsúlyozni.
Beszélnél erről kicsit bővebben?
Gyakorlatilag cukros vizet ittam, amit később tiszta vízre cseréltem. Körülbelül két hétig tartott ez. Az első pár nap nehéz volt, de utána hozzászoktam és könnyebb volt. Egy idő után a vérnyomásom leesett és infúziót kaptam, ami hozzájárult ahhoz,hogy úgy döntöttem abbahagyom a sztrájkot.
Mi más miatt hagytad abba ?
Jó pár dolog vezetett az elhatározáshoz, melyek közül a legfontosabb az volt, hogy az anyukám kért rá és azt mondta, hogy ő is elkezdi a sztrájkot, ha nem hagyom abba. Ahogy őt ismerem ezt komolyan gondolta, hiszen hasonlóan makacs, mint én. Aggódtam érte és nem akartam, hogy egy éhségsztrájkba kezdjen. Időközben hallottam,hogy a világban mások is éhségsztrájkba kezdtek miattam. Szerettem volna,hogy ezek az emberek is abbahagyják. Az anyukámnak megígértem,hogy amíg a fellebezés tart, beszüntetem a sztrájkot, de abban az esetben,ha nem nyerek és nem engednek szabadon, akkor újra elkezdem.
Hogyan értesültél arról,hogy mi van az anyukáddal, illetve,hogy mi történik a külvilágban?
A szüleim jöttek Iránba áprilisban és engedélyt kaptak arra,hogy hetente egyszer meglátogassanak. Ilyenkor telefonon beszélgethettünk, de természetesen mindig lehallgattak bennünket.
Roxana, volt néhány zavaros körülmény, félreértés a bizonyítékokkal kapcsolatban, amit ellened felsorakoztattak. Az egyik volt védőügyvéded szerint volt egy titkos irat, amely az amerikaiak iraki, katonai inváziójával volt kapcsolatos, amely a birtokodban volt. Hogy került ez hozzád?
Ez az irat az iráni szervek szerint titkos volt, de én erről nem tudtam. A titkos iratokon egy pecsét szokott lenni, ami ezen az iraton nem volt. Ez egy aránylag új, 2002-es dokumentum volt, amit az irániak nem is tudtak,hogy nálam van, addig amíg én el nem mondtam nekik.
Te mondtad el nekik?
Igen, amikor kihallgattak és titkos iratokról kérdeztek, akkor mondtam nekik el,hogy milyen dokumentumok vannak nálam, de azok közül egyik sem titkos, mert nincs rajtuk a titkot jelző pecsét.
Miért került hozzád ez az irat? Hogy került a lakásodba? Tudnál erről egy kicsit részletesebben mesélni?
Egy állami tanulmányt szerkesztettem és javítottam angolul egy állami kutatásokat végző hivatalban és ott másoltam le magamnak.
Ez egy olyan dokumentum volt amin dolgoztál?
Nem, de nem volt számunkra megtíltva, hogy olvassunk az iratokból, melyeket ott tároltak, én pedig természetemnél fogva érdeklődő ember vagyok és sokszor olvasgattam az ott tárolt iratok között.
Miért döntöttél úgy,hogy ezt az iratot lemásolod magadnak?
Történelmi jelentőséget tulajdonítottam neki és mint ereklyét akartam belőle egy másolatot, de semmi rossz szándékom nem volt vele.
A védőügyvédeid szerint, mint fordító és titkár voltál alkalmazva Iránban egy állami hivatalnál. Ez a kijelentés azonos azzal, amit valóban dolgoztál?
Csodálkozom ezen, mert nem dolgoztam hivatalosan senkinek. Egy internetes oldalnak fordítottam és javítottam cikkeket, melyek talán kapcsolatban álltak ugyanazzal az épülettel, ahol az iratok közül sokat fordítottam,de az én meggyőződésem az volt,hogy én egy nyugati internetes oldalnak segítek.
A volt védőügyvéded szerint azzal is megvádoltak,hogy titkos CIA ügynökökkel találkoztál Iránban.Ez igaz?
Nem.
Akkor ezt honnan vették?
Nem tudom, de már maga az a tény is furcsa,hogy erről most hallok először. Mióta szabadon engedtek, a védőügyvédeim közül többen nyilatkoztak olyan dolgokról, melyekről én nem tudtam. Ennek lehet több oka is. Például, hogy ők továbbra is Iránban élnek, ahol ők bármikor bajba kerülhetnek azért, mert engem védtek. Nekik is meg kell élniük, nem hibáztatom őket. Először én is hamisan tanúskodtam, arra gondolva,hogy magamnak jót teszek és lehet,hogy a hamis tanúvallomásomra építve gyártanak még mindíg bonyolult történeteket.
Iráni tartózkodásod alatt többször kirándultál Izraelbe, ami sokak szerint nem tetszett az irániaknak. Mi a véleményed erről?
Lehetséges, mert összeségében semmi nem tetszett nekik. Úgy is fogalmazhatnék,hogy üldözési mániában szenvedtek velem kapcsolatban. A tárgyalás során kiderült,hogy éveken át figyeltek engem. Lehallgatták a telefonbeszelgetéseimet, elolvasták az emailjeimet. Erre gyanakodtam már régen, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert nem voltak rossz szándékaim, azt pedig tudtam,hogy az irániak zárt társadalomban élnek, igy természetes,hogy nem tetszik nekik egy külföldi újságíró tevékenysége a hazájukban.
Az iráni sajtóigazolványod 2006-ban lejárt, nem gondolod,hogy anélkül dolgozni Iránban rizikóval jár?
Ha hivatalos sajtótájékoztatóra mentem volna és onnan tudósítottam volna, akkor az rizikós lett volna, de azon kívül nem illegális írni, tudósítani és fordítani még Iránban sem.
Az Iránban, fogságban eltöltött 100 napból mi az, amit a legfontosabbnak tartasz, mint tapasztalatot, mint mottót?
Az ember hite és annak az ereje az, ami sorsdöntő. A testi és fizikai fájdalmak eltörpülnek és lényegtelenné válnak, ha az ember megtartja a hitét, mert azt nem tudják elvenni, azt nem tudják kiragadni az emberből és maga a hit az, ami a leghatásosabb fegyver a fogvatartók ellen. Az iráni börtönökben rengeteg nőt tartanak fogva ártatlanul, akik mögött nincs nemzetközi összefogás, hogy kiszabadulhassanak. Tőlük rengeteget tanultam és megerősítették bennem a döntésem helyességét,hogy kiálltam az igazság mellett, hogy visszavontam a hamis vallomásomat.
Most,hogy itthon vagy szabadon, hónapokig tartó iráni megpróbáltatás után, gondolod,hogy valaha visszatérsz Iránba?
Minden valószínűséggel, hiszen büszke vagyok arra, hogy amerikai vagyok, de büszke vagyok az iráni és a japán gyökereimre is. Iránban az emberek többségétől szeretetet kaptam és az örökre megmarad bennem, elkötelez,hogy újra közöttük legyek.
Fordítás: Devecseri Tamás
Forrás : NPR
Képek: Ronald Zak,John Poole/NPR and Behrouz Mehri
http://amerikaihir.nolblog.hu/archives/2009/07/19/Interju_az_Iranbol_kiszabadult_amerikai_ujsagiroval/Roxana Saberi -
http://en.wikipedia.org/wiki/Roxana_Saberi
