Murín, Gustáv: Feminizmus ako tretie zlo. = Slovenské pohl’ady, 2003. 2. no. 28–39. p.
A feminizmus mint a harmadik rossz
Kisebbségkutatás, 2003/2.
A szerző a feminizmust a kommunizmus és a fasizmus rettenetének egyik potenciális előidézőjeként ismerteti és ítéli el. A kommunizmus osztály alapon követelt meg a maga számára kizárólagos szubordinációt, a fasizmus faji alapon tette ezt. A feminizmus a nemiség félremagyarázásával törekszik a nők kizárólagos alávetettségét elérni.
A feminizmus egyik alapvető eleme a tudatos csalás, a körmönfont hazugság. A vezető feministák ugyanis azt állítják, hogy a nők jogainak védelme érdekében lépnek fel, ami nem igaz. Ehelyett a feminizmus olyan női intellektusok szűk rétegeinek igényeit elégíti ki, akiket nem érdekelnek az egyszerű emberek. A nők sem. A valóság, a mindennapi élet és annak szükségletei hidegen hagyják őket, sőt megvetést tanúsítanak irántuk. Azokhoz a kommunista káderekhez hasonlítanak, akik állandóan a proletariátusról szájalnak, ám a proletárlét keserveit soha nem élték át. A feministák számára a nők mindössze saját szűk és önző érdekeik eszközei.
A feminizmus nem véletlenül keletkezett az USA-ban, ahol is a nők társadalmi jogosítványai, egyenjogúsítási törekvései az európai fejleményekhez képest igencsak késésben voltak/vannak. A playboy-nyuszi szerepkörből való kiemelkedés vágya bizonyult egyetlen és kizárólagos hajtóerőnek nem egy majdani feminista számára.
A feminizmusból igen hamar (és menthetetlenül) show-biznisz lett: a meddő és tartalmatlan hepeningek egyik típusa. Mindemellett világméretekben („láthatatlan kollégiumok” révén) terjeszkedik is. Különféle rádió-, tv- és más tömegközlési műsorokban könnyen fel lehet fedezni a feminista beállítottságot. És: a jogszabályozásban és a törvényhozásokban nem kevésbé gyűlnek az árulkodó jegyek. Folyik a férfiak diszkriminálása, s mindezt a nők jogainak védelme jegyében hajtják végre. Ilyen jogszabályok az elvált nők igényeinek (a zsarolás lehetőségéig való) maximális kielégítése, a volt férjek szó szerinti kilakoltatása a korábbi közös otthonból stb.
A zagyva és felületes „elméleti” irodalomban a legradikálisabb feministák a férfiak megsemmisítésének jogossága mellett kezdenek kardoskodni, mert ők úgynevezett „semmirevalók”.
Ezzel szemben a valódi tendenciák (egy disszertáció argumentációját átvéve) az USA-ban a következők:
– a magántulajdon 65%-a női kézen van,
– a 25 legrosszabb munkaféleség közül huszonnégyet 95–100%-ban a férfiak látnak el,
– női betegségek kezelésére-kutatására minden 3 dollárból kettő jut.
A férfiak abnormisan halnak korábban, mint a nők. Ez a különbség a történeti kataklizmák miatt Kelet-Közép-Európában még markánsabban mutatkozik meg, mint a fejlett Nyugaton.
A „vagina központú” mítoszok következtében a feministák a család intézményének is „nekimennek”. Ha már valaki szülni akar, azt tegye „szabad anyaként”. Ennek káros voltát egy felmérés a következőképpen dokumentálja:
– a börtönre ítéltek 85%-a csonka, csak az anya által fenntartott családból származik,
– a felsőfokú tanulmányokból „kibukottak” 78%-a ugyancsak csonka családban nőtt fel,
– a kiskorú teherbe esettek 85%-ánál is hiányzott a családapa.
A feministák nagy „találmánya” a leszbikus életvitel, amit vívmányként propagálnak, holott sokaknál a férfiak hiánya miatt következik be ez az „átállás”. (Más kérdés, hogy ázsiai országokban viszont gyakori a „férfitúltengés”.) De bárhogy is nézzük: a leszbikusság akkor is természetellenes zsákutca, ha újabban a feministák a klónozás lehetőségét kiáltották ki a férfi funkciók „kiküszöbölési” módjának.
Hogy mit hoz majd a jövő a normális nő–férfi kapcsolatok helyreállítását illetően, elképzelhető, hogy
– Ázsiából jött férfiimport pótolja az európai–amerikai férfihiányt,
– legálissá válik a többnejűség (Prágában pl. most is gyakori, hogy a férfiaknak a feleség mellett barátnőjük is van, akiről a feleség tud, és akit tolerál),
– megvalósul a feministák leszbiánus álma.
A szerző az utóbbi megoldáshoz hozzáteszi: „Egyetlen menekvés: ha a harmadik variáns valósul meg (nem ugyan a feminista propaganda hatására, hanem a demográfiai fejlődés következményeként), e sorok férfi olvasói már nem fognak élni.”
