A nőnevelés történetének - éppúgy, mint a férfiak történetének - több évezredes múltja van, amelynek minden részletre kiterjedő bemutatásával adós még a neveléstörténet-írásunk. Pedig a lányok nevelése évezredekig más utakon járt, mint a fiúké. Az emberről, a nevelésről, annak céljáról, az alkalmazott módszerekről elmélkedő filozófusok és pedagógusok szinte kizárólag a fiúk nevelését tartották szem előtt, amikor gondolataikat papírra vetették. Képletesen szólva a nőnevelés története hasonlatos a Hold tulsó oldalához: az emberek évezredekig csak találgathattak róla, és ismereteink ma is hiányosak. A mozaikszerű történeti források arra engednek következtetni, hogy a nőnevelés története jószerivel a nevelés "árnyoldalának" története.
2008/11/29
Pukánszky Béla
Pukánszky Béla: A nőnevelés évezredei. Fejezetek a lányok nevelésének történetéből. Gondolat Kiadó, 2006.
A nőnevelés történetének - éppúgy, mint a férfiak történetének - több évezredes múltja van, amelynek minden részletre kiterjedő bemutatásával adós még a neveléstörténet-írásunk. Pedig a lányok nevelése évezredekig más utakon járt, mint a fiúké. Az emberről, a nevelésről, annak céljáról, az alkalmazott módszerekről elmélkedő filozófusok és pedagógusok szinte kizárólag a fiúk nevelését tartották szem előtt, amikor gondolataikat papírra vetették. Képletesen szólva a nőnevelés története hasonlatos a Hold tulsó oldalához: az emberek évezredekig csak találgathattak róla, és ismereteink ma is hiányosak. A mozaikszerű történeti források arra engednek következtetni, hogy a nőnevelés története jószerivel a nevelés "árnyoldalának" története.
A nőnevelés történetének - éppúgy, mint a férfiak történetének - több évezredes múltja van, amelynek minden részletre kiterjedő bemutatásával adós még a neveléstörténet-írásunk. Pedig a lányok nevelése évezredekig más utakon járt, mint a fiúké. Az emberről, a nevelésről, annak céljáról, az alkalmazott módszerekről elmélkedő filozófusok és pedagógusok szinte kizárólag a fiúk nevelését tartották szem előtt, amikor gondolataikat papírra vetették. Képletesen szólva a nőnevelés története hasonlatos a Hold tulsó oldalához: az emberek évezredekig csak találgathattak róla, és ismereteink ma is hiányosak. A mozaikszerű történeti források arra engednek következtetni, hogy a nőnevelés története jószerivel a nevelés "árnyoldalának" története.
Szöllőssy Ágnes
Szöllőssy Ágnes: A nő szerepe az egyházban. Keresztény Szó, X. évfolyam 1. szám. 1999. január
A nemek szembeállítása, funkcionális hasonlítgatása, egymás elleni kijátszása, “a nemek harcának” eldurvulása a pozitivizmus egyik kiegészítő jelensége a 19. században. A nõ mint a világ rejtélye titokzatos erők forrása, hol éteri makulátlanságban jelenik meg vallásos közhelyek idézeteként (például Führich, Feuerbach, Moriz von Schwind grafikáin, Holman Hunt festményein), hol a fülledt erotika, a bűn, a romlás, a halál szimbóluma, a femme fatale (ld. Flaubert, Beaudelaire vagy Franz von Stuck, Gustave Moreau nőalakjait). A kezdetleges kapitalizmus gyors ütemben átstrukturálta a kor európai társadalmait. A nagyvárosi proletariátus nyomorát szemlélve az egyház nem maradt tétlen. Szerzetesrendek alakultak az árvák, a kitett gyermekek nevelésére, tanítására, az elhagyott öregek gondozására, s ezt a munkát kizárólag szerzetesnők végezték. IX. Piusz pedig majd kétszáz évvel VII. Sándor pápának Mária, Jézus anyja szeplőtelen fogantatásának titkáról kibocsátott brévéje (1665) után, 1854-ben látta elérkezettnek az időt ahhoz, hogy kihirdesse a szeplőtlen fogantatás dogmáját. Mindeközben a szent és a szajha közötti tartományban élő nőkre lassan rácsukódott a polgári családideál skatulyája, s a szorgos kezek zászlóra hímezték a “Kinder-Küche-Kirche” (gyermek-konyha-templom) hármas jelszavát, hogy szubmisszív hajlamú nők – állapotbeli kötelességükre hivatkozva – még a huszadik század végén is felmutathassák, ha a családjuk horizontját meghaladó szolgálatra hívják őket.
A nemek szembeállítása, funkcionális hasonlítgatása, egymás elleni kijátszása, “a nemek harcának” eldurvulása a pozitivizmus egyik kiegészítő jelensége a 19. században. A nõ mint a világ rejtélye titokzatos erők forrása, hol éteri makulátlanságban jelenik meg vallásos közhelyek idézeteként (például Führich, Feuerbach, Moriz von Schwind grafikáin, Holman Hunt festményein), hol a fülledt erotika, a bűn, a romlás, a halál szimbóluma, a femme fatale (ld. Flaubert, Beaudelaire vagy Franz von Stuck, Gustave Moreau nőalakjait). A kezdetleges kapitalizmus gyors ütemben átstrukturálta a kor európai társadalmait. A nagyvárosi proletariátus nyomorát szemlélve az egyház nem maradt tétlen. Szerzetesrendek alakultak az árvák, a kitett gyermekek nevelésére, tanítására, az elhagyott öregek gondozására, s ezt a munkát kizárólag szerzetesnők végezték. IX. Piusz pedig majd kétszáz évvel VII. Sándor pápának Mária, Jézus anyja szeplőtelen fogantatásának titkáról kibocsátott brévéje (1665) után, 1854-ben látta elérkezettnek az időt ahhoz, hogy kihirdesse a szeplőtlen fogantatás dogmáját. Mindeközben a szent és a szajha közötti tartományban élő nőkre lassan rácsukódott a polgári családideál skatulyája, s a szorgos kezek zászlóra hímezték a “Kinder-Küche-Kirche” (gyermek-konyha-templom) hármas jelszavát, hogy szubmisszív hajlamú nők – állapotbeli kötelességükre hivatkozva – még a huszadik század végén is felmutathassák, ha a családjuk horizontját meghaladó szolgálatra hívják őket.
Fromm, Erich
Fromm, Erich: Férfi és nő. Szexuálpszichológiai Tanulmányok. Akadémia Kiadó. Budapest, 1996.
"Mindaddig nem fogjuk megérteni sem a nő, sem a férfi pszichológiáját, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a nemek között mintegy hatezer esztendeje hadiállapot van. Ez a harc gerillaharc. Hatezer évvel ezelőtt a patriarchátus legyőzte a nőket, és a társadalmat a férfiak egyeduralmára alapozták. A nőkből a férfiak tulajdona lett, és minden engedményért, amit kaptak, hálásaknak kellett lenniük. De nem uralkodhat ez emberiség egyik része vagy egy társadalmi osztály, egy nemzet, netán az egyik nem úgy a másik felett, hogy az ne vezessen rejtetten az elnyomottaknál és a kizsákmányoltaknál lázadáshoz, ne keltsen bennük dühöt, gyűlöletet és bosszúvágyat, az elnyomóknál és kizsákmányolóknál pedig ne szüljön félelmet és bizonytalanságot."
"Mindaddig nem fogjuk megérteni sem a nő, sem a férfi pszichológiáját, amíg nem vesszük figyelembe, hogy a nemek között mintegy hatezer esztendeje hadiállapot van. Ez a harc gerillaharc. Hatezer évvel ezelőtt a patriarchátus legyőzte a nőket, és a társadalmat a férfiak egyeduralmára alapozták. A nőkből a férfiak tulajdona lett, és minden engedményért, amit kaptak, hálásaknak kellett lenniük. De nem uralkodhat ez emberiség egyik része vagy egy társadalmi osztály, egy nemzet, netán az egyik nem úgy a másik felett, hogy az ne vezessen rejtetten az elnyomottaknál és a kizsákmányoltaknál lázadáshoz, ne keltsen bennük dühöt, gyűlöletet és bosszúvágyat, az elnyomóknál és kizsákmányolóknál pedig ne szüljön félelmet és bizonytalanságot."
Argejó Éva
Argejó Éva: Hímnem, nőnem: a médium nem semleges. In Jelentések könyve. Szerk.: Argejó Éva. Új Mandátum Könyvkiadó. Budapest, 1998. 173-179.
"A nők infantilizálására jó példával szolgál az a Frei Tamás vezette Objektív (január 19.), amely közvetlenül a nagy havazás után került képernyőre. A hóhelyzetről igazán azt gondolhatnánk, hogy férfinak és nőnek egyaránt gondja. De nem. A megoldás szintjén csak a férfié: a hírben nem kevesebb, mint kilenc férfi próbál kitalálni valamit a havazás miatti váratlan helyzetben: többek között az útkarbantartó üzemegység vezetője, egy hóeltakarító kocsi sofőrje, egy rendőr zászlós, egy hóban elrekedt autós férfi, egy vezető beosztású mérnök, egy rendőr és a macsóság egyik közismert megtestesítője: egy kamionos. Ezzel szemben a hírben a nő - mint a havazás mellékszereplője - két alakban jelenik meg: egyszer vágóképként, hólapátra támaszkodva (!9, és egy panaszkodó asszony személyében, aki azért jelentkezett havat lapátolni, hogy a pénzből ennivalót vegyen gyerekeinek.
(...) ha - ritkán - férfiak és nők együtt szerepelnek, az esetek túlnyomó többségében a férfiak mindig hosszabb szereplési lehetőséget kapnak, mint a nők. Különbség van a megszólaló férfi és női szereplők megnyilvánulásaiban is. A legtöbb férfi (közel felül) határozottan, világosan és szakszerűen fejezi ki magát, egy kisebb részük (12 %) pedig "értelmiségi nyelven" még tág kontextusba is helyezi a mondandóját. A legtöbbjük valamilyen problémát, értelmez, panaszt szinte soha nem hallani férfitól. A megszólaló nők is úgy beszélnek mint a férfiak, hiszen azért is kerülhettek be a híranyagba, mert e téren is "felzárkóztak" hozzájuk. A nők 83%-a azonban meg sem szólal, ők pusztán a vágóképet szolgáltatják, egy maszkulin világ "háttéranyagát."
"A nők infantilizálására jó példával szolgál az a Frei Tamás vezette Objektív (január 19.), amely közvetlenül a nagy havazás után került képernyőre. A hóhelyzetről igazán azt gondolhatnánk, hogy férfinak és nőnek egyaránt gondja. De nem. A megoldás szintjén csak a férfié: a hírben nem kevesebb, mint kilenc férfi próbál kitalálni valamit a havazás miatti váratlan helyzetben: többek között az útkarbantartó üzemegység vezetője, egy hóeltakarító kocsi sofőrje, egy rendőr zászlós, egy hóban elrekedt autós férfi, egy vezető beosztású mérnök, egy rendőr és a macsóság egyik közismert megtestesítője: egy kamionos. Ezzel szemben a hírben a nő - mint a havazás mellékszereplője - két alakban jelenik meg: egyszer vágóképként, hólapátra támaszkodva (!9, és egy panaszkodó asszony személyében, aki azért jelentkezett havat lapátolni, hogy a pénzből ennivalót vegyen gyerekeinek.
(...) ha - ritkán - férfiak és nők együtt szerepelnek, az esetek túlnyomó többségében a férfiak mindig hosszabb szereplési lehetőséget kapnak, mint a nők. Különbség van a megszólaló férfi és női szereplők megnyilvánulásaiban is. A legtöbb férfi (közel felül) határozottan, világosan és szakszerűen fejezi ki magát, egy kisebb részük (12 %) pedig "értelmiségi nyelven" még tág kontextusba is helyezi a mondandóját. A legtöbbjük valamilyen problémát, értelmez, panaszt szinte soha nem hallani férfitól. A megszólaló nők is úgy beszélnek mint a férfiak, hiszen azért is kerülhettek be a híranyagba, mert e téren is "felzárkóztak" hozzájuk. A nők 83%-a azonban meg sem szólal, ők pusztán a vágóképet szolgáltatják, egy maszkulin világ "háttéranyagát."
Oravecz Éva Csilla
Narancs XVII. évf. 24. szám - 2005-06-16 élet + mód - öröm + mód
Fix kettes - Miért nincs a feministáknak hüvelyi orgazmusuk?
"Fantasztikusat szeretkeztünk tegnap éjjel, a pasim olyat élvezett, hogy a falat kaparta örömében." A kérdésem az, vajon hallhat-e bárki, bárhol hasonló kijelentést egy nő szájából? A mondat férfi-változata ugyanis gyakran elhangzik tesztoszteronszagú beszélgetésekben. Talán azért, mert az ágyban - vagy akár az egész kapcsolatban - a férfi és a nő figyelmének középpontjában egyaránt a nő gyönyöre áll. A pasik a párjuk orgazmusa, annak minősége és mennyisége mentén írják le párkapcsolati sikereiket, s az a férfi, aki igazán képes kielégíteni vágyai tárgyát, egy mellénnyel nagyobbat hord a többinél. A teremtés koronájának önmagáról alkotott képét mindennél jobban befolyásolja, milyen szeretőnek érzi magát, s az a gyanúm, hogy a "Nekem nagyobb farkam van, mint neked" összehasonlítgatási kényszere mögött is valójában ez a szubtext húzódik: "Én jobban ki tudom elégíteni és boldogabbá tudom tenni a nőt, akit szeretek." Ehhez képest a feministák népszerű elképzelése szerint a férfiaknak, akik ma már olyan szerkezeteket képesek alkotni, amelyekkel egymást a Holdra tudják repíteni, azonnal megáll a tudományuk, ha a női orgazmusról van szó. A feministák úgy akarják látni a világot, mint agresszív, hataloméhes, érzéketlen és rosszindulatú férfiak hordáját, akik kocsmák mélyén, frakcióüléseken, futballöltözőkben és szabadkőműves-páholyokban máson sem törik a fejüket, mint hogy miként tudnák még jobban elnyomni, megalázni, tönkretenni és megnyomorítani ősi ellenségük, a nő testét és lelkét. A feministák szerint a férfiak világa önző és destruktív, s ha nem teszünk ellenük sürgősen valamit, ezek az ostoba taplók mindannyiunkat a végromlásba fognak hamarosan taszítani. De játsszunk el a gondolattal, mi történne, ha egy rigófüttyös nyári reggelen arra ébrednénk, hogy mától a férfiak helyett a feminista nők kezébe került a világ távkapcsolója. Vinné-e az a dolgokat előbbre? Azt hiszem, nyugodt szívvel és amúgy franciásan tehetünk egy kövér ikszet a "nem" válasz mellé. Mert az univerzum köszöni szépen, ugyanúgy nem kér a feministák uralmából, mint a mostani leosztásból. A világot ugyanis sosem olyannak látjuk, amilyen, hanem amilyenek mi magunk vagyunk.
Szeretkezz, ne háborúzz! A feministák azért támadják a férfiakat, mert önmagukkal nincsenek megbékélve. Férfias energiákat használva próbálnak boldogulni munkájukban és magánéletükben (nem értem, miért nem maszkulinistáknak nevezzük őket), majd csodálkoznak azon, hogy ha ők tényleg annyira klasszak, mint ahogy abban a többi nőpajtással múlt pénteken már ezredszerre is megegyeztek, miért nem érzik jobban magukat a bőrükben. Ezek a nők a párkapcsolatukban is a kezdeményező és irányító szerepet akarják játszani, ahogy a szexben is az aktív, férfias, kemény szexualitás hívei. Mondhatni, üldözési mániájuk van. Úgy akarnak élni, mint egy férfi, azokat a dolgokat akarják csinálni, amit egy férfi, annyiért, amennyiért egy férfi - amikor azonban a férfiak férfiként kezdenek velük bánni, sírva szaladnak vissza barátnőik szoknyája mellé, és hüppögve összeesküvés-elméleteket gyártanak, mert kiderül, még sincs akkora farkuk, mint egy pasinak. A férfit okolják, amikor a munkahelyükön gyengébb teljesítményükért járó bérüket férfi főnökük még a szexi pillarezegtetés után sem hajlandó a személyi számukkal beszorozni, s a pasit támadják akkor is, amikor egy rosszul sikerült randi után az tipikus férfihumorral kajánul az arcukba röhög, mondván: "Sajnálom, neked is annyi időd volt rá, mint nekem." A feministák mániája továbbá, hogy rehabilitálni kell a csiklói orgazmust. "Vannak nők, akik kezdik annyira megvetni alacsonyabb rendű női klitoriszukat, hogy mindenestől elfordulnak a szextől" - írja például Rosemarie Tong a Pszichoanalitikus feminizmus című dolgozatában (Freud titokzatos tárgya, Új Mandátum Kiadó, 1997). Ha rajtuk múlna, már régen törvénybe lenne foglalva, hogy aki szerint egyáltalán létezik vaginális orgazmus, az azonnal mondjon le. A hüvelyi orgazmust a feministák szívük szerint a tudományos-fantasztikus irodalom polcára száműznék, mert számukra könnyebb lenne azzal a tudattal élni, hogy ilyesmi nem volt, nincs, és nem is lesz soha. Butácska érveket hoznak fel a klitorisz felsőbbrendűsége mellett, mondván: a pasik farka is a csiklóból fejlődik ki, egyébként is több benne az idegvégződés, mint a péniszben, és mi, nők többszörös orgazmusra vagyunk képesek. Majd ugyanezek a nők hisztérikusan kikérik maguknak, ha a hüvelyi orgazmust valaki magasabb rendűnek nevezi a klitorálisnál. Tudományosan természetesen semmi értelme nincs a kérdésnek, hogy a nők melyik orgazmusa a felsőbbrendű; de a tudomány, valljuk be így, egymás közt, ritkán képes választ adni az igazán fontos, érdekes és értelmes kérdésekre. (A tudósok egyébként is szexmániás disznók: ha valaki sok mérést végez, bármilyen perverz dolgot megcsinálhat, s az állam még fizet is neki ezért.) Spirituális értelemben véve a meccs azonban már néhány ezer éve le van játszva, klitorális kontra hüvelyi: fix kettes, és nincs nagyon hova menni fellebbezni. Persze nem véletlen, hogy a feminista nőnek a csikló a kedvenc testrésze. A klitorisz annak a szervnek a női megfelelője, amit a feminista annyira irigyel a férfitól. A klitorisz az a szerv, amelyen keresztül a nő a legkönnyebben és a leggyorsabb módon, ráadásul férfisegéderő igénybevétele nélkül gyönyörhöz juttathatja magát. A nőnek nincs szüksége férfira ahhoz, hogy csiklói orgazmusa legyen, kell a rossebnek az a macera az idomítással.
