Graham Baugh: A nemek közötti szerződés

Graham Baugh: A nemek közötti szerződés
The Sexual Contract (A szexuális szerzõdés) címû mûvében Carole Pateman egy új, feminista nézõpontból fejti ki és építi tovább a szerzõdéselméletek kritikáját, melyet korábbi mûvében, A politikai kötelezettség problémái-ban, már elkezdett. Az eredmény a szerzõdéselméletek metszõ kritikája. Munkájában egyrészt megmutatkoznak korábbi tevékenységének eredményei, ugyanakkor meg is haladja annak korlátait.
Patema munkásságát jól összefoglalja nemrégiben megjelent esszéinek gyûjteményes kötete: The Disorder of Women (A nõk rendezetlensége). A kötet legrégibb tanulmánya 1975-bõl származik és a politika liberális demokrata felfogásával foglalkozik. Pateman azt állítja, hogy a liberálisok azon törekvése, hogy a politikát mint a társadalom felett létezõ autonóm szférát mutassák be, egyrészt misztifikálja a modern állam természetét, egyúttal osztály-alapúságát is, másrészt önkéntelenül ugyan, de jól illusztrálja, hogy az állam mennyire kívül esik az emberek irányításán, akiknek pedig az érdekeit kellene szolgálnia.
A liberális demokrácia alternatívájaként Pateman egy olyan rendszert ajánlott, melyet "önigazgató demokráciának" nevezett el: "ez egy olyan politikai közösség, mely a részvételen vagy önigazgatáson alapuló egységek sokaságából épül fel". Ez az elképzelés az elsõ könyvében, a Részvétel és demokratikus elméletben kifejtett nézeteinek kiterjesztése, mely szerint a munkahelyi demokrácia megvalósítható. Ebben a munkájában erõsen bírálja a politikai részvétel hagyományos empirikus kutatásának elméleti feltevéseit és értelmezéseit (egy 1980-as tanulmányában visszatér ehhez a problémakörhöz, címe: Polgári kultúra: filozófiai bírálat). Pateman már akkor is azt állította, hogy az önigazgatásnak a munkahelyeken kívülre is ki kellene terjednie, és hogy ennek jelentõs következményei vannak. Késõbbi munkássága jól mutatja, mennyire jelentõsek ezek a következmények.
A politikai kötelezettség problémái-ban továbbfejlesztette a liberális demokrata elmélet kritikáját: véleménye szerint a politikai kötelezettség liberális felfogása kivitelezhetetlen a liberális demokrata államban. A politikai kötelezettség liberális felfogása "amennyiben komolyan vesszük, túlmutat a liberális demokrata államon" - írja egyik akkori esszéjében, a Politikai kötelezettség igazolásában. A demokratikus politizálás egyetlen formája képes csak megvalósítani az önkéntesen vállalt politikai kötelezettség liberális elképzelését: egy olyan politikai berendezkedés, amelyben az emberek közös ígéretek révén állandóan újrateremtik a közvetlen demokrácia eszközeivel a kölcsönös kötelezettség viszonyait.
A politikai kötelezettség problémája elsõsorban a társadalmi szerzõdéselméletek, elsõsorban Hobbes, Locke és mostanában Rawls elképzeléseinek hatásos újrafogalmazása és kritikája. Pateman szembeállítja "tisztességtelen" társadalmi szerzõdésüket (melyben az egyének az állam védelméért cserébe felajánlják engedelmességüket), Rousseau demokratikus elméletével, melyben a politika immár nem önérdek-követõ cserén alapul, hanem minden állampolgár tényleges szabadsága és egyenlõsége kifejezõdésének és fenntartásának eszköze.
A szexuális szerzõdésben Pateman feminista szempontból vizsgálja újra a szerzõdéselméleteket, és bemutatja, hogy Rousseau, a liberális demokrácia nagy bírálója, mennyire osztozik ellenfeleinek patriarchális feltételezéseiben. Ezután felmerül a kérdés, vajon Rousseau patriarchizmusa érvényteleníti-e sajátos politikafelfogását.
Pateman saját részvételen alapuló demokrácia-felfogása nagyrészt Rousseau-ból táplálkozik, aki írásaiban mindig központi helyet foglal el. Rousseau hatásos érveket talált a liberális elméletben található szûk politikafelfogás visszautasítása mellett. Korábbi munkáiban, talán Rousseau hatására, Pateman nem tesz világosan különbséget a "magán és köz dichotómiájának" két merõben eltérõ megfogalmazása között, mely a liberális politikafelfogást annyira jellemzi.
Ahogy egy 1983-as tanulmányában, melynek címe A köz és magán dichotómiájának feminista kritikája, rámutat, a "közt" felfoghatjuk úgy, mint kizárólag a kormányzat és az állam politikai szféráját magába foglaló egységet. Ez esetben a "magán" elsõsorban gazdasági fogalmakkal ragadható meg. Ennek a szétválásnak az érvényességérõl szól a liberálisok és radikálisok vitája. Rousseau érvelése is ezekkel a fogalmakkal jellemezhetõ.
Ez a megfogalmazás azonban eljelentékteleníti, vagy akár teljesen figyelmen kívül is hagyja a magánélet azon részeit, melyek egyik kategória alá sem tartoznak. A szexuális és családi kapcsolatok "otthoni" szféráját úgy kezeli, mintha az teljesen lényegtelen lenne a kérdés szempontjából. Teljesen feledésbe merül, hogy a modern liberális társadalmat mennyire a férfiak közszférájának - ideértve a politika és a gazdaság szféráit - és a nõk magánszférájának patriarchális megkülönböztetése strukturálja. A szexuális szerzõdésben Pateman megpróbálja feltárni a modern liberalizmus ezen elrejtett jellegét, és a Feminizmus és demokrácia címû esszéjében felvázolja az ebbõl a szétválasztásból adódó problémákat, melyeket egy demokratikus társadalom létrehozásakor orvosolni kell.
Rousseau meglehetõsen tisztán fogalmazott abban a tekintetben, hogy a nõknek miért kell a kimaradniuk a férfiak közszférájából. Szerinte a nõk természetüknél fogva képtelenek a politikai életben való részvételre, és állandó fenyegetettséget jelentenek a társadalmi rendre nézve. Képtelenek érzéseiket és vágyaikat az igazság és a ráció követelményeinek alávetni. (Ezt a nézetet osztja Freud is, írja Pateman a Nõk rendezetlenségének címadó esszéjében.)
Miután a nõkbõl hiányoznak azok a tulajdonságok, melyek a férfiakat képessé teszik a politikai szövetségbe való belépésre, ki kell õket zárni mind a társadalmi szerzõdésbõl, mind az egyén felfogásából. A szerzõdéskötõ egyén mindazon tulajdonságokkal rendelkezik, melyekkel a nõk nem, és a férfiak hagyományos és racionális rendje a nõk természetes rendetlenségével szemben fogalmazódik meg. Így tehát a férfiak közszférája, a "civil társadalom", melyet a társadalmi szerzõdés hoz létre, "általános jelentését a természetes alávetettséggel, valamint a nõi képességekkel jellemezhetõ magánszférával szemben nyeri el".
Az egyén, a szexuális különbség, a természet, a társadalom és a politika e patriarchális konstrukciója tehát az, amit Pateman "szexuális szerzõdésként" ír le. A rabszolgaszerzõdéssel együtt a szexuális szerzõdés "a szerzõdés-elméletek elnyomott dimenziója", mely az eredeti megállapodás szerves részét képezi a társadalmi szerzõdés teoretikusainak leírásában. A szexuális szerzõdés történetének újramesélésével Pateman célja az, hogy megmutassa: "az új polgári társadalom, melyet az eredeti szerzõdéssel hoznak létre, egy patriarchális társadalmi rend".
A patriarchátusnak az apajogként való erõsen leszûkítõ felfogása nagyban hozzájárul annak a ténynek az elfedéséhez, hogy a modern polgári társadalom patriarchális rend. A patriarchátus szószerinti értelmezése, mely az apa gyermekeivel szembeni jogait jelenti, láthatatlanná teszi a felnõtt nõk felnõtt férfiak általi elnyomását. Ezen értelmezéseket kihasználva a modern társadalom képes arra, hogy magát a patriarchátus antitéziseként mutassa be, melyben az apajog szerepét az állam és a törvény személytelen tekintélye veszi át.
Szexuális jogok, szexuális kötelezettségek
Ezek a definíciók azonban figyelmen kívül hagyják, hogy az apai jogokat meg kell elõzniük a házastársi jogoknak. Mielõtt a férfiak apák lehetnének, szexuálisan hozzá kell férniük a nõkhöz. A szexuális szerzõdés az apák házastársi és apai jogait átalakítja minden férfi nõi testhez való hozzáférésének jogává. A társadalmi szerzõdés révén a férfiak megalkotják a civil társadalmat és az államot; a szexuális szerzõdés révén pedig kizárják a nõket ezekbõl a szférákból, és a nõi alávetettséget politikailag irrelevánsnak nyilvánítják.
A szexuális szerzõdés másként is hozzájárul a polgári társadalom felépítéséhez. Az egyéni szerzõdéskötõ fél létezése elõfeltételezi a szexuális alávetettség magánszféráját. A férfiakat nõk szülik és nevelik fel, akik ingyen munkát (házimunkát) biztosítnak számukra, ami lehetõvé teszi a férfiaknak a munka, az üzlet és a politika világába való belépést.
A mai tõkés társadalmakban a nõk civil társadalomban való tagságának és részvételének jogi akadályai megszûntek. Társadalmi és gazdasági akadályok azonban továbbra is léteznek. Még a klasszikus szerzõdéselméletek alkotói, Rousseau-t is ideértve, sem zárták ki teljes mértékben a nõket a civil társadalomból; képesek voltak olyan eszközöket találni, melyek révén integrálták a nõket a civil társadalomba, így alávetették õket a társadalmi hatalomnak, miközben megõrizték alárendeltségüket. Az integráció elsõdleges eszköze a házassági szerzõdés volt.
A szerzõdés, ahogy Pateman állítja, az uralom és alávetettség kialakításának, fenntartásának és igazolásának jellegzetesen modern eszköze - mindez egy fiktív általános szabadság nevében. A folyamatos társadalmi viszonyokat létrehozó szerzõdések mindegyike olyan tulajdon cseréjén alapul, mely magában az emberben található. Mivel ez a személyi tulajdon nem választható el attól a személytõl, akihez tartozik, minden ilyen csere tulajdonképpen a szerzõdõ fél - legyen az munkás, feleség vagy szolga - alávetettségével jár együtt. Ezt mutatja be Pateman a foglalkoztatási, házassági, prostitúciós és béranya-szerzõdéseken keresztül.
A személyi tulajdont érintõ szerzõdéseknek általában két szakasza van. Az elsõben a felek szóban vagy írásban megegyeznek egy bizonyos társadalmi viszony létrehozásáról, keletkezzék az munkás és munkaadó vagy férj és feleség között. A második szakaszban az egyik fél engedelmességet fogad a másik védelméért cserébe. A prostitúciós szerzõdés nem igazán követi ezt a modellt, mivel a kapcsolat hosszúsága semmilyen védelmet nem tesz lehetõvé. A prostituáltnak azonban engedelmeskednie kell az ügyfélnek, biztosítania kell a kívánt szexuális szolgáltatásokat. Ezért cserébe pénzt kap, semmi más juttatást nem, a munkásokkal és a feleségekkel ellentétben. Ideális esetben a szexuális szerzõdések a társadalmi szerzõdések mintáját követik, melyben az egyének természetes szabadságukat cserélik el az állam védelmére. A védelem és a fennmaradás ára mindig az engedelmesség.
Pateman szerint tehát hiba a szerzõdõ felek alkupozíciójának egyenlõtlenségére összpontosítani. Ez ugyanis fenntartja annak a lehetõségét, hogy a személyi tulajdont érintõ szerzõdések révén létrejövõ társadalmi kapcsolatok elfogadhatók lennének, ha a belépésrõl a felek valóban szabadon dönthetnének, annak ellenére, hogy az egyik fél alávetettségét hozzák magukkal. De ahogyan azt õ is elismeri, csak egyenlõtlen felek lennének hajlandók önkéntesen vállalni a másiknak való alávetettséget, tehát az alkupozíció egyenlõtlenségének vizsgálata mégiscsak helyénvaló.
Hozzáteszi, hogy az egyenlõtlen felek szerzõdésébõl származó kizsákmányolásra való összpontosítás eltereli a figyelmet arról a tényrõl is, hogy szerzõdés során létrejövõ alávetettségi viszony teszi lehetõvé a kizsákmányolást. A tõkésnek elõször - mielõtt "kizsákmányolásba fog" - "politikai jogot kell szereznie arra, hogy meghatározhassa, az alkalmazott munkája miként kerüljön felhasználásra". Ehhez hasonlóan a férjnek elõször politikai jogot kell szereznie a felesége szolgáltatásaihoz, csak utána zsákmányolhatja ki az ingyen végzett munkáját.
De valóban lehetetlenség a szerzõdéseket megszabadítani patriarchális gyökereitõl? Kanadában például a nõknek a férfiakéval egyenlõ jogokat biztosítanak, melyekhez hozzátartozik a személyes biztonság; a feleségüket megerõszakoló férfiak többé nem élveznek mentességet a törvény elõtt. Ettõl függetlenül, Pateman szerint a szexuális alávetettség továbbra is fennmarad, ha csak részleteiben is, a szerzõdés és a hozzá kapcsolt társadalmi jelentések révén.
Vegyük a nõk helyzetét a mai demokratikus kapitalista országokban. Pateman bemutatja, hogy a "mit jelent feleségnek lenni?" patriarchális konstrukciója továbbra is túlsúlyban van, habár törvényi támogatottságának nagy részét elveszítette. A férjezett nõktõl továbbra is elvárják, hogy elvégezzék a házimunkát, felneveljék a gyerekeket, szexuális szolgáltatásokat biztosítsanak a férjüknek. A háztartáson kívül dolgozó nõket nem "munkásoknak", hanem "dolgozó anyáknak" hívják, és õk gyakran így is tekintenek magukra. A munkában a nõk ki vannak téve a szexuális zaklatásnak, alacsonyabb fizetést kapnak és nem kerülhetnek magasabb beosztásba. Otthon és a munkahelyen a szexuális kapcsolat visszautasítását a férfiak gyakran beleegyezésnek vélik, mely jól mutatja a nõk civil társadalomba való jogi beépülésében rejlõ ellentmondásokat (ez a témája Pateman találó címû esszéjének: A nõk és a beleegyezés).
Szerzõdések kikényszerítõk nélkül?
Egy igazán elkötelezett szerzõdéselmélet-párti szerint azonban mindezek nem bizonyítják, hogy a szerzõdés javíthatatlanul patriarchális. Egy következetes szerzõdés-párti jól megvan elõre meghatározott szexuális szerepek nélkül, sõt akár ellenezheti is azokat, és kiállna amellett, hogy minden férfi és nõ szabadon rendelkezhessen személyi tulajdonával.
Ám ezzel a válasszal kapcsolatban számos probléma merül fel. Elõször is amíg a férfiak és a nõk nem tényelegesen egyenlõek, addig a nõk továbbra is belekényszerülnek olyan szerzõdésekbe, melyek megõrzik alárendelt helyzetüket. A szerzõdés szempontjából teljesen irracionális lenne beleegyezni egy olyan megállapodásba, mely nem tartja fenn és növeli az egyén felsõbbrendûségét, márpedig a mai kapitalista társadalmakban a férfiak felsõbbrendû pozíciót foglalnak el. A liberális szerzõdéspártiak tehát, mivel elkötelezettek a magán- és a közszféra szétválasztása mellett, ellenezni fognak minden olyan törekvést, mely átalakítaná a magánszféra társadalmi viszonyait, melyeken a nõk elnyomása alapul. Egy liberális számára annak elismerése, hogy a személyes kapcsolatok politikailag relevánsak, egyet jelentene liberális politikafelfogásának feladásával.
