Kemény vonalak: nők férfiszerepben

Kormos Olga, 2009. február 16.

Azt gondolnánk, a nő, aki buszsofőrként keresi a kenyerét, vagy rendőrként kell helytállnia nap mint nap, otthon is kisfőnök, nehezére esik a gyengédség, és hozzásimul a férfimintákhoz, hiszen a munkahelyén muszáj tekintélyt szereznie. A Női Lapozó utánajárt, hogyan oldják az ellentmondásokat az érintettek, és hogyan úsznak néha árral szemben, megtartva legbelül a nagybetűs Nőt.

Mióta világ a világ, ki vannak osztva a női és férfiszerepek. Így volt valahogy a szakmákkal is - régen. Mert a nők ma már ott vannak a politikusok, a cégvezetők, a menedzserek, a sofőrök között. Három riportalanyunk közös tulajdonsága, hogy a férfiaknak való munka ellenére nők tudtak maradni.

A bűnügyi helyszínelő

A harmincas évei végén járó Sövényházy Edit tíz évig dolgozott pedagógusként, utoljára a szegedi Rendészeti Szakközépiskolában. Mikor kollégái arra ösztönözték, hogy ne csak tanítson a suliban, hanem szereljen is fel rendőrnek, belevágott. Ehhez azonban állást kellett vállalnia egy rendőrkapitányságon. "Soha nem gondoltam volna, hogy bűnügyi helyszínelőként fogok dolgozni. Az összes esetet részletesen fel tudnám idézni, minden ott van a tudatalattimban, de ha naponta foglalkoztatnának az ott látottak, valószínűleg élni sem tudnék" - mondja az azóta a karrierje és párja miatt Budapestre került rendőrnő. Véleménye szerint nem lehet megszokni a szörnyűbbnél szörnyűbb eseteket.

"A helyszínelőként látottak feldolgozása nem attól függ, milyen nemű vagy, a férfikollégáimat ugyanúgy megviselték, mint engem" - állítja, bár nem tagadja, hogy megkeményítették és határozottabbá tették ezek az évek. Női identitása még attól sem sérült, mikor valaki egy helyszínen így szólt hozzá: "Én rendőrt hívtam!" A rendőrségnél nyílt titok, hogy a rendkívül szigorú időbeosztás miatt gyakoriak az úgynevezett belső kapcsolatok, hiszen ki az, aki tolerálni tudná, hogy 12 vagy 24 órát is szolgálatban kell lenniük? Ebben az időben Editnek is rendőr párja volt, akinek kiönthette a lelkét, mert tudta, miről beszél.


A kép illusztráció

"Igenis meg lehet tanulni, hogy elhatárold magadban a munkáddal járó élményeket és a magánéletet. Ha mégsem megy, ott kell hagyni, mert nemcsak a női mivoltod, hanem az egész egyéniséged megsérül" - vallja. Kemény évek voltak, mégis szerette, mert az izgalmas, váratlan szituációk komoly döntéseket követeltek tőle. Jelenleg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium bűnmegelőzési osztályán dolgozik.

"Ez igazán nőies terület a rendőrségen belül. Folyamatosan emelkedik a rendőrnők aránya, mégis még mindig kétszer annyit kell teljesítenünk, mint a férfiaknak" - mondja Edit.

Kőszeg Sára, a Női Lapozó pszichológusa szerint nehéz lenne megmondani, vajon még mindig emelkedik-e a nők aránya a férfias szakmában, mert a mai világra jellemző, hogy sok esetben elmosódnak a férfi és női szakmák közötti határvonalak. Az is biztos, hogy a stresszes szakmában ugyanazokat az elvárásokat támasztják mindkét nemmel szemben. "De a női buszsofőr és a marógépezés nőként továbbra sem számít tipikusnak" - mondja szakértőnk.

A stockholmi buszvezető

Rozs Anikó szinte naponta buszra ül Svédország fővárosában, egyenesen be a vezetőfülkébe. A mai napig emlékszik kislánykorából kedvencére, egy holdautóra, de senki ne gondolja, hogy nem babázott. "Igaz, hogy inkább fiúkkal játszottam és fociztam, de voltak barátnőim is, akikkel otthon kisminkeltük magunkat" - mesél a kezdetekről a kétgyermekes, törékeny édesanya, akiről nehéz elhinni, hogy a negyedik ikszet is betöltötte.