Ami egyedül nem megy A klitoriszunkkal "csináld magad" örömet szerezni valóban sokkal könnyebb és fájdalommentesebb, mint olyan párkapcsolatot építeni, amelyben elengedhetjük és átadhatjuk magunkat egy másik embernek. Nem egyszerű annyira megbízni egy pasiban, hogy rábízzuk az orgazmusunkat, éppen ezért van, hogy a két orgazmus nem összehasonlítható. És nemcsak a nő öröme válik teljesebbé, de a férfi orgazmusa is más dimenzióba helyeződik, ha társának az aktus közben hüvelyi orgazmusa van. A kettő közti különbség: mint heroin a fű után. Mert a klitorisz a férfias szexualitásunknak felel meg, nem az igazi női részünk. A csiklónkon át soha nem találhatjuk meg az értelmét, miért női testben láttuk meg a napvilágot. A csiklónkon át soha nem tanulhatjuk meg, mit jelent nőnek lenni, elfogadni, befogadni, mit jelent a valódi megadás. Polaritás nélkül a szex nem működik, ha mindketten a férfit adjuk magunkból, sosem jön létre szexuális feszültség. Egyébként pedig nem elegáns dolog mást hibáztatni azért, ha valaki az élettől nem kapja meg azt, amire vágyik. Minden felnőtt vállaljon felelősséget a saját boldogságáért, és ne nyávogjon, mint egy csipás kölyökmacska. Akinek a női szereppel van baja, az anyatermészetnél reklamáljon. Nem igaz, hogy a férfiak elvárják a nőktől, hogy ne csak a világot, de saját magukat is elsősorban a férfiak szükségletein, érdekein és elvárásain keresztül szemléljék. Aki ezt hiszi, csak saját frusztrációit vetíti ki a másik nemre. Egyetlen valamirevaló férfi sem várja el a nőtől, hogy szembehelyezkedjen magával, sőt mi több, akkor a legboldogabb, ha a nő a nőiességével vonzza magához. A nő ereje, amióta világ a világ, soha nem fizikai vagy mentális erejében volt, hanem abban, hogy a férfi energiáit maga felé képes fordítani, és onnantól a pasi mindent megtesz azért, hogy a kedvében járjon. A nő ereje soha nem a nőmozgalomban volt, a feministák a valódi válaszok helyett ostoba hazugságokkal etetik egymást. A nő ereje csak akkor mutatkozik meg, ha megérti és értékelni tudja a két nem közötti különbséget. Egyébként is, az igazi erő mindig belül van, az kívülről soha nem látható. Aki kívül a keményet mutatja, az belül menthetetlenül megtörik és elpuhul, mert a keménykedést senki nem veszi komolyan: a hisztis nőt minden pasi gyengének, s ezáltal méltatlan ellenfélnek látja.
A pandateszt Igazi és átütő ereje csak érzelmeink teljes megadásának van. A megadás ugyanis nem alávetettség, hanem a teljes belátás, méghozzá egy a miénknél nagyobb igazság belátása. Az alávetett ember gyengeségből enged, és hagyja, hogy a másik nyerje a vitát. Aki megadja magát, az viszont tudja: a kapcsolat fontossága a legnagyobb igazság. Amikor a férfi azt mondja: "ha igazán szeretnél, hajlandó lennél lent is elélvezni", nem elvárásokat fogalmaz meg, nem ő akarja megszabni, hogy a nő mikor, hogyan és hányszor élvezzen. Mindössze arra próbál a maga suta módján utalni, hogy úgy sejti, mindkettejük boldogsága teljesebb lehetne, ha a lány szeretné annyira, hogy bízni tudjon benne: meg tudja neki adni, amire vágyik. Egyszer ezt olvastam egy butácska feminista szövegben: "Ha mindkét félnek egyszerre és ugyanott kellene elélveznie a szaporodáshoz, akkor már rég kihalásnak indultunk volna, mint a pandák." Nem tudom, tisztában van-e a szerző azzal, hogyan viselkednek a nőstény pandák, amikor párt keresnek. Amikor a nőstény panda tüzel, verekedni kezd a hímmel, mert látni akarja, ő-e számára a megfelelő partner. A nőstény ilyenkor karmol, harap, csíp. Ha a hím panda feladja és elmegy, hamarosan újabb hím érkezik, a nőstény pedig addig harcol, amíg nem vonzza magához a legerősebb hímet. De ekkor, hoppá retikül, nem harcol tovább. A panda, úgy tűnik, okos állat, s a kihalás sem e szokása miatt fenyegeti, hanem az ember ostobasága miatt. Ahhoz, hogy a nő olyan orgazmust éljen át, amilyenre vágyik, arra van szüksége, hogy feltétlenül megbízzon a másikban. Amikor a nő közeledik ehhez az állapothoz, rémült lesz és ellenáll, mert nem biztos abban, hogy hajlandó lesz-e teljesen megadni magát. Az ismeretlen kapujához érve egy szakadék szélén találja magát, ahonnan fél leugrani. A nő talán minden félelme ide vezethető vissza: hogy ne remegjen meg a lába, amikor a szakadék szélén állva ugrani kellene. A férfinak ilyenkor egy vad nővel kell szembenéznie, aki a sarokba szorított és halálra rémült patkány vakmerőségével támad a férfira. A pasinak pedig nagyon észnél kell lennie ahhoz, hogy tudjon vele mit kezdeni. A Niger a világ egyik leghosszabb folyója, a forrása és a torkolata mégis pár mérföldnyire van egymástól. (Kérem a pasikat, ne írjanak, ha rosszul emlékszem. Nekem úgy rémlik, a Niger az, de nincs kedvem felállni a térképért.) A forrás és a torkolat közt, mondjuk, a Nigernél, hosszú és nehéz út halad, tele kikerülhetetlen kitérőkkel és kanyarokkal. Több ezer kilométert kell a folyón megtenni ahhoz, hogy oly közeli célunkat ismét elérjük. Nekünk, nőknek megvan az esélyünk, hogy rengeteg tanulással eljussunk oda, ahonnan az idők kezdetén, valaha indultunk. A természeti népek asszonya minden bizonnyal többet tud a nőiségről, mint mi, civilizált nők valaha megsejthetünk belőle. Ahhoz, hogy elérjük a célunkat, fel kell nőnünk a feladathoz. A kétségek, bizonytalanságok, visszalépések ugyanúgy részei a folyamatnak, mint a látszólag felesleges kerülők. A folyó nem egyenes, hanem kígyózó, kanyarulatai pedig félelmeket rejtenek. A feminista valahol az út közepén jár, nagyon távol a torkolattól, ahogy a forrástól is. A legfontosabb lecke, amit ma egy nőnek meg kell tanulnia, alighanem az, hogy "csak kérjetek, és megadatik néktek". Néha a legegyszerűbb dolgok a legnehezebbek. 'si kínai és indiai szövegek szerint a férfiak régen semmivel sem nyerhettek nagyobb tiszteletet, mint egy szexuálisan kielégített feleséggel. Ez ma sincs másként: az a férfi, aki elegendő mennyiségű és minőségű szexhez és szerelemhez jut, másfajta erőt sugároz magából, mint az, aki hiányt szenved ezen a téren. A politikai és üzleti életben ámokfutó férfiak agressziója minden bizonnyal abból származik, hogy amit otthon nem csinálnak, azt velünk csinálják. Az a férfi, aki nem tud rácsatlakozni a nőre mint energiaforrásra, frusztrált és agresszív lesz, míg az, akinek erejét egy nő táplálja, olyan lendületet kap, amellyel könnyen elérheti személyes és üzleti céljait. Képzeljük el, mekkorát fordulna a világ, ha olyan férfiak forgatnák, akiket a feminin energia támogat. Végső soron egyáltalán nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, hogy egy férfi ki tudjon elégíteni egy nőt. Ha arra képesek voltak, hogy embert juttassanak a Holdra, arra is képesek, hogy megismerjék - de csak akkor, ha a Hold is azt szeretné.
Fix kettes - Miért nincs a feministáknak hüvelyi orgazmusuk?
"Fantasztikusat szeretkeztünk tegnap éjjel, a pasim olyat élvezett, hogy a falat kaparta örömében." A kérdésem az, vajon hallhat-e bárki, bárhol hasonló kijelentést egy nő szájából? A mondat férfi-változata ugyanis gyakran elhangzik tesztoszteronszagú beszélgetésekben. Talán azért, mert az ágyban - vagy akár az egész kapcsolatban - a férfi és a nő figyelmének középpontjában egyaránt a nő gyönyöre áll. A pasik a párjuk orgazmusa, annak minősége és mennyisége mentén írják le párkapcsolati sikereiket, s az a férfi, aki igazán képes kielégíteni vágyai tárgyát, egy mellénnyel nagyobbat hord a többinél. A teremtés koronájának önmagáról alkotott képét mindennél jobban befolyásolja, milyen szeretőnek érzi magát, s az a gyanúm, hogy a "Nekem nagyobb farkam van, mint neked" összehasonlítgatási kényszere mögött is valójában ez a szubtext húzódik: "Én jobban ki tudom elégíteni és boldogabbá tudom tenni a nőt, akit szeretek." Ehhez képest a feministák népszerű elképzelése szerint a férfiaknak, akik ma már olyan szerkezeteket képesek alkotni, amelyekkel egymást a Holdra tudják repíteni, azonnal megáll a tudományuk, ha a női orgazmusról van szó. A feministák úgy akarják látni a világot, mint agresszív, hataloméhes, érzéketlen és rosszindulatú férfiak hordáját, akik kocsmák mélyén, frakcióüléseken, futballöltözőkben és szabadkőműves-páholyokban máson sem törik a fejüket, mint hogy miként tudnák még jobban elnyomni, megalázni, tönkretenni és megnyomorítani ősi ellenségük, a nő testét és lelkét. A feministák szerint a férfiak világa önző és destruktív, s ha nem teszünk ellenük sürgősen valamit, ezek az ostoba taplók mindannyiunkat a végromlásba fognak hamarosan taszítani. De játsszunk el a gondolattal, mi történne, ha egy rigófüttyös nyári reggelen arra ébrednénk, hogy mától a férfiak helyett a feminista nők kezébe került a világ távkapcsolója. Vinné-e az a dolgokat előbbre? Azt hiszem, nyugodt szívvel és amúgy franciásan tehetünk egy kövér ikszet a "nem" válasz mellé. Mert az univerzum köszöni szépen, ugyanúgy nem kér a feministák uralmából, mint a mostani leosztásból. A világot ugyanis sosem olyannak látjuk, amilyen, hanem amilyenek mi magunk vagyunk.
Szeretkezz, ne háborúzz! A feministák azért támadják a férfiakat, mert önmagukkal nincsenek megbékélve. Férfias energiákat használva próbálnak boldogulni munkájukban és magánéletükben (nem értem, miért nem maszkulinistáknak nevezzük őket), majd csodálkoznak azon, hogy ha ők tényleg annyira klasszak, mint ahogy abban a többi nőpajtással múlt pénteken már ezredszerre is megegyeztek, miért nem érzik jobban magukat a bőrükben. Ezek a nők a párkapcsolatukban is a kezdeményező és irányító szerepet akarják játszani, ahogy a szexben is az aktív, férfias, kemény szexualitás hívei. Mondhatni, üldözési mániájuk van. Úgy akarnak élni, mint egy férfi, azokat a dolgokat akarják csinálni, amit egy férfi, annyiért, amennyiért egy férfi - amikor azonban a férfiak férfiként kezdenek velük bánni, sírva szaladnak vissza barátnőik szoknyája mellé, és hüppögve összeesküvés-elméleteket gyártanak, mert kiderül, még sincs akkora farkuk, mint egy pasinak. A férfit okolják, amikor a munkahelyükön gyengébb teljesítményükért járó bérüket férfi főnökük még a szexi pillarezegtetés után sem hajlandó a személyi számukkal beszorozni, s a pasit támadják akkor is, amikor egy rosszul sikerült randi után az tipikus férfihumorral kajánul az arcukba röhög, mondván: "Sajnálom, neked is annyi időd volt rá, mint nekem." A feministák mániája továbbá, hogy rehabilitálni kell a csiklói orgazmust. "Vannak nők, akik kezdik annyira megvetni alacsonyabb rendű női klitoriszukat, hogy mindenestől elfordulnak a szextől" - írja például Rosemarie Tong a Pszichoanalitikus feminizmus című dolgozatában (Freud titokzatos tárgya, Új Mandátum Kiadó, 1997). Ha rajtuk múlna, már régen törvénybe lenne foglalva, hogy aki szerint egyáltalán létezik vaginális orgazmus, az azonnal mondjon le. A hüvelyi orgazmust a feministák szívük szerint a tudományos-fantasztikus irodalom polcára száműznék, mert számukra könnyebb lenne azzal a tudattal élni, hogy ilyesmi nem volt, nincs, és nem is lesz soha. Butácska érveket hoznak fel a klitorisz felsőbbrendűsége mellett, mondván: a pasik farka is a csiklóból fejlődik ki, egyébként is több benne az idegvégződés, mint a péniszben, és mi, nők többszörös orgazmusra vagyunk képesek. Majd ugyanezek a nők hisztérikusan kikérik maguknak, ha a hüvelyi orgazmust valaki magasabb rendűnek nevezi a klitorálisnál. Tudományosan természetesen semmi értelme nincs a kérdésnek, hogy a nők melyik orgazmusa a felsőbbrendű; de a tudomány, valljuk be így, egymás közt, ritkán képes választ adni az igazán fontos, érdekes és értelmes kérdésekre. (A tudósok egyébként is szexmániás disznók: ha valaki sok mérést végez, bármilyen perverz dolgot megcsinálhat, s az állam még fizet is neki ezért.) Spirituális értelemben véve a meccs azonban már néhány ezer éve le van játszva, klitorális kontra hüvelyi: fix kettes, és nincs nagyon hova menni fellebbezni. Persze nem véletlen, hogy a feminista nőnek a csikló a kedvenc testrésze. A klitorisz annak a szervnek a női megfelelője, amit a feminista annyira irigyel a férfitól. A klitorisz az a szerv, amelyen keresztül a nő a legkönnyebben és a leggyorsabb módon, ráadásul férfisegéderő igénybevétele nélkül gyönyörhöz juttathatja magát. A nőnek nincs szüksége férfira ahhoz, hogy csiklói orgazmusa legyen, kell a rossebnek az a macera az idomítással.
Ami egyedül nem megy A klitoriszunkkal "csináld magad" örömet szerezni valóban sokkal könnyebb és fájdalommentesebb, mint olyan párkapcsolatot építeni, amelyben elengedhetjük és átadhatjuk magunkat egy másik embernek. Nem egyszerű annyira megbízni egy pasiban, hogy rábízzuk az orgazmusunkat, éppen ezért van, hogy a két orgazmus nem összehasonlítható. És nemcsak a nő öröme válik teljesebbé, de a férfi orgazmusa is más dimenzióba helyeződik, ha társának az aktus közben hüvelyi orgazmusa van. A kettő közti különbség: mint heroin a fű után. Mert a klitorisz a férfias szexualitásunknak felel meg, nem az igazi női részünk. A csiklónkon át soha nem találhatjuk meg az értelmét, miért női testben láttuk meg a napvilágot. A csiklónkon át soha nem tanulhatjuk meg, mit jelent nőnek lenni, elfogadni, befogadni, mit jelent a valódi megadás. Polaritás nélkül a szex nem működik, ha mindketten a férfit adjuk magunkból, sosem jön létre szexuális feszültség. Egyébként pedig nem elegáns dolog mást hibáztatni azért, ha valaki az élettől nem kapja meg azt, amire vágyik. Minden felnőtt vállaljon felelősséget a saját boldogságáért, és ne nyávogjon, mint egy csipás kölyökmacska. Akinek a női szereppel van baja, az anyatermészetnél reklamáljon. Nem igaz, hogy a férfiak elvárják a nőktől, hogy ne csak a világot, de saját magukat is elsősorban a férfiak szükségletein, érdekein és elvárásain keresztül szemléljék. Aki ezt hiszi, csak saját frusztrációit vetíti ki a másik nemre. Egyetlen valamirevaló férfi sem várja el a nőtől, hogy szembehelyezkedjen magával, sőt mi több, akkor a legboldogabb, ha a nő a nőiességével vonzza magához. A nő ereje, amióta világ a világ, soha nem fizikai vagy mentális erejében volt, hanem abban, hogy a férfi energiáit maga felé képes fordítani, és onnantól a pasi mindent megtesz azért, hogy a kedvében járjon. A nő ereje soha nem a nőmozgalomban volt, a feministák a valódi válaszok helyett ostoba hazugságokkal etetik egymást. A nő ereje csak akkor mutatkozik meg, ha megérti és értékelni tudja a két nem közötti különbséget. Egyébként is, az igazi erő mindig belül van, az kívülről soha nem látható. Aki kívül a keményet mutatja, az belül menthetetlenül megtörik és elpuhul, mert a keménykedést senki nem veszi komolyan: a hisztis nőt minden pasi gyengének, s ezáltal méltatlan ellenfélnek látja.
