2011/07/20

Bán Zsófia: Genderközivé lesz

http://mozgovilag.com/?p=629
Bán Zsófia: Genderközivé lesz (Gender Check – Gender Roles in the Art of Eastern Europe. Kurátor Bojana Pejic. Ludwig Museum, Bécs, 2009. november 13. – 2010. február 14.)

Ha azt mondom, gender, te azt mondod, beszélj magyarul; ha azt mondom, gender és művészet, te azt mondod, jó, hogy nem művészet és télikabát; ha azt mondom, feminizmus, te azt mondod, na ne fárasszál; ha azt mondom, művészet és feminizmus, te azt mondod, (idézhetetlen); ha azt mondom, művészet és politika, te azt mondod, hol élsz te, azon már túl vagyunk; ha azt mondom, művészet és hatalom, te azt mondod, csak esztétikai érték van, és minden más imperialista hablaty. Látható: félszavakból is megértjük egymást, és ezt a dialógust bármikor, bármilyen helyzetben, újra és újra el tudjuk ismételni, mint valami szcenírozott mantrát. Van benne valami végtelenül megnyugtató, mert mindig lehet számítani a másikra, arra, hogy hozza a dialógus ráeső részét, és soha nem hibázik. Aztán néha vannak események – ritkán itthon, gyakrabban másutt – amelyek ezt a jól begyakorolt performanszot egy kicsit kibillentik és másfelé viszik. Úgyszólván, hogy egy klasszikust idézzek, el lehet gondolkodni rajtuk, mint a szavakon.

A bécsi Ludwig Múzeumban megnyílt, négyemeletnyi óriáskiállítás arra vállalkozik, hogy áttekintést nyújtson az elmúlt húsz év kelet-európai művészetéről kifejezetten abból a szempontból, hogy a berlini fal leomlása óta hogyan változott a nők és férfiak, illetve a test reprezentációja a művészetben, s egyúttal ajánlatot tesz arra is, hogy miként lehet a művészettörténet-írás nagy narratívája helyett alternatív narratívákat, történeteket kialakítani, melyeket éppen az elmúlt húsz év társadalmi-politikai változásai tesznek szükségessé. A Bojana Pejic kurátor vezetésével, valamint egy huszonöt fős, művészettörténészekből és kritikusokból álló csapat kutatómunkája eredményeként létrejött kiállítás egyértelműen úttörő vállalkozásnak számít, amennyiben ezt a szempontot kelet-európai művészetre, s ilyen széles, huszonnégy országra kiterjedő merítésben s több mint 200 művész szerepeltetésével, még soha nem alkalmazták. (A kutatócsapatban Magyarországot András Edit képviselte, aki a katalógus egyik tanulmányát is írta.) S azzal, hogy az Erste Alapítvány támogatásával a bécsi Ludwig otthont adott ennek a kiállításnak, az esemény megfelelő, széles körű láthatósága is biztosítva van. Csak az a kérdés, hogy azokban az országokban, ahonnan a kiállítás művei származnak, egy ilyen esemény milyen mértékben tud hatni a művészetről való gondolkodásra, illetve a művészettörténet-írásra. Ez nyilván a (remélhetően nem túl távoli jövő) zenéje, s az is nyilvánvaló, hogy a változások mértéke és üteme más és más lesz a különböző kulturális-politikai kontextusú országokban.

S talán éppen ez a földrajzi meghatározottság az, ami a művészettörténet-írás nagy narratíváját ebben a régióban eddig is meghatározta, csak éppen ellenkező előjellel, hiszen a művészet autonómiáját hirdető modernista szemlélet egy az államtól és ideológiai tartalmaktól mentes, univerzális művészetszemléletet hirdetett (s a kritikai mainstreamet illetően hirdet a mai napig), amely mentes földrajzi és egyéb meghatározottságoktól (lásd még: „csak a Minőség számít!”), melyek szerinte gettósítanák egy ország (vagy akár egy csoport) művészetét, vagy úgynevezett „művészeten kívüli” szempontokat (lásd pl.: gender/társadalmi nem avagy hatalmi diskurzusok) érvényesítenének. Egy Európához visszacsatlakozó, illetve felzárkózó térség nem kívánta többé „Keletként” definiálni magát (mely stigmaként megélt elnevezést a Másiktól kapta), hanem a művészet, úgymond, univerzális kontextusába ágyazva szőtte új történetét. A probléma persze ott kezdődik, amikor egy gondolkodásmód, amely kiváló ellenálló stratégiának és erőnek bizonyult a diktatúra évei alatt, tovább él a politikai térkép átrendeződése után is, és nem vesz tudomást olyan új jelenségekről, kérdésekről, problémákról, amelyek a művészetet az új időkben óhatatlanul befolyásolják, s amelyekre a művek maguk is gyakran reflektálnak. A gettósítás és a mindennemű ideologikus/politikai tartalommal szembeni kérlelhetetlen (és a maga idejében jogos) ellenszenv azt eredményezi, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik. Jelen esetben, konkrétan: a múltat, mi több, a sok szempontból közös múltat.

Éppen ezért messzemenően indokolt választás a kurátor részéről, hogy a kiállítást az ötvenes-hatvanas évektől indítja, ami módot ad arra, hogy ha nem is át-, de betekintést nyújtsanak a mondott időszakban uralkodó, a politikai rezsim által meghatározott vizuális rezsimről, mégpedig a (társadalmi) nemek, a test és a szexualitás ábrázolásának szempontjából. S ha felmerülne a kérdés (mint ahogy rendre felmerül), hogy miért is lenne éppen ez a „kiragadott” (sőt: „művészeten kívüli”) szempont legitim választás, arra az a meglehetősen kézenfekvő válasz kínálkozik, hogy bárki, aki átélte a diktatúra időszakát (nota bene: bármilyen diktatúráét), a legváltozatosabb módokon tud beszámolni arról, hogy a rendszer milyen mértékben hatol be a test, illetve a test szabadságának kérdéseibe, s ha valami, hát éppen ez az, ami univerzális, s ami alól senki nem tudta/tudja kivonni magát. Ám a Gender Check egyúttal arról is tanúskodik, hogy az elmúlt politikai rendszer elmúltával egy új politikai rendszer következett, amelyben e kérdések, problémák nem szűntek meg, csak nagymértékben átalakultak. S a kiállítást éppen az átalakulások fajtái – s nem országok vagy művészek – szerint csoportosították, az egyes részeket különböző témakörök alapján kidolgozva, úgymint: (első emelet:) A múlt újraépítése 1989 után; Dolgozó nők, dolgozó férfiak; A munka hősnői: emancipáció és elégedetlenség; Privát valóságok, személyes ellenállások; (második emelet:) Gender és self performálása; A heroikus férfi szubjektum újragondolása; Párok, kapcsolatok, szerelmek; Nők az ábrázolásban: régi sztereotípiák vs. latens feminizmus; Az önreprezentáció politikája; Nőművészek megfelelően univerzális művészete; (harmadik emelet:) Kapitalizmus és gender; (negyedik emelet:) nacionalizmus és kritika; Konvenció és transzgresszió; Femina: Identitás, spektákulum és maszkírozás; A privátszféra átpolitizálása. Hozzá kell tenni, hogy a Gender Check nemcsak olyan műveket és művészeket mutat be, amelyek vállaltan foglalkoznak a társadalmi nem, a testábrázolás, illetve szexualitás kérdéseivel, illetve adott esetben vállaltan feminista szemléletmódot közvetítenek, hanem sok olyat is, amelyik akarva-akaratlanul felkínálja magát az efféle olvasatra. Ilyen értelemben a kiállítás nem pontos történeti vagy földrajzi áttekintést, hanem olvasatokat ajánl megfontolásra. Ami, jó esetben, egy a témával kapcsolatos szélesebb körű diskurzus beindítását indukálhatja a régióban.

A kiállítás többféle médiumban létrehozott alkotásokat mutat be: festmény, szobor, video, plakát és installáció egyaránt képviselve van, s a mára már sztárokká vált művészek (Zbigniew Libera, Oleg Kulik, Magdalena Abakanowicz, Marina Abramovic, Anri Sala, Katarzyna Kozyra, Tanja Ostojic és sokan mások) mellett sok többé-kevésbé ismeretlen művész művei is szerepelnek. A kiállításra belépő látogatót egy telitalálatos festmény igazítja el arról, amiről az egész kiállítás szól: a lengyel Wojciech Fangor meghökkentően korai, 1950-es képe a szocialista realista nő- és férfiábrázolást, azaz a „szocialista embertípust” egy nyugati, „dekadens” nőfigurával, egy turistával hozza össze, melynek komikuma és ravasz, interpretatív kétélűsége remek felütést ad. Egy ilyen hatalmas anyagot nyilvánvalóan lehetetlenség e szűkre szabott írás keretei között áttekinteni, s csak kiemelni tudok néhány, számomra emlékezetes alkotást – illetve olykor csak szerzőt, mert az impresszíven vastag katalógus nagy hiányossága, hogy csak a művészek névsorát hozza országokra lebontva, de a művek címét nem – így például megemlíteném Anri Sala albán származású művész 25 perces video-dokumentumfilmjét („Intervista – Finding the Words”), amely egy megtalált archív filmtekercsről szól, amelyen hang nélkül a művész anyja látható fiatal lányként, amint egy politikai nagygyűlés után interjút ad, s fia az eltűnt szavak nyomába ered, hogy megtudja, mit is mondott az anyja, ami egy süketek iskolájában dolgozó tanár segítségével sikerül is neki, aki képes szájról olvasni, minekután Sala szembesíti anyját saját szavaival, aki hitetlenkedve hallgatja egykori saját magát – a kiállításon talán az egyik legszebb, legmegkapóbb mű. De folytathatnám Katarzyna Kozyra Olympia-fotóparafrázisával, amelyen betegen, meztelen testét a tekintetnek felkínálva fekszik egy kórházi műtőasztalon, miközben rákos testébe infúzió csöpög, vagy Vladislav Mamyshev-Monroe fotósorozatával, amelyen női szerepeket performál, vagy Oleg Kulik agresszív erőtől duzzadó óriás-teniszezőnőjével, akinek végtagjain durva beavatkozásokra utaló varratok látszanak, vagy a szlovák művészpáros, Anetta Mona Chisa és Lucia Tkacová végtelenül komikus „pornó” videóját, amelyen a két művésznő felöltözve imitálja a pornófilmek gesztusait és a férfi és női szexualitás efféle ábrázolásának leharcolt, üres automatizmusait, vagy a cseh Eva Kmentová „Agresszív kocká”-jával, amelyből tüskeszerű falloszalakzatok állnak ki, hogy most a népes magyar résztvevőket ne is említsem, mint például Németh Ilona híres vörös, beszélő ágyát („Polifunkcionális nő”) vagy, mondjuk, Berhidi Mária letisztult szobrait. Itt kell talán megemlíteni az olykor meglehetősen szembetűnő földrajzi kiegyenlítetlenségeket, amennyiben a kiállításon nagy túlsúlyban szerepelnek az ex-Jugoszlávia, valamint a balti államok művészei, Magyarország és Lengyelország is elég nagy súllyal szerepel, ám más országok viszonylag kevéssé (pl. méretéhez képest Oroszország), s itt nem lehet tudni, hogy ez azért van-e, mert az adott területen végzett kutatások csupán ennyi kiállításra érdemes művet tudtak összeszedni, vagy inkább kurátori koncepcióról van szó. S ehhez kapcsolódva olykor hiányzik a földrajzi-nemzeti kontextusok különbségeiből adódó különbségek érzékeltetése is, amelyet egyébként a kiállítás koncepciója a kelet-európai térséggel kapcsolatban nagyon is érvényesít (helyesen). Mert míg a diktatúra érájában nagyon is beszélhetünk egyfajta egységesen és erőszakosan érvényesített vizuális nyelvről (noha még ezen időszakon belül is nyilván kimutathatóak különbségek), a rendszerváltás után ez a nyelv nyilvánvalóan pluralizálódott az egyes térségek szociopolitikai és kulturális adottságai alapján, s ezt talán érdekes lett volna jobban érzékeltetni, hiszen ellenkező esetben újfent valamiféle általánosan érvényes és érvényesíthető nyelvről beszélünk. Ám e megjegyzéseket elhomályosítja a Gender Check nyilvánvalóan nagyszabású és nagyra törő vállalkozása, amelyik remélhetően nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy ha azt mondom, gender, te majd azt mondod, ja, vágom.