De súlyosabb ellenvetések is megfogalmazhatók. Tegyük fel, hogy egy szerzõdéspárti elfogadja, hogy a liberális politikafelfogás önkényes és kivitelezhetetlen. Továbbá ez a szerzõdéspárti (hívjuk talán Proudhonnak) egyetért azzal, hogy a szerzõdések csak akkor érvényesek, ha a szerzõdõ felek szabadok és egyenlõk, mind tartalmi, mind jogi szempontból (Proudhon a szexuális szerzõdés elkötelezett támogatója volt, bár vele ellentétben mi nem fogjuk érvelését csak a férfiakra alkalmazni). Ezt a szerzõdéspártit most - és akkor is - szocialistának kell tekintenünk.
Pateman szerint még ez a "szerzõdés-szocializmus" sem képes megszüntetni az alávetettséget. Ha a felek önérdekkövetõ egyének, akik azért szerzõdnek egymással, "hogy kölcsönösen elõnyösen használják személyi tulajdonukat", akkor továbbra is kénytelenek lesznek biztosítani, hogy a másik teljesítse vállalásait, ez pedig nem mást jelent, minthogy alávetik magukat egymásnak.
Pateman egyenlõségjelet tesz a másik fél teljesítményének megfigyelése és a kölcsönös alárendeltség közé. De vajon az elõbbi tényleg magával hozza-e az utóbbit? A szocialista szerzõdéspártiak számos módot találtak arra, hogy biztosítsák a szerzõdésben vállalt kötelezettségek teljesítését anélkül, hogy bárkit is hatalmi pozícióba helyeznének. Proudhon a kölcsönös garanciák olyan rendszerét támogatta, mely megvédte volna az embereket a kötelezettségek nem teljesítésébõl származó hátrányoktól (biztosítva például, hogy mindenki megkapja a szerzõdésben elõírtakat). Ez a rendszer megszüntetné a bizonytalanságot, mely a nem teljesítés racionális alternatívaként való kezelésébõl származik. Aki nem teljesíti a vállalásait, nem kapna ilyen védelmet - ami elrettentene a kötelezettségek alóli kibúvástól és a potyautas magatartástól. Ettõl függetlenül senkinek sem lenne politikai joga, hogy eldöntse, ki, hogyan használja fel személyi tulajdonát. Ebbõl következõen nem lenne lehetõség a kizsákmányolásra, és minden ember tényleges szabadsága és egyenlõsége is megõrzõdne.
Amit ez a válasz akaratlanul is bemutat, az az, hogy a szerzõdéses szocializmus nem mûködhet megfelelõ intézményi háttér nélkül. A nem teljesítés problémája haszonmaximalizáló egyének közötti egyéni szerzõdések kereteiben megoldhatatlan. Intézmények szükségesek ahhoz, hogy a teljesítés racionális választás legyen a saját hasznukat maximalizáló egyének számára. Ezen intézmények hiányában bizonytalan helyzetben az egyén számára mindig racionális lesz az ígéretek be nem tartását választani.
Ezen felül azonban nem minden társadalmi kapcsolat vezethetõ vissza szerzõdéses alapokra (Proudhon maga is visszautasította a szerzõdéses alapon szervezõdõ család gondolatát). A szerzõdéses szocializmus - mint más, liberális szerzõdés-elméletek is - elõfeltételezik nem szerzõdéseken alapuló kapcsolatok létezését. De ha valaki visszautasítja a liberális politikafelfogást, ezek a nem szerzõdésen alapuló kapcsolatok nem tekinthetõk többé politikailag jelentéktelennek, mint ahogy a szerzõdéses rendet lehetõvé tevõ intézmények sem. Proudhon szerzõdéses szocializmusa, ahogy a Rousseau-féle demokráciaelmélet is, elõfeltételezi a szexuális alávetettségre épülõ magánszféra és a politikai funkciókat ellátó intézmények létezését (ahogy azt A föderáció alapja címû mûvében el is ismeri).
