A másik fél hangja
Írta: Kegye Adél
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/a-masik-fel-hangja
Ma Norvégiában egy gazdasági társaság 10 fős igazgatótanácsában legalább 4 nő foglal helyet. A nők gazdasági döntéshozatalban való szerepének növelése kvótarendszer bevezetésével valósult meg, mindössze három év alatt. Magyarországon ma egy hasonló igazgatótanácsban „majdnem” két nő foglalna helyet. A politikai döntéshozatalban a magyar nők helyzete még kiábrándítóbb, sem a Bajnai, sem az Orbán kormány tagjai között nem találunk nőket.
A nők és férfiak egyenjogúsága megteremtésének érdekében tett első lépések a politikai szabadságjogok kiterjesztésével kezdődtek. Az élet különböző területein a XX. század közepére a nők a férfiakkal azonos jogokat szereztek. Az európai alkotmányok a nők és férfiak egyenjogúságát alapelvi szintre emelték, de ez a formális jogegyenlőség nem teremtette meg a két nem tényleges egyenlőségét. A társadalomban rögzült nemi szerepek és a hozzájuk társított sztereotípiák a meglévő egyenlőtlenségeket tovább mélyítették, a konzervatív családfelfogás, a nők alacsonyabb társadalmi státuszának hagyománya révén a nőket olyan szerepben idealizálta, amelynek megfeleltek, de abból kitörni nem tudtak.
A Római Szerződésben még gazdasági megfontolásból szerepelt az alapelv, hogy az egyenlő munkáért a nőket és férfiakat egyenlő díjazás illeti meg. Az 1970-es években, az amerikai feminista mozgalmak virágkora idején a nemek egyenjogúságának szociális kérdésként való megközelítése révén a Európában a foglalkoztatás és a szociális biztonság területén születtek a nők egyenjogúságát biztosító irányelvek. Az Amszterdami szerződést követően a nemek egyenlőségének tényleges megteremtése az Európai Unió egyik célkitűzésének szintjéig emelkedett. Mára jelentős intézményi és jogszabályi háttér áll az uniós esélyegyenlőségi politika és az egyenlő bánásmód érvényesítése mögött.
A XXI. században a nemek egyenjogúságáért folytatott harc már mást jelent, mint fél évszázaddal ezelőtt, hangsúlyossá vált a meglévő hátrányok kiegyenlítése érdekében tett pozitív, megerősítő intézkedések alkalmazása, a gender szemlélet közpolitikai szintre emelése pedig hosszútávon a nemek egyenjogúságának előmozdítását eredményezheti a programtervezés, igazgatás és intézkedés különböző szintjein. A nőkkel szembeni erőszak, beleértve a szexuális zaklatást, a családon belüli erőszakot, emberkereskedelmet és prostitúciót ugyancsak a nemek egyenlőtlenségéből eredő, olyan társadalmilag beágyazódott jelenségek, amelyek legtöbbször láthatatlanok maradnak, ezért kiutat nyújtó adekvát intézményrendszer megteremtése elengedhetetlen. Az egyenlő bánásmód követelménye alapján nem lehet önkényesen, ésszerű indok nélkül nemi alapon különbséget tenni és a diszkriminációs magatartások pönizálása az egyéni jogvédelmen túl alkalmat adhat arra is, hogy a közvélemény tájékoztatása révén a jogalkalmazó szervek a társadalom szemléletformálásban is tevékeny szerepet vállaljanak. Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz öt éves működése alatt az életkoron és a fogyatékosságon alapuló diszkriminációs panaszok mellett a nemi alapú hátrányos megkülönböztetés miatt érkezett a legtöbb panasz, többnyire a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatás területén elszenvedett sérelmei miatt.
A Humana szeptemberi számában a szerzők a nemek közötti egyenlőtlenség különböző megnyilvánulásait boncolgatják, ütköztetve a két nem különböző, sokszor összeegyeztethetetlen szempontjait.
Furmann Imre mindig azzal hűtött le minket, sokszor talán túlságosan forró fejű, lelkes fiatalokat, hogy „hallgattassék meg a másik fél is”.
Hallgassuk hát meg a másik felet is.
Kegye Adél
jogász, az Egyenlő Bánásmód Hatóság munkatársa
2011/03/02
Politika és nők? Ugyanmár...
Politika és nők? Ugyanmár...
Írta: Jászberényi Rita
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/politika-es-nk-ugyanmar
Mindenki egyenlő. Ez a mondat papíron egyértelműnek tűnik, hiszen napjainkra általánosan elfogadottá vált a nők és férfiak közötti egyenlőség. Politikai értelemben ez azt jelenti, hogy nemtől függetlenül mindenki rendelkezik választójoggal és meg is választható. Az esélyek egyenlősége -így a a politikai esélyek egyenlősége is- azonban csak látszólagos.
Amikor a felsőfokú oktatásban a nők ugyanolyan arányban vesznek részt, mint a férfiak, a nők politikai-közéleti alulreprezentáltságának hátterében nem alaptalan rejtett egyenlőtlenségeket, akadályokat feltételezni. Az Interparlamentáris Unió (ipu.org) 2010-es adatai szerint a nők részvétele a nemzeti parlamentekben világátlagban csupán tizenkilenc százalék. A magyar arány sajnos még ennél is elszomorítóbb, alig kilenc százalék. A jelenlegi magyar kormány névsorát megnézve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nincs is politikai törekvés arra, hogy ez az alacsony arány felfelé mozduljon.
A történelem folyamán a nemi szerepek folyamatos változáson mentek keresztül, a huszadik század második felére többségükben egalitárius társadalmak alakultak ki, ahol a nők és a férfiak egyenlőek. A nemek társadalmi egyenlősége a demográfiai adatok fényében logikusnak tűnik, hiszen a népesség arányát tekintve több a nő, mint a férfi. Hazánkban az általános, egyenlő feltételekkel szabályozott és teljeskörű választójog a nőknél 1945-től érvényesül. Ekkortól kezdve a nők aránya a parlamenti képviselők között 1980-ig folyamatosan nőtt, majd csökkenni kezdett. A csökkenés tovább folytatódott a rendszerváltás után kiteljesedő demokráciában is. Ez a tendencia azonban ellentétes a világon, valamint az Európai Unióban zajló folyamatokkal. Az Interparlamentáris Unió adatai jól reprezentálják a nők részvételét a politikai döntéshozatalban: a skandináv jóléti államokban a legmagasabb a nők részvétele (negyvenkét százalék) és még az arab országokban is eléri a tizenegy százalékot, szemben a magyar kilenc százalékkal. A téma egyes szakértői szerint a nők tartós alulreprezentáltsága a képviseleti demokráciában rejlő súlyos egyenlőtlenségeket jelzi, amelyek ezt a demokráciát tartalmilag is veszélyeztetik, egyenesen demokráciadeficithez vezethetnek.
A huszonegyedik század Magyarországának igen kínos kritikákkal kell szembesülnie, mert a frissen megalakult kormányban csupán az egyik nem képviselői hoznak döntéseket. Az Európai Bizottság esélyegyenlőségi bizottságának elnöke számára gyakorlatilag hazánk lett az elrettentő példa arra, hogyan lehet feladni a nemek esélyegyenlőségéért folytatott küzdelmet Európában. A kormányalakítás annak ellenére valósult meg a nők mellőzésével, hogy az Európai Unióban aktív kampány folyik a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség megteremtésére. Ennek részeként az Európai Bizottság ütemtervet fogadott el a 2006–2010-os időszakra (Gender Equality Roadmap 2006-2010), melynek egyik prioritása az egyenlő arányú férfi-női részvétel támogatása a politikai döntéshozatalban. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz, amelyben aggodalmát fejezte ki a nők alacsony részvételével kapcsolatban a parlamentben, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ, az Európa Tanács valamint az Európai Unió is következetesen képviseli a nők és férfiak társadalmi egyenlősége elvének érvényre juttatását.
Számos elemzés bizonyítja, hogy a döntések és a demokrácia minőségét pozitívan befolyásolja a nők megfelelő részvétele. Ezt az álláspontot Palasik Mária történész kutatása is erősítette: a nők közéleti részvételének alacsony voltával szegényebb lesz maga a politikai közélet, kimarad belőle egy sor fontos szempont, szemlélet, tapasztalat, és végső soron nemcsak a nők veszítenek, hanem a társadalom egésze. A női képviselők általában érzékenyebben figyelik a választóik véleményét, a férfi kollégáiknál jobban törekszenek a kompromisszumra, kerülik a konfrontációt, és igyekszenek jó kapcsolatokat kialakítani más pártok, eltérő értékrendek képviselőivel is. Ezek a tulajdonságok, melyeket jellegzetes női politikusi tulajdonságoknak nevezhetünk, előnyére válnának a magyar politikai kultúrának is.