"Már itthon is kamiont akartam vezetni, mert mindig érdekeltek ezek a nagy járművek. De hallani sem akartak erről, ahogy mezőgazdasági női permetezőpilótáról sem" - mondja. 1985-ben, Stockholmba érkezve öt évig lelkesen kamionozott. Más munkát is vállalhatott volna, egyáltalán nem a szükség vitte rá, hanem a kíváncsiság. Gyermekszülés után visszatérve teherautó-sofőrnek állt. "Soha nem éreztem ellentmondást abban, hogy nő létemre ilyesmit csinálok. Nem azért választottam ezt a munkát, hogy megmutassam a világnak, hogy a nők is tudnak ilyet. Egyszerűen érdekelt és szívesen csináltam" - válaszolja arra a kérdésre, hogy mi motiválta pályaválasztásában. Egyik legfontosabb elve az édesanyjától kapott jó tanács volt: "Akármit csinálok, olyat válasszak, ahol nincs gombóc a gyomromban, hogy hétfőn újra dolgozni kell menni. Nekem soha nem volt."


A kép illusztráció

Pszichológusunk szerint anyagi okok, az európai munkavállalás és akár a sors is hozhatja úgy, hogy a nők férfiasabb munkát is bevállalnak. Olykor nem is nagyon lehet válogatni, hogy miből lehet jól megélni. "Mégsem hinném, hogy az egyén munkavállalásának össztársadalmi okai lennének. Nem azért végeznek nők férfimunkát, hogy úgy általában szabadabbak legyenek" - esik egybe Kőszeg Sára véleménye buszsofőrnőnkével.

Májusban lesz tíz éve, hogy átnyergelt a svéd BKV-hoz, ami nem olyan vidám, mint teherautót vezetni, de nem is annyira megterhelő a szervezetének. Stockholmban nem ritka a női buszvezető, a dolgozók egyharmada nő. Fizetésük csak a megszolgált évektől függ, tehát Anikó jóval többet keres, mint egy tavaly felvett férfikollégája. Úgy érzi, a férfiak elismerik munkahelyén, nem gondolják, hogy különbség lenne köztük, legalábbis munkavégzés szempontjából.

"Bár most jött egy-két olyan férfi, aki úgy gondolja, a nőknek kizárólag a tűzhely mellett a helye" - színesíti a képet a svéd társadalomról. Anikó szabadidejében sem hazudtolja meg habitusát: hobbija az ejtőernyőzés. "Azért vonzanak az extrém sportok, mert máshonnan nem tudom megkapni ezt az adrenalinfröccsöt". Bár szívesen hord nadrágot, nem tartja magát fiús nőnek. Ha a kedve úgy hozza, szoknyába bújik, használ sminket és imád színházba járni. Rendszeresen összeül a barátnőivel pletykálni, úgy működik, mint bármilyen más nő.



"A munka csupán fizikailag keményített meg" - állítja. Viszont mivel egész napokat tölt a férfiak között, az évek alatt sok mindent megtanult róluk, főleg azt, hogy teljesen más a gondolkodásmódjuk. Ez őt is formálta, ma már nem úgy reagál dolgokra, mint ahogy egy "tipikus" nőtől elvárnák. "Otthon anya és feleség vagyok. A férjem pedig soha nem kérte, hogy keressek más munkát, csak azt kifogásolja, hogy hétvégenként is dolgozom."

Pszichológusunk szerint az önálló, határozott, teljesítménycentrikus, racionális hozzáállás otthon lehet előny is a nőknél, mert jobban tudják irányítani az életüket, urai a döntéseiknek, amitől szabadabbá válhatnak, és kielégítőbb lesz az életük. Meg kell azonban tanulniuk, hogy ne csússzanak át a másik végletbe, az érzelmekkel is foglalkozniuk kell. "Egyes ambiciózus nők azért vállalnak a férfiakkal egyenrangú munkát, mert bizonyítani akarnak, fontos számukra az anyagi függetlenség, nem akarnak senkire sem támaszkodni. Ha viszont a nő még jobban is keres, a férfinak nagyon magabiztosnak kell lennie férfiasságában, a nőknek pedig ügyesnek, hogy párkapcsolatukat ne kezdje ki ez a helyzet" - tanácsolja a szakember.

