Hatvan korbácsütés egy szaúdi újságírónőnek

Büntetését azért kapta, mert részidőben dolgozott az LBC-nek, amely a bíró szerint nem rendelkezik a megfelelő engedélyekkel.

Egy szaúd-arábiai bíróság hatvan korbácsütésre ítélt szombaton egy szaúdi újságírónőt, mert részidőben dolgozott egy libanoni televíziónak. A bejrúti központú LBC televízió nagy felháborodást okozott a konzervatív arab országban egyik júliusi műsorával, amelyben egy szaúdi férfi szexuális életéről beszélt. A férfit öt évig tartó börtönre ítélték szereplése miatt.

"Ezzel a döntéssel minden újságírót büntetnek rajtam keresztül" - jelentette ki Rosanna al-Yami az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. A hatvan korbácsütésre ítélt újságírónő elmondta, hogy az ügyében döntő bíró ejtett minden olyan vádat, amely szerint közvetlenül részt vett a júliusi műsor készítésében.

Büntetését azért kapta, mert részidőben dolgozott az LBC-nek, amely a bíró szerint nem rendelkezik a megfelelő engedélyekkel. "Csak annyit mondtak, hogy a televízió illegális, ugyanakkor Szaúd-Arábia információs minisztere pár hete szerepelt az LBC-n" - közölte al-Yami az AFP-nek nyilatkozva.

A felháborodást kiváltó júliusi műsorban a Saudi Airlines légitársaság egyik dolgozója beszélt nőügyeiről. Mazen Abdul Dzsavad az LBC vitatott témákkal foglakozó "Red Line" című műsorában elmesélte, hogyan vesztette le szüzességét 14 évesen egyik szomszédjával, részletesen beszélt az előjátékról, a nemi aktusról, és arról, milyen módszerekkel szokott nőkkel ismerkedni.

A férfit napokon belül letartóztatták, miután több száz panasz érkezett ellene helyi szaúdi bíróságra, amiért az iszlám törvényeket megszegve "bűnös viselkedését reklámozta", és bevallotta, hogy házassága előtt nemi életet élt. Dzsavadot október hetedikén ezer korbácsütésre és öt évig tartó börtönbüntetésre ítélték szereplése miatt. Három, a műsorban vele együtt megjelenő barátját két évig tartó börtönre, és háromszáz korbácsütésre ítélték, míg a felvételeket készítő operatőrt két hónapos börtönre.

http://index.hu/bulvar/2009/10/24/hatvan_korbacsutes_egy_szaudi_ujsagirononek/

Héderváry Klára, aki összegyűjtötte a "magyar kérdés" iratait

Belekerültem, mert nem akadt más - mondja Héderváry Klára, aki összegyűjtötte a "magyar kérdés" iratait

Megrendítő volt emberileg és politikailag a magyar kérdéssel foglalkozó ENSZ-bizottság munkáját figyelni és segíteni - emlékezik vissza Héderváry Klára, akivel brüsszeli otthonában beszélgettünk.

Blahó Miklós Brüsszel| Népszabadság| 2009. október 24.

Teknős Miklós

- Ön már az ENSZ munkatársa volt, amikor kirobbant a magyar forradalom, a közel-keleti ügyekért felelős osztályon dolgozott. A magyar kérdés tisztázására létrehozott különbizottságot Ön kereste meg, vagy Önt keresték meg?

- Mielőtt a magyar forradalom kitört volna, Egyiptomban tartózkodtam. Úgy gondoltam, az a helyes, ha felajánlom a segítségemet. Ám visszautasítottak, mert magyar származású voltam, azt gondolták, esetleg elfogult leszek. Mégis bekerültem a különbizottság titkárságába, mert gyorsan kiderült, hogy nincs más, s idő sem volt már arra, hogy megfelelő embereket találjanak. Már az ENSZ-ben dolgoztam, mint belga állampolgár, így végül előnyömre szolgált, hogy kis országból jöttem, de az is, hogy korábban éltem Budapesten. Először csak arra kértek, segítsek tolmácsokat találni, de rájöttünk, ez nem is olyan egyszerű feladat. Így kezdetben magam tolmácsoltam a tanúk vallomásait a meghallgatásokon, később a bizottság titkárságának munkájában vettem részt, az anyaggyűjtésben, az elemzésben, a rendszerezésben. Ez fontos munka volt, mert a különbizottság és a titkárság tagjai nem tudtak semmit Magyarországról. Mire azonban lezárult a vizsgálat, mindenkit meg- és áthatott a magyar ügy, s ez csodálatos érzés volt. Nagy Imre kivégzésének híre mindenkit nagyon elszomorított.

