Világcsavargó a varrógépnél
Sportvitorlázó, agrármérnök, szerkesztő, Sorbonne-diplomás nyelvész, nyugati disszidens, kertépítő, fotós, UNESCO-szakértő és textilművész, nem utolsósorban pedig közösségszervező, tevékeny és melegszívű asszony. Ő Dolányi Anna, aki hosszú évekig élt Németországban, Franciaországban és Belgiumban, majd bejárta szinte az egész világot Indiától és Japántól kezdve Európa összes országán át az Egyesült Államokig, hogy végül Magyarországon lehessen az, aki: az 1989-ben életre hívott Magyar Foltvarró Céh megalapítója, aki az utóbbi húsz évben sok száz magyar nőnek, háziasszonynak tanította meg a foltvarrást, ezt az első pillantásra zavarba ejtően egyszerűnek tűnő, ám annál kreatívabb kézimunkát.
Kácsor Zsolt| Népszabadság| 2010. január 13.
Népszabadság - Konyhás István
A Magyar Foltvarró Céh tevékenysége a kilencvenes években valóságos mozgalommá szélesedett Magyarországon: az egyesületnek ma már több mint hatvan hazai csoportja működik – ebből csak Budapesten tizennégy –, a taglétszám pedig elérte a hétszázat. A siker nemcsak annak köszönhető, hogy a foltvarrás – világszerte ismert angol kifejezéssel: patchwork – nem igényel túl nagy anyagi áldozatot – elvégre turkálókban összeszedett, kinőtt, levetett használt ruhák szolgáltatják hozzá a szükséges anyagot –, hanem azért is, mert a közösen végzett tevékenység valódi közösségeket teremt, a rendszeres együttlét pedig barátságot, szeretetet és szolidaritást szül a nők között.
Nem csoda, hogy Dolányi Anna oly sok hálálkodó levelet kap a foltvarró mozgalomba bekapcsolódott nőktől szerte az országból, hiszen sokuk számára ez az egyesület a második „család”. Az egyik budapesti foltvarró csoport vezetője, Szabó Irén már-már szinte mentegetőzve mondta nekem, hogy a foltvarró mozgalom révén már tizenhárom éve ismeri Annát, de kizárólag pozitív dolgok jutnak róla eszébe.
– Kevesen ismerik olyan behatóan ezt azországot, mint Anna – jegyezte meg Szabó Irén –, hiszen számos egyesülethez eljut, sok kiállításon vesz részt, s mindenhová érdeklődően, nyitottan érkezik.
Hasonlóan nyilatkozott róla a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni régióközpontjának gazdasági vezetője, Kissné Nagy Zsuzsanna is, aki szerint Dolányi Anna önfeláldozó és kreatív ember: nem azt nézi, hogy ki kér segítséget tőle, hanem azt, hogy mit tudna neki adni.
Ha ezek után valaki azt hinné, hogy Dolányi Anna az a kifejezetten otthon ülő, tipikus nyugdíjas asszony, aki naphosszat a varrógép fölött görnyed, s már a nagybevásárlást is kalandtúraként éli meg, az jókorát téved. Hiszen a magyar foltvarró mozgalom alapítója szenvedélyes utazó, aki csakis útközben érzi jól magát.
Népszabadság - Konyhás István
– Soha nem hittem volna, hogy valaha atextilművészet, s azon belül éppen a foltvarrás és a kékfestés tölti ki majd a mindennapjaimat, hiszen egészen más irányba indult az életem – meséli Dolányi Anna a Debrecen belvárosában lévő lakásában, amely egyúttal a műhelye is. – Az egyetemen agrármérnökként végeztem, de a vitorlázórepülés volt a mindenem. Én voltam az országban a második nő, aki ezt a sportot űzte. A harmincas éveim elején, 1968-ban hagytam el az országot, mert elegem lett abból, hogy a vállalatnál, ahol dolgoztam, rossz szemmel néztek rám a sport miatt. Úgy fogták fel, mintha nekem ez csak arra lenne jó, hogy lógjak a munkából. Szóval „dobbantottam” Nyugatra, és nagyon izgalmas, külföldi évek következtek.