A nők parlamenti részvételének növelésének a leghatékonyabb eszköze a kvóta-rendszer, amely meghatározza, hogy parlamenti helyek közül hány százalékot kapjanak nők. A skandináv példa jól mutatja, hogy ez a pozitív diszkrimináció nem csorbítja a demokráciát. A kezdeményezés hazánkban csupán a törvényjavaslat szintjére jutott el 2007-ben, azonban a magyar pártok elutasították. Ezt az aktust a női civil szervezetek a nők hátrányos megkülönböztetésének, a döntéshozatali folyamatokból való kirekesztésének nevezték, mindazonáltal pro és kontra érveket is lehet hallani ezzel kapcsolatban. Dr. Ilonszki Gabriella a Szociális és Munkaügyi Minisztérium „A női kvóta Magyarországon” című tanulmányban összegezte, hogy a kvóta hívei úgy vélik, hogy a nők tartós alulreprezentáltsága a képviseleti demokráciában rejlő súlyos egyenlőtlenségeket jelzi, amelyek ezt a demokráciát tartalmilag is veszélyeztetik. A kvóta melletti érvelés nem azt állítja, hogy egy csoportnak különleges előnyöket kell adni, hanem azt, hogy a lehetőségek egyenlőségét kell megteremteni. Az ellenzők szerint a szabad választások és a parlamentarizmus önmagában garantálja az állampolgári egyenlőséget és politikai szabadságot. A kvóta elleni érvek alapja, hogy a jelenlegi helyzet demokratikus, hiszen érvényesülnek a képviseleti demokrácia alapvető elvei: minden állampolgárnak egyenlő szavazati joga és egyenlő részvételi lehetősége van, vagyis nincs politikai diszkrimináció, érvényesül a politikai esélyegyenlőség. A két érven felül a társadalomban és a politikai vezető rétegben is fellelhetők a korábbi kulturális beidegződéseken alapuló vélemények; az a felfogás, amely szerint a nők nem hiányoznak a közéletből, mert nincs ott helyük.
A társadalmi egyenlőség és igazságosság elvén alapuló politikai kultúra indikátora a nők parlamenti részvétele. Ahhoz, hogy ez a politikai kultúra hazánkban is létrejöjjön, szemléletváltásra van szükség. Úgy gondolom, éppen azt a beidegződést kell megváltoztatni, miszerint a politika a férfiak dolga. Ehhez elengedhetetlen a férfias közeg ellenállásának leküzdése, és annak a felismerése, hogy társadalmi szinten pozitív változást hozna a nők részvétele a közéletben. A sztereotípiák lebontásában nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a közoktatás is. Ki kell alakulnia egy olyan társadalmi közegnek, amiben igenis fontos, hogy a női identitás képviselete is érvényesüljön a politikai döntéshozatalban. Összegezve: elengedhetetlen egy nyitottabb, toleránsabb, és az egyenlőséget preferáló politikai kultúra kialakulása.
Írta: Jászberényi Rita
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/politika-es-nk-ugyanmar
Mindenki egyenlő. Ez a mondat papíron egyértelműnek tűnik, hiszen napjainkra általánosan elfogadottá vált a nők és férfiak közötti egyenlőség. Politikai értelemben ez azt jelenti, hogy nemtől függetlenül mindenki rendelkezik választójoggal és meg is választható. Az esélyek egyenlősége -így a a politikai esélyek egyenlősége is- azonban csak látszólagos.
Amikor a felsőfokú oktatásban a nők ugyanolyan arányban vesznek részt, mint a férfiak, a nők politikai-közéleti alulreprezentáltságának hátterében nem alaptalan rejtett egyenlőtlenségeket, akadályokat feltételezni. Az Interparlamentáris Unió (ipu.org) 2010-es adatai szerint a nők részvétele a nemzeti parlamentekben világátlagban csupán tizenkilenc százalék. A magyar arány sajnos még ennél is elszomorítóbb, alig kilenc százalék. A jelenlegi magyar kormány névsorát megnézve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nincs is politikai törekvés arra, hogy ez az alacsony arány felfelé mozduljon.
A történelem folyamán a nemi szerepek folyamatos változáson mentek keresztül, a huszadik század második felére többségükben egalitárius társadalmak alakultak ki, ahol a nők és a férfiak egyenlőek. A nemek társadalmi egyenlősége a demográfiai adatok fényében logikusnak tűnik, hiszen a népesség arányát tekintve több a nő, mint a férfi. Hazánkban az általános, egyenlő feltételekkel szabályozott és teljeskörű választójog a nőknél 1945-től érvényesül. Ekkortól kezdve a nők aránya a parlamenti képviselők között 1980-ig folyamatosan nőtt, majd csökkenni kezdett. A csökkenés tovább folytatódott a rendszerváltás után kiteljesedő demokráciában is. Ez a tendencia azonban ellentétes a világon, valamint az Európai Unióban zajló folyamatokkal. Az Interparlamentáris Unió adatai jól reprezentálják a nők részvételét a politikai döntéshozatalban: a skandináv jóléti államokban a legmagasabb a nők részvétele (negyvenkét százalék) és még az arab országokban is eléri a tizenegy százalékot, szemben a magyar kilenc százalékkal. A téma egyes szakértői szerint a nők tartós alulreprezentáltsága a képviseleti demokráciában rejlő súlyos egyenlőtlenségeket jelzi, amelyek ezt a demokráciát tartalmilag is veszélyeztetik, egyenesen demokráciadeficithez vezethetnek.