- Mennyire ismerte Ön a magyar helyzetet?

- Nem nagyon. Gyerekkoromban kerültem el Magyarországról, jóval a második világháború előtt. Édesapám hamar meghalt, alig ismertem. Édesanyám viszont Párizsban és Brüsszelben kapott tudósítói állást, a Pesti Hírlapnak és francia lapoknak írt. Kivett a budapesti Szent Szív Intézetből, s azt mondta, választhatok: Brüsszel vagy Párizs. Nekem annyira megtetszett a brüsszeli Szent Szív Intézet, hogy itt ragadtam. Tanulmányaimat aztán Leuvenben folytattam, majd az Egyesült Államokban, a Harvardon és a Columbián szereztem közgazdasági diplomát, innen kerültem az ENSZ-be. A világszervezetnek Magyarország csak 1955-ben lett tagja, s a küldöttek, akárcsak a többi szocialista országból, igen bezárkóztak, kapcsolatom velük sem volt.

- A véletlennek nagy szerepet játszott az Ön életében is, s a magyar kérdés dokumentumainak sorsában is.

- Az élet így hozta, de nagyon beleéltem magam, s nagyon sokat dolgoztam. A tanúkat öt városban hallgatták meg, New Yorkon kívül Londonban, Genfben, Bécsben és Rómában, s én mindenütt ott voltam.

- Hogyan válogatták ki a bizottság tagjait? Miért pont erre az öt országra esett a választás?

- A nemzetközi intézményekben uralkodó szokás nyomán jött létre a bizottság. A kényes politikai téma miatt feltételül szabták, hogy az öt nagyhatalom ne képviseltesse magát. A tagok lehetőleg legyenek semlegesek. Így került a képbe Tunézia, Ceylon és Uruguay. Dánia kis országként jutott szóhoz, Ausztrália meg mint az eseményektől távoli nagy állam.

- Mennyit tudhattak ezen országok diplomatái Magyarországról?

- A kérdés nem így merül fel. Hanem úgy, hogy vajon ha a tanúk igazat mondanak, annak mi a politikai következménye. Ennek megítéléséhez Magyarországot nem kellett nagyon jól ismerni. De a végére ez is megváltozott, mert akik részesei lettek e vizsgálatnak, nagyon is a hatása alá kerültek.

- Gondolom, azzal tisztában voltak az ötös bizottság tagjai, hogy a magyar kérdés világpolitikai játszmának is része. Rögzíthetnek tényeket, de ezen túl nem mehetnek?

- A vizsgálat során is nagy változások mentek végbe például Tunéziában és Ceylonban, így ezen bizottsági tagok szerepe is megváltozott kissé. A különbizottság feladatát az ENSZ szigorúan meghatározta, viszonylag szűken, s ehhez ragaszkodni kellett, hiszen a szocialista országok azonnal tiltakoztak volna, ha a testület kilép a hatásköréből. A bizottság első titkára, aki a stáb munkáját irányította, William Jordan nagy tudású diplomata volt, aki gondosan ügyelt rá, hogy a vizsgálat a kijelölt mederben haladjon. Mindenki tudta, hogy nem cél a magyar rendszerváltás előmozdítása, ám ezt sokan nem értették meg a tanúk, vagy a forradalom vezetői közül. A világpolitikai összefüggésektől nem lehetett eltekinteni, az ENSZ mégiscsak e realitásokat tükrözte, s az oroszok megmondták az amerikaiaknak, hogy úgysem tehetnek semmit. A második világháború utáni rendezésnek ez is a következménye volt. Az oroszok szóba sem álltak a különbizottsággal.

- Az Országos Széchényi Könyvtár és a Nyílt Társadalom Archívum együttműködése nyomán most közzéteszik Budapesten az Ön nevét viselő gyűjteményt, a dokumentumokat, a hangszalagra rögzített vallomásokat. Mint szem- és fültanú, hogyan emlékszik vissza, milyen hangulatban folytak a meghallgatások az öt városban?