A marógépes

Lilla ipari termék- és formatervező mérnökként dolgozott CNC marógépen két évig. Hogy mi fán terem a marógép? Egy erre kifejlesztett számítógépes program elsajátításával kellett nagy fatömbből kiszobrászkodnia a műanyag sorozatgyártáshoz szükséges szerszámot, amit a megrendelő kívánt. "Amikor az egyetem után elhelyezkedtem a termékbemutató állványokat gyártó cégnél, még szó sem volt a munkaköröm drasztikus módosításáról. A cég megvette az új technológiát, és rám osztották az elsajátítását" - meséli, hogyan került közel a marógéphez. Bár a cégnél ha nem is sok, akadt még női munkatárs, a műszaki részlegen teljesen egyedül volt a férfiak között. Egyszerre élte meg riasztónak és kihívásnak a helyzetet, ezért a francia szakemberektől becsületesen elsajátította a gép kezelését. Csak később jött rá, hogy itt minden igyekezete ellenére sem tud nőként hatékony munkaerő lenni. Sokszor kellett ugyanis segítséget kérnie férfiaktól a hatalmas, nehéz fa- és műgyanta tömbök emelgetéséhez. Ilyenkor szinte kívülről látta magát. Nem értette, hogy került ebbe a helyzetbe. Lassan tudatosult benne, hogy nőként egyáltalán nem ezt kéne csinálnia.

A pszichológus szerint:

- ha egy nő otthon is "férfiként", olykor főnökként működik, tisztáznia kell magában, mi az oka. Fél-e az érzelmektől, a női gyengeség megélésétől, a saját identitásától?
- nem minden férfinak tetszik, ha az ágyban is erőteljesebb nő, sokan szeretik, ha odabújós tud maradni a párjuk.
- a szakmák átjárhatósága ellenére sem fog felborulni a nemek egyensúlya, mert mindig a nők fognak szülni, még ha egyre későbbre is tolódik ez az idő.

"Színterező és fémhajlító műhelyekbe kellett járnom. Az érdeklődő férfiszemek úgy néztek rám, mint a fehér hollóra, keresték az alkalmat, hogy beszóljanak. Szerencsére a főnököm rendes volt velem, és mindig elkísért" - emlékszik a kínos élményekre Lilla. Huszonéves lányként olyan tanulóévek voltak ezek számára, amelyek meghatározóak maradnak. Környezetében a férfiak az elején még fegyelmezték magukat, például nem káromkodtak, de az idő múlásával egész nap folytak a dumák, a nőkről való poénkodások, a kakaskodás. Persze akadtak neki intézett, rázósabb beszólások is: "Na, milyen hosszú a marószár?" Néha finoman rájuk szólt, de valamennyire muszáj volt felvennie a férfiak stílusát, ha békét akart. Egy idő után otthon, távmunkában írt maróprogramokat.



"Szerencsére nem sérült meg a lelkem, ami talán annak is köszönhető, hogy gyerekkoromban a bátyám edzésben tartott" - nyugtat meg Lilla, aki jelenleg újságíró, és újra egyetemre jár, dizájnkritikusnak, kiállításszervezőnek és -kurátornak tanul. Mikor felmondott, sajnálkoztak, hogy elmegy, de neki épp elég volt. "A helyemre felvett férfit magasabb fizetéssel vették fel. Pedig a cégnél a nők precízebb munkát végeznek, mégsem ismerik el őket anyagilag ugyanúgy, mert nem mernek annyit kérni, mint a férfiak" - vélekedik.

"A fizikai munkát végző nők hordozhatnak férfias attitűdöt, de attól még lehetnek gyengédek és nőiesek. Határozottságuk, hozzáállásuk talán erőteljesnek is tűnhet egy átlag női társaságban, ezért megy nekik a beilleszkedés a férfiközösségbe. Ugyanakkor egyetlen nőként mégis kitűnik nőiességük" - mondja a Női Lapozó szakértője.

http://www.noilapozo.hu/20090216/noi_munkaero_a_hagyomanyos_ferfimunkak_vilagaban

Egy magyar nő éve India legszegényebb gyerekei közt

Kormos Olga 2009. július 26.