A huszonegyedik század Magyarországának igen kínos kritikákkal kell szembesülnie, mert a frissen megalakult kormányban csupán az egyik nem képviselői hoznak döntéseket. Az Európai Bizottság esélyegyenlőségi bizottságának elnöke számára gyakorlatilag hazánk lett az elrettentő példa arra, hogyan lehet feladni a nemek esélyegyenlőségéért folytatott küzdelmet Európában. A kormányalakítás annak ellenére valósult meg a nők mellőzésével, hogy az Európai Unióban aktív kampány folyik a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség megteremtésére. Ennek részeként az Európai Bizottság ütemtervet fogadott el a 2006–2010-os időszakra (Gender Equality Roadmap 2006-2010), melynek egyik prioritása az egyenlő arányú férfi-női részvétel támogatása a politikai döntéshozatalban. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz, amelyben aggodalmát fejezte ki a nők alacsony részvételével kapcsolatban a parlamentben, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ, az Európa Tanács valamint az Európai Unió is következetesen képviseli a nők és férfiak társadalmi egyenlősége elvének érvényre juttatását.
Számos elemzés bizonyítja, hogy a döntések és a demokrácia minőségét pozitívan befolyásolja a nők megfelelő részvétele. Ezt az álláspontot Palasik Mária történész kutatása is erősítette: a nők közéleti részvételének alacsony voltával szegényebb lesz maga a politikai közélet, kimarad belőle egy sor fontos szempont, szemlélet, tapasztalat, és végső soron nemcsak a nők veszítenek, hanem a társadalom egésze. A női képviselők általában érzékenyebben figyelik a választóik véleményét, a férfi kollégáiknál jobban törekszenek a kompromisszumra, kerülik a konfrontációt, és igyekszenek jó kapcsolatokat kialakítani más pártok, eltérő értékrendek képviselőivel is. Ezek a tulajdonságok, melyeket jellegzetes női politikusi tulajdonságoknak nevezhetünk, előnyére válnának a magyar politikai kultúrának is.
A nők parlamenti részvételének növelésének a leghatékonyabb eszköze a kvóta-rendszer, amely meghatározza, hogy parlamenti helyek közül hány százalékot kapjanak nők. A skandináv példa jól mutatja, hogy ez a pozitív diszkrimináció nem csorbítja a demokráciát. A kezdeményezés hazánkban csupán a törvényjavaslat szintjére jutott el 2007-ben, azonban a magyar pártok elutasították. Ezt az aktust a női civil szervezetek a nők hátrányos megkülönböztetésének, a döntéshozatali folyamatokból való kirekesztésének nevezték, mindazonáltal pro és kontra érveket is lehet hallani ezzel kapcsolatban. Dr. Ilonszki Gabriella a Szociális és Munkaügyi Minisztérium „A női kvóta Magyarországon” című tanulmányban összegezte, hogy a kvóta hívei úgy vélik, hogy a nők tartós alulreprezentáltsága a képviseleti demokráciában rejlő súlyos egyenlőtlenségeket jelzi, amelyek ezt a demokráciát tartalmilag is veszélyeztetik. A kvóta melletti érvelés nem azt állítja, hogy egy csoportnak különleges előnyöket kell adni, hanem azt, hogy a lehetőségek egyenlőségét kell megteremteni. Az ellenzők szerint a szabad választások és a parlamentarizmus önmagában garantálja az állampolgári egyenlőséget és politikai szabadságot. A kvóta elleni érvek alapja, hogy a jelenlegi helyzet demokratikus, hiszen érvényesülnek a képviseleti demokrácia alapvető elvei: minden állampolgárnak egyenlő szavazati joga és egyenlő részvételi lehetősége van, vagyis nincs politikai diszkrimináció, érvényesül a politikai esélyegyenlőség. A két érven felül a társadalomban és a politikai vezető rétegben is fellelhetők a korábbi kulturális beidegződéseken alapuló vélemények; az a felfogás, amely szerint a nők nem hiányoznak a közéletből, mert nincs ott helyük.
A társadalmi egyenlőség és igazságosság elvén alapuló politikai kultúra indikátora a nők parlamenti részvétele. Ahhoz, hogy ez a politikai kultúra hazánkban is létrejöjjön, szemléletváltásra van szükség. Úgy gondolom, éppen azt a beidegződést kell megváltoztatni, miszerint a politika a férfiak dolga. Ehhez elengedhetetlen a férfias közeg ellenállásának leküzdése, és annak a felismerése, hogy társadalmi szinten pozitív változást hozna a nők részvétele a közéletben. A sztereotípiák lebontásában nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a közoktatás is. Ki kell alakulnia egy olyan társadalmi közegnek, amiben igenis fontos, hogy a női identitás képviselete is érvényesüljön a politikai döntéshozatalban. Összegezve: elengedhetetlen egy nyitottabb, toleránsabb, és az egyenlőséget preferáló politikai kultúra kialakulása.