A pandateszt Igazi és átütő ereje csak érzelmeink teljes megadásának van. A megadás ugyanis nem alávetettség, hanem a teljes belátás, méghozzá egy a miénknél nagyobb igazság belátása. Az alávetett ember gyengeségből enged, és hagyja, hogy a másik nyerje a vitát. Aki megadja magát, az viszont tudja: a kapcsolat fontossága a legnagyobb igazság. Amikor a férfi azt mondja: "ha igazán szeretnél, hajlandó lennél lent is elélvezni", nem elvárásokat fogalmaz meg, nem ő akarja megszabni, hogy a nő mikor, hogyan és hányszor élvezzen. Mindössze arra próbál a maga suta módján utalni, hogy úgy sejti, mindkettejük boldogsága teljesebb lehetne, ha a lány szeretné annyira, hogy bízni tudjon benne: meg tudja neki adni, amire vágyik. Egyszer ezt olvastam egy butácska feminista szövegben: "Ha mindkét félnek egyszerre és ugyanott kellene elélveznie a szaporodáshoz, akkor már rég kihalásnak indultunk volna, mint a pandák." Nem tudom, tisztában van-e a szerző azzal, hogyan viselkednek a nőstény pandák, amikor párt keresnek. Amikor a nőstény panda tüzel, verekedni kezd a hímmel, mert látni akarja, ő-e számára a megfelelő partner. A nőstény ilyenkor karmol, harap, csíp. Ha a hím panda feladja és elmegy, hamarosan újabb hím érkezik, a nőstény pedig addig harcol, amíg nem vonzza magához a legerősebb hímet. De ekkor, hoppá retikül, nem harcol tovább. A panda, úgy tűnik, okos állat, s a kihalás sem e szokása miatt fenyegeti, hanem az ember ostobasága miatt. Ahhoz, hogy a nő olyan orgazmust éljen át, amilyenre vágyik, arra van szüksége, hogy feltétlenül megbízzon a másikban. Amikor a nő közeledik ehhez az állapothoz, rémült lesz és ellenáll, mert nem biztos abban, hogy hajlandó lesz-e teljesen megadni magát. Az ismeretlen kapujához érve egy szakadék szélén találja magát, ahonnan fél leugrani. A nő talán minden félelme ide vezethető vissza: hogy ne remegjen meg a lába, amikor a szakadék szélén állva ugrani kellene. A férfinak ilyenkor egy vad nővel kell szembenéznie, aki a sarokba szorított és halálra rémült patkány vakmerőségével támad a férfira. A pasinak pedig nagyon észnél kell lennie ahhoz, hogy tudjon vele mit kezdeni. A Niger a világ egyik leghosszabb folyója, a forrása és a torkolata mégis pár mérföldnyire van egymástól. (Kérem a pasikat, ne írjanak, ha rosszul emlékszem. Nekem úgy rémlik, a Niger az, de nincs kedvem felállni a térképért.) A forrás és a torkolat közt, mondjuk, a Nigernél, hosszú és nehéz út halad, tele kikerülhetetlen kitérőkkel és kanyarokkal. Több ezer kilométert kell a folyón megtenni ahhoz, hogy oly közeli célunkat ismét elérjük. Nekünk, nőknek megvan az esélyünk, hogy rengeteg tanulással eljussunk oda, ahonnan az idők kezdetén, valaha indultunk. A természeti népek asszonya minden bizonnyal többet tud a nőiségről, mint mi, civilizált nők valaha megsejthetünk belőle. Ahhoz, hogy elérjük a célunkat, fel kell nőnünk a feladathoz. A kétségek, bizonytalanságok, visszalépések ugyanúgy részei a folyamatnak, mint a látszólag felesleges kerülők. A folyó nem egyenes, hanem kígyózó, kanyarulatai pedig félelmeket rejtenek. A feminista valahol az út közepén jár, nagyon távol a torkolattól, ahogy a forrástól is. A legfontosabb lecke, amit ma egy nőnek meg kell tanulnia, alighanem az, hogy "csak kérjetek, és megadatik néktek". Néha a legegyszerűbb dolgok a legnehezebbek. 'si kínai és indiai szövegek szerint a férfiak régen semmivel sem nyerhettek nagyobb tiszteletet, mint egy szexuálisan kielégített feleséggel. Ez ma sincs másként: az a férfi, aki elegendő mennyiségű és minőségű szexhez és szerelemhez jut, másfajta erőt sugároz magából, mint az, aki hiányt szenved ezen a téren. A politikai és üzleti életben ámokfutó férfiak agressziója minden bizonnyal abból származik, hogy amit otthon nem csinálnak, azt velünk csinálják. Az a férfi, aki nem tud rácsatlakozni a nőre mint energiaforrásra, frusztrált és agresszív lesz, míg az, akinek erejét egy nő táplálja, olyan lendületet kap, amellyel könnyen elérheti személyes és üzleti céljait. Képzeljük el, mekkorát fordulna a világ, ha olyan férfiak forgatnák, akiket a feminin energia támogat. Végső soron egyáltalán nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, hogy egy férfi ki tudjon elégíteni egy nőt. Ha arra képesek voltak, hogy embert juttassanak a Holdra, arra is képesek, hogy megismerjék - de csak akkor, ha a Hold is azt szeretné.
Undi Mariska
Undi (eredetileg Springholz) Mariska 1903-ban kapott rajztanári oklevelet a budapesti Mintarajziskolában, s ugyanebben az évben volt az első kiállítása is. Egy évvel később gyermekszoba-berendezésével bronzérmet nyert a St. Louis-i világkiállításon, 1906-ban a milánói világkiállításról viszont már aranyérmet hozott haza. 1905-ben szerepelt először együtt közös bemutatón a gödöllői művésztelep tagjaival, s ettől fogva életműve - húgáéval, az ugyancsak az ebbe a művészkörbe tartozó Sidló Ferenc szobrászművész feleségévé lett Undi Carlaéval együtt - szorosan összekapcsolódott a telep tagjainak, valamint a gödöllői szövőműhelynek a munkásságával. 1908-ban készítette a Tűzoltó utcai Fehérkereszt kórház freskóit, 1909-10-ben pedig a Népszállóba festett 14 falképet. 1913-ban kinevezték a fővárosi Iparrajziskola tanárává. Iparművészeti munkái közül kiemelkednek szőnyegei, ruhái, valamint gyermekjátékai. 1959-ben halt meg, Budapesten.
Mager, Orna
Tudásmenedzsment VI. évfolyam, 1. szám
Orna Mager: Férfi-női szerepek a közigazgatásban
Férfi-női szerepek a közigazgatásban
A nők előmenetele és bevonása a közigazgatás döntéshozatali folyamataiba, csakúgy, mint az üzleti élet vérkeringésébe, olyan területnek tekinthető, amely számos változáson és átalakuláson ment át az elmúlt években. A szakirodalom főként a nőknek a társadalomban és a politikában betöltött szerepével foglalkozik, s őket a férfiak által álszent és közvetett, olykor szembetűnő máskor burkolt módon egyaránt irányítottnak tünteti fel. A férfiak „célja” a kialakult társadalmi rend és a férfi-női szerepek megőrzése, s többek között ezért is rekesztik ki a nőket a közszféra területeiről.Napjaink turbulens politikai és társadalmi változásai azonban egyre inkább ellehetetlenítik a hagyományos mechanizmusokat, amelyek éveken át sikeresen zárták ki a női nemet a közigazgatás döntéshozatalából, s a politikai életből. (Herzog, 2000). A cedaw egyezmény értelmében például „ … a női nemmel kapcsolatos mindennemű diszkriminációt el kell törölni”. Az egyezményt az Egyesült Nemzetek Tanácsa fogadta el még 1977-ben, s „átmeneti megoldásnak tekinthető a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek tényleges kiküszöbölésének felgyorsítására” (Radai, Carmel és Liban-Kobi, 1995). Ezen kívül az egyezmény elkötelezi magát minden olyan szükséges lépés megtétele mellett, amelyek a nők nagyobb fokú egyenlőségéhez vezetnek a politikai és társadalmi életben egyaránt.A cedaw által életre hívott szakértői bizottság 1994 óta javasolja az egyezmény mellett elkötelezett országoknak, hogy azt számszerűsíthető célok és mércék alapján vezessék be a férfiak és nők közötti egyenlőség mihamarabbi megteremtése érdekében, a nemzeti és helyi politikában egyaránt. Csak egy ilyen határozott fellépés vezethet a nők előrelépéséhez a helyi és nemzeti döntéshozatalban, annak érekében, hogy a nemzeti köztudatba is bevonhassák a nők helyzetével kapcsolatos kérdéseket. Ez az elképzelés, amely a szakirodalom bemutatásakor kerül részletezésre, a társadalmi igazságosság elméletei alapján is igazolható. Ezek az elméletek a javító szándékú diszkrimináció számos esetét támogatják. A nőknek a politikai döntéshozatalba való bevonásukkal lehetőségük nyílik majd részt venni az erőforrások elosztásában, a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölésében, s abban, hogy elősegítsék a női tevékenységek és jogok érvényesülését a társadalmi jólét érdekében.A nők politikai részvételének elve kulcsfontosságú a női érdekek érvényesüléséhez a gazdasági erőforrások elosztásában és a társadalmi prioritások felállításában. Ezt az elvet egy Izraelben végzett kutatás vizsgálja, amely a Helyhatósági Törvény bevezetését és hatását kíséri figyelemmel (Knesset, 2000). Ez a törvény arra kötelezi minden izraeli hatóság vezetőjét, hogy egy, a nők helyzetével foglalkozó tanácsadót nevezzen ki. A tanácsadó a helyi hatóság alkalmazottjaként a témával kapcsolatos erőforrások megszerzésével és allokálásával foglalkozik, a hatóság vezetőjének felügyelete mellett.A kutatás eredményeképpen létrejött tanulmány arra a megállapításra jut, hogy a női érdekek csak akkor kerülhetnek kellően előtérbe a közigazgatásban a gazdasági erőforrásokról és a társadalmi prioritásokról hozott döntéseknél, ha tanácsadókat vonnak be a helyi hatóságok döntéshozatali folyamataiba. Mindamellett fel kell ismerni a döntéshozatali folyamatban azon képességeiket, amelyekkel megváltoztathatják a döntéshozók nézeteit a szóban forgó kérdésről. A cél, hogy megváltozzon a nőkkel szembeni diszkriminatív beállítódás úgy mikro szinten, vagyis az izraeli nők helyzetét tekintve, mint makroszinten.A nemek és a férfi-női szerepek közötti különbség megértése kulcsfontosságú a feminista elméletek megértéséhez. A nem egy biológiai, genetikailag és hormonálisan meghatározott kategória; a férfi-női szerepek azonban olyan kategóriák, amelyek azokat a nézeteket és meghatározásokat rejtik magukban, ahogyan az adott nemnek viselkednie kellene. Míg a nemi kategóriák történelmünk során változatlanok maradtak, addig a férfi-női szerepek helytől, kultúrától, társadalomtól és időtől függően változtak. Ezek a szerepek nem csak az emberek gondolatait és magatartását tükrözik, de egyenlőtlen rétegződéshez is vezetnek a hatalom, a jólét és a társadalmi jogok elosztásában. A férfi-női szerepek kutatása kezdetben egy általános társadalomtudományi kutatás menetét követte. A kutatók azzal a feltételezéssel éltek, hogy a férfi-női szerepek közötti tényleges eltérés mérhető különbségekkel meghatározható (Amir, Fogel-Bijoi, Giora, és Shadmi, 1997). A feminista kutatás önálló és független kutatási területté való kifejlődésével a férfi-női szerepeket a feminista oldal kutatói is vizsgálni kezdték, akik még mélyebbre ástak. A kutatás fókuszába az alapvető társadalmi feltételezések tisztázása és igazságosságuk vizsgálata került, amelyeket addig elfogadott kategóriáknak tekintettünk. A feminista elképzelés azonban talán túl messzire merészkedett akkor, amikor a hangsúlyt minden területen a férfiakról a nőkre kívánta áthelyezni.A feminista kutatók élesen különböznek a társadalomtudományi kutatóktól. Az utóbbiak ugyanis elfogadják, hogy alapvető feltételezésekre építve szokásos módon kutassanak, s feltételezik, hogy az emberiség már hozzászokott ahhoz, hogy a férfiak szemével lássa a világot. Így a feminista kutatások esetében nem csak a világról alkotott képet kell vizsgálnunk, hanem a módokat is, ahogyan azt eddig elemezték. A 60-as években zajló második feminista mozgalmat követően, az elmúlt 30 évben számos tudományágban születtek tanulmányok a férfi-női szerepeket, s hatásaikat illetően.A férfi-női dihotómia, mint önálló kutatási terület, csak a 90-es években terjedt el. Egyesek szerint az ipari forradalmat követő társadalmi változások vezettek a kisebbségek helyzetét vizsgáló irányzatok felerősödéséhez (Herzog, 1994; Liran-Alper, 1994; Radai et. al., 1995).A második világháború utáni időszakot jellemző békefolyamat tette aztán lehetővé a társadalmi folyamatok súlypontjainak eltolódását, s azt, hogy a kisebbségek képviseletének igénye mélyebb megértéssel kerüljön elfogadásra. Az említett évtized társadalmi változásai két jelentős fejleményhez vezettek a férfi-női szerepek kutatása és filozófiája terén:1. A kérdés önálló kutatási területté vált.2. Tanulmányozásában többnyire nők vettek részt.A nők különféle életszituációkban betöltött helyének és szerepének vizsgálata számos és sokrétű kutatást hívott életre az elmúlt évszázadban. A modern társadalom és politika nagyrészt a kisebbségek, munkások, faji és etnikai csoportok által, emberi egyenlőség nevében vívott küzdelem eredménye, amelynek alapja a társadalmi rendben egyenlő félként való részvétel joga. (Marshall, 1950) A nők politikai, társadalmi és gazdasági egyenlőségének kérdése a modern, demokratikus kor által kialakított normatív vitában gyökerezik. A kérdés már nem az emberiség történelmét átitató általános női diszkriminációról szól, hanem a nyugati forradalmak után kialakult új társadalmi rendről. Egy új politikai és gazdasági rendről, amelyben a nőknek nem jutott hely. A huszadik században jelentős változások következtek be a férfi-női szerepekben, mint például a nők részvételének engedélyezése az oktatásban (ide értve a felsőoktatást is), a nők megjelenése a munkaerőpiacon és a szavazópolgárok között, és néhány helyen a politikai pozíciók megnyílása is. Mindazonáltal, a valóság a huszadik század végén is a nemek közötti tartós egyenlőtlenségekről tesz tanúbizonyságot (Herzog, 1994). Így fontossá válik annak a mechanizmusnak a vizsgálata, amely továbbra is megtartja a kialakult rendet, s elemeznünk kell azokat a társadalmi és politikai hatalmi köröket, amelyek megváltoztathatják a férfi-női szerepeket.Nagyon fontos szerepet tölt be a feminista gondolatokra építő új tanulmányok között az a koncepció, amely egyértelműen területi oldalról közelíti meg a témát. Számos női kutató tekinti a „nemzeti szint”, vagyis a makró-szervezet és a „hazai szint”, vagyis a mikró-szervezet közötti megkülönböztetést megfelelő kutatási eszköznek. Sok kutatás a folytonos elmozdulásra fókuszál, és az egyes férfi-női csoportok azon képességére, amellyel egyik pólusból a másikba mozdulhatnak el (Rosaldoés Lamphere, 1974). Ez a bináris megközelítés, amely a nemek közti különbségeket eredendőnek, s így természetesnek tekinti, a modern ipari korban gyökerezik, s tulajdonképpen a kapitalizmus növekedése és a burzsoák felemelkedése vezette be, akik megteremtették az új nyugati társadalmi rendet.A nyugati társadalom városiasodása és bürokratizálódása révén a közigazgatás és a versenyszféra között éles elkülönülés alakult ki, s így az intézmények, szabályozások és normák is hasonlóképpen kerültek kialakításra. A két különböző élettér létezésére vonatkozó megközelítéshez kulturális feltételezések is társultak, amelyek szerint a két területen a társadalmi funkciókat ellátó társadalmi szerveződések eltérő elveken nyugszanak. Más szóval, az eltérés nem csak a funkcionális különbségeket foglalja magába, hanem azok elemzését is (Siltanen és Stanworth, 1984).A férfi-női szerepek között fennálló dihotómia ezen megkülönböztetés velejárója. A biológiai különbözőségek jó alapot szolgáltatnak a társadalmi működésbeli eltérésekre, s lehetővé teszik, hogy a férfi-női szerepek szerinti megkülönböztetést természetesnek állítsuk be. Ezek a kulturális feltételezések a hatalom és a társadalmi megbecsülés egyenlőtlen elosztásához is vezetnek. Ezen megkülönböztetés, mivel a politika a férfiak által dominált „világ” része, a nőket visszatartja a társadalmi és politikai szerepvállalástól (Herzog, 1994).A tanulmányokból kitűnik, hogy a két terület közötti elkülönülés a hierarchiai, politikai és ideológiai mechanizmus része. Az állami és a versenyszféra közti szakadék egy olyan vezérelvvé vált, amely meghatározza mindennapjainkat, s kulcsszerepet játszik identitásunk kialakításában. Ez a kulturális rendszer meghatározza a minket körülölelő világot, s befolyásolja vágyainkat, terveinket, döntéseinket és magatartásunkat (Sacks, 1974; Elstain, 1981; és Price, 1981; Rapaport, 1993; Zemachés Peled, 1983; Herzog, 1994; Liran-Alper, 1994; Siltanen és Stanworth, 1984; Binyamin-Kurtz, 1995; Doron, 1998). Az empirikus adatok alapján úgy tűnik, hogy a férfi-női szerepek dihotómiájára épített valóság tudományos szempontból nem állná ki a próbát.Ezen elkülönítés, mint magatartási norma elfogadása a férfiakat és a nőket más tevékenységekre ösztönzi, s társadalmi akadályként is szolgál, amely megakadályozza a férfiak világába való belépést. Így a nőket általában alkalmatlannak vélik a társadalmi és politikai színtéren való megfelelő teljesítmény nyújtására. Mindazonáltal a politikai valóság arra enged következtetni, hogy a társadalmi rendet alkotó és kontrolláló mechanizmus mögött meghúzódó erők egyre inkább kezdenek megkérdőjeleződni.A népszerű megközelítés olyan strukturális magyarázatokkal szolgál, amelyek központi gondolata, hogy a szervezeti, adminisztratív és politikai rendszert férfiak alakították ki és intézményesítették, férfiak számára. Ezek a magyarázatok, amelyek a politikai tudományok eredményeire támaszkodnak, azokat a jogi akadályokat emelik ki, amelyek annak idején megakadályozták a nőket a választásokon való részvételben; illetve azokat az informális akadályokat, amelyek késleltették a női szerepvállalást az állami szervezetek és a politikai elit hatalmi köreiben (Borque és Grosholtz, 1977).A huszadik században végbement makró-szintű fejlődés ellenére is úgy tűnik azonban, hogy a nőknek csak nagyon ritkán sikerül kulcsfontosságú döntéshozatali pozíciókba kerülniük, és sok esetben a „valódi” hatalmat még mindig nem tudják megszerezni (Herzog, 2000; Women’s Lobby, 2000; Israeli, 2001). Habár számos tanulmány mutat rá arra, hogy az állami- és a versenyszféra közti különbségek több tekintetben is elhalványultak, a közöttük húzódó éles határ azonban továbbra is kézzelfogható (Elstain, 1981; Siltanen és Stanworth, 1984; Nicholson, 1992; Herzog, 2000; Israeli, 2001). Ezen megközelítések a társadalmi férfi-női szerepek jellegét éppúgy alakítják, mint a férfi-női öntudatot. Mindamellett ezek a nézőpontok is fontos szerepet játszanak a nők előmeneteli lehetőségeiben, a közigazgatásban éppúgy, mint a politika terén, s nagymértékben befolyásolják a nők tárgyalási pozícióit a közigazgatási és állami szektorban (Herzog, 1994, 1996).A férfi-női szerepeket vizsgáló tanulmányok rámutatnak a közszféra azon területeire is, amelyekben a nők válhatnak a hatalom birtokosaivá. Ezek azok a területek, amelyek a férfiakat kevésbé érdeklik, itt nincs közvetlen verseny az erőforrások elosztása feletti hatalomért és a döntéshozatalban való részvételért. Talán a legjellegzetesebb terület az önkéntes-karitatív tevékenység, amelyet a politika egy sajátos területeként foghatunk fel. Ez a tevékenység tulajdonképpen az otthoni, háztartási teendők kiterjesztésének tekinthető, tényleges és relatív minőségében egyaránt (Israeli, 1984; Bernstein, 1987; Fogel-Bijoi, 1992b; Cherny, 1998; Herzog, 2000; Israeli, 2001). Az önkéntes-karitatív tevékenység terén végzett feminista kutatások szerint, a nyugati kultúrákban a nők alakították ki a jóléti-állam intézményrendszerét ezekkel a tevékenységeikkel. Habár a karitatív mozgalmak önálló szabályokat alkottak, s önkéntesen toborozták női tagjaikat, nem tekintették politikai tevékenységnek, szemben a férfiak toborzásával és szervezési tevékenykedéseivel a politikai pártokban, amelyet egyértelműen politikai természetűnek minősítettek.
Ahogyan a huszadik század elején a nők politikai-társadalmi szerepvállalása a jótékonysági szervezetekre korlátozódott, napjainkban úgy fókuszálnak a jólét, az oktatás és újabban a gazdaság és a politika területeire is. A hagyományos női szerepektől a liberálisabb modell felé való elmozdulás a társadalom tényleges változásaihoz és a feminista forradalom hatásaihoz köthető. A nők képviselete a politikai kérdésekben akkor tekinthető társadalmilag igazságosnak, ha a lakosság minden egyes szektorának lehetőséget biztosítunk a képviseltetésre és a társadalmi és gazdasági javak elnyerésére. Hasonló intézkedések figyelhetők meg a feminista mozgalom folyományaként is (Sapiro, 1981; Koren, 1998; Herzog, 1994; Liran-Alper, 1994; Gidron, Katz és Bar, 2001).
Habár a nők számszakilag nem tekinthetők kisebbségnek, helyzetük az elemzés és a változáshoz szükséges stratégiák tekintetében is nagyon hasonló a kisebbségekéhez. A múltban a férfi-női szerepek közötti funkcionális és szervezeti elkülönülés számos tehetséges nőt gátolt meg a központi döntéshozatalban való részvételben. Így hát nagyon fontos azon fáradoznunk, hogy integráljuk a női nézőpontot a politikai és társadalmi élet minden területén, a főirányzat elveihez igazodva.A nők előmenetelét segítő stratégiák kifejlesztéséhez, integrált taktikai fejlesztési tervekre van szükség az egyén, a szervezet, és a rendszer szintjén egyaránt. Széleskörű együttműködés alakítható ki a törvénykezési szinten, például a választási rendszerek kialakításánál, vagy női jelölteket támogató alapok létrehozásával. Mindazonáltal, olyan kulcsfontosságú területekkel is foglalkoznunk kell, mint a nők közötti versengés visszaszorítása, a férfiak megnyerése a nők kulcspozíciókba kerülésének támogatásához, vagy a női jogok elválaszthatatlan integrálása az emberi jogok fejlesztéséért folytatott küzdelembe.
Az egyenlőség mítosza Izraelben
A férfiak és nők közötti egyenlőség mítosza Izraelben számos forrásból fakad, mint például az izraeli letelepedés, a női szervezetek, a kibutz ideológia, a Függetlenségi Nyilatkozat vagy a katonai toborzás. Ezen mítosz közvetlen eredménye, hogy a nők csoportja nem érezte úgy, hogy elnyomná őket a rendszer, nem érezték úgy, hogy más politikai nézeteket kéne vallaniuk, s nem fejlesztettek ki a férfiakétól eltérő politikai magatartásformákat (Israeli, 1984; Bernstein, 1987; Fogel-Bijoi, 1992a, 1997; Herzog, 2000).A „feminista” kérdések csak akkor kerültek be a köztudatba, amikor az általános társadalmi problémák új keretrendszerébe foglalták őket, s legitim problémaként kerültek elismerésre (Israeli és Tabory, 1988; Azmon, 1990; Yishai, 1995). Az a hegemonikus nézet, amely Izraelt egy liberális nyugati demokráciához hasonlítja, minden olyan nemzeti szintű társadalmi vita útjában állt, amely a férfiak és a nők helyzetének megítélését célozta meg. Így a viták középpontjába az izraeli strukturális mítosz került, amely szerint az izraeli nők épp olyanok, mint nyugati társaik, s a társadalmi helyzetüket érintő problémákat olyan jelentéktelen problémának fogták fel, amelyeket csak azok a nők szítanak, akik nem tartoznak az izraeli társadalmi egyetértéshez. A nők politikai egyenlőségének ellenzése nagyrészt vallási körökből eredeztethető (Herzog, 1994). A nők ugyanis nem tekinthetők meghatározó tényezőnek sem legitimitási kérdésekben, sem politikai erőként. A nőket nem tartották a társadalom szerves részének, nem tekintették őket jogokkal és kötelezettségekkel bíró autonóm egyéneknek. Létük pusztán abból állt, hogy a férfiak anyjai, feleségei, leányai lehettek.Az elmúlt években azonban egyre nyilvánvalóbbá vált a férfi-női szerepek közötti egyenlőtlenség az izraeli társadalomban, s így egyre nagyobb az igény a dolgok megváltoztatására, kijavítására. A folyamat eredményeként, amelyet még a nem-intézményesített feminista szervezetek indítottak útjára a 70-es években, az izraeli nők szabadságának mítosza szertefoszlott, s minden nő társadalmi és magánéleti szerepvállalását hosszú évekre összezavarta (Fogel-Bijoi, 1992b; Shlaski, 2000).Az izraeli úgynevezett patriarchális stílust hűen tükrözi a jogi és politikai rendszer is, amely nem tesz különbséget állam és vallás között. Ennek eredményeként a nők e patriarchális elrendezés rabjai, s az állami törvények nevében el vannak határolva mindennemű állami és vallási szerepvállalástól.A nőkre a társadalom kollektívájának megtestesítőiként, és a társadalmi folytonosság felelőseiként tekintenek. A nők politikai esélyeit nagyban befolyásolja az izraeli hadsereg társadalomban betöltött szerepe is. A hadsereg az egyike azon intézményeknek, amelyek újra és újra megerősítik a férfi-női szerepeket az izraeli társadalomban. Ez egy olyan közösség, amely az élet minden területén jelen van, s részt vesz a társadalom összetartásában. A katonai nézőpont és gondolkodásmód, mint az ország irányításának legmegfelelőbb módja van számon tartva. Ez a politikai döntéseket is befolyásolja, s az élet minden területén meghatározza a prioritások sorrendjét. A tény, hogy a nők nem kamatoztathatják katonai tapasztalataikat politikai erőforrásként, számos problémának a forrása. Az izraeli élet egyik legfontosabb jellemzője, hogy számtalan kérdést a katonai gondolkodásmód alá rendelnek. Emellett számos probléma rendezésére is ezt a módszert tartják legalkalmasabbnak, s itt is a nők általában a peremre szorulnak.A békére és biztonságra törekvő izraeli politika, ahogy az egész társadalmat, éppúgy a nőket is megosztja (Kimmerling, 1993; Herzog, 1994; Azmon, 1997; Gidron et. al., 2001). A nők mindig is jelképes képviseletet kaptak az izraeli politikában. Egyrészről Izrael elismeri a nőket, mint társadalmi kategóriát, de ezen felfogás nagyrészt nem a társadalmi egyenlőség gondolatából ered, hanem a nők hagyományos anyai, feleségi szerepéből. A nőket általánosságban kisebbségként fogták fel, akik képviseletét biztosítani kellett. Azonban mint minden kisebbség esetében, a képviselet itt is jelképes volt. A nőkről alkotott hagyományos kép messze elmarad bárminemű politikai vagy társadalmi szerepvállalástól (Constantini és Craig, 1972; Sharfman, 1988; Constantini, 1990; Binyamin-Kurtz, 1995).A feminista gondolatok a 70-es évek elején érték el Izraelt (Shelef, 1975; Aloni, 1976; Israeli, 1982), amikor a tudományos világ elkezdte támogatni a feminista kezdeményezéseket. Az izraeli nők helyzetéről végzett kutatások a nőkkel szembeni diszkriminációról tudósítottak. A feminista liberális (Israeli, 1984, 1990), társadalmi (Bernstein, 1987) és radikális (Swirsky, 1984) megközelítések fejlődésével egyetemben komoly viták robbantak ki a tudományos életben és más körökben egyaránt (Fogel-Bijoi, 1997), ahol a feminista politika támogatásra talált. A 21-dik század elejére aztán a feminista kutatás virágkorát élte, számos más kutatási területbe is bevonták, s egy teljes kutatási terület fejlődött ki a kérdések megválaszolására.Az elmúlt években megfigyelhettük, hogy egyre több nő kezdi megérteni, hogy „az üveg falat” csak úgy törhetik át, ha megváltoztatják a gondolkodásmódot, s szélesítik a nők előtt álló lehetőségeket. A politikai játszmák szabályainak elsajátítása segítségükre lesz a politikai gépezet hatalmi pozícióinak elérésében (Israeli, 2000; Women’s Lobby, 2000; Gidron et. al., 2001).Egyre inkább a nők státuszát és jogait kellene a köztudat középpontjába állítanunk, és olyan választási rendszereket kellene kialakítanunk, amelyek ezeket figyelembe is veszik. A nők előmenetelét két fő cselekvési területen kellene kiaknáznunk:
1. A politikai-társadalmi tudatosság erősítése és a politikai struktúra általános elismerése.
2. Az állami intézményekben nyújtott teljesítmény; olyan hatalmi és döntéshozatali körökben, amelyek meghatározzák az ország társadalmi kérdéseit.A nőknek át kell látniuk és meg kell érteniük a szervezetekben rejlő hatalom forrásait ahhoz, hogy integrálódhassanak a döntéshozatali rendszerekbe. Minél több a nő a kulcsfontosságú pozíciókban, annál jobban tudatosíthatják sajátos problémáikat, s annál több gyakorlati megoldást eszközölhetnek ki.A retorikára építő stratégia középpontjába állítja, hogy a nők alul-képviseletét folyamatosan be kell emelni a köztudatba. Olykor a tudatosság maga is egy mechanizmusként működik, mint ahogyan azt a nők helyzetével foglalkozó polgármesteri tanácsadók esetében is megfigyelték. A gyakorlat arra hívja fel a figyelmet, hogy ha több nő kap helyet a döntéshozatali pozíciókban, az közvetlenül hozzájárul a nagyobb nyilvánosság kivívásához. A nők különleges problémáit a társadalmi-politikai életben részletekbe menően tisztázni kell, emellett meg kell találni azokat a módokat, ahogyan a nőket ösztönözni lehet és egyben segíteni előmenetelüket is. Emellett növelni kell képviseletüket, és fejleszteni kell képességeiket is, hogy eredményesebben befolyásolhassák az állami szektor kulcsfontosságú mechanizmusait. A kérdést széles körben kell megtárgyalni az általános és felelősségteljes társadalmi rend részeként, amelynek eredményeként aztán olyan döntések meghozatalára kerül majd sor, amelyekért a meglévő rendszernek komoly árat kell fizetnie.
Az Izraeli Helyhatósági Törvény bevezetése
A gyakorlati megvalósítást vizsgáló elméletek egyik központi kérdése, hogy milyen mértékben nyújt az adott intézkedés hatékony megoldást az orvosolni kívánt problémára. A „felülről kezdeményezett” megközelítés alapján ezen tanulmány kiindulási pontja a Helyhatósági Törvény kell legyen (Knesset, 2000). Az említett szemléletmód sajátjai az olyan „szimbolikus” intézkedések, amelyek a kutatók nézőpontját olyan kérdésekre is kiterjesztik, mint például az intézkedések megvalósításához szükséges erőforrások allokálása; vagyis azon tényezők feletti hatalom gyakorlása, amelyek előre viszik a változást, s amelyek megerősítik a törvényben foglalt célokhoz kötődő intézkedéseket és kommunikációt.A törvényalkotók olykor nagyon vonzó intézkedéscsomagokat alkotnak meg, mintegy demonstrálva az ügy melletti elkötelezettségüket. Azonban ha közelebbről megnézzük ezeket a célkitűzéseket, a magával ragadó felszín alatt két jellegzetességet fedezhetünk fel: kétértelmű célokat és az intézkedések megvalósításához szükséges erőforrások hiányát.Az említett tanácsadók tevékenységét megvizsgálva például rögtön szembe tűnik, hogy legtöbbjük komoly problémákkal küzd az ügyek továbbvitelében, illetve a döntéshozók hozzáállásának megváltoztatásában. A jog érvényesítéséből eredő nehézségeket, illetve a valós intézkedések foganatosításának visszáságait vizsgálva úgy tűnhet, hogy a nők helyzetét polgármesteri tanácsadók egyfajta hibrid intézkedésnek tekinthetjük. A törvénykezés és a megvalósítás közötti eltérést célzó tanulmányok (Smith, 1973; Van Meter és Van Horn, 1975) rámutatnak arra, hogy a törvények foganatosítása szorosan összefügg az intézkedések céljaiban való egyetértés fokával, a bevezetést végzők rendelkezésére álló erőforrások mértékével és a bevezetést felügyelő folyamatok hatékonysági fokával. A társadalmi prioritások felállítását nagymértékben befolyásolja, hogy a törvényalkotók milyen mértékben ismernek fel egy társadalmi problémát. Ennek orvoslásához két alapvető feltételnek kell teljesülnie:1. A helyzetet a döntéshozók vagy más testületek társadalmi megoldásra szorulónak ítéljék meg.2. A döntéshozóknak a problémát fel kell tüntetniük a figyelemre érdemes kérdéskörök között, hogy az bekerüljön a köztudatba. Ez aztán változást eredményezhet a törvényalkotók hozzáállásában.A felülről kezdeményezett elemzés szerint a Helyhatósági Törvény (Knesset, 2000) abból eredeztethető, hogy a döntéshozók végre felismerték a nők helyzetéből fakadó probléma fontosságát. Kétségtelen, hogy a törvénykezés szimbolikus elemei, s a polgármesteri tanácsadók kinevezésére vonatkozó szabályozások egyben katalizátorként is hatnak a téma köztudatba való bevezetéséhez. Emellett rendelkeznek azzal a motiválási potenciállal, amely megindíthatja a döntéshozatali körökben a változást. Ugyanakkor azonban úgy tűnik, hogy a törvényhozók egy fokozatosan végbemenő változást részesítenének előnyben, a közigazgatási döntéshozatali folyamataiban. Ezen megközelítés előnye, hogy olyan megoldások érhetők el általa, amelyekkel számos érdekcsoport egyetért. Ezáltal megelőzhető a széleskörű elégedetlenség, és ez további támogatást adhat egy visszafogottabb, ám folytonos társadalmi változásnak.Az erőforrásokat és a hatalommegosztást érintő kétértelmű megfogalmazásokból eredő visszásságok ellenére is a törvény egy jelentős áttörésnek tekinthető. Felismeri ugyanis a nők közigazgatási döntéshozatalba való bevonásának szükségességét, amelynek célja a helyi hatóságok prioritásainak megváltoztatása. Ennek fényében úgy tűnhet, hogy az intézkedés kidolgozása és foganatosítása nem csak egy jogi, törvénykezési, hanem egyben egy magatartástudományi folyamat is, amely azoknak a szükségleteit és nézeteit tükrözi, akiknek ki kellene alakítaniuk és be kellene vezetniük az intézkedéseket. Az izraeli kutatások eredményei a nők helyzetét vizsgáló polgármesteri tanácsadók kinevezését a téma megítélésének és a közigazgatási döntéshozatalban való kezelésének megváltoztatásához elengedhetetlen fontos mechanizmusként mutatják be. A törvényből eredő szimbolikus intézkedések ellenére, a tanácsadók politikai mozgásterének kiszélesítése és a szervezetben betöltött szakértői pozíciójuk megerősítése, fontos szerepet játszik a kérdéskör előremozdításában, és idővel jelentős változások prognosztizálhatók általa.
Irodalomjegyzék
Aloni, S. (1976), Women as people. Jerusalem: Keter. (Hebrew)
Amir, D., Fogel-Bijoi, S., Giora, R. and Shadmi, E. (Eds.) (1997), “Feminist theory and research: Israeli institutions and society”. ISSR: Israel Social Science Research, 12: 1-12.
Azmon, Y. (1990), “Women and politics: The case of Israel”. Women and Politics, 10(1): 36-42.
Azmon, Y. (1997), “War, mothers and a girl with braids: Involvement of mothers peace movements in the national discourse in Israel”. ISSR: Israel Social Science Research, 12(1): 109-129.
Bernstein, D. (1987), Women in Israel: The struggle for equality in the period of the Yishuv. Tel Aviv: Hakibutz Hameuchad. (Hebrew)
Binyamin-Kurtz, G. (1995), Attitudes, assessment and types of male and female activity at political party centers in Israel. Ph.D. thesis. Ramat Gan: Bar Ilan University, Dept. of Political Science. (Hebrew)
Bourque, S.C. and Grosholz, J. (1977), “Politics, an unnatural practice. Political science looks at female participation”. Politics and Society, 7: 166-225.
Cherny, C. (1998), Empowering women in Israel: Differences between men and women, issues important to women and patterns of voting in elections. Jerusalem: Shdulat Hanashim BeYisrael. (Hebrew)
Constantini E. & Craig, K.H. (1972), “Women as politicians: The social background, personality and political careers of female party leaders”. Journal for Social Issues, 14: 134-143.