Kóti Ilona 2005-ben elvonult egy kis észak-indiai faluba tanítani. Olyan gyerekeket vett gondozásba, akik nemhogy a higiéniát és a játékokat, de az ölelést sem ismerik, és egy év múlva egymás karjaiban búcsúztak. Élményeiről sokáig beszélni sem tudott, most viszont megosztott velünk mindent.

Kóti Ilona pszichológus, gyógypedagógus 2005-ben itt hagyta életét, és egy éven keresztül tanított egy kis észak-indiai falu iskolájában. Meghatározó év lett ez számára a Himalájában, ott, ahol a csöndnél is nagyobb csönd honol, ezért azokat a gondolatait is meghallotta, amiket itthon nem. Azt mondja, nem menekülés volt ez, csupán egy személyes életkrízisből kereste a kiutat. Miután egy évig tanult itthon a Buddhista Egyetemen, tisztázódott benne, hogy autentikus módon szeretné megtapasztalni a keleti vallást, ott, ahol a gyökerei rejtőznek. Egy barátján keresztül jutott el ahhoz az angol bankárhoz, aki az észak-indiai Ladakh (más néven Kis-Tibet) lámájának, Őszentsége 12. Gyalwang Drukpának a pénzügyeit kezeli Londonban.

Véletlen, vagy sem, a láma épp akkor járt az angol fővárosban, amikor Ilona a barátjánál. Neki köszönheti, hogy nemcsak a nyilvános tanításán, de a zárkörű beszélgetésen is részt vehetett. Mikor a láma belépett a terembe, mindenki felállt és meghajolt. "Életemben először találkoztam ekkora tisztelettel. És akkor még fogalmam sem volt arról, ami Keleten zajlik ilyenkor" - mondja Ilona. Nagy hatást gyakorolt rá a szertartás is, aminek a végén személyesen megszólíthatta a lámát - és egyből neki is szegezte a kérdést, hogy dolgozhatna-e az általa létrehozott iskolában, amit a Nyugaton élő buddhista emberek támogatásával a szegény gyerekeknek alapított a Himalájában.



Ilona a saját szakmai tapasztalatait kínálta fel a távoli gyerekek fejlődéséhez (a buddhizmusban fontos a felajánlás), csupán azt kérte, a drága repülőjegyet biztosítsák számára. Így került egy 3800 méter magasan fekvő faluba, Seibe. "Az embernek vannak elképzelései a távoli országokról, de a valóság mindig döbbenetesen más" - mondja a gyógypedagógus, és nemcsak azért, mert India földjére lépve egyből mellbe vágta a sehol máshol nem érezhető klíma a maga illatorgiájával, hangjaival és színeivel. Ugyanilyen hihetetlen volt az is, hogy az Isten háta mögötti iskolába érve a frissen festett, nagy ablakos nappaliban az égvilágon semmi nem utalt arra, hogy itt gyerekek tanulnak vagy élnek. Viszont lótuszülésben, néma csöndben, ott várta kis küldöttségüket 52 egyenruhás, napcserzette, feketeszemű gyerek. Sehol egy rajz, egy firka, egy koszos kis kéznyom, egy bútor, egy játék. "Úristen, itt semmi nincs!" - súgta oda angol kollégájának, mire ő: "Azért jöttél, hogy legyen!"

Még a játékot sem ismerték

Így hát a semmiből kezdett el építkezni a gyerekekkel. Legkisebb tanulója hároméves (!) volt, a legidősebb tizenegy, mindannyian nagyon szegény, elmaradott nomád hegyi pásztorok gyerekei. A szülők az év nagy részében hihetetlen messze felvándorolnak állataikkal, a jakokkal a Himalájába, és csupán decembertől februárig látják gyerekeiket, amikor a hideg és a nagy hó elől újra lejönnek falvaikba. Ilona déltől lefekvésig foglalkozott a gyerekekkel, akik egyszerűen nem tudtak játszani, hiszen még eszközeik sem voltak hozzá. Hulladékfából építettek együtt várakat, utakat, házakat, amikhez a közeli nagyvárosban vásárolt kis ember- és állatfigurákat. Akadt, aki akkor rajzolt vagy fogott tűt életében először a kezében, amikor ráhímezte a teremben kitett nagy zsebre a nevét, amiben az alkotásait gyűjtötte. A nagyobb gyerekekkel felfestették a falra a láma szimbolikus állatát, a tekergőző sárkányt, lapos kövekből állatfigurákat alkottak, a két kezével készített memóriakártyáját pedig egyenesen imádták a nebulók. "A gyerekek családjukról készült rajzai pedig megérnének egy szociológiai tanulmányt is" - mondja.