Futala Tibor
A feminizmus mint a harmadik rossz
Kisebbségkutatás, 2003/2.
A szerző a feminizmust a kommunizmus és a fasizmus rettenetének egyik potenciális előidézőjeként ismerteti és ítéli el. A kommunizmus osztály alapon követelt meg a maga számára kizárólagos szubordinációt, a fasizmus faji alapon tette ezt. A feminizmus a nemiség félremagyarázásával törekszik a nők kizárólagos alávetettségét elérni.
A feminizmus egyik alapvető eleme a tudatos csalás, a körmönfont hazugság. A vezető feministák ugyanis azt állítják, hogy a nők jogainak védelme érdekében lépnek fel, ami nem igaz. Ehelyett a feminizmus olyan női intellektusok szűk rétegeinek igényeit elégíti ki, akiket nem érdekelnek az egyszerű emberek. A nők sem. A valóság, a mindennapi élet és annak szükségletei hidegen hagyják őket, sőt megvetést tanúsítanak irántuk. Azokhoz a kommunista káderekhez hasonlítanak, akik állandóan a proletariátusról szájalnak, ám a proletárlét keserveit soha nem élték át. A feministák számára a nők mindössze saját szűk és önző érdekeik eszközei.
A feminizmus nem véletlenül keletkezett az USA-ban, ahol is a nők társadalmi jogosítványai, egyenjogúsítási törekvései az európai fejleményekhez képest igencsak késésben voltak/vannak. A playboy-nyuszi szerepkörből való kiemelkedés vágya bizonyult egyetlen és kizárólagos hajtóerőnek nem egy majdani feminista számára.
A feminizmusból igen hamar (és menthetetlenül) show-biznisz lett: a meddő és tartalmatlan hepeningek egyik típusa. Mindemellett világméretekben („láthatatlan kollégiumok” révén) terjeszkedik is. Különféle rádió-, tv- és más tömegközlési műsorokban könnyen fel lehet fedezni a feminista beállítottságot. És: a jogszabályozásban és a törvényhozásokban nem kevésbé gyűlnek az árulkodó jegyek. Folyik a férfiak diszkriminálása, s mindezt a nők jogainak védelme jegyében hajtják végre. Ilyen jogszabályok az elvált nők igényeinek (a zsarolás lehetőségéig való) maximális kielégítése, a volt férjek szó szerinti kilakoltatása a korábbi közös otthonból stb.
A zagyva és felületes „elméleti” irodalomban a legradikálisabb feministák a férfiak megsemmisítésének jogossága mellett kezdenek kardoskodni, mert ők úgynevezett „semmirevalók”.
Ezzel szemben a valódi tendenciák (egy disszertáció argumentációját átvéve) az USA-ban a következők:
– a magántulajdon 65%-a női kézen van,
– a 25 legrosszabb munkaféleség közül huszonnégyet 95–100%-ban a férfiak látnak el,
– női betegségek kezelésére-kutatására minden 3 dollárból kettő jut.
A férfiak abnormisan halnak korábban, mint a nők. Ez a különbség a történeti kataklizmák miatt Kelet-Közép-Európában még markánsabban mutatkozik meg, mint a fejlett Nyugaton.
A „vagina központú” mítoszok következtében a feministák a család intézményének is „nekimennek”. Ha már valaki szülni akar, azt tegye „szabad anyaként”. Ennek káros voltát egy felmérés a következőképpen dokumentálja:
– a börtönre ítéltek 85%-a csonka, csak az anya által fenntartott családból származik,
– a felsőfokú tanulmányokból „kibukottak” 78%-a ugyancsak csonka családban nőtt fel,
– a kiskorú teherbe esettek 85%-ánál is hiányzott a családapa.
A feministák nagy „találmánya” a leszbikus életvitel, amit vívmányként propagálnak, holott sokaknál a férfiak hiánya miatt következik be ez az „átállás”. (Más kérdés, hogy ázsiai országokban viszont gyakori a „férfitúltengés”.) De bárhogy is nézzük: a leszbikusság akkor is természetellenes zsákutca, ha újabban a feministák a klónozás lehetőségét kiáltották ki a férfi funkciók „kiküszöbölési” módjának.
Hogy mit hoz majd a jövő a normális nő–férfi kapcsolatok helyreállítását illetően, elképzelhető, hogy
– Ázsiából jött férfiimport pótolja az európai–amerikai férfihiányt,
– legálissá válik a többnejűség (Prágában pl. most is gyakori, hogy a férfiaknak a feleség mellett barátnőjük is van, akiről a feleség tud, és akit tolerál),
– megvalósul a feministák leszbiánus álma.
A szerző az utóbbi megoldáshoz hozzáteszi: „Egyetlen menekvés: ha a harmadik variáns valósul meg (nem ugyan a feminista propaganda hatására, hanem a demográfiai fejlődés következményeként), e sorok férfi olvasói már nem fognak élni.”
Futala Tibor
No comments:
Post a Comment