Humana - emberi jogi magazin . női férfi szám
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
A másik fél hangja
A női szépség átalakul
A magyar nők
Politika és nők? Ugyanmár...
Két nem - két nyelv. Számtalan félreértés
Átalakulóban a nők - interjú Bácskai Júlia pszichológussal
Létezik új matriarchátus?
Előítéletek: vajon ugyanazok az előítéletekkel néznek szembe a meleg férfiak, mint a meleg nők?
Vallások és nemi szerepek
A nemek harca a filmekben
Döntés és felelősség nélkül - egy negatív utópia korszaka, melyben a férfi válhat a gyengébbik nemmé -
„Az Úriember”
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
A másik fél hangja
A női szépség átalakul
A magyar nők
Politika és nők? Ugyanmár...
Két nem - két nyelv. Számtalan félreértés
Átalakulóban a nők - interjú Bácskai Júlia pszichológussal
Létezik új matriarchátus?
Előítéletek: vajon ugyanazok az előítéletekkel néznek szembe a meleg férfiak, mint a meleg nők?
Vallások és nemi szerepek
A nemek harca a filmekben
Döntés és felelősség nélkül - egy negatív utópia korszaka, melyben a férfi válhat a gyengébbik nemmé -
„Az Úriember”
Gender – szitokszó, vagy a jövő irányvonala?
Gender – szitokszó, vagy a jövő irányvonala?
Írta: Sós Eszter
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/gender-szitokszo-vagy-a-joev-iranyvonala
Van egy társadalomtudományi elmélet, amelyet már többen félreértelmeztek, és próbáltak saját szájuk íze szerint átalakítani, méghozzá úgy, hogy segítségével igazolást nyerjen az általuk képviselt ideológia. Ez a gender-elmélet, avagy a gender mainstreaming, amely egyes vélemények szerint nem elég, hogy szexuális szabadosságra, és a nemek szabad megválasztására ösztönzi a fiatalokat, de emellett elismertté kívánja tenni a poligámiát és a pedofíliát is.
Mi, itt, Magyarországon talán el sem tudjuk képzelni, hogy a világ távolabbi pontjain a gyermekeknek felnőtté válásuk során mennyi mindennel kell szembenézniük. Ügyelünk rá, hogy jó tanulók, jó szakemberek, jó szülők, vagy mások számára vonzóak legyünk, miközben máshol a nagykorúvá válást nem ünnepként, hanem traumaként élik meg a fiatalok, akiket a tradíciók szerint egy bizonyos kort elérve megcsonkítanak, eladnak, vagy megházasítanak. Nem mindegy tehát, hogy a világ mely részén születik az ember férfinak és nőnek, hiszen ennek függvényében kiváltságos, vagy éppenséggel hátrányos helyzetbe kerülhet.
A gender-elmélet pont azért született meg, hogy a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség megteremtését elősegítse, méghozzá úgy, hogy a nemiséggel kapcsolatos sztereotípiákat, és a szigorú nemi szerepek által meghatározott korlátozásokat fokozatosan leépíti.
Az elmélet megértéséhez először is fontos, hogy tisztázzuk magának a gender szónak a jelentését. Az idegen szavak szótára szerint a gender fogalma valakinek a női vagy férfi nemét jelöli. Ám ez így, ebben a tömörségben nem egészen helytálló. A gender szót pontosan az esetleges félreértések elkerülése végett vezették be ENSZ 1995-ös női világkonferenciáján, hogy ezáltal különválaszthassák a sex, azaz a biológiai nem fogalmát a gendertől, a társadalmi nem fogalmától, amely a fizikai jellemzők helyett a férfiakkal és a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárások összességét jelenti. Sokszor, egyébként helytelenül, szinonimaként használják a két szót, ám a társadalomtudományok területén a nemi szerep és a biológiai nem megkülönböztetéséhez elengedhetetlenül fontos mindkettő használata. De miért is kell élesen elválasztani a kettőt egymástól?
Legfőképpen azért, mert a különböző kultúrák és vallások más-más alapvető és elvárt tulajdonságokat társítanak a férfiakhoz és a nőkhöz. A korábbi lapszámainkban már részletesen foglalkoztunk azzal, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés, és sok esetben fizikai bántalmazás, sőt kínzás ér egyes embereket csak azért, mert a világ valamely részén férfinak vagy nőnek születtek.
Minden józan gondolkodású ember beláthatja, hogy az emberi jogok ilyen szintű semmibevétele ellen tenni kell valamit. Ez lenne a célja a gender-elméletnek, amely azonban ahelyett, hogy érzékennyé tenné a társadalmat a problémára, félreértelmezések és szándékolt belemagyarázások okán egyes csoportok öncélú propagandájaként és ellen-propagandájaként funkcionál.