Kis-Tibetben nem szokás az érzelmek kimutatása, megélése, a testi kontaktus. Ilona fokozatosan ismertette meg velük a szeretet megnyilvánulásait, futó ölelésekkel, apró simogatásokkal, röpke vigasztalással. "Az állandó törődés, a figyelem sokat formált rajtuk, ahogy az is, hogy mindjárt az elején szóltam a személyzetnek, hogy ne emeljenek kezet rájuk - mert ugyanazt tapasztaltam, mint egykor az állami gondozott gyerekeknél, hogy riadtan elhúzódnak, ha elindult feléjük a kezem." Ott sok iskolában használják a fizikai fenyítést, pedig ezek a gyerekek tíz hónapot vannak távol a szüleiktől, és semmivel sem rosszabbak a világ más gyerekeinél. Végül a logopédusi végzettségének is hasznát vette, amikor egy süketnéma kamaszlányt elkezdett angolul tanítani. A szülők boldogan keresték meg, hogy mond már valamit a gyerek, csak nem értik, milyen nyelven.

Az esőcsináló

Ilona a helyi nevezetességben, egy korábban élt lámáról, Narópáról elnevezett palotában kapott szállást. "Roppant furcsa volt ilyen hatalmas épületben lakni, először féltem is, mert ha ott lemegy a nap, elképzelhetetlenül sötét van. Nem beszélve arról, hogy a palota egy szál magában áll, nincs semmi körülötte" - mutatja a fotókon. Viszont minden reggel felkapaszkodott a körülötte magasodó Himalája valamelyik ormára meditálni. "Kopár sziklacsúcsok, kőtenger, kevés növényzet, egyhangú táj, mégis magával ragad, ahogy hihetetlen meredeken feljön a nap és azonnal, nagy erővel süt rád" - mondja. Teljesen más gondolatok és álmok vertek tanyát a fejében, mint itthon. Megtapasztalta, hogy milyen egyszerűen - csapvíz és áram nélkül - is élhet az ember: esténként a gyertya fényénél tudatosult benne, hogy békés, boldog és elégedett, hogy ott lehet Indiában, és hasznos dolgot csinál nap mint nap.



"Még egy új pólóra sem vágytál néha?" - vetem közbe, ám ő minden pénzét a gyerekekre költötte, akik olyan szegények, hogy többségüknek még téli ruhája sincs. Nyugati mércével mért szórakozása a heti egyszeri e-mail-olvasás volt, amikor bement a nagyvárosba (mert csak ott volt generátor). "Beléptem a tyúk- és marhaürülékkel, mocsokkal és koldusokkal teli utcáról a gép elé, és abban a pillanatban megszűnt körülöttem a szagos-koszos indiai valóság. Aztán bezártam a megválaszolt leveleimet, és újra kiléptem a tehénlepényes kinti világba. Nagy kontraszt volt, mégsem jutott soha eszembe, hogy előbb összepakolok és hazajövök. A kellemetlen dolgokat is elfogadtam úgy, ahogy voltak" - mondja.