Gender Check – Gender Roles in the Art of Eastern Europe. Kurátor Bojana Pejic. Ludwig Museum, Bécs, 2009. november 13. – 2010. február 14.

Mit akar valójában a feminizmus?

Mit akar valójában a feminizmus?

Ez a látszólag ártatlan egyenjogúsági mozgalom eleinte a nők választójogát tűzte zászlójára, ám napjainkban már olyan elfajzott ötletekkel áll elő, mint hogy a férfiak is ülve pisiljenek, vagy hogy a nyelvkönyvekben több nőnemű alannyal ellátott pédamondatot használjanak.


A feminizmus valójában a társadalom további szétverésére irányuló törekvés, amely beteg, torz lelkű nőket vesz rá, hogy butább társaik önzését felkorbácsolva lehetetlen követeléseket támasszanak párjukkal és általában a férfiakkal szemben, és hagyják el azt a férfit, aki ezeknek az ostobaságoknak nem tud vagy nem hajlandó megfelelni. Mindezt egyetlen jelszó alatt: női önállóság!

Ép lelkű ember - férfi vagy nő - tudja, hogy egyik nem sem hirdetheti magát önállónak és a másik nemtől függetlennek. Férfi és nő együtt alkot életképes párost, és bizony, ha tetszik, ha nem, csak akkor tudják kiegészíteni egymást, ha kölcsönösen elismerik egymás előnyeit és hátrányait. A férfi rendszerint fizikailag erősebb, a nő azonban kitartóbb, a férfi jobban tájékozódik, a nő viszont pontosabban emlékszik részletekre. Ha elhitetjük a nőkkel, hogy nincs szükségük a férfiakra, megkapjuk a mai társadalmat: a sok beképzelt, öntudatos nő világát, ahol elvileg mindenki nagyon boldog kéne hogy legyen, de nem az, mert miután mindenki mindent elért, rettentően unatkozik egyedül, büszke szingliként... Ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy a feminista mozgalom végső célja éppen ez, a családok szétverése és a házasság, mint intézmény eltörlése, olvassa el az alábbi idézeteket a feminista mozgalom legismertebb alakjaitól.

"Hogyan semmisítsük meg a családot? Az igény máris megkérdőjelezi a család, mint ideológia létjogosultságát. Szükséges, hogy a nők új közösségeket alakítsanak ki, ahol együtt dolgozhatnak és közösen harcolhatnak. A nőknek érezniük kell, hogy szabadon elhagyhatják férjeiket, és elérhetik az anyagi függetlenséget akár munka, akár segélyezés révén."
(Roxanne Dunbar: A nők felszabadítása)

"A család intézményét el kell törölni, az embereknek jobb formát kell találniuk az együttélésre. (...) A családok szétzúzása, bármit is jelent egyeseknek, egy igazi forradalmi folyamat. (...) A család az elnyomás intézménye, amely apró, elszigetelt csoportokba zárja az embereket, hogy azok ne tudjanak fontos közös érdekeikért harcolni."
(Linda Gordon: A család funkciói)

"A feministák régóta kijelentették, hogy a házasság az elnyomás eszköze, ami csak veszélyt és rabszolgaságot hoz a nőkre."
(Barbara Findler, Ms. Magazine, A házasság a válasz?)

"A család a nő elnyomásának sarokköve: kierőszakolja a nő függését a férfitól, kierőszakolja a heteroszexualitást, és a következő generációkra is a férfi felsőbbrendűség és az alárendelt női szerep elfogadását kényszeríti."

(Alison Jagger: Feminista politika és emberi természet)

"Az osztályharc legrégibb ismert formája a monogám házasságban élő férfi és nő között kialakuló ellentét. Az osztályelnyomás legősibb formája a nők férfiak általi elnyomása."
(Friedrich Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete, New York, International Publishers)

(Bombagyár nyomán Szent Korona Rádió)

Dzsentrik és macsók

Szerda, 2010. június 16. 05:21
Sztankay Ádám írása

Hadas Miklós a férfiszerepekről

Dzsentrik és macsók

A honi szociológusok közül ő az egyetlen, aki a genderkutatásnak – a társadalmi értelemben vett nemi szerepek feltárásának – a „férfivonalával” foglalkozik. Nemrég jelent meg új könyve A férfiasság kódjai címmel. Ebben a témát elsősorban a művészet, a sport, illetve a társadalomtudományok területén vizsgálja. Elemzéseiből az is kiderül: a Kádár-kor pártfunkcionáriusa vagy akár ellenzéki értelmisége is sokban hasonlított Krúdy Gyula világának dzsentrijéhez. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

- Könyvének címlapján Giuseppe Arcimboldo festménye. Színes hím madarak. Nem lehetett volna Michelangelo Dávidja?

– Az túl tökéletes. A bagoly, páva, pulyka és a többi madár példázhatja az okos, a büszke, a harcos, a tétova és egyéb típusokat. A könyv tervezője, Czeizel Balázs eredetileg másik Arcimboldo-képet javasolt. Punnyadt zöldségekkel.

- Ön tudja, hol a határ. Az elmúlt tíz évben több munkája is megjelent a témában.

– Így is le vagyunk maradva. Az angolszász tudományos életben már a hatvanas–hetvenes években jelentek meg hasonló tanulmányok. A feminizmus második hullámára reflektálva, amely a patriarchális társadalmat akarta leleplezni.

- Mi volt erre a férfiak válasza?

– Mi is önálló nem vagyunk. Saját viselkedésformáinkat a nőkéhez hasonlóan strukturáltan kell meghatározni. Nemcsak elnyomók, de akár áldozatok is lehetünk. Nemi sajátosságaink tudattalanul is megnyilvánulnak: a piactól a politikán át az ágyig; vagy a tudománytól a vallásig.

- Személyes indíttatása is volt a férfikutatásokhoz?

– Én is a feminizmusból tanultam meg: kutya kötelességünk, hogy megpróbáljuk saját kötődéseinket meghatározni, amikor tudománnyal foglalkozunk. Mert nem mindegy, kik vagyunk valójában. Én sokáig reflektálatlan vérmacsóként léteztem. Negyvenéves koromig eszembe sem jutott feltenni a kérdést: vajon ahogyan a nőkkel viselkedem, vagy apaként, vagy ahogyan a férfitársadalomban küzdök, az mennyire vizsgálható szociológiailag. Iskolapéldája voltam a honi férfiak archetípusának. Nem volt szép, ahogy harmincéves koromig a nőkkel bántam. A házasságom első tíz évében természetesnek tartottam, hogy a feleségem kiszolgál. Mára azonban nincs olyan hagyományos női tevékenység – a főzéstől a vasalásig –, amelyet ne végeznék el. Persze nem mindig szívesen, de ezzel a nők is így vannak.

- Könyvéből kiderül: nem csupán világrészenként, de még Európán belül is vannak karakteresen eltérő sajátosságok. Például a játékosabb, líraibb olasz férfiak és a páváskodóbb spanyolok között. A Szindbád című film kapcsán pedig azt elemzi: a kádári Magyarország férfijai szinte egyként korábbi dzsentroid mintákat követtek.

– A rendszerváltás környékén újranéztem Huszárik Zoltán filmjét, és akkor ismertem fel: nemcsak sajátos esztétikumot, de posztmodern világlátást képvisel. Rejtett férfi-viselkedésminták is felfedezhetők benne. A hegemón, erős, csábító, szép férfi mintáját a filmben Latinovits Zoltán példaértékűen testesítette meg – a szó szoros értelemben. Ami éppúgy jelenvaló volt a hetvenes évek kádári társadalmában. Tudományosan szólva: Latinovits karaktere egy létező, rendszerektől független, hegemón férfi korporációjaként jelenik meg. Azt próbáltam elemezni: Krúdy Gyula vagy Móricz Zsigmond korának férfimintái milyen finom áthallásokon keresztül éltek tovább a Kádár-korban. A vidék Magyarországának vadászatain, a termelőszövetkezetek világában vagy akár a városi értelmiség köreiben.

Ajpek Orsi felvétele
- Azt is állítja: a dzsentrikarakter „átesztétizálja” a macsóskodás morálisan amúgy elítélhető kilengéseit.

– Szindbád számára természetes, hogy csábít. Instrumentumként kezeli a nőt. Ez Huszárik filmjében létevidenciaként jelenik meg. Az új nő bekebelezése iránti igény erkölcsi konfliktusait a nők iránti csodálatával, a testi beteljesülés szépségének hangsúlyozásával, az erről szóló beszéd rafináltságával oldja fel. Ám miközben a férfi esztétikai diskurzust folytatva csábít, tulajdonképpen tisztességtelenül bánik a nőkkel. A férfi számára természetes, hogy több nővel is „együtt érez”, de ezt a nőnek nem engedi. Még a huszadik század közepén is evidencia volt, hogy más erkölcsök vonatkoztak a férfiakra, mint a nőkre. Ami a Kádár-korszakot illeti: a rendszerkritikus ellenzéki a nők kapcsán simán „cinkosává” vált az uralkodó osztály tagjainak. Ibikéhez, Jucikához mindnyájan egyformán viszonyultak.

- Ám aztán, ahogy írja, a rendszerváltás idején Szindbád „meghalt”.

– Megszűnt a kizárólagos hegemón minta, a rejtett múltbeliség, amely még a Kádár-rendszer diktatórikus körülményei között is tenyészhetett. A Latinovits által megjelenített férfi kizárólagossága – a feminizmus vagy éppen a férfikutatás és a plurális társadalom más folyamatainak hatására – a kilencvenes években megkérdőjeleződött. Jöttek az öndestruktív, a szenvedő, az elnyomott férfiak. Meg persze az újbunkók. Általában a többféleség lett jellemző. És itt visszatérhetünk a könyv sokmadaras címlapjához: kezd elfogadottá válni, hogy sokfélék lehetünk. Csúnyán fogalmazva: megtörténik a férfinem legitim pluralizálódása. Az egyik fejezetben azt mutatom be, hogy mindez a nemzetközi tömegkultúrában is megtörténik. Nézzük csak meg, kik léptek az olyan szép csábítók helyére, mint Gérard Philipe, Marcello Mastroianni vagy Alain Delon. Az új karakterek között találjuk a testes, busafejű Gérard Depardieu-t, a kopasz John Malkovichot. Vagy az amerikaiaknál már elég korán Donald Sutherlandet. Tehát a hegemón férfi kizárólagossága – az életet átesztétizáló hajlamával együtt – megszűnt.

Régi dzsentrik (Mastroianni, Delon, Latinovits)


- Tisztábbak lettek a játékszabályok?

– Amennyiben például nagyobb teret kapnak a nők, és azt mondják: eddig, és ne tovább. Már nem evidens, hogy a férfi van hatalmi helyzetben, a férfi szexuális igényeit kell kielégíteni, a férfié az utolsó szó. Egy férfinak már magyarázkodnia kell, ha szexista dumák szaladnak ki a száján. Ez ma már nem sorolható az esztétika tárgykörébe. A nyilvánosság előtt szereplő férfiaknak pedig különösen észnél kell lenniük.

- A magyar politikában mégis megesik: férfi politikusnak csókol kezet asszony, vagy férfi politikusok szólnak úgy a nőkről, hogy az kicsit sem elegáns. Általában a magyar politika: nagyjából hímek csatája.

– Magyarországon nyolc éve még úgy tűnt, hogy „esélyegyenlőség” címszó alatt a politika oldaláról is pozitív változások indulnak. De a téma egyre kisebb hatáskörű államtitkárságok alá sorolódott. Tudható: most még lejjebb kerül. Visszarendeződés zajlik. Intézményi szinten a férfiasság újra hatalomra jut.

Régi dzsentrik (Mastroianni, Delon, Latinovits)


- Magyar sajátosság?