Az esélyegyenlőség elősegítésére, a foglalkoztatás és a munkanélküliség problémájának csökkentésére, illetve a munkahelyi és családi téren jelentkező kötelezettségek összehangolására irányuló törekvéseket így elhomályosítják a nagyobb visszhangot keltő átértelmezések.
Az egyik ilyen gender-értelmezés szerint ez az ideológia azt fogalmazza meg, hogy „egyneműként” születünk, tehát se nem férfinak, se nem nőnek, és gyakorlatilag a szocializáció során „erőszakolják ránk” a nemi szerepeket. Ennek pedig az elmélet hangoztatói szerint egyenes következményei az identitászavarok, a nemiséggel kapcsolatos sztereotípiák erősödése, de még a családon belüli erőszak is. Az elméletet vallók gyakran hivatkoznak Simone de Beauvoir szavaira, aki A második nem című, filozófiai jellegű művében ezt írta: „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”.
Ő igazából csak a gender-elmélet alapját érinti kijelentésével, hiszen elfogadott nézet, hogy az általánosan elterjedt szokások mentén, és a nevelés által lesznek a kislányokból nők, s ugyanígy a kisfiúkból férfiak. Ám ezt a mondatot többen az elmélet igazolásaként értelmezték, mondván, hogy a biológiai nem afféle semleges nem, amelyből kialakulhat a férfi és a női nemi identitás is, és alátámasztja mindezt, hogy a nők és férfiak közti különbségek napjainkban egyre inkább eltűnnek.
Ez a gondolkodás pedig támadási felületet kínált, és ezáltal egy újabb, más szempontból radikális gender-értelmezés is nyilvánosságot kapott.
Ezen elképzelés szerint a „gender-ideológia” nem más, mint a fiatalság fő megrontója. Hangoztatói szerint a gender-elmélet térnyerésének tudható be az azonos nemű párok örökbefogadásának és házasságkötésének hivatalossá tétele, az egyre szaporodó melegfelvonulások, illetve a heteroszexuálisok homofóbként való kezelése, s ezáltal diszkriminálása. Sőt, szerintük ez az ideológia napjainkra láthatatlanul „beférkőzött” az óvodákba, az iskolákba, és az állami intézményekbe is.
Ezt tetézendő, az álláspont egyik képviselője a gender-elméletről írott könyvében (Gabriele Kuby: A nemek forradalma) nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Alfred Kinsey tudományos csaló és emellett gyermek-megrontó is volt.
Magyarországon a tévhitek eloszlatása végett a Szociális és Családügyi Minisztérium jelentetett meg egy kiadványt (100 szó az egyenlőségről). Ez az értelmező szótár az Európai Unió Foglalkoztatás és Szociális Ügyek Bizottsága által összeállított kifejezéstár magyarra fordított változata, s azzal a céllal született, hogy megteremtse a kifejezések és fogalmak közös megértésének lehetőségét európai szinten, és ezzel lehetővé tegye a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdítását. A kiadványban gyakorlatilag részletesen megmagyarázzák a gender-elmélet fogalmait; kifejtik, hogy milyen elvek mentén készült, milyen okokból tartották szükségesnek a megfogalmazását, és milyen célokat kívánnak elérni általa globális szinten.
A kiadvány, mint ahogy a torzításoktól, félreértésektől, és belemagyarázásoktól mentes gender-elmélet is, tényszerűen tárja fel a jelenlegi társadalmi problémákat. Például azt, hogy Európában a nők munkanélküliségi rátája magasabb a férfiakénál, hogy a nők között több a tartós munkanélküli, és a kisgyermekes nők foglalkoztatása is nagyon alacsony. Holott a gyermeknevelés mind a mai napig tipikus női feladatként jelenik meg, annak ellenére, hogy egyre több férfi marad otthon a kisgyermekkel az édesanya helyett, és kapnak ezért szociális támogatást az EU több tagállamában.
Szükség is van az ilyen jellegű tájékoztatásra idehaza, ahol a genderről többet hallani negatív kontextusban. Idén februárban, például, akkor került ismét szóba a téma, amikor a kormány bejelentette, hogy az országos óvodai nevelési alapprogramban előírja az óvodapedagógusok számára, hogy a gyermekek nevelésekor szem előtt kell tartaniuk a nemi sztereotípiák erősítésének kerülését, és a nemek társadalmi egyenlőtlenségével kapcsolatos előítéletek lebontását. Nem Magyarországon lettünk volna, ha nem kezdik el sokfelől élesen bírálni az intézkedést, mondván, hogy ezzel csak teljesen összezavarják a kisgyermekeket, akiknek így majd saját maguknak kell dönteniük nemi identitásukról, hiszen az óvónők nem engedik őket katonákkal és babákkal játszani.
