2010/02/09

103 éves a világhírű magyar keramikusnő

Valószínűleg az örök ifjúság kútjára akadt rá Eva Zeisel magyar keramikusművész, aki november 13-án ünnepelte 103. születésnapját. A ma is aktívan dolgozó művésznő 1906-ban született Budapesten. Anyja, Polányi Laura az első nő volt, aki Budapesten egyetemi történész diplomát szerzett. Eva Zeisel eredetileg festőművésznek tanult, de később úgy döntött, praktikusabb foglalkozást választ, így kitanulta a keramikusmesterséget. Ezután Németországba ment, ahol 1928-ban a Schramberger majolikagyárnak kezdett el tárgyakat tervezni. 1932-ben úgy döntött, hogy követi a Szovjetunióba ott dolgozó bátyját, ahol 1935-ben kinevezték a szovjet kerámiaipar művészeti igazgatójának.

 - Kép © Révész Tamás, MTI

Egy évvel később azonban Sztálin elleni összeesküvés koholt vádjával perbe fogták, és 16 hónapot töltött börtönben. Innen édesanyja segítségével menekült meg, és Bécsbe deportálták. Gyermekkori barátja, Arthur Koestler részben az ő élményei alapján írta meg a Sötétség délben című művét. 1938-ban férjével együtt New Yorkba menekült; a pár összvagyona ekkor mindössze 64 dollár volt.

 - Kép © Eva  Zeisel

Eva számtalan porcelángyárnak tervezett, tanított a Pratt Intézetben, és ő volt az első nő, aki kiállított New York-i Modern Művészetek Múzeumában. A rá jellemző gömbölyded formák a Bauhaus ellenpontját, a modernizmus organikus irányzatát jelentik. Művei a világ számos múzeumában megtalálhatók. A művésznő még ma is aktív, nemrég jelent meg könyve Eva Zeisel on Design címmel.

Boldog születésnapot kívánunk!

http://www.hg.hu/blog/8237-103-eves-a-vilaghiru-magyar-keramikusno