Doron, A. (1998), “Welfare services in the seam between central and national government”, in, Gonen, A. (Ed.), Government and local development. Jerusalem: Floersheimer Institute for Policy Research. (Hebrew)
Elstain, J. (1981), Public man private women: Women in social and political thought. Princeton: Princeton University Press.
Fogel-Bijoi, S. (1992b), “Women’s organizations in Israel – a scenario”. Baayot Benleumiyot Chevra Umedina, 31 (58): 65-76. (Hebrew)
Fogel-Bijoi, S. (1997), “Women in Israel: The politics of citizenship as a non-issue”. ISSR: Israel Social Science Research, 12(1): 34-39.
Gidron, B., Katz, H. and Bar, M. (2001), An outline of the image of civil society in Israel. Beer Sheva: Israel Center for the Study of the Third Sector. (Hebrew)
Herzog, H. (1994), Research as communications act: A study of Israeli women in local politics. Forthcoming.
Herzog, H. (1996), “Gender blindness: Women at work and in society”, in, M. Elkana, (Ed.), Israel of the 21st century – an initiative for social justice. Givat Haviva: Yad Yaari. (Hebrew)
Israeli, D. (1984), “The female workers movements in Eretz Israel from their inception till 1927”. Katedra, 32: 109-140. (Hebrew)
Israeli, D. (1990), “To be a women in a male organization”. Kesher 4: 55-63. (Hebrew)
Israeli, D. (2001), “Work and family relations”, in, Israeli, D. (Ed.) On women and careers. Tel Aviv: Ramot. (Hebrew)
Kimmerling, B. (1993), “Yes back to the family”. Politika, 48: 40-45. (Hebrew)
Knesset (2000), Local Authorities Law. Jerusalem: Government Publishing Service, 1751: 278. (Hebrew)
Koren, D. (1998), The end to parties: Israeli democracy in distress. Tel Aviv: Hakibutz Hameuchad. (Hebrew)
Liran-Alper, D. (1994), The media image of political women. M.A. dissertation. Jerusalem: Hebrew University. (Hebrew)
Marshall, T.H. (1950), Citizenship, social class and other essays. Cambridge: Cambridge University Press.
Nicholson, L.J. (1992), “Feminist theory: The private and the public”, in, L. McDowell and R. Pringle (Eds.), Defining women. Cambridge: Polity Press/Open University.
Radai, F., Carmel, S. and Liban-Kobi, M. (1995), The status of women in society and law. Jerusalem: Schocken. (Hebrew)
Rapaport, G. (1993), On feminism and its opponents. Tel Aviv: Dvir. (Hebrew)
Rosaldo, M.Z. and Lamphere, L. (1974), Women, culture and society. Stanford, Ca.: Stanford University Press.
Sacks, K. (1974), “Engels revisited: Women, The organization of production and private property”, in, M. Rosaldo and L. Lamphere (Eds.), Women, culture and society. Stanford, Ca.: Stanford University Press.
Sapiro, V. (1981), “Research frontier essay: When are interests interesting? The problem of political representation of women”. American Political Science Review, 75: 701-716.
Sharfman, D. (1988), Women and politics. Haifa: Tamar. (Hebrew)
Shelef, R. (1975), Women and feminism. Tel Aviv: Hatnuah Hafeministit beYisrael. (Hebrew)
Shlaski, S. (2000), Sex and gender in education. Tel Aviv: Ramot. (Hebrew)
Siltanen, J. and Stanworth, M. (1984), “The politics of private woman and public man”. Theory and Society 13: 91-118.
Smith, T.B. (1973), “The policy implementation process”. Policy Sciences, 4: 197-209.
Stacy, M. and Price, M. (1981), Women, power and politics. London: Tavistock.
Swirsky, B. (1984), Daughters of Eve, daughters of Lilith: On the life of women in Israel. Tel Aviv: Cherikover. (Hebrew)
Van Meter, S. and Van Horn, C.E. (1975), “The implementation process: A conceptual framework”. Administration and Society, 6:445-488.
Yishai, Y. (1995), “Equal but different? The gender gap in Israel’s 1992 elections”, in, A. Arian and M. Shamir (Eds.), The elections in Israel 1992. Albany, N.Y.: State University of N.Y.
Orna Mager: Férfi-női szerepek a közigazgatásban
Férfi-női szerepek a közigazgatásban
A nők előmenetele és bevonása a közigazgatás döntéshozatali folyamataiba, csakúgy, mint az üzleti élet vérkeringésébe, olyan területnek tekinthető, amely számos változáson és átalakuláson ment át az elmúlt években. A szakirodalom főként a nőknek a társadalomban és a politikában betöltött szerepével foglalkozik, s őket a férfiak által álszent és közvetett, olykor szembetűnő máskor burkolt módon egyaránt irányítottnak tünteti fel. A férfiak „célja” a kialakult társadalmi rend és a férfi-női szerepek megőrzése, s többek között ezért is rekesztik ki a nőket a közszféra területeiről.Napjaink turbulens politikai és társadalmi változásai azonban egyre inkább ellehetetlenítik a hagyományos mechanizmusokat, amelyek éveken át sikeresen zárták ki a női nemet a közigazgatás döntéshozatalából, s a politikai életből. (Herzog, 2000). A cedaw egyezmény értelmében például „ … a női nemmel kapcsolatos mindennemű diszkriminációt el kell törölni”. Az egyezményt az Egyesült Nemzetek Tanácsa fogadta el még 1977-ben, s „átmeneti megoldásnak tekinthető a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek tényleges kiküszöbölésének felgyorsítására” (Radai, Carmel és Liban-Kobi, 1995). Ezen kívül az egyezmény elkötelezi magát minden olyan szükséges lépés megtétele mellett, amelyek a nők nagyobb fokú egyenlőségéhez vezetnek a politikai és társadalmi életben egyaránt.A cedaw által életre hívott szakértői bizottság 1994 óta javasolja az egyezmény mellett elkötelezett országoknak, hogy azt számszerűsíthető célok és mércék alapján vezessék be a férfiak és nők közötti egyenlőség mihamarabbi megteremtése érdekében, a nemzeti és helyi politikában egyaránt. Csak egy ilyen határozott fellépés vezethet a nők előrelépéséhez a helyi és nemzeti döntéshozatalban, annak érekében, hogy a nemzeti köztudatba is bevonhassák a nők helyzetével kapcsolatos kérdéseket. Ez az elképzelés, amely a szakirodalom bemutatásakor kerül részletezésre, a társadalmi igazságosság elméletei alapján is igazolható. Ezek az elméletek a javító szándékú diszkrimináció számos esetét támogatják. A nőknek a politikai döntéshozatalba való bevonásukkal lehetőségük nyílik majd részt venni az erőforrások elosztásában, a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölésében, s abban, hogy elősegítsék a női tevékenységek és jogok érvényesülését a társadalmi jólét érdekében.A nők politikai részvételének elve kulcsfontosságú a női érdekek érvényesüléséhez a gazdasági erőforrások elosztásában és a társadalmi prioritások felállításában. Ezt az elvet egy Izraelben végzett kutatás vizsgálja, amely a Helyhatósági Törvény bevezetését és hatását kíséri figyelemmel (Knesset, 2000). Ez a törvény arra kötelezi minden izraeli hatóság vezetőjét, hogy egy, a nők helyzetével foglalkozó tanácsadót nevezzen ki. A tanácsadó a helyi hatóság alkalmazottjaként a témával kapcsolatos erőforrások megszerzésével és allokálásával foglalkozik, a hatóság vezetőjének felügyelete mellett.A kutatás eredményeképpen létrejött tanulmány arra a megállapításra jut, hogy a női érdekek csak akkor kerülhetnek kellően előtérbe a közigazgatásban a gazdasági erőforrásokról és a társadalmi prioritásokról hozott döntéseknél, ha tanácsadókat vonnak be a helyi hatóságok döntéshozatali folyamataiba. Mindamellett fel kell ismerni a döntéshozatali folyamatban azon képességeiket, amelyekkel megváltoztathatják a döntéshozók nézeteit a szóban forgó kérdésről. A cél, hogy megváltozzon a nőkkel szembeni diszkriminatív beállítódás úgy mikro szinten, vagyis az izraeli nők helyzetét tekintve, mint makroszinten.A nemek és a férfi-női szerepek közötti különbség megértése kulcsfontosságú a feminista elméletek megértéséhez. A nem egy biológiai, genetikailag és hormonálisan meghatározott kategória; a férfi-női szerepek azonban olyan kategóriák, amelyek azokat a nézeteket és meghatározásokat rejtik magukban, ahogyan az adott nemnek viselkednie kellene. Míg a nemi kategóriák történelmünk során változatlanok maradtak, addig a férfi-női szerepek helytől, kultúrától, társadalomtól és időtől függően változtak. Ezek a szerepek nem csak az emberek gondolatait és magatartását tükrözik, de egyenlőtlen rétegződéshez is vezetnek a hatalom, a jólét és a társadalmi jogok elosztásában. A férfi-női szerepek kutatása kezdetben egy általános társadalomtudományi kutatás menetét követte. A kutatók azzal a feltételezéssel éltek, hogy a férfi-női szerepek közötti tényleges eltérés mérhető különbségekkel meghatározható (Amir, Fogel-Bijoi, Giora, és Shadmi, 1997). A feminista kutatás önálló és független kutatási területté való kifejlődésével a férfi-női szerepeket a feminista oldal kutatói is vizsgálni kezdték, akik még mélyebbre ástak. A kutatás fókuszába az alapvető társadalmi feltételezések tisztázása és igazságosságuk vizsgálata került, amelyeket addig elfogadott kategóriáknak tekintettünk. A feminista elképzelés azonban talán túl messzire merészkedett akkor, amikor a hangsúlyt minden területen a férfiakról a nőkre kívánta áthelyezni.A feminista kutatók élesen különböznek a társadalomtudományi kutatóktól. Az utóbbiak ugyanis elfogadják, hogy alapvető feltételezésekre építve szokásos módon kutassanak, s feltételezik, hogy az emberiség már hozzászokott ahhoz, hogy a férfiak szemével lássa a világot. Így a feminista kutatások esetében nem csak a világról alkotott képet kell vizsgálnunk, hanem a módokat is, ahogyan azt eddig elemezték. A 60-as években zajló második feminista mozgalmat követően, az elmúlt 30 évben számos tudományágban születtek tanulmányok a férfi-női szerepeket, s hatásaikat illetően.A férfi-női dihotómia, mint önálló kutatási terület, csak a 90-es években terjedt el. Egyesek szerint az ipari forradalmat követő társadalmi változások vezettek a kisebbségek helyzetét vizsgáló irányzatok felerősödéséhez (Herzog, 1994; Liran-Alper, 1994; Radai et. al., 1995).A második világháború utáni időszakot jellemző békefolyamat tette aztán lehetővé a társadalmi folyamatok súlypontjainak eltolódását, s azt, hogy a kisebbségek képviseletének igénye mélyebb megértéssel kerüljön elfogadásra. Az említett évtized társadalmi változásai két jelentős fejleményhez vezettek a férfi-női szerepek kutatása és filozófiája terén:1. A kérdés önálló kutatási területté vált.2. Tanulmányozásában többnyire nők vettek részt.A nők különféle életszituációkban betöltött helyének és szerepének vizsgálata számos és sokrétű kutatást hívott életre az elmúlt évszázadban. A modern társadalom és politika nagyrészt a kisebbségek, munkások, faji és etnikai csoportok által, emberi egyenlőség nevében vívott küzdelem eredménye, amelynek alapja a társadalmi rendben egyenlő félként való részvétel joga. (Marshall, 1950) A nők politikai, társadalmi és gazdasági egyenlőségének kérdése a modern, demokratikus kor által kialakított normatív vitában gyökerezik. A kérdés már nem az emberiség történelmét átitató általános női diszkriminációról szól, hanem a nyugati forradalmak után kialakult új társadalmi rendről. Egy új politikai és gazdasági rendről, amelyben a nőknek nem jutott hely. A huszadik században jelentős változások következtek be a férfi-női szerepekben, mint például a nők részvételének engedélyezése az oktatásban (ide értve a felsőoktatást is), a nők megjelenése a munkaerőpiacon és a szavazópolgárok között, és néhány helyen a politikai pozíciók megnyílása is. Mindazonáltal, a valóság a huszadik század végén is a nemek közötti tartós egyenlőtlenségekről tesz tanúbizonyságot (Herzog, 1994). Így fontossá válik annak a mechanizmusnak a vizsgálata, amely továbbra is megtartja a kialakult rendet, s elemeznünk kell azokat a társadalmi és politikai hatalmi köröket, amelyek megváltoztathatják a férfi-női szerepeket.Nagyon fontos szerepet tölt be a feminista gondolatokra építő új tanulmányok között az a koncepció, amely egyértelműen területi oldalról közelíti meg a témát. Számos női kutató tekinti a „nemzeti szint”, vagyis a makró-szervezet és a „hazai szint”, vagyis a mikró-szervezet közötti megkülönböztetést megfelelő kutatási eszköznek. Sok kutatás a folytonos elmozdulásra fókuszál, és az egyes férfi-női csoportok azon képességére, amellyel egyik pólusból a másikba mozdulhatnak el (Rosaldoés Lamphere, 1974). Ez a bináris megközelítés, amely a nemek közti különbségeket eredendőnek, s így természetesnek tekinti, a modern ipari korban gyökerezik, s tulajdonképpen a kapitalizmus növekedése és a burzsoák felemelkedése vezette be, akik megteremtették az új nyugati társadalmi rendet.A nyugati társadalom városiasodása és bürokratizálódása révén a közigazgatás és a versenyszféra között éles elkülönülés alakult ki, s így az intézmények, szabályozások és normák is hasonlóképpen kerültek kialakításra. A két különböző élettér létezésére vonatkozó megközelítéshez kulturális feltételezések is társultak, amelyek szerint a két területen a társadalmi funkciókat ellátó társadalmi szerveződések eltérő elveken nyugszanak. Más szóval, az eltérés nem csak a funkcionális különbségeket foglalja magába, hanem azok elemzését is (Siltanen és Stanworth, 1984).A férfi-női szerepek között fennálló dihotómia ezen megkülönböztetés velejárója. A biológiai különbözőségek jó alapot szolgáltatnak a társadalmi működésbeli eltérésekre, s lehetővé teszik, hogy a férfi-női szerepek szerinti megkülönböztetést természetesnek állítsuk be. Ezek a kulturális feltételezések a hatalom és a társadalmi megbecsülés egyenlőtlen elosztásához is vezetnek. Ezen megkülönböztetés, mivel a politika a férfiak által dominált „világ” része, a nőket visszatartja a társadalmi és politikai szerepvállalástól (Herzog, 1994).A tanulmányokból kitűnik, hogy a két terület közötti elkülönülés a hierarchiai, politikai és ideológiai mechanizmus része. Az állami és a versenyszféra közti szakadék egy olyan vezérelvvé vált, amely meghatározza mindennapjainkat, s kulcsszerepet játszik identitásunk kialakításában. Ez a kulturális rendszer meghatározza a minket körülölelő világot, s befolyásolja vágyainkat, terveinket, döntéseinket és magatartásunkat (Sacks, 1974; Elstain, 1981; és Price, 1981; Rapaport, 1993; Zemachés Peled, 1983; Herzog, 1994; Liran-Alper, 1994; Siltanen és Stanworth, 1984; Binyamin-Kurtz, 1995; Doron, 1998). Az empirikus adatok alapján úgy tűnik, hogy a férfi-női szerepek dihotómiájára épített valóság tudományos szempontból nem állná ki a próbát.Ezen elkülönítés, mint magatartási norma elfogadása a férfiakat és a nőket más tevékenységekre ösztönzi, s társadalmi akadályként is szolgál, amely megakadályozza a férfiak világába való belépést. Így a nőket általában alkalmatlannak vélik a társadalmi és politikai színtéren való megfelelő teljesítmény nyújtására. Mindazonáltal a politikai valóság arra enged következtetni, hogy a társadalmi rendet alkotó és kontrolláló mechanizmus mögött meghúzódó erők egyre inkább kezdenek megkérdőjeleződni.A népszerű megközelítés olyan strukturális magyarázatokkal szolgál, amelyek központi gondolata, hogy a szervezeti, adminisztratív és politikai rendszert férfiak alakították ki és intézményesítették, férfiak számára. Ezek a magyarázatok, amelyek a politikai tudományok eredményeire támaszkodnak, azokat a jogi akadályokat emelik ki, amelyek annak idején megakadályozták a nőket a választásokon való részvételben; illetve azokat az informális akadályokat, amelyek késleltették a női szerepvállalást az állami szervezetek és a politikai elit hatalmi köreiben (Borque és Grosholtz, 1977).A huszadik században végbement makró-szintű fejlődés ellenére is úgy tűnik azonban, hogy a nőknek csak nagyon ritkán sikerül kulcsfontosságú döntéshozatali pozíciókba kerülniük, és sok esetben a „valódi” hatalmat még mindig nem tudják megszerezni (Herzog, 2000; Women’s Lobby, 2000; Israeli, 2001). Habár számos tanulmány mutat rá arra, hogy az állami- és a versenyszféra közti különbségek több tekintetben is elhalványultak, a közöttük húzódó éles határ azonban továbbra is kézzelfogható (Elstain, 1981; Siltanen és Stanworth, 1984; Nicholson, 1992; Herzog, 2000; Israeli, 2001). Ezen megközelítések a társadalmi férfi-női szerepek jellegét éppúgy alakítják, mint a férfi-női öntudatot. Mindamellett ezek a nézőpontok is fontos szerepet játszanak a nők előmeneteli lehetőségeiben, a közigazgatásban éppúgy, mint a politika terén, s nagymértékben befolyásolják a nők tárgyalási pozícióit a közigazgatási és állami szektorban (Herzog, 1994, 1996).A férfi-női szerepeket vizsgáló tanulmányok rámutatnak a közszféra azon területeire is, amelyekben a nők válhatnak a hatalom birtokosaivá. Ezek azok a területek, amelyek a férfiakat kevésbé érdeklik, itt nincs közvetlen verseny az erőforrások elosztása feletti hatalomért és a döntéshozatalban való részvételért. Talán a legjellegzetesebb terület az önkéntes-karitatív tevékenység, amelyet a politika egy sajátos területeként foghatunk fel. Ez a tevékenység tulajdonképpen az otthoni, háztartási teendők kiterjesztésének tekinthető, tényleges és relatív minőségében egyaránt (Israeli, 1984; Bernstein, 1987; Fogel-Bijoi, 1992b; Cherny, 1998; Herzog, 2000; Israeli, 2001). Az önkéntes-karitatív tevékenység terén végzett feminista kutatások szerint, a nyugati kultúrákban a nők alakították ki a jóléti-állam intézményrendszerét ezekkel a tevékenységeikkel. Habár a karitatív mozgalmak önálló szabályokat alkottak, s önkéntesen toborozták női tagjaikat, nem tekintették politikai tevékenységnek, szemben a férfiak toborzásával és szervezési tevékenykedéseivel a politikai pártokban, amelyet egyértelműen politikai természetűnek minősítettek.