Először a Német Szövetségi Köztársaságban dolgozott kerttervezőként, de onnan feketemunka miatt kiutasították – később kiderült, hogy a munkaadója szándékosan nem jelentette be.
Kapcsolatai révén négy évre Párizsba került – franciául jól beszélt, hiszen a nagymamája francia származású volt –, ahol au pairként tartotta el magát, vagyis kisgyermekes családoknál segített a házimunkában, s közben elvégezte a Sorbonne-t stilisztika szakon. Párizsból a barátai köre invitálására Brüsszelbe költözött, ahol megszerezte a belga állampolgárságot, és a helyi egyetemen kormányzati szakértői UNESCO-vizsgát tett ingatlanrendezés szakirányon.
De miután egyetlen kormány sem érezte a szükségét annak, hogy éppen őt alkalmazza szakértőként, elővette az eredeti diplomáját, és szerkesztő lett egy stuttgarti kertészeti lapnál. Érdekes munkája volt: híres emberek kertjeiről írt az újságban, és a cikkeket a saját fotóival illusztrálta. Megcsodálta többek között Victor Vasarely kertjét, de leginkább Chagallé tetszett neki a legjobban, mert ott a ház kertre néző falát óriási mozaik díszítette.
Ám, Dolányi Anna nem az a személyiség, aki egy szerkesztőségben sokáig meg tudna ülni. Annak érdekében, hogy utazhasson, azt találta ki, hogy fényképes albumot kellene készíteni Európa nagy nemzeti parkjairól. Ötletét a szerkesztőség vezetése felkarolta, így bogárhátú autójával két hónap alatt bejárhatta Skandinávia nemzeti parkjait – s amikor visszatért, megállapította, hogy a tiszta északhoz képest Európa nagyon büdös.
Ezután visszakerült Brüsszelbe, ahol a Burda magazinnál lett a kertek szakírója, s ebbéli minőségében a világ számos tájára eljutott, hogy különleges kerteket mutathasson be a lap olvasóinak.
Ezzel el is érkeztünk 1989-hez, amikor Dolányi Anna – részben családi okok miatt – hazatelepült Magyarországra, ahol egy zsebkönyv hatására kezdett új életet. Az Egyesült Államokban vásárolt kis kötet a patchwork, azaz a foltvarrás rejtelmei ről szólt, s ebbe a számára korábban idegen világba Dolányi Anna azonnal beleszerelmesedett.
– Magyarországon mindig is lenézettkézimunka volt ez – mondja –, hiszen sokan máig a szegénységgel kapcsolják össze abból a megfontolásból, hogy rongyokból csak a nincstelenek varrnak. Ezzel szemben az Egyesült Államokban és több nyugati országban valódi művészetnek számít, hihetetlenül gazdag hagyománnyal és óriási népszerűséggel.
Ettől mi Magyarországon még messze vagyunk ugyan, de Dolányi Anna szerint már az is nagyszerű eredmény, hogy egyesületük tagsága évről évre lendületesen gyarapszik. Azt mondja, szerencsére mind több köztük a fiatal, s ennek azért örül, mert az a tapasztalata, hogy a gyerekeknek otthon azt sem tanítják meg, miképpen kell a tűbe befűzni a cérnát.
Legalábbis az európai gyerekeknek.
A szívének oly kedves Indiában ugyanis más a helyzet: a szépséges és különleges vásznak hazájában a szövés, a hímzés és a varrás sokmilliónyi ember számára a mindennapi élet része. Nem csoda, hogy Dolányi Anna a napokban ismét Indiába utazott, és csak hónapok múlva tér haza – remélhetőleg onnét is egy zsebkönyvvel. Hátha megint valami újat tanulnak tőle a magyar nők.
http://nol.hu/ajanlo/20100113-vilagcsavargo____a_varrogepnel