– Hasonló játszódott le Amerikában, a nyolcvanas évek Reagan-korszakában. A korábbi időszakok polgárjogi, feminista előretörése, a genderforradalom után ismét a neokonzervatívok hagyományos mintái – például a cowboyromantika – kerültek piedesztálra. A genderkutatók ezt úgy hívták: remaszkulinizáció. Ami aztán a Clinton-rendszerben megingott, majd a Bush-érában fölerősödött. A magyar politikában is ez a hullámzás tapasztalható. Bár a nemi szerepek tekintetében azért itt sosem volt komolyabb kiegyenlítődés. A jelenlegi parlamenti konstellációban pedig a nemi összetételt illetően – csak harmincvalahány a női képviselő – a legutolsók leszünk Európában.

- Ennyit a legitim pluralizálódásról. Jönnek a hegemón macsók.

– Árnyaltabb a kép. Amikor a nyolcvanas években egyetemre kerültem, hatvan-hatvanöt százalék volt a férfi hallgatók aránya a közgázon. Manapság a közgázon és a társadalomtudományi szakon is több a nő. A sportban is tapasztalhatjuk a női jelenlét hatványozódását. A művészet területén is folyik a kiegyenlítődés. Nálunk éppúgy, mint világszerte. A nagypolitikában a „macsó visszacsapás” ebből a szempontból természetellenes. Ezért hosszú távon nem is fenntartható.

Mai macsók (Malkovich, Depardieu, Sutherland)

Feminista érzékiség

Drozdik Orshi kiállítása a Budapest Kiállítóteremben

Drozdik Orshi guerrilla girlként a nyolcvanas évek new yorki művészeti köreiben ismerkedett meg a feminista gondolatok felforgató erejével. Aktuális kiállításának visszatérő témája a női szexualitás.

Süvecz Emese| Népszabadság| 2007. március 6. |nincs komment







Garantáltan csalatkozni fog ki nyakába veszi a várost, hogy Drozdik Orshi kiállítására ellátogatva elégíthesse ki női szex képek látványára éhes tekintetét. Csalatkozik mivel a kiállítás nem a megszokott kommersz módon és szándékkal jeleníti meg a nemi vágyról szőtt alkotói fantáziát. Fontos szempont, hogy a Vénuszok, drapériák, testhajlatok című bemutató kiállító művésze neme szerint nő, politikai identitását tekintve tudatos feminista.


Testhajlatok
Drozdik Orshi
A kiállító térben a női akt hagyományos ábrázolásának részletei főszerepet kapnak, a kivágások által értelmezésük átalakul: a testhajlatok neves barokk festményekből kölcsönzött stilizált részletek, melyek önálló kompjúternyomatok formájában jelennek meg. Drozdik fotómunkáin a drapériák nem a női aktfestmények jellegzetes kellékeként, egyszerű díszítő funkció hordozóiként, hanem önmagukban egységes egészként, a női érzékiség autonóm megjelenítőiként szerepelnek. A fotókon és kompjúternyomatokon ábrázolt absztrakt motívumokat Drozdik olajfestmények formájában újrafeldogozza. A művészi stratégia a látogatók hagyományosan a férfikultúra által szocializált tekintetét "eltérítve" önálló jelentéssel ruházza fel a női szexualitást ábrázoló képek tartalmát.


Drapériák
Drozdik Orshi
A klasszikus művészet történet feminista kritikáját Drozdik már több korai munkájában is alkalmazta. Az 1977-es Akt című performansza az akadémikus rajzoktatás női testet tárgyiasító, íly módon degradáló gyakorlatával foglalkozott. A performansz során az alkotó egy, a közönségtől gézzel elfüggönyözött teremben modell segítségével akt képet rajzolt, miközben a külső teremben rekedt látogatók neves férfi művészek és művészettörténészek megnyitóbeszédeit hallgathatták. A performansz az akadémiákon dolgozó női modellek kiszolgáltatottságára valamint általában a női szempontok tudatosítására hívta fel a figyelmet. E kérdés továbbra is aktuális – az akadémián tanárként foglalkoztatott nemek arányát tekintve mindenképp. Drozdik kritikáját intézményesítheti, mivel 2005 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetemen működő festő szak egyik mestertanára.

HIRDETÉS


Testh - Veronese
Drozdik Orshi
A kiállítás megtekinthető 2007. március 25-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig. Budapest Galéria (Cím: 1056 Budapest, Szabad sajtó út 5.)


Részlet a kiállításból
További tranzit.hu cikkek:

A Művészetek Palotája Kft. utcai reklámkampányáról

Krzysztof Wodiczko Budapesten

Az őszi budapesti zavargások képzőművészeti visszhangjáról


2011/04/21

az Év Nője 2010

az Év Nője
Hétköznapi hősNők és politikusok is arattak az Év Nője díjkiosztón
http://www.hirado.hu/Hirek/2010/11/10/11/Hetkoznapi_hosNok_es_politikusok_is_arattak_az_Ev.aspx
2010. november 10. 16:02

Idén Cher, Julia Roberts és Fergie mellett több kevésbé ismert hölgy is főszerepet kapott a Glamour Women of the Year gáláján
Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése

A film vagy a zene ünnepelt csillagai, mint Julia Roberts vagy Cher, a világ több vezető női politikusa és olyan kevésbé ismert nők is megkapták a Glamour magazin az Év Nője kitüntetését, akik példamutatásukkal vívtak ki maguknak elismerést.
Constance McMillen

A New York-i Carnegie Hallban hétfőn este megrendezett díjátadó ceremónián a trófeát többek között egy 18 éves amerikai diáklány vehette át, aki a nyilvánosság előtt vívta meg háborúját egy iskolai kerülettel, amiért nem engedték, hogy leszbikus partnerét vigye magával a szalagavató bálra, és eltiltották a szmoking viselésétől.

A Mississippiből érkezett Constance McMillent - aki egyébként az alkalomra tervezett szmokingot viselt - az est folyamán szintén díjazott énekesnő, Fergie méltatta helytállásáért.
Hawa Abdi és lányai

Hawa Abdi szomáliai orvosnő lányaival részesült az elismerésben azért a fáradhatatlan munkáért, amelyet a háború dúlta ország menekültjeinek körében végeznek élelemről és orvosi ellátásról gondoskodva.
Katie Spotz

A 22 esztendős Katie Spotz azzal érdemelte ki a díjat, hogy egyedül evezett át az Atlanti-óceánon, hogy felhívja a figyelmet arra, mekkora szükség van a tiszta ivóvízre.

Az életműdíjjal jutalmazott Cher köszönőbeszédében arra bíztatta a jelenlévő női közönséget, hogy sohase adják fel. "Nagy veszteségek értek, de csak arra ösztönöztek, hogy tovább haladjak" - mondta a 64 éves színésznő-énekesnő.

Julia Roberts azért a munkájáért nyerte el az Év Nője címet, amelyet egy súlyos idegrendszeri rendellenességben, a csak lányokat megtámadó Rett szindrómában szenvedő betegek érdekében végzett. Az Oscar-díjas színésznő az este egyik derültségét okozva azzal a tanáccsal látta el a hallgatóságot, hogy ne tegyék a hajukat a fülük mögé, mert az sohasem áll jól.
Cher és Julia Roberts a Glamour Women of the Year 2010-en

A világ díjazott női állam- és kormányfői közül többen személyesen is megjelentek a gálán. Köztük volt Iveta Radicova szlovák miniszterelnök is, aki nagy elismerésnek nevezte a díjat.
Iveta Radicova

Mint a CTK hírügynökségnek elmondta: tekintettel arra, hogy az európai nők alig száz éve kaptak szavazati jogot, cunamira emlékezteti, hogy az utóbbi időben mennyi nő került vezető pozícióba.

Bár Ellen Johnson Sirleaf, Libéria elnöke csupán videoüzenetet küldött a gálára, nagy sikert arattak szavai: "Mi nem kezdünk háborúkat. Mi befejezzük azokat."

A Glamour magazin huszadszor rendezte meg éves díjkiosztó ceremóniáját.

Híres nők a magyar történelemben

A mi hidunk
[2007.04.29. 08:12]

HERSTORY http://www.tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=1979

Nyomtatható forma Forrás: Könyvhét

Nemrég jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában Estók János és Szerencsés Károly munkája, a Híres nők a magyar történelemben című könyv, amely az igényes tudományos ismeretterjesztés hagyományait folytatva női sorsokon keresztül mutatja be hazánk történelmét, Gizella királynétól Kádár Jánosnéig. Interjú Estók Jánossal.

Föl szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a nők nem potyautasai, hanem aktív részesei, formálói a történelemnek – mondja Dr. Estók János történész, az ELTE oktatója. – Sűrűsödési pontok szerint rendeztük a kiadványt, így rajzolódik ki a korai századokban a koronás asszonyok, a szent életű hercegnők és a nagyasszonyok világa. A hosszú 19. századtól kezdődően a nők már önmaguk jogán is bekapcsolódnak a közéletbe, a politikába, a polgárosuló világot jellemző szellemi erjedésbe.

Ekkortól már írónők, költőnők, szerkesztők és színésznők is helyet kaptak. Igyekeztünk olyan lányokat-asszonyokat kiemelni, akiket valamilyen szempontból megérintett a történelem, vagy ők maguk alakították azt.

Meglepő, hogy egyes államférfiak feleségei milyen aktívan részt vettek a közéletben.

A történészeket gyakran megróják azért, hogy a nőkhöz csak mint híres férfiak feleségeihez közelítenek. A mi szempontjaink mások voltak. Hogy csak egy példát említsek: az 1830–1840-es évek politikai csatáiban a férfiak játszották a főszerepet, de reformellenzék tagjai körül befolyásos női tábor formálódott. A történeti irodalomban közismert, a közgondolkodásban azonban nincs jelen, hogy Batthyány Lajos politikai szerepvállalására milyen jelentős hatást gyakorolt felesége, Zichy Antónia.

Batthyány Lajosné Zichy Antónia: Vajon mennyit fogunk hallani róla az idei Batthyány Emlékév kapcsán?
Jelentős közvetítő szerepet vállalt abban, hogy a főrendi reformerek közeledtek az alsó tábla liberális köznemeseihez. Zichy Antónia ezen a téren többet tudott elérni, mint az esetenként indulatos, rátarti arisztokrataként mutatkozó gróf.

Fontos jelzés volt például, amikor a védegyleti mozgalmat és a hazai ipart támogatandó, a grófné korábbi válogatott ruhái helyett egyszerű, magyar kékfestőben jelent meg a farsangi bálon.

Hasonlóan az előbbiekhez, Széchenyi és Seilern Crescence levelezéséből kiolvasható, hogy nem csupán romantikus szerelem, hanem szoros szellemi kapcsolat is jellemezte a viszonyukat. Széchenyi elsők közt jutatta el feleségének a Hitelt, és ő azonnal kritikai észrevételekkel reagált rá. Amikor Széchenyi éppen a Lánchíd építésével van elfoglalva, akkor Crescence a „mi hidunk”-ról beszél. Ezek az asszonyok együtt éltek azzal a szellemi pezsgéssel, amelyet a férfiak történetéből jól ismerünk.

Kellemes meglepetéssel szolgált néhány kevéssé ismert név, például Hugonnai Vilmáé, aki az 1870-es években orvos akart lenni, de itthon nem járhatott egyetemre. Zürichben szerzett diplomáját 15 évnyi küzdelem után sikerült honosíttatnia.

Hugonnai Vilma: az első magyar orvosnő, 1890 körül
Célul tűztük ki, hogy a megkerülhetetlen, neves személyek mellett elfeledett női sorsokat is bemutassunk. A nőoktatás kiépülésének külön figyelmet szenteltünk, hiszen ez a nők önállósodási törekvéseinek feltétele. Hugonnai Vilma életútja egy olyan folyamat végpontja, amellyel azt igyekeztünk bemutatni, hogyan jutottak hozzá az 1890-es évekre a nők a férfiaknak számára régóta adott a közép- és felsőfokú oktatáshoz.

Így jelenik meg Brunszvik Teréz, Teleki Blanka, Karacs Teréz és Veres Pálné is.

Ilyen panteonok esetében mindig ott kísértenek a hiányzók. A legvitathatóbbnak a művészeti válogatást érzem. Világos, hogy pusztán múzsaként számontartott nők nem kerültek be, Szendrey Júlia viszont, aki maga is írt, igen. Épp ezért hiányzik a színész és író Kosztolányiné Harmos Ilona. Vagy például az emlékiratírók közül Bethlen Kata.