A lelkes támadók azonban csak azt felejtették el, hogy a szocializáció elsődleges színtere nem az óvoda, hanem a család, s nem elsősorban az óvónőknek, hanem a szülőknek lenne a feladata a nemi szerepek átadása a gyermekeknek. Azonban valószínűleg pont ebben a közegben vannak alapvető gondok napjainkban, ha egy elméletet kell megfogalmaznunk arról, hogy miként teremtsünk egyenlő esélyeket a férfiaknak és a nőknek, akiket születésüktől fogva ugyanazok az alapvető emberi jogok illetnek meg.
Bár, sokak szerint ez is csak egy elmélet.
Írta: Sós Eszter
2010. szeptember 23. csütörtök, 00:00
http://humanamagazin.eu/rovatok/noi-ferfi-szam/gender-szitokszo-vagy-a-joev-iranyvonala
Van egy társadalomtudományi elmélet, amelyet már többen félreértelmeztek, és próbáltak saját szájuk íze szerint átalakítani, méghozzá úgy, hogy segítségével igazolást nyerjen az általuk képviselt ideológia. Ez a gender-elmélet, avagy a gender mainstreaming, amely egyes vélemények szerint nem elég, hogy szexuális szabadosságra, és a nemek szabad megválasztására ösztönzi a fiatalokat, de emellett elismertté kívánja tenni a poligámiát és a pedofíliát is.
Mi, itt, Magyarországon talán el sem tudjuk képzelni, hogy a világ távolabbi pontjain a gyermekeknek felnőtté válásuk során mennyi mindennel kell szembenézniük. Ügyelünk rá, hogy jó tanulók, jó szakemberek, jó szülők, vagy mások számára vonzóak legyünk, miközben máshol a nagykorúvá válást nem ünnepként, hanem traumaként élik meg a fiatalok, akiket a tradíciók szerint egy bizonyos kort elérve megcsonkítanak, eladnak, vagy megházasítanak. Nem mindegy tehát, hogy a világ mely részén születik az ember férfinak és nőnek, hiszen ennek függvényében kiváltságos, vagy éppenséggel hátrányos helyzetbe kerülhet.
A gender-elmélet pont azért született meg, hogy a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség megteremtését elősegítse, méghozzá úgy, hogy a nemiséggel kapcsolatos sztereotípiákat, és a szigorú nemi szerepek által meghatározott korlátozásokat fokozatosan leépíti.
Az elmélet megértéséhez először is fontos, hogy tisztázzuk magának a gender szónak a jelentését. Az idegen szavak szótára szerint a gender fogalma valakinek a női vagy férfi nemét jelöli. Ám ez így, ebben a tömörségben nem egészen helytálló. A gender szót pontosan az esetleges félreértések elkerülése végett vezették be ENSZ 1995-ös női világkonferenciáján, hogy ezáltal különválaszthassák a sex, azaz a biológiai nem fogalmát a gendertől, a társadalmi nem fogalmától, amely a fizikai jellemzők helyett a férfiakkal és a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárások összességét jelenti. Sokszor, egyébként helytelenül, szinonimaként használják a két szót, ám a társadalomtudományok területén a nemi szerep és a biológiai nem megkülönböztetéséhez elengedhetetlenül fontos mindkettő használata. De miért is kell élesen elválasztani a kettőt egymástól?
Legfőképpen azért, mert a különböző kultúrák és vallások más-más alapvető és elvárt tulajdonságokat társítanak a férfiakhoz és a nőkhöz. A korábbi lapszámainkban már részletesen foglalkoztunk azzal, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés, és sok esetben fizikai bántalmazás, sőt kínzás ér egyes embereket csak azért, mert a világ valamely részén férfinak vagy nőnek születtek.
Minden józan gondolkodású ember beláthatja, hogy az emberi jogok ilyen szintű semmibevétele ellen tenni kell valamit. Ez lenne a célja a gender-elméletnek, amely azonban ahelyett, hogy érzékennyé tenné a társadalmat a problémára, félreértelmezések és szándékolt belemagyarázások okán egyes csoportok öncélú propagandájaként és ellen-propagandájaként funkcionál.
Az esélyegyenlőség elősegítésére, a foglalkoztatás és a munkanélküliség problémájának csökkentésére, illetve a munkahelyi és családi téren jelentkező kötelezettségek összehangolására irányuló törekvéseket így elhomályosítják a nagyobb visszhangot keltő átértelmezések.
Az egyik ilyen gender-értelmezés szerint ez az ideológia azt fogalmazza meg, hogy „egyneműként” születünk, tehát se nem férfinak, se nem nőnek, és gyakorlatilag a szocializáció során „erőszakolják ránk” a nemi szerepeket. Ennek pedig az elmélet hangoztatói szerint egyenes következményei az identitászavarok, a nemiséggel kapcsolatos sztereotípiák erősödése, de még a családon belüli erőszak is. Az elméletet vallók gyakran hivatkoznak Simone de Beauvoir szavaira, aki A második nem című, filozófiai jellegű művében ezt írta: „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”.