Héderváry Klára New York-i irodájában

- Nem nagyon jó hangulatban. Néhányan vállalták a nevüket, de a többség nem, mert félt. Mi lesz velük, az otthon maradt családtagokkal? Mi menekülteknek tekintettük őket, de hozzáteszem, mindenkit meghallgattunk volna, csakhogy a hivatalos magyar oldalról nem jött senki sem. A különbizottság azért igyekezett utánanézni, vajon a tanú valódi-e. Összesen 111 tanú beszámolóját hallottuk, de az ötös bizottság előtt, nyílt ülésen csak Kéthly Anna, Király Béla és Kővágó József beszélt.

- Próbálták Önt megkörnyékezni magyar részről?

- Valójában nem, az államvédelmisek látókörébe is később kerültem. Az én munkám inkább a háttérben zajlott, s nem is igyekeztem túlhangsúlyozni jelenlétem, éppen magyar származásom miatt. De azt azért később megtudtam, hogy a magyar kormány a baráti országok révén igyekezett elérni, hogy eltávolítsanak az ENSZ-ből. A gonoszság naivitása. A különbizottságot ugyanis az ENSZ hozta létre, én belga állampolgár voltam, anyám részt vett a belga ellenállásban. Meglepett ugyanakkor, hogy a rendszerváltás után kevesen tudták, hogy a különbizottság valójában négy évig dolgozott, a jelentés elkészülte után is tovább gyűjtötte az anyagokat. Érdekes történelmi tény, s alig hiszem, hogy az ENSZ történetében erre lett volna példa, de a magyar kormány bontatlanul küldte vissza a világszervezet leveleit.

- A magyar forradalomhoz vezető eseménysor, majd maga a forradalom aligha ért véget november negyedikén. Az ENSZ-vizsgálat nagyon is életben tartotta a forradalom szellemét, még ha a mandátumát szűkre szabták is.

- Ez így van. Négy éven át mindenhonnan összeszedtük, amit meg lehetett tudni, elemeztük, rendeztük az anyagokat. A magyar hatóságokat nagyon bosszantotta például, hogy számon tartottuk a megtorlásokat, kiket börtönöztek be, végeztek ki.

- Ma már történelmi közhely szinte arról beszélni, hogy a forradalom elvezetett az 1989-90-es rendszerváltásig, hogy belevert egy szöget a szovjet birodalom koporsójába.

- Ez jó kifejezés, egy szög volt, igen.

- De vajon az ENSZ szerepe hogyan ítélhető meg e tekintetben?

- Egészen biztosan hasonló módon, mert a háttérben is sok minden történhetett. Nekem ketten is elmondták, hogy annak idején az ENSZ figyelme miatt kisebb börtönbüntetést kaptak, kevesebbet ültek, mint arra számítani lehetett. De ilyen diplomáciai helyzetben mindig folynak a színfalak mögött is tapogatózások, még ha én ezekről sok részletet nem is tudok.

- Az 1956-os forradalmat követő megtorlásokat óvatos nyitás követte, Magyarország maradt ugyan a szovjet táborban, de egy ideig a legvidámabb barakknak nevezték, ez volt a gulyáskommunizmus időszaka. Tetten érhető ebben az ENSZ befolyása?

- Magyarország a világ figyelmének középpontjába került, s a magyar nép nagyon jó fényben tűnt fel. Erre valami módon reagálni kellett.

http://nol.hu/ajanlo/20091024-belekerultem___mert_nem_akadt_mas

Fordított szexizmusra készülnek Londonban

A Konzervatív Párt korábbi ellenállását feladva David Cameron kész csak nőkből álló „shortlistek” bevezetésére a következő választás előtt, mert „kétségbeesetten” szeretné megváltoztatni a politikai palettát.

R.Hahn Veronika – London| NOL| 2009. október 21.

Vitatható döntést hozott a brit ellenzék vezére, amikor a parlament nagy ritkán összehívott házelnöki konferenciáján bejelentette, a visszalépésüket jövő januárban nyilvánosságra hozó tory képviselők helyére kizárólag női jelölteket terjeszt elő az érintett választókerületekben. A 2010 tavaszán esedékes voks előtt különben is minden lényeges elhatározás a pártközpontban születik majd meg. A populista lépés nem aratott osztatlan sikert sem a frakcióban, sem az aktivisták körében. A nyomban elhangzott kifogások közé tartozott, hogy „fordított szexizmusról” van szó, a lényeg, nemétől függetlenül a legkiválóbb képviselőjelölt megtalálása.