Megfordítanám a kérdést: annak mindenképp örülök, hogy akik bekerültek, nem vitathatóak. Sokan vannak, akik kimaradtak. A művészek közül elsősorban olyanokról írtunk, akiket valamiképpen megérintett a történelem. Kétségtelen, hogy Blaha Lujza az idővel megkopott népszínművek primadonnája volt, ám a sorsa mégis összekapcsolódott Pest-Buda magyarosodásával, a polgárosodás, a német és magyar nyelvű színjátszás versengésének folyamatával.

Ratkó Anna: Egy generáció anyukája.
A „nemzet csalogánya” magával ragadó föllépésével odavonzotta a Népszínházba Budapest német ajkú lakosságát is, ezért olyan jelenség ragadható meg az életútja kapcsán, amely történeti szempontból is lényeges. Ami Bethlen Katát illeti: eredetileg szerepelt volna, de terjedelmi okokból ki kellett hagynunk. Vannak olyanok is, akik egy másik személyről írt szócikkben jelennek meg, mint Ráskai Lea.

Nagy erénye a könyvnek a számos eredeti szemelvény.

Olyan típusú kijelentések, hogy „mit érzett Kossuth Lajos, amikor először meglátta Meszlényi Teréziát” nem szerepelnek a kötetben, hisz erről fogalmunk sincs. Csak olyan állításokat tartalmaz, amelyek történeti forrásokkal igazolhatóak, melyeket a szakirodalom – beleértve a legfrissebbet is – már megérlelt.

A szakirodalom föltérképezése mellett az adott kornak megfelelő források, középkori évkönyvek, oklevelek, krónikák, geszták, levelek, visszaemlékezések és naplók újbóli átnézésével dolgoztunk. Sajnos, a hivatkozások feltüntetésétől a kiadó műfaji okokból eltekintett, viszont bőséges ajánlott irodalom zárja a kiadványt.

Oktatói munkájára visszahat a nőtörténettel való foglalkozás?

Horthy Miklósné Purgly Magda: Neki fehér lovon jött.
Föltétlenül, és a hallgatók láthatóan rezonálnak a témára. Magyarországon a nőtörténetírás még mindig gyerekcipőben jár, bár az utóbbi időben egyre több az ezzel kapcsolatos konferencia, tanulmánykötet. Történetírásunk sokáig a politika-, diplomácia- és hadtörténetre összpontosított, kevéssé a társadalom-, gazdaság- és életmódtörténetre.

Manapság a történeti antropológia, a mikrotörténelem vezethet el azokhoz a kisközösségekhez és ahhoz a történelmi rekonstrukcióhoz, amely például már nem csak a férfiak világáról szól. Persze, nem egyetemi szinten kellene mindezt elkezdeni: jó volna, ha a társadalmi nemek kérdése, a nemek közti egyenlőség gondolata jól felépített folyamat lenne a közoktatásban.

(A címlapon Aba-Novák Vilmos: Kosztolányi Dezsőné fiával, Ádámmal című képe látható)

Estók János–Szerencsés Károly
Híres nők a magyar történelemben
Kossuth Kiadó, 2007
230 oldal, 7990 Ft

Orosz Ildikó

Hugonnay Vilma (1847-1922) az első magyar orvosnő emléktáblája egykori lakhelyén

2011/03/17

Szekeres Valéria: Előítélet, vagy jólét és termékenység

Előítélet, vagy jólét és termékenység
Az óvodai nevelési alapprogramban a nemi sztereotípiákkal kapcsolatos kitétel, amit az új kormány sebtében megváltoztatott, sorozatos félreértésekre adott alkalmat. Pedig a kormányrendelet a társadalmi nemi sztereotípiára utalt, a szöveg nem a biológiai, hanem a társadalmi nemről szólt.
Szekeres Valéria| Népszabadság| 2010. augusztus 12. |32 komment


Számos orgánum az angol gender kifejezést alkalmazza erre, amit merő tudatlanságból vagy lejárató céllal gyakran súlyosan eltorzítva használnak. Márpedig ez a szó önmagában nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint a biológiai nemre felépített társadalmi elvárások halmazát, amely a nőnek és a férfinak a társadalom által formált képét kialakítja, a szocializáció termékeként létrejött társadalmi nemét megjelöli. Ez a képződmény döntő hatást gyakorol az egyén gondolkodás- és viselkedésmódjára, értékrendjére, felnőttkori szerepeire. A gender megközelítés számos tudományágban elterjedt, hangsúlyozva annak a ténynek a fontosságát, hogy az ember nem homogén lény, hanem eltérő jellegzetességekkel rendelkező férfiakból és nőkből áll.

A gender közgazdaságtan például azzal foglalkozik, hogy a gazdasági szereplők viselkedései mennyire térnek el a társadalmi nemük szerint, milyen értéket termel a fizetetlen otthoni munka, mennyiben különböznek a gazdasági jelenségek és gazdaságpolitikai eszközök hatásmechanizmusai nők és férfiak esetében, és ezek a különbségek miképpen csökkenthetők.

A gender szerint eltérő életértékek alapvetően befolyásolják a fizetett-fizetetlen munka arányai, a fizetett tevékenységek típusai, a jövedelem, a vagyon, az oktatás, a közjavak vagy a szabadidő eloszlásában megfigyelhető nemek szerinti különbségeket – jellemzően a nők rovására.

HIRDETÉS
Az, hogy a két nem társadalmi konstrukciója mennyiben tér el egymástól, függ a földrajzi helytől, a kortól, a kultúrától és a helyi sajátosságoktól. Száz évvel ezelőtt többnyire a nőktől várta el a társadalom a gyermekek ellátását, és az oktatásuk szerepét a férfiakra osztotta. Manapság már férfiak is segédkeznek a gyermekek ellátásában, és nagyrészt a nők dolga az oktatásukról való gondoskodás. Vagyis a gender tartalma korszakonként jelentősen eltér, és a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy e változásnak a menete és üteme jelentősen alakítható.

A nemek közötti egyenlőtlenség problémahalmazának a kezelését egyebek mellett gazdasági megfontolások is indokolják. Az egyik OECD-kutatás azt bizonyítja, hogy a termékenységi ráta azokban az országokban magasabb, ahol a nemek társadalmi szerepei kiegyenlítettebbek, ahol viszonylag kicsi azok aránya, akik kizárólag a nők felelősségi körébe utalják a fizetetlen háztartási munkát és a férfiakéba a kereső foglalkozást. Hasonló trendet tükröz egy másik felmérés is. Míg 1980-ban a gyermekvállalási kedv ott mutatkozott magasabbnak, ahol alacsony volt a nők munkavállalási aránya, addig 2000-ben éppen az ellenkezőjét tapasztalták: a megemelkedett gyermekszám összefüggött a nők magasabb elhelyezkedési rátájával. Magyarország a kutatásokban mélyen konzervatív attitűdöt, következésképp alacsony termékenységet mutató országként szerepelt, ahol egyébiránt a statisztikai kiadványokban nemhogy a vasalás, de szinte a mosás sem jeleníthető meg férfiak által végzett házimunkaként.

A gazdaságtörténeti kutatásaiért Nobel-díjban részesült Douglass C. North úgy vélekedett, hogy a „beragadt” társadalmak olyan hit- és intézményrendszert tartanak fenn, amelyek képtelenek felismerni a társadalmi komplexitás új problémáit és emiatt nem is tudják kezelni azokat. A modern társadalmak egy sor lehetőséget biztosítanak az emberek számára, de az a megrögzült tradicionális elvárás, amely a férfiakat a fizetett munkában tartja, a nőket pedig a háztartás ellátásáért teszi elsősorban felelőssé, megnehezíti a fiatalok számára az életcélok kombinálását, beleértve ebbe a (több) gyermek vállalásának célját is.

Hazánkban a női foglalkoztatottság elképesztően alacsony, a munkaerő-piaci jelenlétben mutatkozó gender szakadék egyes korosztályokban a húsz százalékot is meghaladja, és a kereseti különbség a nők rovására egyes területeken a harminc százalékot is túllépi, aminek közvetett kiváltó oka a nők ingyenmunkával való rendkívül nagyfokú leterhelése. Határozottabb lépésekre van szükség a nők és a férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlensége, valamint a munka és a magánélet összeegyeztetése érdekében. Ezekhez a célokhoz tartozik szorosan a társadalmi nemekhez kötődő előítéletek leküzdése, a döntéshozatalban belül az egyenlő arányú férfi-női részvétel támogatása, közvetetten pedig a nők elleni és a családon belüli erőszak s az emberkereskedelem felszámolása.

A termékenységi ráta emeléséhez, az alkotó nők szakmai törekvéseinek elősegítéséhez, ezáltal a gazdasági versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen a gender sztereotípiák meghaladása. Felmérhetetlen károkat okoz az, hogy a nőket általánosan puszta szépség(tárgy)ként, alacsony rangú foglalkozásokban, vagy háztartási tevékenységekben ábrázolják. Ez mintegy negatív ösztönzőként visszaveti a nők ambícióit egy olyan országban, ahol a diplomások többsége nő. Valószínűleg a felsőoktatási intézményekben sem gondolják át, mekkora hátrányt okoznak a hallgatónőknek azzal, hogy reklámcélokból szépségversenyeket rendeznek. A hallgatók vonzásának érdekében feláldozzák a nőkben rejlő ambíciót, hiszen velük csupán másodrendű mivoltukat érzékeltetik, olyan jellemzőjük fontosságát hangsúlyozva, ami pályájuk szempontjából jelentéktelen.

Ha a gender sztereotípiákkal szakítva mutatjuk be a nemeket az óvodától az általános iskolai tankönyveken keresztül a reklámokig, akkor jelentősen hozzájárulhatunk a két nemre szabott társadalmi elvárások kiegyenlítődéséhez, és így az egyén könnyebben kibontakoztathatja törekvéseit, mert biológiai neméhez nem kapcsolódnak majd tabuk, elérhetetlennek tűnő vágyak, amikor a pályaválasztásáról gondolkodik. Fiúk is választhatnak megbélyegzés nélkül gyermekneveléssel, gondozással összefüggő pályákat, és lányok is meg merik majd célozni bátran az informatikus vagy a politikusi életpályáját, ha éppen ahhoz van affinitásuk.

A gender egyenlőség kedvező külső gazdasági hatásokat (externáliákat) idéz elő, amelyek erősebb gazdasági növekedést és stabilitást tesznek lehetővé. A piac ezeket a hatásokat nem veszi teljes mértékben számításba, emiatt a nők társadalmi és gazdasági megerősítését közpolitikai szinteken kell megoldani. Emelve a nők státuszát és igazságosabbá téve a jövedelmi és jóléti elosztást. Ez a cél pedig a méltányosság körébe tartozik, ami kiemelt értékként szerepel a nagy támogatással elfogadott kormányprogramban.

A szerző docens, Óbudai Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet



Előítélet, vagy jólét és termékenység
Az óvodai nevelési alapprogramban a nemi sztereotípiákkal kapcsolatos kitétel, amit az új kormány sebtében megváltoztatott, sorozatos félreértésekre adott alkalmat. Pedig a kormányrendelet a társadalmi nemi sztereotípiára utalt, a szöveg nem a biológiai, hanem a társadalmi nemről szólt.
| Népszabadság| 2010. augusztus 12.
http://www.nol.hu/lap/forum/20100812-eloitelet__vagy_jolet_es_termekenyseg
Valamit tudomásul kellene venni végre
Gyereket szülni csak a nők tudnak, szoptatni is. A csecsemő és kisgyermekgondozásban az apák is részt vehetnek, ez kívánatos is, de mégiscsak az anyák vannak erre programozva. Mehet az apa is gyesre, de nem volna jó erre törvénnyel kényszeríteni.
Viszont törvényben kellene megtiltani a munkáltatóknak (volt ilyen valaha), hogy a gyesen lévő akár férfi akár nő munkavállalót kirúgják, és a védelemnek ki kellene terjedni még legalább egy évre a gyes után.
Az alacsony szaporaságnak nem az az oka kis hazánkban, hogy a férfi nem vasal, hanem a létbizonytalanság.


