2009/10/14

Báthory Erzsébet, a csejtei úrnő

Filmvásznon Báthory Erzsébet, a csejtei úrnő
Dátum: 2007-03-27 09:53 Küldte: szabadujsag 2007-12, március 21.Nem sokan hittek benne, amikor először sajtóhír lett, de lassan elkészül Juraj Jakubisko új filmje, a Báthory Erzsébet, amely ősszel kerül majd a mozikba. Az Auparkban tartott sajtótájékoztatón megtudtuk, ez Közép-Európa eddigi legdrágább filmje, hiszen 11,5 millió euróba (mintegy 400 millió SK) került, de már most hatalmas iránta az érdeklődés.Nemrég nagy sikerrel mutatkozott be a berlini filmfesztiválon, de a Los Angeles-i filmpiacon is kelendőnek mutatkozott. A rendező tanult a legutóbbi filmjének fogadtatásából, így a Báthory Erzsébet angol nyelven készült, de elkészül a szlovák, a cseh és a magyar változata (Magyarországon a Fekete gyémántok óta nem készült hasonló volumenű kosztümös film) is. Az alkotók meghagyták az eredeti neveket, így az angol változatban is megmaradtak a magyar és a szlovák nevek, sőt az angol változatban is van szlovák és magyar szöveg. Jakubisko nem szerette volna a Báthory Erzsébettel kapcsolatos sémákat feleleveníteni, az ő olvasatában az akkori Magyarország egyik leggazdagabb és legműveltebb úrnője koncepciós per áldozata lesz. Szó sincs tehát szlovák lányok vérében fürdő magyar nagyasszonyról, sem vámpírról, ahogyan a csejtei várúrnőt sokan látni szeretnék. A film kiállítása pazar, négyezer statisztát vonultat fel, nem spórolták el belőle se a gyönyörű jelmezeket, se a harci jeleneteket, így a közel két és fél órás filmben minden lesz, ami egy több mint negyven évet felölelő, XVI. században játszódó történetben a sikerhez szükségeltetik. Jakubisko nem szűkíti le a cselekményét Csejtére, hiszen Báthory Erzsébet kapcsolatban állt kora legműveltebb figuráival, így például Monteverdi és Báthory Erzsébet beteljesületlen szerelme, Caravaggio is feltűnik a filmvásznon. A címszerepben Anna Frielt láthatjuk, Thurzó Györgyöt a cseh Karel Roden, Nádasdy Ferencet Vincent Regan, Caravaggiót Hans Matheson, II. Mátyást Franco Nero alakítja, kisebb szerepben feltűnik Andy Hryc, Lucie Vondráčková, Bolek Polívka, Jirka Mádl, Marek Majeský, Marek Vašút és Monika Hilmerová. Jakubisko élete legnehezebb forgatásán van túl, már csak az utómunkálatok vannak hátra. Megtudtuk tőle azt is, hogy eredetileg Štefánikról szeretett volna forgatni, de végül a külföldön sokkal ismertebb Báthory-sztori mellett döntött. A filmet Pozsonyban szeptemberben, Prágában októberben, Budapesten pedig novemberben mutatják be, s a tervek szerint a Szlovák Televízió karácsonykor tűzi műsorára. (jdj)