A párt tagságának elege van abból, hogy a „demokrácia halálát” jelentve egyre több politikai kérdés dől el a főhadiszálláson. A szebbik nem konzervatív gondolkodású közösségét jelenleg tizenkilencen képviselik az alsóházban, de Cameron számítása szerint, ha a toryk legalább egyfős többséget szereznek, „közel” hatvan helyet foglalhatnak el.

A virtuális, videoösszeköttetéssel létrehozott konferencián a három nagy párt vezetője egymás után kapott szót, azaz nem vitatkozhattak egymással. Gordon Brown elismerte, hogy „kívülről nézve a parlament nem felel meg a XXI. század követelményeinek”, mégis rendkívül büszkének nevezte magát. 1983-ban, amikor képviselővé választották, a Ház színtiszta fehér volt és mindössze 23 nő ült a padsorokban. A Munkáspártnak most 95 „honanyja” van, de a kormányfő reméli, hogy az új alsóházban már 120-140-et tesz ki a számuk. Brown szervesen, alulról felfelé építve érné el, hogy Westminster jobban tükrözze a társadalom összetételét. A cél több ázsiai, fekete, fogyatékkal élő, meleg, leszbikus, bi- és transzszexuális képviselő megválasztása.

A kabinetben jelenleg az etnikai kisebbségeknek egyetlen reprezentánsa sem foglal helyet, bár az állandó meghívottak közé egy ázsiai (közlekedési) államminiszter, Szadik Khan és az első fekete legfőbb ügyész Scotland bárónő is tartozik. Brown ígéretet tett arra, hogy a jövőben meleg alsó- és felsőházi képviselők, ugyanúgy, mint heteroszexuális kollégáik az esküvőjüket, megrendezhetik civil ceremóniájukat a westminsteri palota fényűző termeiben.

Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője csatlakozott a változás sürgetéséhez, miután „a parlamentben nem érzékelhető a modern Nagy-Britannia szelleme”. A szigetországban amúgy a munka törvénykönyve alapján tilos a munkahelyi nemi megkülönböztetés. 2002 óta azonban külön választási nemi diszkriminációs törvény biztosítja a kizárólagosan női jelöltkiválasztás jogszerűségét.

http://nol.hu/kulfold/forditott_szexizmusra_keszulnek_londonban

"The world will be saved by the western woman." His Holiness the Dalai Lama

Women on the Edge of Evolution

A nők nem a pénzért vállalkoznak

Az induló hölgy vállalkozóknak több szempontból is nagy a hátrányuk, de fifikával mindent legyőznek, s nem elsősorban a pénzre hajtanak, olvashatjuk a Figyelő Üzlet&Siker mellékletében. Az Európai Unió a munkahelyteremtés érdekében szívesen látná, ha növekedne a női vállalkozók száma, és ezért igyekszik pozitív példákat felmutatni.

Önvédelmi sprayt kezdett gyártani a svéd Therese Albrechtsson. Korábban megtámadták az utcán. Amikor a kórházban magához tért, az első újságcikk, amely a kezébe került, egy hasonló esetről szólt.

Érezte, hogy lenne igény az általa kiválasztott sprayre, amely lemoshatatlanul pirosra festi a támadó arcát.
Bár egy fillérje sem volt, és senki sem támogatta a tervét – azt mondták, 19 évesen inkább tanulnia kellene –, nem adta fel.

Megkérte a göteborgi helyi lap egyik ismerős újságíróját, írjon a terveiről, s akadt 11 ember, aki összesen 50 ezer eurónak megfelelő összegű kölcsönt adott neki.

Kis lépésekben

Kapcsolódó írások

Ingyen képzik a női vállalkozókat

Anyákból vállalkozók

Először a spray licencét vásárolta meg a feltalálóktól, majd megkeresett egy hajlakkgyártó vállalatot, tudnának-e önvédelmi sprayt is készíteni. Megegyeztek. A kölcsönt egy éven belül visszafizette, s azóta már el is adta a vállalkozást. Most egy divatház és egy informatikai cég tartozik az Albrechtsson Holdinghoz.

Sőt, az immár 24 éves alapítóból „nagykövet” is lett: az Európai Unió ugyanis létrehozta a női vállalkozók hálózatát, amelynek „nagykövetei” személyes példájukkal bátorítják a nőket a vállalkozásra. Ez a hétköznapokban annyit jelent, hogy előadásokat tartanak a saját tapasztalataikról, illetve szerepelnek a médiában.

Van, ahol segítik a női vállalkozókat

Az EU mindenekelőtt a munkahelyteremtés miatt tartja fontosnak a kisvállalkozásokat, az unióban ugyanis az alkalmazottak 67 százaléka kis- vagy közepes cégnél (kkv) dolgozik. Mivel


























ezeknek mintegy harmada van nők kezében, logikus a következtetés, hogy ha közülük többen vállalkoznának, akkor több munkahely is születne.
Sok tagállamban eddig is voltak programok a női vállalkozók segítésére. Ilyen a négy éve működő brit női vállalkozói nagyköveti hálózat is, amelynek példáján felbuzdulva Svédország is létrehozta a magáét.
A 2009. második félévi svéd uniós elnökség pedig alkalmat adott arra, hogy a kezdeményezést az egész közösségre kiterjesszék.

A hivatalos startlövés a múlt héten Stockholmban dördült el. Mint Anna Danti, az Európai Bizottság vállalkozási és ipari főigazgatóságának illetékese újságíróknak elmondta, minden európai ország csatlakozhat, de eddig ezt csak tíz tette meg (lásd külön). Magyarország nincs köztük. A nagykövethálózat mellett a jövő év végéig mentor programot is szeretnének indítani, ennek keretében a tapasztaltabb vállalkozók segítenék az újdonsülteket.

Mi fontos a nők számára?

Kutatások bizonyítják, hogy a nők a hasznos tevékenységet keresik a vállalkozásban, a pénz kevésbé érdekli őket, mint a férfiakat. Tévhit ugyanakkor, hogy a családi kötelezettségek miatt nem alapítanak céget. Éppen ellenkezőleg, sokan az alkalmazotti létet tartják nyűgnek.

„Fő motivációjuk, hogy összeegyeztessék munkájukat a magánéletükkel, és azzal foglalkozzanak, amivel szeretnek. A pénz csak ezután jön” – mutatott rá a témával foglalkozó stockholmi konferencián Sara Carter, a glasgow-i University of Strathclyde professzora.

Függetlenség




















Az egyik svéd „nagykövet”, Kicki Theander például unta a feladatait egy tanácsadó cégnél. Ugyanakkor felismerte, hogy az elfoglalt szülőknek – amilyen ő is volt – lelkiismeret-furdalásuk van, mert nincs idejük rendes családi vacsorát tenni az asztalra.
Vállalkozása ebben segít: minden nap megtervezik, mi legyen az egészséges ételekből álló vacsora, délután kiszállítják a hozzá való nyersanyagokat az ételrecepttel együtt, így aki elsőként hazaér, kezdhet is főzni.
A Middagsfrid nevű cég 150 ügyféllel kezdett, ma pedig már 4700 rendszeres vevője van.


Rugalmasság és felelősség

Katarína Absolonova, a szlovákiai ASAP-Translation fordítóiroda tulajdonosa is a függetlenséget kereste, amikor 2002-ben szabadúszóként önállósította magát. Két lánya van, úgy érzi, cége rugalmasságot biztosít számára, igaz, nagy felelősséggel is jár. Ma már mintegy 500 ügyfele és 50 beszállítója van.




















A brit Nadine Hill egyenesen a kislánya érdekében hozta létre The Dream PA nevű, virtuális titkárnőszolgálatot működtető cégét négy és fél éve. Úgy gondolta, ha visszamegy régi munkahelyére pr-osnak, sokszor túl későn ér majd haza.

Ötven fonttal és egy hitelre vásárolt laptoppal kezdett vállalkozni 2005-ben, amikor a lánya 18 hónapos lett. Hétvégén, illetve esténként dolgozott, hogy kipróbálja, működik-e a dolog. Hirdetésre sem volt pénze, de pr-oskent volt kapcsolata újságírókkal, akik írtak róla cikkeket.


Eleinte mindenféle titkárnői munkát, könyvelést, adminisztrációt elvállalt, eközben derült ki, hogy kisvállalkozó ügyfeleinek virtuális titkárnőre van a leginkább szükségük, vagyis olyasvalakire, aki felveszi a telefont, amikor senki sincs az irodában. Erre állt rá, és a második évben már nyereséget termelt. Most 22 embert foglalkoztat, akik mind otthonról dolgoznak.

A nőknek kevesebb van a zsebükben

A finanszírozás minden vállalkozás indításánál jellemző probléma, de a nők hatványozottan küzdenek vele. „Kevesebbet keresnek, ezért kevesebbet tudnak megtakarítani, és kevesebbet is örökölnek” – magyarázta a jelenséget Sara Carter.