Irena | 2010. augusztus 21. | 05:10:39
komszomol
Le vagy maradva egy brossúrával. Már rég nem a férfiak tartják el a családot úgy általában, a nők is dolgoznak házon kivül is.
Mosogatni minden nap kell, mosni, vasalni, takarítani is sűrűbben, mint vakolatot javítani, villanyt szerelni, csempézni. Ezért talán nem lesz semmi baja a teremtés koronájának, ha megragadja a porszívót, mig a felesége főz, vagy elmosogat, mig a nej vasal... de lehet fordítva is.
Egyébként találkoztam olyan házaspárral is, ahol a feleség szerel villanyt (lévén elektroműszerész) és a férj vasal, mivel édesanyja betegsége miatt már egész fiatalon neki kellett ezt csinálni... mindenféle gender nélkül.
Az én fiaim is tudnak vasalni, néhány ételt megfőzni, az éppen munkanélküli mosogat minden zokszó nélkül...




komszomol | 2010. augusztus 16. | 10:06:42
"Az egyik OECD-kutatás azt bizonyítja, hogy a termékenységi ráta azokban az országokban magasabb, ahol a nemek társadalmi szerepei kiegyenlítettebbek,"

Ezek szerint a világ legszegényebb országaiban legalább a nemek társadalmi szerepei kiegyenlítettebbek. Gratulálok a korszakalkotó felfedezéshez.

Egyébként ami a házmunka megosztását illeti, az én nejem is teljesen jogos elvárásnak tartja, hogy mosogassak (amit nem ritkán meg is teszek), de egyszer sem jelentkezett még, hogy ki szeretné venni a részét a vakolatjavításból, villanyszerelésből, csempézésből stb.

Már hogy is nyúlna ezekhez, hiszen ez A FÉRFI DOLGA.

Ja: Meg eltartani a családját. Az is.

Szóvak érdekes ez a feminizmus.


sportswoman | 2010. augusztus 13. | 15:47:36
A források:
D’Addio, Anna Cristina and Marco Mira d’Ercole: Trends and Determinants of Fertility Rates in OECD Countries: The Role of Policies, OECD Social, Employment And Migration Working Papers, No. 27, November 2005
Mörtvik, Roger and Roland Spånt: Does Gender Equality Spur Growth? OECD Observer, No. 250, July 2005


kamarás | 2010. augusztus 12. | 22:45:14
Kiváncsi lennék, hogy pontosan melyik OECD kutatásra hivatkozik a szerző, mert az általam nagy hirtelen talált ENSZ adatok mintha épp az ellenkezőjét mutatnák.

http://www.un.org/esa/population/publications/wpp2006/WPP2006_Highlights_rev.pdf


adamant | 2010. augusztus 12. | 20:25:35
saman | 2010. augusztus 12. | 19:21:21

Kedves Saman, biztos, ennek én vagyok a címzettje??
:)


citoyen | 2010. augusztus 12. | 19:35:17
némi párhuzam fedezhető fel a homousion-homoiusion vitával, szövegértésből nem jeleskednek azok, akik a sztereotípia-szerep, gender-sex fogalmakat többszörös olvasásra sem tudják értelmezni, esetleg érezni a jelentésbeli különbségeket. hiába, az emberi hülyeség határtalan.


saman | 2010. augusztus 12. | 19:21:21
Kedves adamant!

Nem arról írtam, hogy nekem mik a tapasztalataim. Volt szerencsém előadást tartani gender órán olyan életmódkutatásról, ami nemzetközi összehasonlító vizsgálat azügyben, hogy kik hol mennyire bírnak bekapcsolódni a házimunkába.

Ebből a vizsgálatból jön az a tanulság, hogy mi hátul kullogunk a kelet európai népek között (is) ebben a dimenzióban.


pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 15:17:26
adamant | 2010. augusztus 12. | 15:14:18
Ez csak egy példa volt. Feltételezem, hogy létezik a sztereotípiákon alapuló nevelés az oviban egyébként az egésznek semmi értelme :)


pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 15:14:54
adamant | 2010. augusztus 12. | 14:53:12
Pontosan erről van szó nem kell kőbe vésni, pontosabban a kereteket kell kőbe vésni nem a tartalmat. Irányok legyenek, pl. mutassanak példát! Nem attól fogom szeretni Istent mert beleírják az alkotmányba...


adamant | 2010. augusztus 12. | 15:14:18
pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 15:07:20

"Pl. az óvónő egyszer Jucikával mosogat, egyszer meg Petikével..." Bocs, hogy beleszólok, de minden normális óvodában ez szinte kezdettöl fogva így müködik. Személyes tapasztalatom (elég rég volt), de müködött és müködik ma is a "hetes" intézménye (ez iskolákban is tapasztalható a menzán, mkindíg más osztály felelös az ebédlöért).

Nincs ebben semmi gond!
:)


szamóca | 2010. augusztus 12. | 15:11:54
pedro_amigo!
Te most itt minden házimunka megosztásáról beszélsz, én pedig a ház körüli munkák szétosztásáról a családon belül. beszélsz még arról is, hogy ne legyenek nemi sztereotípiák én pedig arról, hogy ilyenek márpedig vannak és elvártak a mai (szerinted maradi és konzervatív, szerintem hagyományos értékektől még nem teljesen mentes) társadalomban, tehát a beilleszkedéshez erre is szükség van, ezt ki kell mondani. te azt mondod, hogy legyen mindenki képes önállóan ellátni magát, én meg azt, hogy ez jó dolog, de fontosabb lenne, hogy legyen igényük a fiataloknak az együttműködésre, ne féljenek az egymásrautaltságtól, bátran használják ki egymás tehetségét! Te azt mondod, hogy az óvoda neveljen, én azt mondom, hogy a családban legyenek megfelelő minták. Te azt mondod, hogy csak a liberális megközelítés életképes "modern" világunkban (jóllehet Te is elismered, hogy a társadalom konzervatív, maradi), én meg azt, hogy csak a hagyományos családi modell életképes, hosszú távon is önfenntartó bármilyen modern v. nem modern társadalomban egyaránt.




pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 15:07:20
szamóca | 2010. augusztus 12. | 14:53:01
Pl. az óvónő egyszer Jucikával mosogat, egyszer meg Petikével. Akkor a gyerek fejében nem alakul ki a mosogatás-lány reflex. Kb. ennyit jelent a gyakorlatban. Az otthon kialakult szokásokat nem keverném ide, ott azt csinálnak amit akarnak, a privát szféra szent számomra!


adamant | 2010. augusztus 12. | 14:53:12
pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 14:46:05

"Jucikába ne azt sulykolják bele, ha felnő szüljön gyereket..."

Egy nö számára még 2010-ben is az anyaság az egyik legcsodálatosabb és a dolgok mai állása szerint csak általuk kivitelezhetö cselekedet, vagyis a gyermekszülés. Akkor mit súlykoljanak Jucikába, hogy majd a gyereküket megszüli a Boldizsár?

Semmit sem kell "köbe vésni", mert maga az élet erösebb, mint bármely köbe vésett igazság. De legyen irányok, legyen aki - amíg lehet - irányt mutasson, hogy mi a helyes és a nem helyes. Ha a férfiak besegítenek, porszívóznak, föznek (noch dazu a világ legismertebb séfjei mind férfiak...), gyereket pelenkáznak és a téren játszanak velük, a világon nem történik semmi és nem ettöl veszti el egy férfi a "macho" jellegét.

Tessék megnézni a külföldi sztárokról (film, zene, sport) készült képeknél, ha gyerek is van a képen, kb. 90 %-ban a papa karjában van. Mivel mindenki tudja, hogy azért a gyermekkel kapcsolatos tevékenység oroszlánrészét és annak a munkának (ami öröm is azért) a megszervezése, fö felelössége, vagyis a gyermeknél a fönök: a feleség (normál kapcsoklatnál) marad!


szamóca | 2010. augusztus 12. | 14:53:01
@pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 14:40:06
ezt hogy' kell elképzelni a gyakorlatban? az óvónéni eljátszatja a kisfiúkkal, hogy isszák a sörüket és nem csinálnak semmit, a kislányok meg a játékmosogatónál állnak, aztán utána meg a kisfiúk és a kislányok is beállnak játékmosogatni? ok, tudom ez eröltetett egy kicsit, de hogyan lehetne a kicsiknek megmutatni az alternatívát? nem inkább jó mintákra lenne szükség? nem úgy van ez, hogy ha otthon azt a mintát látja, hogy apa és anya is végzi a saját dolgát és minden halad előre és mindenki boldog a lehetőségeihez képest? ismered az alföldi -már azóta gyakorlatilag megszűnt- tanyavilág életét, azt a sajátos társadalmi berendezkedést? ha nem, akkor olvass utána, mert nagyon érdekes.



pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 14:46:05
adamant | 2010. augusztus 12. | 14:35:18
Egyetértek! Ez talán nálunk nem is akkora probléma mint pl. az araboknál. Tényleg csak arról van szó, pl. Jucikába ne azt sulykolják bele, ha felnő szüljön gyereket, főzzön és mosogasson. Nem kell mindent végeznie, de ne legyen kőbe vésve hogy vmit csak pl. nő végezhet.


pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 14:40:06
szamóca | 2010. augusztus 12. | 14:19:35
Nem semleges nemekről van szó értsd már meg! A 'nem' csak azért szerepel az egészben mert ehhez kötődnek a sztereotípiák! Szerintem amit javasolsz azt is úgy lehet tanítani (együttműködés), ha mellette bemutatod az alternatívát: a hagyományos sztereotípiákra épülő modellt. Csak a politika, különösen a Semjén intelligenciájúak belekapaszkodtak a 'nem' szóba. Mindenhol melegeket lát a fazon nekem már komolyan gyanús!


szamóca | 2010. augusztus 12. | 14:37:22
@medve1942 | 2010. augusztus 12. | 14:29:07
Győzike és Fekete Pákó, mint népművelő... ez jó!


adamant | 2010. augusztus 12. | 14:35:18
pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 13:57:24

"...mindkét nem tanuljon meg minden tevékenységet, ne legyen szerepek alapján szelektálás."

Nagyon nem lenne jó, ha mindkét nem MINDEN tevékenységet végezne (már, ha nincs rá égetö szükség).

Egy idö után kivész a nökböl a lágyság, érzelem, empátia, anyai megérzés.
Férfiakból a határozottság, erö, akarat, logikus gondolkodás.

Minden nem jelenti azt, hogy egy nö ne nyírjon füvet a kertben, nem vághat fel pár husángot tüzelörevalónak és ne vihetne be egy rekesz vizet a házba. De ne "föfoglalkozásban", ha van férfi is a háznál...!


medve1942 | 2010. augusztus 12. | 14:29:07
Legnagyobb lányomat mindig én vittem a bölcsödébe, mert időben-útban úgy volt a legpraktikusabb. Egyszer az akkor még egyetemista feleségem vitte, de azt mondta, utoljára teszi. Miért? - kérdeztem. Mert a dadák őgy néztek rám, mint a véres rongyra!
Napóleon állítólag egyszer azt mondta, hoigy a lányok nevelését az anyjuk nevelésével kell megkezdeni. A derék "genderisták" még mindig ott tartanak, hogy a pasik ellen kell valami szabadságharcfélét vívniuk. Holott egy fenét: a konzervatív nők ellen.
Hogy kitől remélhetnek sokat? Például Jamie-től, az angol szakácstól, meg a Vacsoracsatában főzőcskéző celeb-pasiktól.


szamóca | 2010. augusztus 12. | 14:19:35
@pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 13:57:24
...vagy létezik. vagy lehet, hogy tényleg nem értem. a különböző szerepkörök (így munkamegosztás!) kialakulásának szerintem nagyon egyszerű biológiai okai vannak (mert abban talán egyetértünk, hogy a férfiak és a nők között -az izarszerveken kívül is- elég sok biológiai különbség van). a nők alkalmasabbak a gyereknevelésre, a férfiak alkalmasabbak a fizikai munkára, az összetett műszaki problémák átlátására. a főzésre mindenki alkalmas. ha ezt a vonalat követjük, akkor egy normális (együttműködésre törekvő) családban ez síma ügy, szót sem érdemel a problémakör. szerintem EZT kell megtanítani! tehát hogy miként lehet együttműködni egy konkrét cél, vagy ha úgy tetszik a mindenki számára kényelmes élet megteremtésében. szerintem ez itt a lényeg, legalábbis én így látom. szerintem nem semleges nemű individumokat kellene nevelni (akiket majd később a szüleik sem lesznek képesek megfékezni), hanem a jelenlegi (nem az elképzelt jövőbeni!) társadalomba beilleszkedni képes közös munkára, együttműködésre VÁGYÓ emberkéket.



pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 13:57:24
szamóca | 2010. augusztus 12. | 13:45:27
Vagy nem létezik ez a munkamegosztás mindkettőre van példa. De nem érted a lényeget: mindkét nem tanuljon meg minden tevékenységet, ne legyen szerepek alapján szelektálás. Nem értem mi bajod ezzel?


szamóca | 2010. augusztus 12. | 13:45:27
@saman | 2010. augusztus 12. | 13:24:01
"...a magyar kultúra beutalja a nőt a fakanál mellé, és a férfiak durván nem vesznek részt a házi munkában. Sör mellett olvassuk az újságot, vagy nézzük a TV-t..." - csak a saját nevedben beszélj! az a bizonyos "egészséges" munkamegosztás igenis létezett, létezik ma is vidéken (nem a városokban), annkia amit leírtál semmi köze a "hagyományos magyar kultúrához". az általad leírt jelenség tipikusan a nagyvárosi lakótelepekre jellemzó leginkább, ahhol is a nők "hagyományos" feladatai megmaradtak, a férfiaké pedig megszűntek. ...de ezt azért ne nevezzük hagyományosnak! gondolj csak bele: ha két fontos munka van betervezve a hétvégére, miszerint: a) fürdőszoba takarítás; b) tüzelő aprítás, akkor Te melyiket bíznád a feleségedre/barátnődre/barátodra/1-ez számú szülőre/2-es számú szülőre/kedvesedre/párodra/partneredre.... (nevezzük, ahogy akarjuk). szóval a munkamegosztással én teljes mértékben egyetértek, de ésszel írj olyan általánosságról, mely max a Te éppen aktuális környezetedre lehet talán igaz.



saman | 2010. augusztus 12. | 13:27:30
Ajánlok egy állampolgári tiltakozási akciót ezügyben, amit családi keretek között lehet folytatni:

http://kultukor.nolblog.hu/archives/2010/07/28/A_csirke_meg_a_demokracia/

A fenti cikk kapcsán főzzünk olyan rántottcsirkét a vasárnapi ebédhez, ami "demokratikus csirke".

És beszéljünk arról, hogy miként lehetne egy csöppet egyenlőbbé tennné a családi munkamegosztást.


saman | 2010. augusztus 12. | 13:24:01
Ez egy nagyon világos modellekkel operáló cikk, ha a gender téma által tematizált ügyek oldaláról nézzük.

Nem teljesen tiszta a kép két másik nézőpontból.

Az egyik: jókora társadalmi vita kellene mondjuk 30 éven keresztül a családi munkamegosztás / modernizáció kérdésében, mert valóban azt mutatják az adatok, hogy a magyar kultúra beutalja a nőt a fakanál mellé, és a férfiak durván nem vesznek részt a házi munkában. Sör mellett olvassuk az újságot, vagy nézzük a TV-t, mígy a nő, szélsőségesen sok terhet vállal a gyerek vagy a házimnka terepén. Ez a nemzetközi összehasonlító adatokból eléggé kitűnik. Keresni kellene ennek a megoldását.

A másik:

Van ennek egy politikai szocializációs vetülete, ami akár a reklámok világáig vagy a jóléti társadalom modell 70% fölötti foglalkoztatottságáig vagy a modellhez tartozó magas minimálbérhez is elvezet.

Ezekről meg végképp beszélni kellene, mert a rendszerváltás nagy társadalmi szerződésekor mi abban hittünk, hogy itt demokrácia lesz, oszt nem lett, nyílt piac lesz, oszt lett egy kirekesztő és versenykorlátozó predátor gazdaság és arról volt szó, hogy jóléti társadalom lesz. Oszt nem lett.

reszvetelidemokracia.blog.hu
kultukor.nolblog.hu
munkahelyteremtes.hu


pedro_amigo | 2010. augusztus 12. | 13:16:39
Moderálási alapelvek- komment törölve -


Schmittpál és a Borz | 2010. augusztus 12. | 12:46:14
Moderálási alapelvek- komment törölve -


redonci | 2010. augusztus 12. | 12:18:40
Nekem tetszett e cikk, mivel nem várom el, hogy egy cikk keretein belül vázolja mind a problémát, mind a terápiát. Itt említésre került a nők 40 éves szolgálati ideje. Nos én ezt a férfiakra is kiterjeszteném. Meggyőződésem, hogy egyrészt messze nem természetes a megszakítás nélküli szolgálati idő megszerzése, tekintve a munkanélküliségi arányokat, az állástalan diplomásokat, a szakmunkások hiányát, illetve a területi elhelyezkedésük egyenlőtlenségét, az iskolázatlanság magas arányát, a mezőgazdasági munkák idényhez kötöttségét, a felfutó szolgáltatási szektor instabil foglakoztatási viszonyait, a kedves és hazafias magyar vállalkozók minmálbérhez rögzült foglalkoztatási szokásait, nemkülönben az elterjedt feketemunkát. Kötve hiszem azt is, hogy 40 évi fizikai munka után olyan fitt és egészséges maradna a lakosság, különösen a félkapitalisztikus (kizsákmányolt, jogfosztott), alacsony presztízsű munkakörökben,hogy néhány évvel túlélje a nyugdíjkorhatárt.Ehhez jön a szerző szerinti társadalmi leterheltség, mármint a gyermek és időskorúak otthoni gondozása, amely úgy tűnik, ismét kikerül aszolgálati időre jogosító foglalkoztatási körből.


szamóca | 2010. augusztus 12. | 12:08:15
@teniszke | 2010. augusztus 12. | 11:47:15
sajnos, el kell, hogy szomorítsalak: ezt a sok ultraliberális hülyeséget nagyon sokan igenis komolyan gondolják és alig várják, hogy végre ne apa és anya menjen az óvodába a hím v. női ivarszervekkel rendelkező emberkéért, hanem az egyes vagy kettes szülő... igaz is! eszerint a gyerek hogyan szólítaná a szüleit? "egyeske" és "ketteske"? de ki az "egyeske" és ki a "ketteske"? vagy hetente cserélnek? ...agyament világ ez :-( lassan már én szégyenlem magamat a konzervatív, maradi gondolkodásom miatt.



teniszke | 2010. augusztus 12. | 11:47:15
A szerző cikke jellegzetes példája a csúsztató okoskodásoknak, amelyeknek vajmi kevés köze van a valósághoz. Összemossa az esetleges nemi egyenlőtlenségek valóban fontos problémáját a nemi identitás teljesen normális létezésével és elfogadásával, ami szintén teljesen normális dolog, már a gyermekeknél is. Ezt hívják íróasztali agyalmánynak...


adamant | 2010. augusztus 12. | 10:27:42
"...addig sem kell bőlcsődéket és óvodákat létesíteni, majd vigyáznak a gyerekekre az anyukák és a 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonuló nagymamák,..."

Ha a 40 év szolgálati idö után megy egy nagymama nyugdíjba, akkor a létezö és lehetö legjobb korban lesz képes az unokájával, unokáival foglalkozni
(ca: 60-65 évesen).

Azért ahhoz nem kell gyermekpszichiáternek sem lenni. hogy belássuk egy nagymamama (pláne ha egészsége, autót vezet) mennyivel jobb megoldás, mint egy bölcsöde, vagy óvoda.
Legalább is a gyerekek elsö 6 évében!
A bölcsöde, pedig a nagycsaládok tönkretétele után született szükségmegoldás.


Gaspar | 2010. augusztus 12. | 09:47:37
Igaza van a szerzőnek, bár a cikk kissé leegyszerűsíti a problémát.

Azt viszont nem említi, hogy a jelenlegi kormány egyik célja nyilvánvalóan a 100 évvel ezelőtti társadalmi és kulturális berendezkedés visszaállítása.
Persze ezt a célt nem fog sikerülni elérni, de megpróbálják kihasználni a magyar társadalom szerző által is említett konzervativizmusát. Ha már gazdasági téren nem sikerül jelentős előrelépést elérni, legalább hadd érezzék jól magukat az emberek, legalábbis a konzervatív szavazók. És persze addig sem kell bőlcsődéket és óvodákat létesíteni, majd vigyáznak a gyerekekre az anyukák és a 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonuló nagymamák, a módosabbaknál pedig az olcsó háztartási alkalmazottak, aki bérét immár nem terheli SZJA és járulék.

HIRDETÉS


Számos orgánum az angol gender kifejezést alkalmazza erre, amit merő tudatlanságból vagy lejárató céllal gyakran súlyosan eltorzítva használnak. Márpedig ez a szó önmagában nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint a biológiai nemre felépített társadalmi elvárások halmazát, amely a nőnek és a férfinak a társadalom által formált képét kialakítja, a szocializáció termékeként létrejött társadalmi nemét megjelöli. Ez a képződmény döntő hatást gyakorol az egyén gondolkodás- és viselkedésmódjára, értékrendjére, felnőttkori szerepeire. A gender megközelítés számos tudományágban elterjedt, hangsúlyozva annak a ténynek a fontosságát, hogy az ember nem homogén lény, hanem eltérő jellegzetességekkel rendelkező férfiakból és nőkből áll.

A gender közgazdaságtan például azzal foglalkozik, hogy a gazdasági szereplők viselkedései mennyire térnek el a társadalmi nemük szerint, milyen értéket termel a fizetetlen otthoni munka, mennyiben különböznek a gazdasági jelenségek és gazdaságpolitikai eszközök hatásmechanizmusai nők és férfiak esetében, és ezek a különbségek miképpen csökkenthetők.

A gender szerint eltérő életértékek alapvetően befolyásolják a fizetett-fizetetlen munka arányai, a fizetett tevékenységek típusai, a jövedelem, a vagyon, az oktatás, a közjavak vagy a szabadidő eloszlásában megfigyelhető nemek szerinti különbségeket – jellemzően a nők rovására.

HIRDETÉS
Az, hogy a két nem társadalmi konstrukciója mennyiben tér el egymástól, függ a földrajzi helytől, a kortól, a kultúrától és a helyi sajátosságoktól. Száz évvel ezelőtt többnyire a nőktől várta el a társadalom a gyermekek ellátását, és az oktatásuk szerepét a férfiakra osztotta. Manapság már férfiak is segédkeznek a gyermekek ellátásában, és nagyrészt a nők dolga az oktatásukról való gondoskodás. Vagyis a gender tartalma korszakonként jelentősen eltér, és a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy e változásnak a menete és üteme jelentősen alakítható.

A nemek közötti egyenlőtlenség problémahalmazának a kezelését egyebek mellett gazdasági megfontolások is indokolják. Az egyik OECD-kutatás azt bizonyítja, hogy a termékenységi ráta azokban az országokban magasabb, ahol a nemek társadalmi szerepei kiegyenlítettebbek, ahol viszonylag kicsi azok aránya, akik kizárólag a nők felelősségi körébe utalják a fizetetlen háztartási munkát és a férfiakéba a kereső foglalkozást. Hasonló trendet tükröz egy másik felmérés is. Míg 1980-ban a gyermekvállalási kedv ott mutatkozott magasabbnak, ahol alacsony volt a nők munkavállalási aránya, addig 2000-ben éppen az ellenkezőjét tapasztalták: a megemelkedett gyermekszám összefüggött a nők magasabb elhelyezkedési rátájával. Magyarország a kutatásokban mélyen konzervatív attitűdöt, következésképp alacsony termékenységet mutató országként szerepelt, ahol egyébiránt a statisztikai kiadványokban nemhogy a vasalás, de szinte a mosás sem jeleníthető meg férfiak által végzett házimunkaként.

