2009/08/15

India

Kalkutta maga a látnivaló

Mark Twain író szerint India az emberiség bölcsője, a beszéd szülőhelye, a történelem anyja, a legendák nagyanyja és a tradíciók dédanyja. Útinapló Kalkuttából

Horváth Eszter| NOL| 2009. augusztus 15.

Az indiaiak kedvesen fog...
Az indiaiak kedvesen fogadtak
Fotó - Horváth Eszter

Hajnal, pára, bágyadt levegő - ez fogadott Kalkuttába érkezve, illetve rengeteg Ambassador típusú autó, amelyek azonnal belopták magukat a szívembe. Ezek a sárga, fehér és kék színekben pompázó járművek az egész város jellegét meghatározzák: a legtöbb magánautón kívül minden taxi és állami autó ilyen típusú. A régi autók láttán néha úgy éreztem, visszacsöppentem a 20. század elejére. Megérkezésem első pillanatától kezdve tudtam, hogy fotós útjaim során ilyen autóval szeretnék utazni. Kísérőmet ez nagyon meglepte, szerinte az átlag turista egy Toyotánál alább nem adja. Kalkuttában pedig annál jobbat, ha akarna sem találhatna.

Az Ambassadorokon kívül az angolok által épített koloniális épületek is a múltat idézik. A 100-150 éves házak építésük óta semmit sem változtak. Sokukat már csak a fák és a gyökerek tartják össze, akárcsak Angkor sokszáz éves templomait.

A reptérről a szálloda felé kiderült: Kalkuttában nincs látnivaló. Kalkutta maga a látnivaló.

Koloniális nosztalgia és rókafalkák

Kalkutta India negyedik legnagyobb városa. Elővárosokkal együtt a Föld nyolcadik legnépesebb várostömörülése. Nagyon sok szegény ember él itt, néha úgy éreztem, a várost csak szegények lakják. Ennek ellenére az utcákat megfoghatatlan érzés lengi át, amely magával ragadja az embert. Minden tarka, feliratos, Kalkutta egy hatalmas kavalkád, egy színes, őrült lüktetés.


Kalkutta utcáin
Fotó - Horváth Eszter
Szállásom egy koloniális szálloda volt a város közepén. A csodálatos épületben az ember átélheti, vajon mit is jelenthetett annak idején angol gyarmatosítónak lenni Indiában. A szállodához tartozó hatalmas, több hektáros parkban mindenütt a fülemnek oly kedves trópusi madárricsaj vett körül. Ricsaj, hiszen az egzotikus madarak csicsergését még jóindulattal sem tudnám madárfüttynek nevezni.

Egy 13 milliós város kellős közepén hatalmas sasok és gémek tanyáztak a parkban, éjszakánként pedig gyakran rókafalkák sivítása hallatszott. Sétáim során találkoztam is ezekkel az egyébként szelíd állatokkal, egyik reggeli futásom után még azt is megleshettem, hogyan is ás magának odút egy rókaanya.

„Namaste"!

Európai külsőmmel mindig, mindenhol nagy feltűnést keltettem: ha megjelenik egy európai arc, akkor megáll az élet. Főleg, ha ez az európai esetleg nő és netalán térdig erő, vagy annál is rövidebb érő szoknyában van - ilyenkor még a forgalom is megáll. A bámulást már sok ázsiai országban átéltem, de ilyen jellegűt, mértékűt és intenzitásút még sohasem tapasztaltam. Éppen ezért indiai utam második hetében az addig viselt ruháimat indiai öltözékre cseréltem és onnantól abban jártam. Ez viszont azért volt kirívó, mert a kalkuttaiak nem értették, miért is visel egy európai nő indiai ruhát.

A fotózás alatt helyi kísérő segített, így végig biztonságban éreztem magam. Talán Indiában nem kell félni, ám mégis könnyebb volt így, mert olyan helyekre is eljutottam, ahová egyedül nem mentem, vagy nem mertem volna elmenni. Minden fotózásnál hatalmas tömeg gyűlt körém. Ilyenkor egy „Namaste" (jó napot) vagy „Dhanya-waadh" (köszönöm) köszöntéssel mosolygó arccal odébbálltam.

A szent tehenek bárhol, bármikor, a legszokatlanabb pillanatokban és helyeken bukkanhatnak fel. A szent tehén tisztelet vívott ki magának és megbecsülés veszi körül, éppen ezért a szarvasmarhák számára a félelem ismeretlen: teljes bizonyossággal tudják, hogy feküdjenek bár a legforgalmasabb híd közepén, vagy sétáljanak az autópályán szembe a forgalommal, nekik semmi bajuk nem eshet. Tehén jön, forgalom áll, tehén megy, forgalom indul - minden noszogatás nélkül az autósok türelmesen kivárják, amíg a szent tehén úgy érzi, hogy tovább baktat és nem zavarja tovább a forgalmat.