Ahogyan a huszadik század elején a nők politikai-társadalmi szerepvállalása a jótékonysági szervezetekre korlátozódott, napjainkban úgy fókuszálnak a jólét, az oktatás és újabban a gazdaság és a politika területeire is. A hagyományos női szerepektől a liberálisabb modell felé való elmozdulás a társadalom tényleges változásaihoz és a feminista forradalom hatásaihoz köthető. A nők képviselete a politikai kérdésekben akkor tekinthető társadalmilag igazságosnak, ha a lakosság minden egyes szektorának lehetőséget biztosítunk a képviseltetésre és a társadalmi és gazdasági javak elnyerésére. Hasonló intézkedések figyelhetők meg a feminista mozgalom folyományaként is (Sapiro, 1981; Koren, 1998; Herzog, 1994; Liran-Alper, 1994; Gidron, Katz és Bar, 2001).
Habár a nők számszakilag nem tekinthetők kisebbségnek, helyzetük az elemzés és a változáshoz szükséges stratégiák tekintetében is nagyon hasonló a kisebbségekéhez. A múltban a férfi-női szerepek közötti funkcionális és szervezeti elkülönülés számos tehetséges nőt gátolt meg a központi döntéshozatalban való részvételben. Így hát nagyon fontos azon fáradoznunk, hogy integráljuk a női nézőpontot a politikai és társadalmi élet minden területén, a főirányzat elveihez igazodva.A nők előmenetelét segítő stratégiák kifejlesztéséhez, integrált taktikai fejlesztési tervekre van szükség az egyén, a szervezet, és a rendszer szintjén egyaránt. Széleskörű együttműködés alakítható ki a törvénykezési szinten, például a választási rendszerek kialakításánál, vagy női jelölteket támogató alapok létrehozásával. Mindazonáltal, olyan kulcsfontosságú területekkel is foglalkoznunk kell, mint a nők közötti versengés visszaszorítása, a férfiak megnyerése a nők kulcspozíciókba kerülésének támogatásához, vagy a női jogok elválaszthatatlan integrálása az emberi jogok fejlesztéséért folytatott küzdelembe.
Az egyenlőség mítosza Izraelben
A férfiak és nők közötti egyenlőség mítosza Izraelben számos forrásból fakad, mint például az izraeli letelepedés, a női szervezetek, a kibutz ideológia, a Függetlenségi Nyilatkozat vagy a katonai toborzás. Ezen mítosz közvetlen eredménye, hogy a nők csoportja nem érezte úgy, hogy elnyomná őket a rendszer, nem érezték úgy, hogy más politikai nézeteket kéne vallaniuk, s nem fejlesztettek ki a férfiakétól eltérő politikai magatartásformákat (Israeli, 1984; Bernstein, 1987; Fogel-Bijoi, 1992a, 1997; Herzog, 2000).A „feminista” kérdések csak akkor kerültek be a köztudatba, amikor az általános társadalmi problémák új keretrendszerébe foglalták őket, s legitim problémaként kerültek elismerésre (Israeli és Tabory, 1988; Azmon, 1990; Yishai, 1995). Az a hegemonikus nézet, amely Izraelt egy liberális nyugati demokráciához hasonlítja, minden olyan nemzeti szintű társadalmi vita útjában állt, amely a férfiak és a nők helyzetének megítélését célozta meg. Így a viták középpontjába az izraeli strukturális mítosz került, amely szerint az izraeli nők épp olyanok, mint nyugati társaik, s a társadalmi helyzetüket érintő problémákat olyan jelentéktelen problémának fogták fel, amelyeket csak azok a nők szítanak, akik nem tartoznak az izraeli társadalmi egyetértéshez. A nők politikai egyenlőségének ellenzése nagyrészt vallási körökből eredeztethető (Herzog, 1994). A nők ugyanis nem tekinthetők meghatározó tényezőnek sem legitimitási kérdésekben, sem politikai erőként. A nőket nem tartották a társadalom szerves részének, nem tekintették őket jogokkal és kötelezettségekkel bíró autonóm egyéneknek. Létük pusztán abból állt, hogy a férfiak anyjai, feleségei, leányai lehettek.Az elmúlt években azonban egyre nyilvánvalóbbá vált a férfi-női szerepek közötti egyenlőtlenség az izraeli társadalomban, s így egyre nagyobb az igény a dolgok megváltoztatására, kijavítására. A folyamat eredményeként, amelyet még a nem-intézményesített feminista szervezetek indítottak útjára a 70-es években, az izraeli nők szabadságának mítosza szertefoszlott, s minden nő társadalmi és magánéleti szerepvállalását hosszú évekre összezavarta (Fogel-Bijoi, 1992b; Shlaski, 2000).Az izraeli úgynevezett patriarchális stílust hűen tükrözi a jogi és politikai rendszer is, amely nem tesz különbséget állam és vallás között. Ennek eredményeként a nők e patriarchális elrendezés rabjai, s az állami törvények nevében el vannak határolva mindennemű állami és vallási szerepvállalástól.A nőkre a társadalom kollektívájának megtestesítőiként, és a társadalmi folytonosság felelőseiként tekintenek. A nők politikai esélyeit nagyban befolyásolja az izraeli hadsereg társadalomban betöltött szerepe is. A hadsereg az egyike azon intézményeknek, amelyek újra és újra megerősítik a férfi-női szerepeket az izraeli társadalomban. Ez egy olyan közösség, amely az élet minden területén jelen van, s részt vesz a társadalom összetartásában. A katonai nézőpont és gondolkodásmód, mint az ország irányításának legmegfelelőbb módja van számon tartva. Ez a politikai döntéseket is befolyásolja, s az élet minden területén meghatározza a prioritások sorrendjét. A tény, hogy a nők nem kamatoztathatják katonai tapasztalataikat politikai erőforrásként, számos problémának a forrása. Az izraeli élet egyik legfontosabb jellemzője, hogy számtalan kérdést a katonai gondolkodásmód alá rendelnek. Emellett számos probléma rendezésére is ezt a módszert tartják legalkalmasabbnak, s itt is a nők általában a peremre szorulnak.A békére és biztonságra törekvő izraeli politika, ahogy az egész társadalmat, éppúgy a nőket is megosztja (Kimmerling, 1993; Herzog, 1994; Azmon, 1997; Gidron et. al., 2001). A nők mindig is jelképes képviseletet kaptak az izraeli politikában. Egyrészről Izrael elismeri a nőket, mint társadalmi kategóriát, de ezen felfogás nagyrészt nem a társadalmi egyenlőség gondolatából ered, hanem a nők hagyományos anyai, feleségi szerepéből. A nőket általánosságban kisebbségként fogták fel, akik képviseletét biztosítani kellett. Azonban mint minden kisebbség esetében, a képviselet itt is jelképes volt. A nőkről alkotott hagyományos kép messze elmarad bárminemű politikai vagy társadalmi szerepvállalástól (Constantini és Craig, 1972; Sharfman, 1988; Constantini, 1990; Binyamin-Kurtz, 1995).A feminista gondolatok a 70-es évek elején érték el Izraelt (Shelef, 1975; Aloni, 1976; Israeli, 1982), amikor a tudományos világ elkezdte támogatni a feminista kezdeményezéseket. Az izraeli nők helyzetéről végzett kutatások a nőkkel szembeni diszkriminációról tudósítottak. A feminista liberális (Israeli, 1984, 1990), társadalmi (Bernstein, 1987) és radikális (Swirsky, 1984) megközelítések fejlődésével egyetemben komoly viták robbantak ki a tudományos életben és más körökben egyaránt (Fogel-Bijoi, 1997), ahol a feminista politika támogatásra talált. A 21-dik század elejére aztán a feminista kutatás virágkorát élte, számos más kutatási területbe is bevonták, s egy teljes kutatási terület fejlődött ki a kérdések megválaszolására.Az elmúlt években megfigyelhettük, hogy egyre több nő kezdi megérteni, hogy „az üveg falat” csak úgy törhetik át, ha megváltoztatják a gondolkodásmódot, s szélesítik a nők előtt álló lehetőségeket. A politikai játszmák szabályainak elsajátítása segítségükre lesz a politikai gépezet hatalmi pozícióinak elérésében (Israeli, 2000; Women’s Lobby, 2000; Gidron et. al., 2001).Egyre inkább a nők státuszát és jogait kellene a köztudat középpontjába állítanunk, és olyan választási rendszereket kellene kialakítanunk, amelyek ezeket figyelembe is veszik. A nők előmenetelét két fő cselekvési területen kellene kiaknáznunk:
1. A politikai-társadalmi tudatosság erősítése és a politikai struktúra általános elismerése.
2. Az állami intézményekben nyújtott teljesítmény; olyan hatalmi és döntéshozatali körökben, amelyek meghatározzák az ország társadalmi kérdéseit.A nőknek át kell látniuk és meg kell érteniük a szervezetekben rejlő hatalom forrásait ahhoz, hogy integrálódhassanak a döntéshozatali rendszerekbe. Minél több a nő a kulcsfontosságú pozíciókban, annál jobban tudatosíthatják sajátos problémáikat, s annál több gyakorlati megoldást eszközölhetnek ki.A retorikára építő stratégia középpontjába állítja, hogy a nők alul-képviseletét folyamatosan be kell emelni a köztudatba. Olykor a tudatosság maga is egy mechanizmusként működik, mint ahogyan azt a nők helyzetével foglalkozó polgármesteri tanácsadók esetében is megfigyelték. A gyakorlat arra hívja fel a figyelmet, hogy ha több nő kap helyet a döntéshozatali pozíciókban, az közvetlenül hozzájárul a nagyobb nyilvánosság kivívásához. A nők különleges problémáit a társadalmi-politikai életben részletekbe menően tisztázni kell, emellett meg kell találni azokat a módokat, ahogyan a nőket ösztönözni lehet és egyben segíteni előmenetelüket is. Emellett növelni kell képviseletüket, és fejleszteni kell képességeiket is, hogy eredményesebben befolyásolhassák az állami szektor kulcsfontosságú mechanizmusait. A kérdést széles körben kell megtárgyalni az általános és felelősségteljes társadalmi rend részeként, amelynek eredményeként aztán olyan döntések meghozatalára kerül majd sor, amelyekért a meglévő rendszernek komoly árat kell fizetnie.
Az Izraeli Helyhatósági Törvény bevezetése
A gyakorlati megvalósítást vizsgáló elméletek egyik központi kérdése, hogy milyen mértékben nyújt az adott intézkedés hatékony megoldást az orvosolni kívánt problémára. A „felülről kezdeményezett” megközelítés alapján ezen tanulmány kiindulási pontja a Helyhatósági Törvény kell legyen (Knesset, 2000). Az említett szemléletmód sajátjai az olyan „szimbolikus” intézkedések, amelyek a kutatók nézőpontját olyan kérdésekre is kiterjesztik, mint például az intézkedések megvalósításához szükséges erőforrások allokálása; vagyis azon tényezők feletti hatalom gyakorlása, amelyek előre viszik a változást, s amelyek megerősítik a törvényben foglalt célokhoz kötődő intézkedéseket és kommunikációt.A törvényalkotók olykor nagyon vonzó intézkedéscsomagokat alkotnak meg, mintegy demonstrálva az ügy melletti elkötelezettségüket. Azonban ha közelebbről megnézzük ezeket a célkitűzéseket, a magával ragadó felszín alatt két jellegzetességet fedezhetünk fel: kétértelmű célokat és az intézkedések megvalósításához szükséges erőforrások hiányát.Az említett tanácsadók tevékenységét megvizsgálva például rögtön szembe tűnik, hogy legtöbbjük komoly problémákkal küzd az ügyek továbbvitelében, illetve a döntéshozók hozzáállásának megváltoztatásában. A jog érvényesítéséből eredő nehézségeket, illetve a valós intézkedések foganatosításának visszáságait vizsgálva úgy tűnhet, hogy a nők helyzetét polgármesteri tanácsadók egyfajta hibrid intézkedésnek tekinthetjük. A törvénykezés és a megvalósítás közötti eltérést célzó tanulmányok (Smith, 1973; Van Meter és Van Horn, 1975) rámutatnak arra, hogy a törvények foganatosítása szorosan összefügg az intézkedések céljaiban való egyetértés fokával, a bevezetést végzők rendelkezésére álló erőforrások mértékével és a bevezetést felügyelő folyamatok hatékonysági fokával. A társadalmi prioritások felállítását nagymértékben befolyásolja, hogy a törvényalkotók milyen mértékben ismernek fel egy társadalmi problémát. Ennek orvoslásához két alapvető feltételnek kell teljesülnie:1. A helyzetet a döntéshozók vagy más testületek társadalmi megoldásra szorulónak ítéljék meg.2. A döntéshozóknak a problémát fel kell tüntetniük a figyelemre érdemes kérdéskörök között, hogy az bekerüljön a köztudatba. Ez aztán változást eredményezhet a törvényalkotók hozzáállásában.A felülről kezdeményezett elemzés szerint a Helyhatósági Törvény (Knesset, 2000) abból eredeztethető, hogy a döntéshozók végre felismerték a nők helyzetéből fakadó probléma fontosságát. Kétségtelen, hogy a törvénykezés szimbolikus elemei, s a polgármesteri tanácsadók kinevezésére vonatkozó szabályozások egyben katalizátorként is hatnak a téma köztudatba való bevezetéséhez. Emellett rendelkeznek azzal a motiválási potenciállal, amely megindíthatja a döntéshozatali körökben a változást. Ugyanakkor azonban úgy tűnik, hogy a törvényhozók egy fokozatosan végbemenő változást részesítenének előnyben, a közigazgatási döntéshozatali folyamataiban. Ezen megközelítés előnye, hogy olyan megoldások érhetők el általa, amelyekkel számos érdekcsoport egyetért. Ezáltal megelőzhető a széleskörű elégedetlenség, és ez további támogatást adhat egy visszafogottabb, ám folytonos társadalmi változásnak.Az erőforrásokat és a hatalommegosztást érintő kétértelmű megfogalmazásokból eredő visszásságok ellenére is a törvény egy jelentős áttörésnek tekinthető. Felismeri ugyanis a nők közigazgatási döntéshozatalba való bevonásának szükségességét, amelynek célja a helyi hatóságok prioritásainak megváltoztatása. Ennek fényében úgy tűnhet, hogy az intézkedés kidolgozása és foganatosítása nem csak egy jogi, törvénykezési, hanem egyben egy magatartástudományi folyamat is, amely azoknak a szükségleteit és nézeteit tükrözi, akiknek ki kellene alakítaniuk és be kellene vezetniük az intézkedéseket. Az izraeli kutatások eredményei a nők helyzetét vizsgáló polgármesteri tanácsadók kinevezését a téma megítélésének és a közigazgatási döntéshozatalban való kezelésének megváltoztatásához elengedhetetlen fontos mechanizmusként mutatják be. A törvényből eredő szimbolikus intézkedések ellenére, a tanácsadók politikai mozgásterének kiszélesítése és a szervezetben betöltött szakértői pozíciójuk megerősítése, fontos szerepet játszik a kérdéskör előremozdításában, és idővel jelentős változások prognosztizálhatók általa.
Irodalomjegyzék
Aloni, S. (1976), Women as people. Jerusalem: Keter. (Hebrew)
Amir, D., Fogel-Bijoi, S., Giora, R. and Shadmi, E. (Eds.) (1997), “Feminist theory and research: Israeli institutions and society”. ISSR: Israel Social Science Research, 12: 1-12.
Azmon, Y. (1990), “Women and politics: The case of Israel”. Women and Politics, 10(1): 36-42.
Azmon, Y. (1997), “War, mothers and a girl with braids: Involvement of mothers peace movements in the national discourse in Israel”. ISSR: Israel Social Science Research, 12(1): 109-129.
Bernstein, D. (1987), Women in Israel: The struggle for equality in the period of the Yishuv. Tel Aviv: Hakibutz Hameuchad. (Hebrew)
Binyamin-Kurtz, G. (1995), Attitudes, assessment and types of male and female activity at political party centers in Israel. Ph.D. thesis. Ramat Gan: Bar Ilan University, Dept. of Political Science. (Hebrew)
Bourque, S.C. and Grosholz, J. (1977), “Politics, an unnatural practice. Political science looks at female participation”. Politics and Society, 7: 166-225.
Cherny, C. (1998), Empowering women in Israel: Differences between men and women, issues important to women and patterns of voting in elections. Jerusalem: Shdulat Hanashim BeYisrael. (Hebrew)
Constantini E. & Craig, K.H. (1972), “Women as politicians: The social background, personality and political careers of female party leaders”. Journal for Social Issues, 14: 134-143.
Doron, A. (1998), “Welfare services in the seam between central and national government”, in, Gonen, A. (Ed.), Government and local development. Jerusalem: Floersheimer Institute for Policy Research. (Hebrew)
Elstain, J. (1981), Public man private women: Women in social and political thought. Princeton: Princeton University Press.
Fogel-Bijoi, S. (1992b), “Women’s organizations in Israel – a scenario”. Baayot Benleumiyot Chevra Umedina, 31 (58): 65-76. (Hebrew)
Fogel-Bijoi, S. (1997), “Women in Israel: The politics of citizenship as a non-issue”. ISSR: Israel Social Science Research, 12(1): 34-39.
Gidron, B., Katz, H. and Bar, M. (2001), An outline of the image of civil society in Israel. Beer Sheva: Israel Center for the Study of the Third Sector. (Hebrew)
Herzog, H. (1994), Research as communications act: A study of Israeli women in local politics. Forthcoming.