A gazdaságtörténeti kutatásaiért Nobel-díjban részesült Douglass C. North úgy vélekedett, hogy a „beragadt” társadalmak olyan hit- és intézményrendszert tartanak fenn, amelyek képtelenek felismerni a társadalmi komplexitás új problémáit és emiatt nem is tudják kezelni azokat. A modern társadalmak egy sor lehetőséget biztosítanak az emberek számára, de az a megrögzült tradicionális elvárás, amely a férfiakat a fizetett munkában tartja, a nőket pedig a háztartás ellátásáért teszi elsősorban felelőssé, megnehezíti a fiatalok számára az életcélok kombinálását, beleértve ebbe a (több) gyermek vállalásának célját is.

Hazánkban a női foglalkoztatottság elképesztően alacsony, a munkaerő-piaci jelenlétben mutatkozó gender szakadék egyes korosztályokban a húsz százalékot is meghaladja, és a kereseti különbség a nők rovására egyes területeken a harminc százalékot is túllépi, aminek közvetett kiváltó oka a nők ingyenmunkával való rendkívül nagyfokú leterhelése. Határozottabb lépésekre van szükség a nők és a férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlensége, valamint a munka és a magánélet összeegyeztetése érdekében. Ezekhez a célokhoz tartozik szorosan a társadalmi nemekhez kötődő előítéletek leküzdése, a döntéshozatalban belül az egyenlő arányú férfi-női részvétel támogatása, közvetetten pedig a nők elleni és a családon belüli erőszak s az emberkereskedelem felszámolása.

A termékenységi ráta emeléséhez, az alkotó nők szakmai törekvéseinek elősegítéséhez, ezáltal a gazdasági versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen a gender sztereotípiák meghaladása. Felmérhetetlen károkat okoz az, hogy a nőket általánosan puszta szépség(tárgy)ként, alacsony rangú foglalkozásokban, vagy háztartási tevékenységekben ábrázolják. Ez mintegy negatív ösztönzőként visszaveti a nők ambícióit egy olyan országban, ahol a diplomások többsége nő. Valószínűleg a felsőoktatási intézményekben sem gondolják át, mekkora hátrányt okoznak a hallgatónőknek azzal, hogy reklámcélokból szépségversenyeket rendeznek. A hallgatók vonzásának érdekében feláldozzák a nőkben rejlő ambíciót, hiszen velük csupán másodrendű mivoltukat érzékeltetik, olyan jellemzőjük fontosságát hangsúlyozva, ami pályájuk szempontjából jelentéktelen.

Ha a gender sztereotípiákkal szakítva mutatjuk be a nemeket az óvodától az általános iskolai tankönyveken keresztül a reklámokig, akkor jelentősen hozzájárulhatunk a két nemre szabott társadalmi elvárások kiegyenlítődéséhez, és így az egyén könnyebben kibontakoztathatja törekvéseit, mert biológiai neméhez nem kapcsolódnak majd tabuk, elérhetetlennek tűnő vágyak, amikor a pályaválasztásáról gondolkodik. Fiúk is választhatnak megbélyegzés nélkül gyermekneveléssel, gondozással összefüggő pályákat, és lányok is meg merik majd célozni bátran az informatikus vagy a politikusi életpályáját, ha éppen ahhoz van affinitásuk.

A gender egyenlőség kedvező külső gazdasági hatásokat (externáliákat) idéz elő, amelyek erősebb gazdasági növekedést és stabilitást tesznek lehetővé. A piac ezeket a hatásokat nem veszi teljes mértékben számításba, emiatt a nők társadalmi és gazdasági megerősítését közpolitikai szinteken kell megoldani. Emelve a nők státuszát és igazságosabbá téve a jövedelmi és jóléti elosztást. Ez a cél pedig a méltányosság körébe tartozik, ami kiemelt értékként szerepel a nagy támogatással elfogadott kormányprogramban.

A szerző docens, Óbudai Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézet

2011/03/02

A másik fél hangja

A másik fél hangja
Írta: Kegye Adél
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/a-masik-fel-hangja

Ma Norvégiában egy gazdasági társaság 10 fős igazgatótanácsában legalább 4 nő foglal helyet. A nők gazdasági döntéshozatalban való szerepének növelése kvótarendszer bevezetésével valósult meg, mindössze három év alatt. Magyarországon ma egy hasonló igazgatótanácsban „majdnem” két nő foglalna helyet. A politikai döntéshozatalban a magyar nők helyzete még kiábrándítóbb, sem a Bajnai, sem az Orbán kormány tagjai között nem találunk nőket.

A nők és férfiak egyenjogúsága megteremtésének érdekében tett első lépések a politikai szabadságjogok kiterjesztésével kezdődtek. Az élet különböző területein a XX. század közepére a nők a férfiakkal azonos jogokat szereztek. Az európai alkotmányok a nők és férfiak egyenjogúságát alapelvi szintre emelték, de ez a formális jogegyenlőség nem teremtette meg a két nem tényleges egyenlőségét. A társadalomban rögzült nemi szerepek és a hozzájuk társított sztereotípiák a meglévő egyenlőtlenségeket tovább mélyítették, a konzervatív családfelfogás, a nők alacsonyabb társadalmi státuszának hagyománya révén a nőket olyan szerepben idealizálta, amelynek megfeleltek, de abból kitörni nem tudtak.

A Római Szerződésben még gazdasági megfontolásból szerepelt az alapelv, hogy az egyenlő munkáért a nőket és férfiakat egyenlő díjazás illeti meg. Az 1970-es években, az amerikai feminista mozgalmak virágkora idején a nemek egyenjogúságának szociális kérdésként való megközelítése révén a Európában a foglalkoztatás és a szociális biztonság területén születtek a nők egyenjogúságát biztosító irányelvek. Az Amszterdami szerződést követően a nemek egyenlőségének tényleges megteremtése az Európai Unió egyik célkitűzésének szintjéig emelkedett. Mára jelentős intézményi és jogszabályi háttér áll az uniós esélyegyenlőségi politika és az egyenlő bánásmód érvényesítése mögött.

A XXI. században a nemek egyenjogúságáért folytatott harc már mást jelent, mint fél évszázaddal ezelőtt, hangsúlyossá vált a meglévő hátrányok kiegyenlítése érdekében tett pozitív, megerősítő intézkedések alkalmazása, a gender szemlélet közpolitikai szintre emelése pedig hosszútávon a nemek egyenjogúságának előmozdítását eredményezheti a programtervezés, igazgatás és intézkedés különböző szintjein. A nőkkel szembeni erőszak, beleértve a szexuális zaklatást, a családon belüli erőszakot, emberkereskedelmet és prostitúciót ugyancsak a nemek egyenlőtlenségéből eredő, olyan társadalmilag beágyazódott jelenségek, amelyek legtöbbször láthatatlanok maradnak, ezért kiutat nyújtó adekvát intézményrendszer megteremtése elengedhetetlen. Az egyenlő bánásmód követelménye alapján nem lehet önkényesen, ésszerű indok nélkül nemi alapon különbséget tenni és a diszkriminációs magatartások pönizálása az egyéni jogvédelmen túl alkalmat adhat arra is, hogy a közvélemény tájékoztatása révén a jogalkalmazó szervek a társadalom szemléletformálásban is tevékeny szerepet vállaljanak. Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz öt éves működése alatt az életkoron és a fogyatékosságon alapuló diszkriminációs panaszok mellett a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés miatt érkezett a legtöbb panasz, többnyire a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatás területén elszenvedett sérelmei miatt.

A Humana szeptemberi számában a szerzők a nemek közötti egyenlőtlenség különböző megnyilvánulásait boncolgatják, ütköztetve a két nem különböző, sokszor összeegyeztethetetlen szempontjait.

Furmann Imre mindig azzal hűtött le minket, sokszor talán túlságosan forró fejű, lelkes fiatalokat, hogy „hallgattassék meg a másik fél is”.

Hallgassuk hát meg a másik felet is.

Kegye Adél

jogász, az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa

Politika és nők? Ugyanmár...

Politika és nők? Ugyanmár...
Írta: Jászberényi Rita
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/politika-es-nk-ugyanmar
Mindenki egyenlő. Ez a mondat papíron egyértelműnek tűnik, hiszen napjainkra általánosan elfogadottá vált a nők és férfiak közötti egyenlőség. Politikai értelemben ez azt jelenti, hogy nemtől függetlenül mindenki rendelkezik választójoggal és meg is választható. Az esélyek egyenlősége -így a a politikai esélyek egyenlősége is- azonban csak látszólagos.

Amikor a felsőfokú oktatásban a nők ugyanolyan arányban vesznek részt, mint a férfiak, a nők politikai-közéleti alulreprezentáltságának hátterében nem alaptalan rejtett egyenlőtlenségeket, akadályokat feltételezni. Az Interparlamentáris Unió (ipu.org) 2010-es adatai szerint a nők részvétele a nemzeti parlamentekben világátlagban csupán tizenkilenc százalék. A magyar arány sajnos még ennél is elszomorítóbb, alig kilenc százalék. A jelenlegi magyar kormány névsorát megnézve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nincs is politikai törekvés arra, hogy ez az alacsony arány felfelé mozduljon.

A történelem folyamán a nemi szerepek folyamatos változáson mentek keresztül, a huszadik század második felére többségükben egalitárius társadalmak alakultak ki, ahol a nők és a férfiak egyenlőek. A nemek társadalmi egyenlősége a demográfiai adatok fényében logikusnak tűnik, hiszen a népesség arányát tekintve több a nő, mint a férfi. Hazánkban az általános, egyenlő feltételekkel szabályozott és teljeskörű választójog a nőknél 1945-től érvényesül. Ekkortól kezdve a nők aránya a parlamenti képviselők között 1980-ig folyamatosan nőtt, majd csökkenni kezdett. A csökkenés tovább folytatódott a rendszerváltás után kiteljesedő demokráciában is. Ez a tendencia azonban ellentétes a világon, valamint az Európai Unióban zajló folyamatokkal. Az Interparlamentáris Unió adatai jól reprezentálják a nők részvételét a politikai döntéshozatalban: a skandináv jóléti államokban a legmagasabb a nők részvétele (negyvenkét százalék) és még az arab országokban is eléri a tizenegy százalékot, szemben a magyar kilenc százalékkal. A téma egyes szakértői szerint a nők tartós alulreprezentáltsága a képviseleti demokráciában rejlő súlyos egyenlőtlenségeket jelzi, amelyek ezt a demokráciát tartalmilag is veszélyeztetik, egyenesen demokráciadeficithez vezethetnek.

A huszonegyedik század Magyarországának igen kínos kritikákkal kell szembesülnie, mert a frissen megalakult kormányban csupán az egyik nem képviselői hoznak döntéseket. Az Európai Bizottság esélyegyenlőségi bizottságának elnöke számára gyakorlatilag hazánk lett az elrettentő példa arra, hogyan lehet feladni a nemek esélyegyenlőségéért folytatott küzdelmet Európában. A kormányalakítás annak ellenére valósult meg a nők mellőzésével, hogy az Európai Unióban aktív kampány folyik a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség megteremtésére. Ennek részeként az Európai Bizottság ütemtervet fogadott el a 2006–2010-os időszakra (Gender Equality Roadmap 2006-2010), melynek egyik prioritása az egyenlő arányú férfi-női részvétel támogatása a politikai döntéshozatalban. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz, amelyben aggodalmát fejezte ki a nők alacsony részvételével kapcsolatban a parlamentben, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ, az Európa Tanács valamint az Európai Unió is következetesen képviseli a nők és férfiak társadalmi egyenlősége elvének érvényre juttatását.

Számos elemzés bizonyítja, hogy a döntések és a demokrácia minőségét pozitívan befolyásolja a nők megfelelő részvétele. Ezt az álláspontot Palasik Mária történész kutatása is erősítette: a nők közéleti részvételének alacsony voltával szegényebb lesz maga a politikai közélet, kimarad belőle egy sor fontos szempont, szemlélet, tapasztalat, és végső soron nemcsak a nők veszítenek, hanem a társadalom egésze. A női képviselők általában érzékenyebben figyelik a választóik véleményét, a férfi kollégáiknál jobban törekszenek a kompromisszumra, kerülik a konfrontációt, és igyekszenek jó kapcsolatokat kialakítani más pártok, eltérő értékrendek képviselőivel is. Ezek a tulajdonságok, melyeket jellegzetes női politikusi tulajdonságoknak nevezhetünk, előnyére válnának a magyar politikai kultúrának is.