Házasság numerológia alapján: A feleség legyen békés és intelligens

Indiai kísérőmtől megtudtam, hogy az esetek 70-80 százalékában még mindig a szülők választják ki a házastársat a gyerekük részére. A párválasztást szigorúan a numerológia szabályai határozzák meg: házastársak azok lehetnek, akiknek születési dátuma, percre pontos ideje és helye a numerológia alapján illik egymáshoz.

Utam során megismerkedtem egy fiatal indiai férfival, aki éppen házasság előtt állt. A férfi családja talált neki egy hozzá illő feleséget. A kiválasztás után a fiatal pár az esküvő előtt csupán egyszer-kétszer találkozhat. A fiatalok nemet mondhatnak a kiválasztott párra, ám ez nagyon ritkán fordul elő. Nagy ritkán szerelmi házasságra is akad példa. Talán ha a fiataloknak lesz pénzük, hogy a saját lábukra álljanak, akkor ez változni fog. Egyelőre viszont a szülői akarattól függenek, a generációk pedig a szociális háló hiányában együtt élnek, a fiatalok eltartják idős szüleiket, nagyszüleiket. Az indiai kereső ember fizetése egyik harmadát szüleire, másik harmadát pedig gyermekei iskoláztatására költi, és csak a maradékot fordítja saját magára.

Minderről a házasság előtt álló férfi csak annyit mondott, a feleségével szemben az a legfontosabb, hogy a lány intelligens legyen, és otthon békében tudjanak élni. Kérdeztem, hogy csinos-e az ifjú hölgy, de ez nem igazán érdekelte.

Indiában a házasság nagyon fontos, rólam nem is hitték el, hogy 30 éves nő létemre még nincs se férjem, se gyerekem. Azt gondolták, csak ugratom őket és valójában 22 éves vagyok, aki arra vár, hogy édesapja megtalálja a megfelelő férjet.

Kasztrendszer hivatalosan nem létezik, gyakorlatilag igen. Egy nő házasság révén felsőbb kasztba tud lépni, a férfi kasztja viszont nem változik, az övé a mérvadó.

Teréz anya városa

Indiában nagyon híres az oktatás. Az iskolák jók, főként az indiai számítástechnikai szakemberek keresettek világszerte. A gyerek iskoláztatására viszont időben el kell kezdeni félretenni a pénzt, mert minden iskola fizetős, és a fizetésekhez viszonyítva meglehetősen drága. Egy átlagos általános iskola havonta átszámítva körülbelül 10 ezer forintba kerül, és ehhez még hozzájön az iskolai étkezés és az utazási iskolai költség is.

Az iskolák fizetős mivolta miatt nagyon sok írástudatlan gyermek is van, akik az utcán próbáljak megkeresni a kenyerüket. Indiában az írni-olvasni tudók aránya még mindig csak 65 százalék. Elterjedt a gyerekmunka, a szegénység miatt sok gyerek kényszerül arra, hogy az utcán ételt süssön, dolgozzon - jobb esetben. Rosszabb esetben koldulnak, kéregetnek, és az utcán keserves körülmények között tengődnek.

Teréz anya ebben a városban alapította meg Szeretet Misszióját. 1950-ben. Az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Itt kezdte el munkáját Teréz Anya és a Szeretet Missziója, mely mára 123 országban 610 missziót működtet.


India iskolái jók, de drágák
Fotó - Horváth Eszter
A rend hivatása, hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket és az azokat, akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket - vallotta Teréz anya. Teréz anyát itt, a kalkuttai misszió házában temették el. Halála miatt 1997. szeptember 5-én az indiai kormány három napos nemzeti gyászt rendelt el, és állami temetést rendezett.

Szélsőségek között

Kalkuttában megismerkedtettem a két véglettel: találkoztam egy nagyon szegény családdal és betekintést nyerhettem egy gazdag család fényűző életébe.

A kísérőm egyik este megállt egy utcasarkon és szó nélkül rámutatott az ott álló, düledező házra. Ahogyan beértem az udvarra, már szívélyesen fogadtak is.
Az udvaron lévő egyik melléképület padlóján oktatás folyt. Ebben kicsi építményben egy férfi tanította a ház gyermekeit írni és olvasni. A döngölt földön ültek és egy kicsi lámpa pislogó fénynél tanultak.