A személy mint tulajdon
Nem csak a szocialisták szerették volna a szerzõdéseket megreformálni. Sok feminista úgy véli, hogy a házassági szerzõdést nem kellene teljes egészében visszautasítani - a nõk alávetettségében betöltött történelmi szerepe ellenére -, hanem át kellene alakítani egyenlõk közötti valóban szabad megegyezéssé. Pateman, nem meglepõ módon, visszautasítja ezt a megközelítést, mivel amíg az egyénnek azt a patriarchális felfogását követjük, mely az egyént a személyi tulajdonával szabadon rendelkezõ tulajdonosként határozza meg, addig a házasság nem lesz más, mint két ember megegyezése, melyben egymás szexuális tulajdonához engednek hozzáférést. Mivel a szexuális tulajdon nem választható el a személytõl, akihez tartozik, minden ilyen jogot biztosító szerzõdés megköveteli az egyik fél alávetettségét a másiknak.
Ha a házassági szerzõdés valóban átalakul kölcsönös elõnyökön és használaton alapuló megállapodássá, akkor a felek csak addig hajlandók azt fenntartani, amíg hasznuk származik belõle. A házassági szerzõdéseket tehát bármikor fel lehet bontani, ellenkezõ esetben nem biztosítanák a szexuális személyi tulajdon szabad cseréjét. Végül is a házasság szerepét a testek és szexuális szolgáltatások általános piaca venné át, vagyis az általános prostitúció.
Érdekes módon néhány szerzõdéspárti nem tagadja ezt a lehetõséget. Nem látnak semmi rosszat az általános prostitúcióban - legalábbis felnõtt férfiak és nõk között. Pateman szerint azonban a prostitúciós szerzõdés kifogásolható. A nõi test szexuális használatának megvásárlása a kapitalista piacon a férfiak által nem más, mint "a férfiaknak a nõk uraiként való nyilvános elismerése". Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a prostituáltak szolgáltatásait igénybevevõk zöme férfi, és hogy a prostituáltak zöme nõ. A prostitúció, a férfiak nõi testhez való nyilvános hozzájutásának lehetõvé tétele, jól példázza a férfiak szexuális jogainak törvényes gyakorlatát a civil társadalomban. A prostitúció szerzõdéspárti védelmezõi figyelmen kívül hagyják ezt a tényt, és alulértékelik a prostitúció társadalmi és politikai jelentõségét. Ha Patemannek igaza van abban, hogy a modern szerzõdés alapú rend patriarchális rend, akkor azt várjuk, hogy további szerzõdéstípusok jelennek meg, melyek tükrözik ezt a rendet. Tekintsük hát a béranya-szerzõdéseket! Megfelelõ törvények hiányában néhány bíró olyan ítéletet hozott, mely szerint, ha egy férfi egy nõt fogad fel spermájával megtermékenyített petesejt kihordására, akkor õ gyakorolhatja a gyermek felett az apai jogokat, annak ellenére, hogy a nõ szüli meg a gyereket, és legtöbb esetben az õ petesejtje került megtermékenyítésre. Pateman szerint a patriarchátus "álarcban ugyan, de szó szerinti értelmében is visszatért".
Pateman azonban elismeri, túl korai lenne megjósolni, hová tart ez a folyamat, hiszen a mesterséges megtermékenyítés "lehetõvé teszi a nõk számára, hogy férfiakkal folytatott szexuális kapcsolat nélkül legyenek anyák". Ezen felül Pateman abban is téved, hogy a "spermium lenne az egyetlen olyan személyi tulajdon, mely nem politikai fikció". Petesejtek, vér, szövetek, sejtek, vesék, retinák és az emberi szervezet más részei elválaszthatók a tulajdonosának testétõl, és eladhatók a piacon. Nem teljesen látszik bizonyítottnak, hogy ezen testrészeknek az eladása mindenképpen valamilyenfajta alávetettséget hozna magával, bár mindenképpen a kizsákmányolás legszörnyûbb formáival járhat együtt.
A szerzõdéselméletek legmélyén helyezkedik el a rabszolgaság ellentmondásossága. A testtel rendelkezõ egyéntõl elválaszthatatlan személyi tulajdonról szóló szerzõdések mindig olyan cserét jelentenek, melyek megadják a másik félnek a parancsolás jogát. A parancsolás joga nélkül semmi sem garantálná, hogy a személyi tulajdon, ami a csere tárgya, úgy kerül felhasználásra, ahogy a vásárló kívánja.
Amíg fennmarad az a politikai fikció, hogy egy ember képes személyi tulajdonát elcserélni anélkül, hogy saját magát eladná, a szerzõdéseket tekinthetjük szabad viszonyrendszereket létrehozó eszközöknek - még ha az ember személyi tulajdonát egész életére cseréli is el, tehát önkéntes rabszolgává teszi magát. Ahogy Pateman megjegyzi, annak a ténynek, "hogy a személyes szabadság, a szerzõdésen keresztül, lehetõvé teszi a rabszolgaságot, rá kell döbbentenie minden szocialistát és feministát a szerzõdések és az egyén mint tulajdonos felfogásának tarthatatlanságára". Az önkéntes rabszolgaságot csak a szerzõdéskötés szabadságának korlátozásával vagy annak az elvnek a feladásával lehet megakadályozni, hogy az ember tulajdonosa személyi tulajdonainak.
A szerzõdéselmélet szerint tehát minden személy rendelkezik a személyi tulajdonával, de minden ilyen rendelkezés alávetettséget hoz magával. A személyi tulajdon eladásának szabadsága tehát egyszerre kerül megerõsítésre és tagadásra. A vásárló nem egyszerûen az eladó szolgáltatásaira vágyik, hanem arra, hogy az eladó úrként tekintsen rá. Ezen felül, ahogy Pateman hangsúlyozza, az eladó testének felhasználása, a hozzáférés jellege "azon múlik, hogy a férfit vagy nõt alávetettnek tekintik-e".
Sem szerzõdések, sem korlátozások
Még ha lehetséges lenne is, hogy a férfiak és nõk egyenlõ szerzõdõ félként álljanak egymással szemben, az eredmény a kölcsönös uralkodás és kizsákmányolás világa lenne, melyben a rendet csak erõszakkal lehet fenntartani. Hobbes Leviathan címû munkája tehát nem a polgári társadalom kezdetét, hanem a végét mutatja be, és éppen ebbe az irányba tart a mai jobboldal politikája is. Ezért utasítja el Pateman a szerzõdést mint a társadalmi kapcsolatok kialakításának és fenntartásának egy eszközét. Õ egy olyan társadalmi rend felállítását szorgalmazza, melyben a férfiak és nõk "önkéntesen hajlandók fenntartani autonómiájuk társadalmi viszonyait".
Tehát, bár Pateman elutasítja a szerzõdéseket, támogatja a szabad megegyezés más formáit, mint például az önként vállalt kötelezettség (például az ígéret társadalmi gyakorlata). De elég figyelmes ahhoz, hogy hozzátegye: az önkéntesen vállalt kötelezettség és maga a szabadság egy bizonyos fajta társadalmi rendet követel meg, ha fenn kívánjuk tartani a nõk és férfiak kölcsönös autonómiáját. Ebbõl az következik, hogy a társadalmi rend érdekében az egyéni szabadság bizonyos fokú korlátozása igazolható, és ez felveti a rousseau-i szabadságra kényszerítés paradoxonát.