Ő igazából csak a gender-elmélet alapját érinti kijelentésével, hiszen elfogadott nézet, hogy az általánosan elterjedt szokások mentén, és a nevelés által lesznek a kislányokból nők, s ugyanígy a kisfiúkból férfiak. Ám ezt a mondatot többen az elmélet igazolásaként értelmezték, mondván, hogy a biológiai nem afféle semleges nem, amelyből kialakulhat a férfi és a női nemi identitás is, és alátámasztja mindezt, hogy a nők és férfiak közti különbségek napjainkban egyre inkább eltűnnek.
Ez a gondolkodás pedig támadási felületet kínált, és ezáltal egy újabb, más szempontból radikális gender-értelmezés is nyilvánosságot kapott.
Ezen elképzelés szerint a „gender-ideológia” nem más, mint a fiatalság fő megrontója. Hangoztatói szerint a gender-elmélet térnyerésének tudható be az azonos nemű párok örökbefogadásának és házasságkötésének hivatalossá tétele, az egyre szaporodó melegfelvonulások, illetve a heteroszexuálisok homofóbként való kezelése, s ezáltal diszkriminálása. Sőt, szerintük ez az ideológia napjainkra láthatatlanul „beférkőzött” az óvodákba, az iskolákba, és az állami intézményekbe is.
Ezt tetézendő, az álláspont egyik képviselője a gender-elméletről írott könyvében (Gabriele Kuby: A nemek forradalma) nem kevesebbet állít, mint azt, hogy Alfred Kinsey tudományos csaló és emellett gyermek-megrontó is volt.
Magyarországon a tévhitek eloszlatása végett a Szociális és Családügyi Minisztérium jelentetett meg egy kiadványt (100 szó az egyenlőségről). Ez az értelmező szótár az Európai Unió Foglalkoztatás és Szociális Ügyek Bizottsága által összeállított kifejezéstár magyarra fordított változata, s azzal a céllal született, hogy megteremtse a kifejezések és fogalmak közös megértésének lehetőségét európai szinten, és ezzel lehetővé tegye a nők és férfiak közötti egyenlőség előmozdítását. A kiadványban gyakorlatilag részletesen megmagyarázzák a gender-elmélet fogalmait; kifejtik, hogy milyen elvek mentén készült, milyen okokból tartották szükségesnek a megfogalmazását, és milyen célokat kívánnak elérni általa globális szinten.
A kiadvány, mint ahogy a torzításoktól, félreértésektől, és belemagyarázásoktól mentes gender-elmélet is, tényszerűen tárja fel a jelenlegi társadalmi problémákat. Például azt, hogy Európában a nők munkanélküliségi rátája magasabb a férfiakénál, hogy a nők között több a tartós munkanélküli, és a kisgyermekes nők foglalkoztatása is nagyon alacsony. Holott a gyermeknevelés mind a mai napig tipikus női feladatként jelenik meg, annak ellenére, hogy egyre több férfi marad otthon a kisgyermekkel az édesanya helyett, és kapnak ezért szociális támogatást az EU több tagállamában.
Szükség is van az ilyen jellegű tájékoztatásra idehaza, ahol a genderről többet hallani negatív kontextusban. Idén februárban, például, akkor került ismét szóba a téma, amikor a kormány bejelentette, hogy az országos óvodai nevelési alapprogramban előírja az óvodapedagógusok számára, hogy a gyermekek nevelésekor szem előtt kell tartaniuk a nemi sztereotípiák erősítésének kerülését, és a nemek társadalmi egyenlőtlenségével kapcsolatos előítéletek lebontását. Nem Magyarországon lettünk volna, ha nem kezdik el sokfelől élesen bírálni az intézkedést, mondván, hogy ezzel csak teljesen összezavarják a kisgyermekeket, akiknek így majd saját maguknak kell dönteniük nemi identitásukról, hiszen az óvónők nem engedik őket katonákkal és babákkal játszani.
A lelkes támadók azonban csak azt felejtették el, hogy a szocializáció elsődleges színtere nem az óvoda, hanem a család, s nem elsősorban az óvónőknek, hanem a szülőknek lenne a feladata a nemi szerepek átadása a gyermekeknek. Azonban valószínűleg pont ebben a közegben vannak alapvető gondok napjainkban, ha egy elméletet kell megfogalmaznunk arról, hogy miként teremtsünk egyenlő esélyeket a férfiaknak és a nőknek, akiket születésüktől fogva ugyanazok az alapvető emberi jogok illetnek meg.
Bár, sokak szerint ez is csak egy elmélet.
Subscribe to:
Posts (Atom)