Herzog, H. (1996), “Gender blindness: Women at work and in society”, in, M. Elkana, (Ed.), Israel of the 21st century – an initiative for social justice. Givat Haviva: Yad Yaari. (Hebrew)
Israeli, D. (1984), “The female workers movements in Eretz Israel from their inception till 1927”. Katedra, 32: 109-140. (Hebrew)
Israeli, D. (1990), “To be a women in a male organization”. Kesher 4: 55-63. (Hebrew)
Israeli, D. (2001), “Work and family relations”, in, Israeli, D. (Ed.) On women and careers. Tel Aviv: Ramot. (Hebrew)
Kimmerling, B. (1993), “Yes back to the family”. Politika, 48: 40-45. (Hebrew)
Knesset (2000), Local Authorities Law. Jerusalem: Government Publishing Service, 1751: 278. (Hebrew)
Koren, D. (1998), The end to parties: Israeli democracy in distress. Tel Aviv: Hakibutz Hameuchad. (Hebrew)
Liran-Alper, D. (1994), The media image of political women. M.A. dissertation. Jerusalem: Hebrew University. (Hebrew)
Marshall, T.H. (1950), Citizenship, social class and other essays. Cambridge: Cambridge University Press.
Nicholson, L.J. (1992), “Feminist theory: The private and the public”, in, L. McDowell and R. Pringle (Eds.), Defining women. Cambridge: Polity Press/Open University.
Radai, F., Carmel, S. and Liban-Kobi, M. (1995), The status of women in society and law. Jerusalem: Schocken. (Hebrew)
Rapaport, G. (1993), On feminism and its opponents. Tel Aviv: Dvir. (Hebrew)
Rosaldo, M.Z. and Lamphere, L. (1974), Women, culture and society. Stanford, Ca.: Stanford University Press.
Sacks, K. (1974), “Engels revisited: Women, The organization of production and private property”, in, M. Rosaldo and L. Lamphere (Eds.), Women, culture and society. Stanford, Ca.: Stanford University Press.
Sapiro, V. (1981), “Research frontier essay: When are interests interesting? The problem of political representation of women”. American Political Science Review, 75: 701-716.
Sharfman, D. (1988), Women and politics. Haifa: Tamar. (Hebrew)
Shelef, R. (1975), Women and feminism. Tel Aviv: Hatnuah Hafeministit beYisrael. (Hebrew)
Shlaski, S. (2000), Sex and gender in education. Tel Aviv: Ramot. (Hebrew)
Siltanen, J. and Stanworth, M. (1984), “The politics of private woman and public man”. Theory and Society 13: 91-118.
Smith, T.B. (1973), “The policy implementation process”. Policy Sciences, 4: 197-209.
Stacy, M. and Price, M. (1981), Women, power and politics. London: Tavistock.
Swirsky, B. (1984), Daughters of Eve, daughters of Lilith: On the life of women in Israel. Tel Aviv: Cherikover. (Hebrew)
Van Meter, S. and Van Horn, C.E. (1975), “The implementation process: A conceptual framework”. Administration and Society, 6:445-488.
Yishai, Y. (1995), “Equal but different? The gender gap in Israel’s 1992 elections”, in, A. Arian and M. Shamir (Eds.), The elections in Israel 1992. Albany, N.Y.: State University of N.Y.
Murín, Gustáv: Feminizmus ako tretie zlo
Murín, Gustáv: Feminizmus ako tretie zlo. = Slovenské pohl’ady, 2003. 2. no. 28–39. p.
A feminizmus mint a harmadik rossz
Kisebbségkutatás, 2003/2.
A szerző a feminizmust a kommunizmus és a fasizmus rettenetének egyik potenciális előidézőjeként ismerteti és ítéli el. A kommunizmus osztály alapon követelt meg a maga számára kizárólagos szubordinációt, a fasizmus faji alapon tette ezt. A feminizmus a nemiség félremagyarázásával törekszik a nők kizárólagos alávetettségét elérni.
A feminizmus egyik alapvető eleme a tudatos csalás, a körmönfont hazugság. A vezető feministák ugyanis azt állítják, hogy a nők jogainak védelme érdekében lépnek fel, ami nem igaz. Ehelyett a feminizmus olyan női intellektusok szűk rétegeinek igényeit elégíti ki, akiket nem érdekelnek az egyszerű emberek. A nők sem. A valóság, a mindennapi élet és annak szükségletei hidegen hagyják őket, sőt megvetést tanúsítanak irántuk. Azokhoz a kommunista káderekhez hasonlítanak, akik állandóan a proletariátusról szájalnak, ám a proletárlét keserveit soha nem élték át. A feministák számára a nők mindössze saját szűk és önző érdekeik eszközei.
A feminizmus nem véletlenül keletkezett az USA-ban, ahol is a nők társadalmi jogosítványai, egyenjogúsítási törekvései az európai fejleményekhez képest igencsak késésben voltak/vannak. A playboy-nyuszi szerepkörből való kiemelkedés vágya bizonyult egyetlen és kizárólagos hajtóerőnek nem egy majdani feminista számára.
A feminizmusból igen hamar (és menthetetlenül) show-biznisz lett: a meddő és tartalmatlan hepeningek egyik típusa. Mindemellett világméretekben („láthatatlan kollégiumok” révén) terjeszkedik is. Különféle rádió-, tv- és más tömegközlési műsorokban könnyen fel lehet fedezni a feminista beállítottságot. És: a jogszabályozásban és a törvényhozásokban nem kevésbé gyűlnek az árulkodó jegyek. Folyik a férfiak diszkriminálása, s mindezt a nők jogainak védelme jegyében hajtják végre. Ilyen jogszabályok az elvált nők igényeinek (a zsarolás lehetőségéig való) maximális kielégítése, a volt férjek szó szerinti kilakoltatása a korábbi közös otthonból stb.
A zagyva és felületes „elméleti” irodalomban a legradikálisabb feministák a férfiak megsemmisítésének jogossága mellett kezdenek kardoskodni, mert ők úgynevezett „semmirevalók”.
Ezzel szemben a valódi tendenciák (egy disszertáció argumentációját átvéve) az USA-ban a következők:
– a magántulajdon 65%-a női kézen van,
– a 25 legrosszabb munkaféleség közül huszonnégyet 95–100%-ban a férfiak látnak el,
– női betegségek kezelésére-kutatására minden 3 dollárból kettő jut.
A férfiak abnormisan halnak korábban, mint a nők. Ez a különbség a történeti kataklizmák miatt Kelet-Közép-Európában még markánsabban mutatkozik meg, mint a fejlett Nyugaton.
A „vagina központú” mítoszok következtében a feministák a család intézményének is „nekimennek”. Ha már valaki szülni akar, azt tegye „szabad anyaként”. Ennek káros voltát egy felmérés a következőképpen dokumentálja:
– a börtönre ítéltek 85%-a csonka, csak az anya által fenntartott családból származik,
– a felsőfokú tanulmányokból „kibukottak” 78%-a ugyancsak csonka családban nőtt fel,
– a kiskorú teherbe esettek 85%-ánál is hiányzott a családapa.
A feministák nagy „találmánya” a leszbikus életvitel, amit vívmányként propagálnak, holott sokaknál a férfiak hiánya miatt következik be ez az „átállás”. (Más kérdés, hogy ázsiai országokban viszont gyakori a „férfitúltengés”.) De bárhogy is nézzük: a leszbikusság akkor is természetellenes zsákutca, ha újabban a feministák a klónozás lehetőségét kiáltották ki a férfi funkciók „kiküszöbölési” módjának.
Hogy mit hoz majd a jövő a normális nő–férfi kapcsolatok helyreállítását illetően, elképzelhető, hogy
– Ázsiából jött férfiimport pótolja az európai–amerikai férfihiányt,
– legálissá válik a többnejűség (Prágában pl. most is gyakori, hogy a férfiaknak a feleség mellett barátnőjük is van, akiről a feleség tud, és akit tolerál),
– megvalósul a feministák leszbiánus álma.
A szerző az utóbbi megoldáshoz hozzáteszi: „Egyetlen menekvés: ha a harmadik variáns valósul meg (nem ugyan a feminista propaganda hatására, hanem a demográfiai fejlődés következményeként), e sorok férfi olvasói már nem fognak élni.”
Futala Tibor
A feminizmus mint a harmadik rossz
Kisebbségkutatás, 2003/2.
A szerző a feminizmust a kommunizmus és a fasizmus rettenetének egyik potenciális előidézőjeként ismerteti és ítéli el. A kommunizmus osztály alapon követelt meg a maga számára kizárólagos szubordinációt, a fasizmus faji alapon tette ezt. A feminizmus a nemiség félremagyarázásával törekszik a nők kizárólagos alávetettségét elérni.
A feminizmus egyik alapvető eleme a tudatos csalás, a körmönfont hazugság. A vezető feministák ugyanis azt állítják, hogy a nők jogainak védelme érdekében lépnek fel, ami nem igaz. Ehelyett a feminizmus olyan női intellektusok szűk rétegeinek igényeit elégíti ki, akiket nem érdekelnek az egyszerű emberek. A nők sem. A valóság, a mindennapi élet és annak szükségletei hidegen hagyják őket, sőt megvetést tanúsítanak irántuk. Azokhoz a kommunista káderekhez hasonlítanak, akik állandóan a proletariátusról szájalnak, ám a proletárlét keserveit soha nem élték át. A feministák számára a nők mindössze saját szűk és önző érdekeik eszközei.
A feminizmus nem véletlenül keletkezett az USA-ban, ahol is a nők társadalmi jogosítványai, egyenjogúsítási törekvései az európai fejleményekhez képest igencsak késésben voltak/vannak. A playboy-nyuszi szerepkörből való kiemelkedés vágya bizonyult egyetlen és kizárólagos hajtóerőnek nem egy majdani feminista számára.
A feminizmusból igen hamar (és menthetetlenül) show-biznisz lett: a meddő és tartalmatlan hepeningek egyik típusa. Mindemellett világméretekben („láthatatlan kollégiumok” révén) terjeszkedik is. Különféle rádió-, tv- és más tömegközlési műsorokban könnyen fel lehet fedezni a feminista beállítottságot. És: a jogszabályozásban és a törvényhozásokban nem kevésbé gyűlnek az árulkodó jegyek. Folyik a férfiak diszkriminálása, s mindezt a nők jogainak védelme jegyében hajtják végre. Ilyen jogszabályok az elvált nők igényeinek (a zsarolás lehetőségéig való) maximális kielégítése, a volt férjek szó szerinti kilakoltatása a korábbi közös otthonból stb.
A zagyva és felületes „elméleti” irodalomban a legradikálisabb feministák a férfiak megsemmisítésének jogossága mellett kezdenek kardoskodni, mert ők úgynevezett „semmirevalók”.
Ezzel szemben a valódi tendenciák (egy disszertáció argumentációját átvéve) az USA-ban a következők:
– a magántulajdon 65%-a női kézen van,
– a 25 legrosszabb munkaféleség közül huszonnégyet 95–100%-ban a férfiak látnak el,
– női betegségek kezelésére-kutatására minden 3 dollárból kettő jut.
A férfiak abnormisan halnak korábban, mint a nők. Ez a különbség a történeti kataklizmák miatt Kelet-Közép-Európában még markánsabban mutatkozik meg, mint a fejlett Nyugaton.
A „vagina központú” mítoszok következtében a feministák a család intézményének is „nekimennek”. Ha már valaki szülni akar, azt tegye „szabad anyaként”. Ennek káros voltát egy felmérés a következőképpen dokumentálja:
– a börtönre ítéltek 85%-a csonka, csak az anya által fenntartott családból származik,
– a felsőfokú tanulmányokból „kibukottak” 78%-a ugyancsak csonka családban nőtt fel,
– a kiskorú teherbe esettek 85%-ánál is hiányzott a családapa.
A feministák nagy „találmánya” a leszbikus életvitel, amit vívmányként propagálnak, holott sokaknál a férfiak hiánya miatt következik be ez az „átállás”. (Más kérdés, hogy ázsiai országokban viszont gyakori a „férfitúltengés”.) De bárhogy is nézzük: a leszbikusság akkor is természetellenes zsákutca, ha újabban a feministák a klónozás lehetőségét kiáltották ki a férfi funkciók „kiküszöbölési” módjának.
Hogy mit hoz majd a jövő a normális nő–férfi kapcsolatok helyreállítását illetően, elképzelhető, hogy
– Ázsiából jött férfiimport pótolja az európai–amerikai férfihiányt,
– legálissá válik a többnejűség (Prágában pl. most is gyakori, hogy a férfiaknak a feleség mellett barátnőjük is van, akiről a feleség tud, és akit tolerál),
– megvalósul a feministák leszbiánus álma.
A szerző az utóbbi megoldáshoz hozzáteszi: „Egyetlen menekvés: ha a harmadik variáns valósul meg (nem ugyan a feminista propaganda hatására, hanem a demográfiai fejlődés következményeként), e sorok férfi olvasói már nem fognak élni.”
Futala Tibor
Berzsenyi Dániel
Berzsenyi Dániel: Dukai Takács Judithoz
Hogy a' szelíden érző szép Nemet,
Letiltva minden főbb pályáiról,
Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta
A' férjfi törvény, vallyon jól van-e?
Igen: ha az csak úgy tekintetik,
mint ösztöninknek szenvedő edénye
'S nyers kényeinknek játszó szeköze.
De hát csak erre vagynak é teremtve
Azok, kik embert szülnek és nevelnek;
Kik életünknek gyönge bimbajit
Dajkálva őrzik forró keblöken
'S véröknek édes nedviből itatják;
Kik szebb korunknak ékes napjain
Rózsás kötéllel kapcsolnak magokhoz
'S lelkünket égi érzésben feresztik;
Kik ősz korunkban reszkető fejünket
Ismét ölökbe vészik 's dajka karral
Vezetnek életünk' vég határihoz,
'S ölelve tésznek a halál ölébe,
Mig ott is újra vélünk egyesűlnek?
Oh, nagy 's dicső czél van nekin feladva,
'S rendeltetésök szebb mint a' miénk!
De mint mehetnek nagy pályájokon
Bevont szemekkel 's békós lábakon?
'S kivánhatunk e tőlök olly csudát,
Hogy czéljainknak megfeleljenek
És lekeinkkel összvezengjenek,
Ha őket a' vak gyermekségbe zárjuk?
A' míveletlen föld csak gazt terem.
A' lélek is csak úgy emelkedik
A' virtusokhoz égi szárnyakon,
Ha Delphi isten önt sugárt belé,
Melly úgy kifejti lelkünk' díszeit
Mint éltető nap a virágkebelt.
Midőn csapongva ömledő dalod
Klav1rod érző hangjain lebeg,
Midőn nyilazva repdez ajkidon
Az ihletett szív 's nyilt ész' lángigéje,
Melly szívet elmét egyiránt hevít;
Akkor, Barátném, akkor érezem,
Mit veszte a' föld' durva gyermeke,
Hogy a Teremtő legbecsesb alakját,
Kinek kezébe szívünk adva van,
Te megboszúlva méltóságtokat
Kihágsz nemednek szűk korlátiból,
Mellyekbe zárva tartja vad nemem,
Kihágsz 's merészen fényesb útra térsz,
Mellyen csak a nagy férjfi nyomdokok
Vezetnek a' szép tiltott táj felé;
Hol a' vakító fénybe vont Igazság,
Ámbár szemünket kápráztatja is,
De megmutatja a' virtusnak útját,
Melly halhatatlan Istenekhez int;
'S hol a poesis' nyájas Istenei,
Szemünkhez illő földi öltözetben
Enyelegve zárnak karjaik közé,
'S a' Symboláknak hímes fátyolában
Öleltetik meg a' Nagyot 's Dicsőt,
'S belénk mosolygják rózsás szájaikkal
Az égi szikrát 's égi tiszta kényt,
Érezd hatalmas ihletésöket,
'S hevűlt kebelt nyitsz szép sugalmaiknak,
'S mint a' kalitka' zárát elhagyó
'S ismét szabadban kengő fülmile,
Örömre gerjed 's harsány csattogással
Repűl az erdők zöld árnyékiba
'S idvezli a' régóhajtott galyakról
A' tarka völgyet 's virradó eget:
Meglelkesedve 's égi szárnyra kelve
Lengsz vígan Áon' szent virúlatin,
Hol a' teremtő Pindar' díthyrambja
Harsogva zúg le Pidus' ormain,
S a gyönge Sappho' esdeklő dala
Nyögdelve reszket gyönge húrjain;
Hol új meg újabb szépségek csudájit
Bájolva látja repdező szemed,
Hol új meg újabb zengzetű melos
Lángolva járja által lelkedet
'S zengésbe hozza gyönge lantodat.
De, oh Leányka! még itt nincs határ!
A' képzelődés' szép játékai,
Az érzemények édes ömledési,
Szépítik ámbár boldogságodat,
De nem tehetnek boldoggá magok.
Kettősen érzed a' jót és gonoszt,
'S a' sorsnak ádáz kényén függ nyugalmad.
Nézd a' magasban fénylő Bölcsességet,
Körűlragyogva csillagnimbusával
Az Isteneknek békés sátorában,
Hová nem érhet semmi földi tőr!
Ott, ott tanuld meg a' Bölcsek' nyugalmát
Ismérni 's győzni a' föld szörnyeit,
Indúlatinknak pusztító dühét,
És a' szerencse' játékit nevetni,
Használni élted' szűk kerűletét
'S bátran letenni a' halál' kezébe.
Int a' dicső táj. Járd zengő ajakkal.
Vezessen érző kebled' Istene.
Ölelje myrtus barna fürtidet.
Az égi Múzsák 's Grátziák' ölén
Álmodd el élted' rózsa álmait,
'S védjen Minerva pályád' zajjain,
Mint Ariont a' tenger' Istenei,
Midőn zenegve szállt a' delfinen.
Hogy a' szelíden érző szép Nemet,
Letiltva minden főbb pályáiról,
Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta
A' férjfi törvény, vallyon jól van-e?
Igen: ha az csak úgy tekintetik,
mint ösztöninknek szenvedő edénye
'S nyers kényeinknek játszó szeköze.
De hát csak erre vagynak é teremtve
Azok, kik embert szülnek és nevelnek;
Kik életünknek gyönge bimbajit
Dajkálva őrzik forró keblöken
'S véröknek édes nedviből itatják;
Kik szebb korunknak ékes napjain
Rózsás kötéllel kapcsolnak magokhoz
'S lelkünket égi érzésben feresztik;
Kik ősz korunkban reszkető fejünket
Ismét ölökbe vészik 's dajka karral
Vezetnek életünk' vég határihoz,
'S ölelve tésznek a halál ölébe,
Mig ott is újra vélünk egyesűlnek?