A nők parlamenti részvételének növelésének a leghatékonyabb eszköze a kvóta-rendszer, amely meghatározza, hogy parlamenti helyek közül hány százalékot kapjanak nők. A skandináv példa jól mutatja, hogy ez a pozitív diszkrimináció nem csorbítja a demokráciát. A kezdeményezés hazánkban csupán a törvényjavaslat szintjére jutott el 2007-ben, azonban a magyar pártok elutasították. Ezt az aktust a női civil szervezetek a nők hátrányos megkülönböztetésének, a döntéshozatali folyamatokból való kirekesztésének nevezték, mindazonáltal pro és kontra érveket is lehet hallani ezzel kapcsolatban. Dr. Ilonszki Gabriella a Szociális és Munkaügyi Minisztérium „A női kvóta Magyarországon” című tanulmányban összegezte, hogy a kvóta hívei úgy vélik, hogy a nők tartós alulreprezentáltsága a képviseleti demokráciában rejlő súlyos egyenlőtlenségeket jelzi, amelyek ezt a demokráciát tartalmilag is veszélyeztetik. A kvóta melletti érvelés nem azt állítja, hogy egy csoportnak különleges előnyöket kell adni, hanem azt, hogy a lehetőségek egyenlőségét kell megteremteni. Az ellenzők szerint a szabad választások és a parlamentarizmus önmagában garantálja az állampolgári egyenlőséget és politikai szabadságot. A kvóta elleni érvek alapja, hogy a jelenlegi helyzet demokratikus, hiszen érvényesülnek a képviseleti demokrácia alapvető elvei: minden állampolgárnak egyenlő szavazati joga és egyenlő részvételi lehetősége van, vagyis nincs politikai diszkrimináció, érvényesül a politikai esélyegyenlőség. A két érven felül a társadalomban és a politikai vezető rétegben is fellelhetők a korábbi kulturális beidegződéseken alapuló vélemények; az a felfogás, amely szerint a nők nem hiányoznak a közéletből, mert nincs ott helyük.

A társadalmi egyenlőség és igazságosság elvén alapuló politikai kultúra indikátora a nők parlamenti részvétele. Ahhoz, hogy ez a politikai kultúra hazánkban is létrejöjjön, szemléletváltásra van szükség. Úgy gondolom, éppen azt a beidegződést kell megváltoztatni, miszerint a politika a férfiak dolga. Ehhez elengedhetetlen a férfias közeg ellenállásának leküzdése, és annak a felismerése, hogy társadalmi szinten pozitív változást hozna a nők részvétele a közéletben. A sztereotípiák lebontásában nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a közoktatás is. Ki kell alakulnia egy olyan társadalmi közegnek, amiben igenis fontos, hogy a női identitás képviselete is érvényesüljön a politikai döntéshozatalban. Összegezve: elengedhetetlen egy nyitottabb, toleránsabb, és az egyenlőséget preferáló politikai kultúra kialakulása.

Humana - emberi jogi magazin . női férfi szám

http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
A másik fél hangja
A női szépség átalakul
A magyar nők
Politika és nők? Ugyanmár...
Két nem - két nyelv. Számtalan félreértés
Átalakulóban a nők - interjú Bácskai Júlia pszichológussal
Létezik új matriarchátus?
Előítéletek: vajon ugyanazok az előítéletekkel néznek szembe a meleg férfiak, mint a meleg nők?
Vallások és nemi szerepek
A nemek harca a filmekben
Döntés és felelősség nélkül - egy negatív utópia korszaka, melyben a férfi válhat a gyengébbik nemmé -
„Az Úriember”

Gender – szitokszó, vagy a jövő irányvonala?

Gender – szitokszó, vagy a jövő irányvonala?
Írta: Sós Eszter
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/gender-szitokszo-vagy-a-joev-iranyvonala
Van egy társadalomtudományi elmélet, amelyet már többen félreértelmeztek, és próbáltak saját szájuk íze szerint átalakítani, méghozzá úgy, hogy segítségével igazolást nyerjen az általuk képviselt ideológia. Ez a gender-elmélet, avagy a gender mainstreaming, amely egyes vélemények szerint nem elég, hogy szexuális szabadosságra, és a nemek szabad megválasztására ösztönzi a fiatalokat, de emellett elismertté kívánja tenni a poligámiát és a pedofíliát is.
Mi, itt, Magyarországon talán el sem tudjuk képzelni, hogy a világ távolabbi pontjain a gyermekeknek felnőtté válásuk során mennyi mindennel kell szembenézniük. Ügyelünk rá, hogy jó tanulók, jó szakemberek, jó szülők, vagy mások számára vonzóak legyünk, miközben máshol a nagykorúvá válást nem ünnepként, hanem traumaként élik meg a fiatalok, akiket a tradíciók szerint egy bizonyos kort elérve megcsonkítanak, eladnak, vagy megházasítanak. Nem mindegy tehát, hogy a világ mely részén születik az ember férfinak és nőnek, hiszen ennek függvényében kiváltságos, vagy éppenséggel hátrányos helyzetbe kerülhet.

A gender-elmélet pont azért született meg, hogy a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség megteremtését elősegítse, méghozzá úgy, hogy a nemiséggel kapcsolatos sztereotípiákat, és a szigorú nemi szerepek által meghatározott korlátozásokat fokozatosan leépíti.

Az elmélet megértéséhez először is fontos, hogy tisztázzuk magának a gender szónak a jelentését. Az idegen szavak szótára szerint a gender fogalma valakinek a női vagy férfi nemét jelöli. Ám ez így, ebben a tömörségben nem egészen helytálló. A gender szót pontosan az esetleges félreértések elkerülése végett vezették be ENSZ 1995-ös női világkonferenciáján, hogy ezáltal különválaszthassák a sex, azaz a biológiai nem fogalmát a gendertől, a társadalmi nem fogalmától, amely a fizikai jellemzők helyett a férfiakkal és a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárások összességét jelenti. Sokszor, egyébként helytelenül, szinonimaként használják a két szót, ám a társadalomtudományok területén a nemi szerep és a biológiai nem megkülönböztetéséhez elengedhetetlenül fontos mindkettő használata. De miért is kell élesen elválasztani a kettőt egymástól?

Legfőképpen azért, mert a különböző kultúrák és vallások más-más alapvető és elvárt tulajdonságokat társítanak a férfiakhoz és a nőkhöz. A korábbi lapszámainkban már részletesen foglalkoztunk azzal, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés, és sok esetben fizikai bántalmazás, sőt kínzás ér egyes embereket csak azért, mert a világ valamely részén férfinak vagy nőnek születtek.

Minden józan gondolkodású ember beláthatja, hogy az emberi jogok ilyen szintű semmibevétele ellen tenni kell valamit. Ez lenne a célja a gender-elméletnek, amely azonban ahelyett, hogy érzékennyé tenné a társadalmat a problémára, félreértelmezések és szándékolt belemagyarázások okán egyes csoportok öncélú propagandájaként és ellen-propagandájaként funkcionál.

Az esélyegyenlőség elősegítésére, a foglalkoztatás és a munkanélküliség problémájának csökkentésére, illetve a munkahelyi és családi téren jelentkező kötelezettségek összehangolására irányuló törekvéseket így elhomályosítják a nagyobb visszhangot keltő átértelmezések.

Az egyik ilyen gender-értelmezés szerint ez az ideológia azt fogalmazza meg, hogy „egyneműként” születünk, tehát se nem férfinak, se nem nőnek, és gyakorlatilag a szocializáció során „erőszakolják ránk” a nemi szerepeket. Ennek pedig az elmélet hangoztatói szerint egyenes következményei az identitászavarok, a nemiséggel kapcsolatos sztereotípiák erősödése, de még a családon belüli erőszak is. Az elméletet vallók gyakran hivatkoznak Simone de Beauvoir szavaira, aki A második nem című, filozófiai jellegű művében ezt írta: „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”.

Ő igazából csak a gender-elmélet alapját érinti kijelentésével, hiszen elfogadott nézet, hogy az általánosan elterjedt szokások mentén, és a nevelés által lesznek a kislányokból nők, s ugyanígy a kisfiúkból férfiak. Ám ezt a mondatot többen az elmélet igazolásaként értelmezték, mondván, hogy a biológiai nem afféle semleges nem, amelyből kialakulhat a férfi és a női nemi identitás is, és alátámasztja mindezt, hogy a nők és férfiak közti különbségek napjainkban egyre inkább eltűnnek.

Ez a gondolkodás pedig támadási felületet kínált, és ezáltal egy újabb, más szempontból radikális gender-értelmezés is nyilvánosságot kapott.

Ezen elképzelés szerint a „gender-ideológia” nem más, mint a fiatalság fő megrontója. Hangoztatói szerint a gender-elmélet térnyerésének tudható be az azonos nemű párok örökbefogadásának és házasságkötésének hivatalossá tétele, az egyre szaporodó melegfelvonulások, illetve a heteroszexuálisok homofóbként való kezelése, s ezáltal diszkriminálása. Sőt, szerintük ez az ideológia napjainkra láthatatlanul „beférkőzött” az óvodákba, az iskolákba, és az állami intézményekbe is.

Ezt tetézendő, az álláspont egyik képviselője a gender-elméletről írott könyvében (Gabriele Kuby: A nemek forradalma) nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Alfred Kinsey tudományos csaló és emellett gyermek-megrontó is volt.

Magyarországon a tévhitek eloszlatása végett a Szociális és Családügyi Minisztérium jelentetett meg egy kiadványt (100 szó az egyenlőségről). Ez az értelmező szótár az Európai Unió Foglalkoztatás és Szociális Ügyek Bizottsága által összeállított kifejezéstár magyarra fordított változata, s azzal a céllal született, hogy megteremtse a kifejezések és fogalmak közös megértésének lehetőségét európai szinten, és ezzel lehetővé tegye a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdítását. A kiadványban gyakorlatilag részletesen megmagyarázzák a gender-elmélet fogalmait; kifejtik, hogy milyen elvek mentén készült, milyen okokból tartották szükségesnek a megfogalmazását, és milyen célokat kívánnak elérni általa globális szinten.

A kiadvány, mint ahogy a torzításoktól, félreértésektől, és belemagyarázásoktól mentes gender-elmélet is, tényszerűen tárja fel a jelenlegi társadalmi problémákat. Például azt, hogy Európában a nők munkanélküliségi rátája magasabb a férfiakénál, hogy a nők között több a tartós munkanélküli, és a kisgyermekes nők foglalkoztatása is nagyon alacsony. Holott a gyermeknevelés mind a mai napig tipikus női feladatként jelenik meg, annak ellenére, hogy egyre több férfi marad otthon a kisgyermekkel az édesanya helyett, és kapnak ezért szociális támogatást az EU több tagállamában.

Szükség is van az ilyen jellegű tájékoztatásra idehaza, ahol a genderről többet hallani negatív kontextusban. Idén februárban, például, akkor került ismét szóba a téma, amikor a kormány bejelentette, hogy az országos óvodai nevelési alapprogramban előírja az óvodapedagógusok számára, hogy a gyermekek nevelésekor szem előtt kell tartaniuk a nemi sztereotípiák erősítésének kerülését, és a nemek társadalmi egyenlőtlenségével kapcsolatos előítéletek lebontását. Nem Magyarországon lettünk volna, ha nem kezdik el sokfelől élesen bírálni az intézkedést, mondván, hogy ezzel csak teljesen összezavarják a kisgyermekeket, akiknek így majd saját maguknak kell dönteniük nemi identitásukról, hiszen az óvónők nem engedik őket katonákkal és babákkal játszani.

A lelkes támadók azonban csak azt felejtették el, hogy a szocializáció elsődleges színtere nem az óvoda, hanem a család, s nem elsősorban az óvónőknek, hanem a szülőknek lenne a feladata a nemi szerepek átadása a gyermekeknek. Azonban valószínűleg pont ebben a közegben vannak alapvető gondok napjainkban, ha egy elméletet kell megfogalmaznunk arról, hogy miként teremtsünk egyenlő esélyeket a férfiaknak és a nőknek, akiket születésüktől fogva ugyanazok az alapvető emberi jogok illetnek meg.

Bár, sokak szerint ez is csak egy elmélet.