2007/04/19

Tóth Ilona

Eörsi László: Tóth Ilona. A valóság és a mítosz. Beszélő, 2006/2.

"A Tóth Ilona-legendaMár a peres eljárás alatt itthon és külföldön egyaránt terjedt az a nézet, hogy Tóth Ilonát koholt vádakkal ítélték el, a klasszikus koncepciós perek mintájára. Mindez nagyon is értető: Tóth Ilona egyetemista társai, barátai, akik nagyon tisztelték és becsülték őt kivételes képességeiért, kiváló tanulmányi eredményéért, emberi tulajdonságaiért, egyszerűen képtelenek elhinni azt, hogy vér tapadhatott a kezéhez. Azon sem csodálkozhatunk, hogy a külföldi újságírók a Rajk-perhez hasonló sztálinista műpert szimatoltak.A Tóth Ilona-legenda - más előjellel - már az eljárás előtt terjedt. Mint említettem, azt rebesgették, hogy "halomszámra állnak a hullák" a Domonkos utcai kórházban. Ha valóban koncepciós vádat akartak volna előkészíteni, ezt is kihasználhatták volna.1957-ben a tárgyalást nagy nemzetközi érdeklődés kísérte. A külföldi lapok döntő többsége a pert elejétől végéig konstrukciósnak tekintette, és így is kommentálta. A cikkek szerzői alaposan kivették a részüket a legendagyártásban - ahogy Polgáry Sándor összeállításából kiderül. Például: "Számos hír keringett arról, hogy Tóth Ilona terhes volt letartóztatásakor. Elképzelhető, hogy a bántalmazások következtében vesztette el a gyermekét." Polgáry összeveti az itthoni és a külföldi tudósításokat. Például Tóth Ilona egyik fontos vallomásrészletét némiképp ellentétesen idézték: "Gyilkosság bűnében nagyon bűnösnek tartom magam" (Népszabadság); "Bármit tettem is, nem tekintem magam gyilkosnak" (Morgontidning). Polgáry ezt az ellentmondást így oldja fel: "Ez az [utóbbi] adat tehát nyugati újságból származik, és okunk van rá, hogy inkább elhiggyük, mint a magyar kommunista újságok adatait." Itt nem, de más esetben beválik ez a recept: a Manchester Guardian utalt arra, hogy B. Tóth Matild bírónő félbeszakította Gönczit, amikor arról beszélt, hogy a szovjetek súlyosan bántalmazták. Ezt természetesen kihagyták a magyar beszámolókból.47A rendszerváltástól kezdődően mindinkább burjánzásnak indultak a Tóth Ilona-legenda különféle, egymásnak is ellentmondó változatai. Ezek alapja a koncepciósnak tartott 1957-es per maradt, tehát hogy Tóth nem vett részt Kollár likvidálásában, ám kegyetlen kínzásokkal, gyógyszerekkel, hipnózissal kikényszerítették belőle a valóságtartalom nélküli, önterhelő vallomásokat. Ezt a nézetet a Tóth Ilona-kultusz minden híve osztja."

No comments: