Showing posts with label emberi jogok. Show all posts
Showing posts with label emberi jogok. Show all posts

2009/11/25

Elismerték a roma nők sterilizálását Csehországban

A prágai kormányfő mélységes sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt

Jan Fischer mélységes sajnálkozását fejezte ki azoknak az orvosoknak a súlyos hibái miatt, akik az elmúlt években akaratuk ellenére tettek meddővé szülni képes roma nőket.

Szilvássy József, Pozsony| NOL| 2009. november 24.


A cseh miniszterelnök kihangsúlyozta: kivétel nélkül egyéni mulasztásokról volt szó, ennek ellenére elengedhetetlennek tartotta hivatalnok kormányának a bocsánatkérését. Fischer hozzátette, hogy a kártérítések ügyét majd jövőre, a képviselőházi választások eredményeként megalakuló új kabinetnek kell rendeznie. Egyúttal felkérte az egészségügyi és az igazságügyi minisztert, hogy készítsenek törvénytervezetet, amely a jelenlegi rendelkezéseknél egyértelműbben szabályozná a sterilizálás végrehajtásának feltéteteleit.

Elena Goralová, a törvényellenesen sterilizált a csehországi nők szerveződésének vezetője megkeresésünkre jelentős előrehaladásnak nevezte, hogy a jelenlegi cseh kormány végre szembenézett a szomorú tényekkel, s nem igyekezett eltussolni, illetve letagadni a történteket, ahogy azt az elődjei tették. "Küzdelmünk azonban még nem ért véget, mert kárpótlást is követelünk, s ha nem járunk sikerrel idehaza, akkor a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk, miként azt már nyolc szlovákiai sorstársunk megtette, akiknek 3500 eurós fájdalomdíjat ítéltek meg" - nyilatkozta lapunknak.

A csehországi roma nők törvénytelen sterilizálására öt évvel ezelőtt a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja hívta fel a figyelmet. Prágában sokáig tagadták ezeket a vádakat. Áttörést Otakar Motejl, emberi jogi biztos hivatala hozott, amely nemrég elismerte, hogy az eddig felderített tények alapján a múlt század kilencvenes éveiben és még 2002-ben is főleg a morvaországi Ostraván és Olomoucban akaratuk ellenére, illetve kellő felvilágosítás nélkül több mint ötven asszonyt tettek meddővé.

http://nol.hu/kulfold/elismertek_a_roma_nok_sterilizalasat_csehorszagban


2009/07/06

Roberto Saviano: Női sors a maffia földjén

La Repubblica

A maffiáról szóló regény, a Gomorra szerzője, Roberto Saviano a balliberális La Repubblica hasábjain a nők helyzetével foglalkozik az olasz délen, vagyis ott, ahol az élet valamennyi területét a bűnszövetkezetek, a tradíciók által évszázadok óta megszabott titkos kapcsolatok határozzák meg. Szenvedélyes cikke a nők helyzetét e közegben már-már olyannak láttatja, mint az iszlám világában.

Nem egyszerű e világban nőmnek lenni – állapítja meg. Kimondhatatlan nehézséget jelent megfelelően egyensúlyozni a modernitás és a hagyományok között, és ez fellazítja a morális tartást, lelkiismeretlenné teszi a társadalmi cselekvést, legfőképp a gazdaság működését. A közvélekedéssel ellentétben a nők itt délen nem teljesen jogfosztottak; módjukban van elrendelni valakinek a halálát, ha az akadályozza gazdasági tevékenységük céljait, ugyanakkor nincs jogukban szeretőt tartani, de még ahhoz sem, hogy elhagyják férjüket, ha már nem szeretik őt. Dönthetnek milliárdos üzletekről, de ha férjük börtönbe kerül, kötelesek az özvegyi gyász szinte minden külsőségét magukra ölteniük, arcukat nem festhetik. Az olasz dél női minden szempontból a férfivilágtól függenek, csak az ő vonatkoztatási rendszerükben értelmezhető létük.

Nem így a férfiak, akiknek joguk van csak önmaguknak, feleségükre való tekintet nélkül élni. Igaz, e téren van az utóbbi időben némi változás. A nők ellenállása lazított a szabályokon. Igaz, ma is joga van a férfinak szeretőt tartani, de nem „tisztességes” asszonyt, mint korábban az évszázadok során, hanem „alacsonyabb rendűnek” tekintett bevándorlókat, orosz nőt példfául, lengyelt, esetleg románt vagy moldovait – írja Saviano.

http://globusz.net/print/2470

eredeti cikk: http://www.repubblica.it/2009/04/sezioni/cronaca/camorra-9/donne-a-sud-di-gomorra/donne-a-sud-di-gomorra.html