Ott lehetett az őszi termésbetakarítás ünnepén, ahol a tibeti nők évente egyszer magukra öltik igazgyönggyel, korallal és türkizzel díszített hagyományos öltözéküket. Az ünnep csúcspontja, mikor a helyi közösség vezetője, az orákulum egy hónapos meditációja után kijön a templomból, és eredményességét bizonyítandó esőt kell csinálnia. "A Himalájában szinte soha nem esik az eső. Megtapasztaltam, hogy se előtte, se utána nem esett, míg ott voltam, akkor viszont kövér cseppekben esni kezdett ránk. Ha nem látom, én sem hiszem el, de bármilyen hihetetlen, így volt." Mivel nő nem szólíthatja meg az orákulum-jóst, egy barátján keresztül Ilona arról kíváncsiskodott, hogy a reménytelennek tűnő vízumhosszabbításáról mit mond. Az orákulum azt felelte, hogy egy erős védelmező segít neki majd, hogy maradhasson még. Úgy is lett, és épp az új vízum átvétele miatt vállalkozott arra a buszos útra Delhibe, amit a Himaláján keresztül 72 óra alatt tett meg 430 kilométeren át. Előfordult, hogy a sofőr kiszállította az utasokat, mert a szűk úton teherautóval találkoztak. A busz két kerékkel felállt a hegy lábára, és megdőlve várakozott, míg a másik a szakadék szélén manőverezett. "Szerintem az már ott a világ vége lehetett, mégis láttam 5000 méter magasan eldobált műanyag palackokat és szemetet" - teszi hozzá.

A búcsú

Az ebédlőben - ahol rengeteg egér és patkány szaladgált -, megtanult hihetetlen mennyiségekben főzni. Sokszor készített olyan édességeket a gyerekeknek, amik sütés nélkül készülnek, ott ugyanis igen kevés desszertet esznek, és nincs sütő. "A gyerekek tudták, mikor utazom el, mégis naponta faggattak: Madame Lulu, ki fog nekünk csokis tejberizst, madártejet, vagy palacsintát készíteni? Az utolsó napokban pedig mindegyik a közelemben akart lenni, meg akartak érinteni. Akkor már szinte egyáltalán nem zavart, hogy a hiányos higiéniai körülmények miatt rendszeresen tetvesek, hogy nem tanultak meg orrot fújni, fogat mosni, hogy ritkán fürdenek. Persze ebben is próbáltuk őket fejleszteni. Az utolsó napon a búcsúnál, akik hozzám fértek, átöleltek, a többiek meg az előző gyerekeket fogták át, és így, egy nagy kupacban álltunk egy ideig. Akkor láttam először sírni a nagyobb fiúkat, akik ki is szaladtak a teremből" - emlékezik a gyógypedagógus, aki visszatérve sokáig nem is igen tudta élményeit szóban megosztani szeretteivel. Persze mindenki kíváncsi volt, hogy mi történt vele egy év alatt, de ő nem tudott szenzációkról beszámolni. Hiszen mi érdekes lehet abban, hogyan tudnak szinte a semmiből megélni azok a távoli emberek? A nagy dolgok nem Kis-Tibetben, hanem belül, a lelkében zajlottak.



Arra a kérdésre, hogy vajon miért olyan távol van dolga - hiszen ha hívják, bármikor visszamenne, és azóta minden nyarát szintén arrafelé, Nepálban tölti -, azt feleli, már kezdi érteni. "Látom, mit csinál az emberrel a nemtudás. Nem a tanulás, vagy az információk hiányára gondolok, hanem hogy sokszor úgy cselekszünk és úgy járunk el, hogy fogalmunk sincs a következményeiről, de megtesszük újból és újból szeretteinkkel, és mindenféle kapcsolatainkban." Az indiai hónapok csak megerősítették abban, hogy az embernek köze van a saját életéhez, és ahhoz, hogy egyedül maga képes megtisztítani a tudatát az indulatoktól, a gyűlölettől, az agressziótól, aminek szörnyű hatásai lehetnek. Mert csak az ember képes tudatosan élni, például úgy, hogy ne ártsunk. "Ez nekem a buddhizmusban nagyon fontos, hiszen sajnos sokszor tudattalanul is ártunk. Ha megteheted, ne árts sem gondolattal, sem beszéddel, sem cselekedettel! A meditáció többek között abban is segít nekem, hogy minden reggel derűsen és nyugodtan kezdjek hozzá a mindennapokhoz" - összegez kérésemre Ilona, aki ezekben a percekben is Nepálban főz az utcakölykökre, és azon töri a fejét, hogy lehetne őket tanulásra fogni.

http://www.noilapozo.hu/20090726/koti_ilona_elmenybeszamoloja_az_eszak-indiaban_tanitokent_toltott_honapjairol