A Politikai kötelezettség problémái-ban Pateman visszautasítja Rousseau érvelésének ezt az oldalát, és megvédi az eltérõ vélemény képviselésének jogát. Ha az alávetettségen alapuló társadalmi és politikai kapcsolatokat szükségszerûen jogtalannak tekintjük, akkor minden olyan kísérletet elleneznünk kell, mely ilyen kapcsolatokat szeretne újjáéleszteni, még ha szabad megegyezés vagy többségi szavazat segítségével tenné is azt. Az autonóm férfiak és nõk mindig szembetalálkoznak azzal a nehéz döntéssel, hogy melyik cselekedet, politika vagy társadalmi viszony segíti, illetve akadályozza a kölcsönös autonómia fennmaradását. Ennek a feladatnak az átruházása egy felettük álló államra nemcsak egy alapvetõ politikai felelõsségrõl való lemondást jelentene, hanem ismét alávetnék magukat egy idegen társadalmi erõnek, az államnak. A társadalmi és szexuális szerzõdések által létrehozott patriarchális rend visszautasítása egyben a patriarchális társadalmi rendet összetartó állam visszautasítása is. Pateman szerint e kettõ "együtt áll vagy bukik".
A Szexuális szerzõdés befejezésében bevallja, hogy a szexuális szerzõdés történetének újramesélése "önmagában nem jelent politikai programot". Felvázol azonban egy olyan perspektívát, "melybõl megállapíthatjuk a politikai felelõsségeket, és megítélhetjük, hogy egyik vagy másik út hozzájárul-e vagy sem egy szabad társadalom létrehozásához, és a szexuális különbségeknek a szabadság különféle kifejezõdéseiként való felfogásához."
A Patriarchális jóléti állam címû mûvében Pateman felveti annak lehetõségét, hogy a munkásmozgalmak és a nõmozgalmak szövetségre lépjenek egymással olyan társadalmi viszonyok létrehozása érdekében, melyek valóra váltanák az egyenlõ demokratikus állampolgárságot. Ennek a szövetségnek az a feltétele, hogy a munkásmozgalom elismerje a nõk társadalmi hozzájárulásának fontosságát, illetve, hogy újragondolják a munka és a munkahelyi demokrácia jelentõségét. Az egyik lehetõség a garantált éves jövedelem lenne, mely segítene felszámolni a patriarchális társadalom ellentmondásait, a fizetett és nem fizetett munka (elõször lenne az egyénnek valódi lehetõsége mérlegelnie, hogy részt vegyen-e a fizetett munkában), a teljes és részidõs alkalmazás, függetlenség és függõség, munka és jólléti ellátás szembenállását - más szóval a férfi és a nõ közötti szembenállás feloldása.
Egy másik kettõség is felszámolódóban van: a természet és a civil társadalom közötti hasadás. Az ökológia és a természetvédõ mozgalmak, melyek ezt a szétválasztást támadják, egyúttal megkérdõjelezik mind a magán- és közszféra közötti különbségtételt, mind a hagyományos értelemben vett állam és gazdaság és a feminista értelemben vett családi szféra közöttit, rámutatva, hogy a környezeti problémákra minden tevékenység hatással van. Ezek az új társadalmi mozgalmak abban is hasonlítanak a nõmozgalmakra, hogy szükségesnek látják olyan szervezeti keretek kialakítását, melyek elõrevetítik egy szabad társadalom szerkezetét. Elkötelezettek a hierarchia és tekintélymentes, részvételen nyugvó politikai formák mellett, melyek a hagyományos baloldali pártokból és szakszervezetekbõl gyakran hiányoznak. Ahogy Pateman rámutat, ez utóbbiak gyakran az állam hierarchikus szerkezetét követik, mióta az anarchisták elhagyták a mozgalmat.
Hogy a nõmozgalom szövetsége más mozgalmakkal mire terjedjen ki, az alapvetõen attól függ, hogy ezek mennyire képesek túllépni a patriarchális társadalom dichotómiáin. A társadalmi, szexuális és politikai korlátokkal, melyek megakadályozzák a nõk szerepvállalását ezekben a mozgalmakban, nyíltan szembe kell szállni.
Pateman elismeri, hogy a politikaelméletek képtelenek aláásni a szerzõdéselméleteknek a valós életben gyökerezõ támogatását. De ha ez valamely mértékben mégis sikerül, a dicsõség egy része mindenképpen éppen a Paterman-típusú feminista politikai gondolkodókat illeti majd, akik oly sokat tettek a patriarchális rend elméleti alapjainak kikezdéséért.
(Fordította: Dombos Tamás).