Oh, nagy 's dicső czél van nekin feladva,
'S rendeltetésök szebb mint a' miénk!
De mint mehetnek nagy pályájokon
Bevont szemekkel 's békós lábakon?
'S kivánhatunk e tőlök olly csudát,
Hogy czéljainknak megfeleljenek
És lekeinkkel összvezengjenek,
Ha őket a' vak gyermekségbe zárjuk?
A' míveletlen föld csak gazt terem.
A' lélek is csak úgy emelkedik
A' virtusokhoz égi szárnyakon,
Ha Delphi isten önt sugárt belé,
Melly úgy kifejti lelkünk' díszeit
Mint éltető nap a virágkebelt.
Midőn csapongva ömledő dalod
Klav1rod érző hangjain lebeg,
Midőn nyilazva repdez ajkidon
Az ihletett szív 's nyilt ész' lángigéje,
Melly szívet elmét egyiránt hevít;
Akkor, Barátném, akkor érezem,
Mit veszte a' föld' durva gyermeke,
Hogy a Teremtő legbecsesb alakját,
Kinek kezébe szívünk adva van,
Te megboszúlva méltóságtokat
Kihágsz nemednek szűk korlátiból,
Mellyekbe zárva tartja vad nemem,
Kihágsz 's merészen fényesb útra térsz,
Mellyen csak a nagy férjfi nyomdokok
Vezetnek a' szép tiltott táj felé;
Hol a' vakító fénybe vont Igazság,
Ámbár szemünket kápráztatja is,
De megmutatja a' virtusnak útját,
Melly halhatatlan Istenekhez int;
'S hol a poesis' nyájas Istenei,
Szemünkhez illő földi öltözetben
Enyelegve zárnak karjaik közé,
'S a' Symboláknak hímes fátyolában
Öleltetik meg a' Nagyot 's Dicsőt,
'S belénk mosolygják rózsás szájaikkal
Az égi szikrát 's égi tiszta kényt,
Érezd hatalmas ihletésöket,
'S hevűlt kebelt nyitsz szép sugalmaiknak,
'S mint a' kalitka' zárát elhagyó
'S ismét szabadban kengő fülmile,
Örömre gerjed 's harsány csattogással
Repűl az erdők zöld árnyékiba
'S idvezli a' régóhajtott galyakról
A' tarka völgyet 's virradó eget:
Meglelkesedve 's égi szárnyra kelve
Lengsz vígan Áon' szent virúlatin,
Hol a' teremtő Pindar' díthyrambja
Harsogva zúg le Pidus' ormain,
S a gyönge Sappho' esdeklő dala
Nyögdelve reszket gyönge húrjain;
Hol új meg újabb szépségek csudájit
Bájolva látja repdező szemed,
Hol új meg újabb zengzetű melos
Lángolva járja által lelkedet
'S zengésbe hozza gyönge lantodat.
De, oh Leányka! még itt nincs határ!
A' képzelődés' szép játékai,
Az érzemények édes ömledési,
Szépítik ámbár boldogságodat,
De nem tehetnek boldoggá magok.
Kettősen érzed a' jót és gonoszt,
'S a' sorsnak ádáz kényén függ nyugalmad.
Nézd a' magasban fénylő Bölcsességet,
Körűlragyogva csillagnimbusával
Az Isteneknek békés sátorában,
Hová nem érhet semmi földi tőr!
Ott, ott tanuld meg a' Bölcsek' nyugalmát
Ismérni 's győzni a' föld szörnyeit,
Indúlatinknak pusztító dühét,
És a' szerencse' játékit nevetni,
Használni élted' szűk kerűletét
'S bátran letenni a' halál' kezébe.
Int a' dicső táj. Járd zengő ajakkal.
Vezessen érző kebled' Istene.
Ölelje myrtus barna fürtidet.
Az égi Múzsák 's Grátziák' ölén
Álmodd el élted' rózsa álmait,
'S védjen Minerva pályád' zajjain,
Mint Ariont a' tenger' Istenei,
Midőn zenegve szállt a' delfinen.
Bobula Ida
Bobula Ida: MAGYAR NŐK VÁLASZTÓJOGUK VÉDELMÉBEN
"Nem annyira a nőnek van szüksége a választójogra,
mint inkább a társadalomnak a nőre - újratelepüléséhez."
JANE ADDAMS
Mult év októberében együtt teázott egy kis baráti társaság. Csupa dolgozó és közügyek iránt érdeklődő nő. A beszélgetés arról folyt, hogy századunk nagy vívmányát, a nők egyenjogúságát a legyőzöttésége folytán a nőkérdésben hátramaradó csonka ország a huszas években nem építhette ki oly mértékben, mint tették azt a szerencsésebb nyugati államok. A nők ügyeivel szemben megnyilvánuló természetes reakciónak viszont annál kedvezőbb talaj minden szellemi és anyagi nyomorúság. Beszámoltak egymásnak tapasztalataikról, a verembe esett éhes állatok kenyéririgységéről, mely elsősorban a dolgozó nők ellen irányul. Beszéltek a nők kenyérjoga és a politikai jogok között fennálló kapcsolatról és a közéletben egyre erősebben felhangzó arról a követelésről, hogy a küszöbön álló választójogi reform során fosszák meg a nőket választójoguktól. A fő érv: a magyar nőknek nincs szüksége politikai jogokra, úgy sem törődik és él velük.
Felvetődött a gondolat, hogy tenni kellene valamit, - még mielőtt a nőellenes javaslat egyes nagy pártok komoly programmpontjává lehetne.
De mit tegyünk? Gyűléstilalom volt, nagygyűlést nem hívhatunk össze. Elhatároztuk, hogy papíron rendezzük meg a gyűlést: tízezer női aláírást gyűjtünk. Dokumentáljuk, hogy vagyunk, emberi jogainkhoz ragaszkodunk és fel tudjuk ismerni az összefüggést a politikai jogok, a mindennapi kenyér és egy emberségesebb jövő kialakításának lehetősége között.
A jelenlevők megajánlották, hogy összeadják az ívek kinyomtatásának költségét és elhatározták, hogy egy-egy ív listavezetőséül az ország legkiválóbb nőit kérik fel. Kinek a nevében történjék a felhívás? Tíz-húsz közismert nagyasszonyt kérjünk-e fel azok szignálására, akiket a különböző pártok, felekezetek, egyesületek, a főváros és a vidék szempontjainak tiszteletben tartásával válogatnánk össze? Nyilvánvaló volt, hogy ehhez legalább két heti előkészületre volna szükség - holott már 48 óránk is alig volt. Elhatároztuk, hogy nem várunk, hanem aláírjuk a felhívást mi, akiket a teáskanna véletlene hozott össze, aki az ügyet nézi, az úgy is velünk van.
Megszületett a rövid szöveg, mely így hangzik:
A magyar országgyűléshez!
A nemzet felét, a nők millióit érinti, hogy választási törvényünk különböző mértékkel méri a jogot a nőknek és férfiaknak. Kérjük az országgyűlést, hogy az új választási törvényjavaslat tárgyalásakor változtasson ezen.
A példát a különbözőségre annak idején az angol törvény szolgáltatta, de Anglia időközben meggyőződött a megkülönböztetés méltánytalan és káros voltáról és 1928 óta már a választójog korbeli, műveltségbeli és egyéb követelményei azonosak. Így van ez a távoli világrészek, Amerika, Ausztrália, Ázsia hatalmas területein éppúgy, mint Európának azokban az alkotmányos államaiban, melyeknek politikai szelleme s hagyományai hasonlóak a miénkhez. (Hollandia, Dánia, Norvégia, Svéd, Észt, Finn, Lett, Lengyelország stb.) E nemzetek tudják, hogy ma, amikor a változó viszonyok mindenütt előtérbe tolják a szociális problémákat, azoknak vértelen, fokozatos megoldásánál milyen jelentős nagy szerep vár az asszonyi szívre, az asszonyi kézre - a női gondolatnak a közéletben való érvényesülésére.
A magyar nő ezer éven át mindig becsülettel állt helyt a nemzet férfiai mellett, munkában, bajban, veszedelemben és harcban. Nem rosszabb, mint a nyugati nemzetek asszonyai. Az elmúlt 15 év alatt azt is bebizonyította, hogy szavazatával okosan élni ő is tud és hogy a nemzeti célok szolgálatában megnyugtató erőt jelent. A közeljövőben talán fokozott szükség lesz erre az erőre és legelsősorban ezért kérjük az országgyűlést, hogy a készülő törvényben ne feledje ott az elavult, igazságtalan megkülönböztetéseket és minden magyar léleknek mérjen egyenlő mértékkel.
Az ívek szétrepültek az ország minden részébe és egy hónap alatt együtt volt a tízezer aláírás. Az ország nőinek színe-java sorakozott mellénk. Végig lehetett járni a pártvezéreket, akiket valóban gondolkozóba ejtett ez az impozáns megnyilatkozás. Voltak, akik magukévá tették az ügyet és mások, akik legalább annyit ígértek, hogy a jelenlegi állapot "in peius" megváltoztatását ellenezni fogják. A veszedelem - legalább a jelenben, - úgy látszik, tényleg elhárult a nők jogai felől. Az előzetes választójogi értekezleten - tudomásunk szerint - senki sem követelte a jogfosztást, sőt több párt is nyilatkozott a női jogok kiterjesztése mellett.
Hála és köszönet mindazoknak, akik az akció javára értékes szolgálatokat tettek.
Baloghné dr. Kovács Matild
Baloghné dr. Kovács Matild: A nők és a vezetés. A műveltség káros lenne?! [online] In: Cégvezetés ??? 1999.
A nők ma Magyarországon sokkal kisebb arányban találhatók meg a munkahelyi vezetők között, mint az létszámuk és iskolai végzettségük alapján várható lenne. További általános tapasztalat, hogy a vezetői szint növekedésével egyre csökken az arányuk, bármely területet vizsgáljuk (ipar, pénzügyi szféra stb.). A nőknek a férfiakénál lényegesen kisebb az esélyük a vezető pozícióba kerülésre - az egészségügyben például a férfiak vezetővé válásának valószínűsége 26-szorosa a nőkének! Nagyon kevés nő (25 százalék) van az államigazgatás vezető pozícióiban is, holott Magyarországon az ilyen jellegű hivatalok tisztségviselőinek többsége nő, és az államigazgatással foglalkozó felsőfokú tanintézetek hallgatóinak is több mint a felét ők teszik ki.
A nők ma Magyarországon sokkal kisebb arányban találhatók meg a munkahelyi vezetők között, mint az létszámuk és iskolai végzettségük alapján várható lenne. További általános tapasztalat, hogy a vezetői szint növekedésével egyre csökken az arányuk, bármely területet vizsgáljuk (ipar, pénzügyi szféra stb.). A nőknek a férfiakénál lényegesen kisebb az esélyük a vezető pozícióba kerülésre - az egészségügyben például a férfiak vezetővé válásának valószínűsége 26-szorosa a nőkének! Nagyon kevés nő (25 százalék) van az államigazgatás vezető pozícióiban is, holott Magyarországon az ilyen jellegű hivatalok tisztségviselőinek többsége nő, és az államigazgatással foglalkozó felsőfokú tanintézetek hallgatóinak is több mint a felét ők teszik ki.
Bezerédy Amália
Bezerédy Amália az első volt, aki a magyar irodalomban a gyermekvilággal foglalkozott. A kisdedóvás buzgó terjesztője, 1804-ben született, betegsége miatt nagyon rövid életet élhetett, de az ifjúság számára írott erkölcsnevelő olvasókönyvei sokáig szolgálhattak „okulásul”. A Flóri könyve c. munka tizenkilenc kiadást is megért, az itt látható a 15.
"A Nő és a Társadalom". Huszadik századi körkép
Kiállítás és konferencia
2002. február 1.
OSZK Baráti Köre - Széchényi Szalon
14.00 óraElekes Irén Borbála: A "nőitan"-tól a nemek társadalomtudományáig
Acsády Judit: A feminista gondolat megjelenése Magyarországon
Kádár Judit: "Eridj, kis galambom, keress te is, egyenjogúság van" - a Nők Lapja nőpolitikája 1947-től a hetvenes évek elejéig
Thun Éva: " ...az iskolákat, az egyetemeket, sőt a tudományt új kerékvágásba zökkenteni nők által"
Országos Széchényi Könyvtár
Kiállítás és konferencia
2002. február 1.
OSZK Baráti Köre - Széchényi Szalon
14.00 óraElekes Irén Borbála: A "nőitan"-tól a nemek társadalomtudományáig
Acsády Judit: A feminista gondolat megjelenése Magyarországon
Kádár Judit: "Eridj, kis galambom, keress te is, egyenjogúság van" - a Nők Lapja nőpolitikája 1947-től a hetvenes évek elejéig
Thun Éva: " ...az iskolákat, az egyetemeket, sőt a tudományt új kerékvágásba zökkenteni nők által"
Országos Széchényi Könyvtár
2008/11/26
Egyed Emese
- Egyed Emese: Két Aranysárkány, kísérlet. Üzenet 2006/1
- Egyed Emese: Noktürn, Árdeli szép hold, Holdtölte, Utlosó negyed, Vörös és fehér, Memoriale, Közben, Vánkos szélére, Ismétlés. http://irodalom.elender.hu/erdely
- Egyed Emese: Madárcsontú versek. http://mek.oszk.hu
- Egyed Emese: Három dió. http://mek.oszk.hu
- Egyed Emese: Hajnalének. http://mek.oszk.hu
- Egyed Emese: Élővizek. http://mek.oszk.hu
- Egyed Emese: Délvidék http://mek.oszk.hu
- Egyed Emese: Csönd. http://mek.oszk.hu
- Egyed Emese: Adattár. A gróf Bánffy család és Barcsay Ábrahám levelezéséből. Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények, 1994, 1 sz.
- Egyed Emese: Az irodalomtörténeti szemléletváltás feltételei. Bölcsészkari megbeszélés a Korunk irodalomtudományi számáról. Korunk, 1993, 6 sz.
- Egyed Emese: Baróti Szabó Dávid poétikája. Művelődés, 1993, 8-9 sz.
- Egyed Emese: Gyökerészés Erdélyi Társaságunk kétszáz éves évfordulóján. Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények, 1993, 1-2 sz.
- Egyed Emese: Kard és penna. Magyar írók dilemmái a felvilágosodás idején. Erdélyi Múzeum, 1997, 1-2 sz.
- Egyed Emese: Levevék fejemről... Barcsay Ábrahám költészete. A vers társalgás. (részlet). Helikon, 1998, 14 sz.
- Egyed Emese: Mars mezeje, Ceres tanyája. (Barcsay). Helikon, 1992, 8 sz.
- Egyed Emese: A megelevenedő költő. Eredmény és titok a Barcsay-kutatásban.Erdélyi Múzeum, 1995, 1-2 sz.
- Egyed Emese: Minek nekem Kolozsvár, de Kolozsvár. Helikon, 1990, 10 sz.
- Egyed Emese: A neoklasszicizmus az erdélyi magyar irodalomban. Erdélyi Múzeum, 1999, 1-4 sz.
- Egyed Emese: Poéta volt-e Aranka György? Művelődés, 1994, 4 sz.
- Egyed Emese: Rekonstrukció. Korunk, 1992, 12 sz.
- Egyed Emese: Szemle. Alapkönyv a Téka alapítójáról. Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. [Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kvár, 1997. 456 o.] Erdélyi Múzeum, 1999, 3-4 sz.
- Egyed Emese: Szemle. Ecetfa és ezüst. Benkő József levelezése. A leveleket összegyűjtötte és a jegyzeteket szerkesztette Szabó György és Tarnai Andor. Az előszót írta Szabó György. A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete. 1988. 496 l. Erdélyi Múzeum, 1993, 3-4 sz.
- Egyed Emese: A gyászkönyv mint az életrajz kiegészítése (Le livre de deuil comme partie complémentaire de la biographie). EM, 2002, 64, nr. 3-4
- Egyed Emese: A labirintus jelentése (Le sens du labyrinthe). EM, 2001, 63, nr. 12
Alexandra Pavlovna Romanova
Szakály István: Alexandra Pavlovna, a magyarok királynéja. 53 perc, 2007- Vlagyimir Bronyevszkij: Utazás Magyarországon (1810). Budapest, 1947
- Andrej Afanaszjevics Szamborszkij: Alekszandra Pavlovna nagyhercegnő magyarországi tartózkodásáról. 1871
- Hankó Ildikó- Kiszeli István A nádori kripta. Babits kiadó 1990.
- Bodnár Erzsébet: Házasság és diplomácia. Alekszandra Pavlovna és József nádor. Nyelv – etnográfia – kultúra, Budapest, 2001
- Bodnár Erzsébet: Magyar–orosz kapcsolatok a XIX. században: József nádor és Alekszandra Pavlovna. www.russtudies.hu 2007
- Egyed Emese: Üdvözlő versek Alexandra Pavlovna tiszteletére (Beszámoló A MTA Domus hungarica ösztöndíjasaként végzett budapesti kutatásairól). Kolozsvár, 2006
- Csokonai Vitéz Mihály: A palatinusné halálára
I
A nekiszépűlt Budára
Nádorispányunk számára
Egy áloét hoztak volt:
De alig lett virágzása,
Mint az áloék szokása,
Ő is azonnal megholt.[1]
II
Szépeink közt megjelenvén,
Angyalnak ítéltenek:
Most az angyalokhoz menvén,
Óh! minek nevezzenek?
[1] Az áloé egy fejedelmi virága a fejedelmi kerteknek; mihelyt
elvirágzik és magzik, azonnal meghal
2008/11/25
Bethlen Kata
- Bethlen Kata: Bujdosásnak emlékezetköve. Debrecen, 1733
- Bethlen Kata: Védelmező, erős paizs. Szeben, 1759
- Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása. Kolozsvár, 1762 (A mű első kiadásáról hiányzik az év és a hely megjelölése. Feltételezés, hogy Páldi István kolozsvári nyomdájában készült 1762-ben.)
- „Kívántam ez világi sok próbák és kísértetek között folyó életemet igen röviden és amennyire lehetett, mindeneknek megsértések nélkül leírni. […] De ezt én úgy igyekeztem cselekedni, hogy semmiben lelkem isméretét meg ne sérteném”(34–35.)
Subscribe to:
Posts (Atom)