Azonnal bemutatkoztak és végül az egész estét ott töltöttem. Megtudtam, hogy a házat 1830-ban építették az angolok, majd kórházként működött. Építése óta nem újították fel, csak a fák és azok gyökerei fogják össze az épületet. Így a fákat nem szabad kivágni, mert az egész összedőlne. Ebben a kétszintes romos épületben 15 család lakik. Minden családnak csak egy helyiség jut, alig 12-15 négyzetméter. Egy helyiségben van minden: a hálószoba, a konyha, mindenük ide van bezsúfolva. Fürdő és mellékhelyiség nincs a házban.

Másnap az indiai élet teljesen ellenkező oldalát tapasztalhattam meg. Egy közeli faluban élő jómódú indiai család látott vendégül és avatott be életük apró részleteibe - az indiai emberek által csak álomként létező gazdagságba tekinthettem így be. Egy indiai gyártulajdonos családot kerestem fel, akik indiai viszonylatban királyi körülmények között élnek. A gyáralapító szülőket ismerhettem meg, akik mindketten 85 évesek és még mindig nagyon jó egészségnek örvendenek. Elmondásuk alapján mindezt az étkezésüknek és minden napi testmozgásuknak köszönhetik.

A birtokuk egy hatalmas golfpályára emlékeztetett, a terület közepén egy mesterséges, hatalmas tó van, ahol a férfi minden nap úszik. Megérkezésemkor a kert tele volt gyerekekkel, akikről először azt hittem, hogy a családhoz tartoznak, de később megtudtam, hogy ők a falu gyerekei, akik minden nap délután 4 és 6 óra között bejöhetnek a kertbe játszani. Hinták, homokozók, mászókák és sportpályák várják a gyerekeket. A házaspár a falu jóságos nagypapája és nagymamája. A séta után az étkező teraszán a szakácsnő által elkészített indiai finomságokkal, kizárólag vegetáriánus ételekkel megterített asztal várt bennünket.

India hihetetlen

Az indiaiak nagy többsége vegetáriánus. Húst, halat a vallásukból kifolyólag nem esznek. Vallják, hogy minden ember és minden állat Isten teremtménye, egyenlők vagyunk Isten előtt, és hogy Isten mindenben megtalálható Nem ölik meg Isten más teremtményeit és nem eszik meg azokat, az állatoknak ugyan olyan joga van az élethez, mint az embereknek.

Sok húsevő embertől hallottam, hogy az indai konyha remekei miatt, itt tudnának vegetáriánusok lenni. A hindu szent városokban és helyeken egyébként egyáltalán nem lehet sem húst, sem alkoholt fogyasztani, vásárolni.

Indiában az emberek kézzel esznek, pontosabban a jobb kezükkel. (Bal kezüket tisztálkodásra használják.) Azt mondják, hogy kézzel más íze van az ételnek.

Mark Twain egyszer azt mondta, India az emberiség bölcsője, a beszéd szülőhelye, a történelem anyja, a legendák nagyanyja és a tradíciók dédanyja. Utam során végig én is így éreztem - India hihetetlen világ.

A szerzőről


Horváth Eszter Sopronban született, ahol közgazdászként végzett, majd Bécsben helyezkedett el. Jelenleg tengeri szállítmányozási képzésekért felelős egy cégnél, illetve fotósként is dolgozik. Eddigi kiállításain főként utazási élményeit mutatta be.

-Miért kereste fel Indiát? Meddig maradt az országban?

Megbízást kaptam a cégtől, amelynél dolgozom, hogy az osztrák-indiai gazdasági együttműködés fennállásának 30. évfordulója miatt fotósorozatot készítsek Indiáról. Az összegyűjtött fotóanyagból prezentáció készült, melyet az Osztrák Kereskedelmi Kamara India konferenciáján mutattak be. Három hetet töltöttem Indiában, Kalkuttát és környékét, Delhit, Rishikesht és Haridwart a Himalája lábánál, Agrát és Rajastánt kerestem fel.

-Mit talált a legkülönösebbnek utazásai során?

Ami a legjobban megfogott, az az emberek gondolkodása és az élethez való viszonya volt. Számukra Isten nem kérdés, hanem az élet legtermészetesebb és legfontosabb része. A számunkra amúgy nehezen érthető hagyományaikat és kultúrájukat hűen és tudatosan élik.

-Mi a következő úticélja?

A következő utam Kenyába fog vezetni, ahol a cégünk által is szponzorált non-profit szervezet ivóvízkutakat épít. Az ő munkájukat fogom megörökíteni.