Ezért a nők kisebb alaptőkével indulnak, s mivel ódzkodnak attól, hogy elzálogosítsák az otthonukat, hitelt sem nagyon vesznek fel. Inkább a szolgáltató szektorban tevékenykednek, ott többnyire nincs szükség hatalmas beruházásokra. „Nem volt szükségünk hitelre, lépésről lépésre haladtunk. A növekedés nem volt gyors, de stabil” – mondja például fordítóirodájáról Katarína Absolonova.

Fifikával pótolják a forrást

A forráshiányt a nők igyekeznek fifikával pótolni, mint azt Kicki Theander is tette, aki a saját – igaz, kiterjedt – ismeretségi körében, e-mailen hirdette meg induló szolgáltatását. Előfizetéses alapon szállít, így a működést nem ő, hanem az ügyfelek finanszírozzák.

Egyébként a visszajelzések szerint utóbbiak is úgy érzik, hogy spórolnak, mert bár a szolgáltatás drágább, mint a szupermarket, ha az ember nem megy boltba, nem vásárol felesleges dolgokat sem.

Uniós segítség

Ám a pénzhiány a növekedést is gátolja, márpedig az uniós illetékesek szívesen tapsolnának látványos felfutásoknak, mert akkor több munkahely létesülne. Ráadásul a termelő ágazatokban nélkülözhetetlen a pénz. A lengyel Emilia Tekieli például éppen azért kezdett vállalkozni, mert uniós forrásból gépet tudott vásárolni.

Korábban férje egyetlen alkalmazottat foglalkoztató, ecsetkészítő mikrocégében intézte a pénzügyeket. Ám 1995-ben megtudta, hogy ha új céget alapít, támogatáshoz juthat. Ötvenezer eurót nyert el gépbeszerzésre, így a családban már két vállalkozás van: férje kézimunkával ecsetet,ő géppel keféket készít.

Időbeosztás

A Figyelő által megismert nagykövetek példája cáfolja, hogy a család akadályozza a vállalkozást. „Meg lehet szervezni a dolgokat” – állítja Emilia Tekieli, akinek négy gyermeke van. Amikor például vevőket keresett szerte Lengyelországban, a férjével együtt tárgyalt, s közben a két nagymama vigyázott a gyerekekre.

Néha még nagynénik is sorompóba léptek. Most már a legidősebb fiú is segítség: ha kell, megjavítja a gépeket, s ő készítette el a honlapot is. Utóbbi révén szereznek új ügyfeleket: Szlovákiába, Nagy-Britanniába és Kazahsztánba is szállítanak. Kicki Theandernek három gyermeke van, s bár nem ment könnyen, megtanulta, hogyan dolgozhat hetente csak 40 órát.

A férje mindenben támogatta, például ő volt gyesen a vállalkozás indításakor, ma pedig ő is a cégben dolgozik, s mindkettejük időbeosztásának jót tesz, hogy az irodájuk „az udvar végében” van.

Család nélkül

Ami Therese Albrechtssont illeti, ő sokszor megkapta már, neki könnyű, mert még nincs családja. Lehet, válaszolja ilyenkor, de azért neki is meg kellett tanulnia, hogy ha nem teremt magának szabadidőt, rámegy az egészsége – és a magánélete – a vállalkozásra. Tehát teremt: a barátja Barcelonában él, s havonta egy hetet vele tölt. Ezt alkalmazottként aligha tudná megtenni.

Nem teher

Felmerülhet, hogy az uniós nagyköveti feladat újabb terheket ró az érintettekre. Ám, akik már próbálták, élvezik, s a vállalkozásuk szempontjából is hasznosnak tartják ezt a szerepet. „Az alapítás óta eltelt két évben 70 tudósítás jelent meg rólunk tévében, rádióban, újságban.

Ez remek marketing” – mutat rá Kicki Theander. Számára azért is öröm nagykövetnek lenni, mert minden előadásán akad olyasvalaki a közönségben, aki a végén odamegy hozzá, s azt mondja, most döntötte el véglegesen, hogy ő is vállalkozni fog. Pontosan ezt reméli az EU e nagykövetektől: az ő példájuk másokba is bátorságot önt.

http://www.fn.hu/vallalkozas/20091013/nok_nem_penzert_vallalkoznak/?action=nyomtat