2009/10/24

Hatvan korbácsütés egy szaúdi újságírónőnek

Büntetését azért kapta, mert részidőben dolgozott az LBC-nek, amely a bíró szerint nem rendelkezik a megfelelő engedélyekkel.

Egy szaúd-arábiai bíróság hatvan korbácsütésre ítélt szombaton egy szaúdi újságírónőt, mert részidőben dolgozott egy libanoni televíziónak. A bejrúti központú LBC televízió nagy felháborodást okozott a konzervatív arab országban egyik júliusi műsorával, amelyben egy szaúdi férfi szexuális életéről beszélt. A férfit öt évig tartó börtönre ítélték szereplése miatt.

"Ezzel a döntéssel minden újságírót büntetnek rajtam keresztül" - jelentette ki Rosanna al-Yami az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. A hatvan korbácsütésre ítélt újságírónő elmondta, hogy az ügyében döntő bíró ejtett minden olyan vádat, amely szerint közvetlenül részt vett a júliusi műsor készítésében.

Büntetését azért kapta, mert részidőben dolgozott az LBC-nek, amely a bíró szerint nem rendelkezik a megfelelő engedélyekkel. "Csak annyit mondtak, hogy a televízió illegális, ugyanakkor Szaúd-Arábia információs minisztere pár hete szerepelt az LBC-n" - közölte al-Yami az AFP-nek nyilatkozva.

A felháborodást kiváltó júliusi műsorban a Saudi Airlines légitársaság egyik dolgozója beszélt nőügyeiről. Mazen Abdul Dzsavad az LBC vitatott témákkal foglakozó "Red Line" című műsorában elmesélte, hogyan vesztette le szüzességét 14 évesen egyik szomszédjával, részletesen beszélt az előjátékról, a nemi aktusról, és arról, milyen módszerekkel szokott nőkkel ismerkedni.

A férfit napokon belül letartóztatták, miután több száz panasz érkezett ellene helyi szaúdi bíróságra, amiért az iszlám törvényeket megszegve "bűnös viselkedését reklámozta", és bevallotta, hogy házassága előtt nemi életet élt. Dzsavadot október hetedikén ezer korbácsütésre és öt évig tartó börtönbüntetésre ítélték szereplése miatt. Három, a műsorban vele együtt megjelenő barátját két évig tartó börtönre, és háromszáz korbácsütésre ítélték, míg a felvételeket készítő operatőrt két hónapos börtönre.

http://index.hu/bulvar/2009/10/24/hatvan_korbacsutes_egy_szaudi_ujsagirononek/