Showing posts with label társadalmi szerep. Show all posts
Showing posts with label társadalmi szerep. Show all posts

2010/01/10

A lányok ugyanolyan jók matematikából, mint a fiúk

Ugyanolyan tehetségesek matematikából a lányok, mint a fiúk - derült ki egy amerikai tanulmányból. A pennsylvaniai Villanova Egyetem tudósai összesen hatvankilenc ország csaknem félmillió, tizennégy és tizenhat év közötti diákjának teljesítményét elemezték a 2003-as TIMSS- és PISA-tanulmányok adatai alapján.

"A nőknek ebben a tudományágban való hátrányáról kialakult klisék éles ellentétben állnak a tudományos adatokkal" - közölte Nicole Else-Quest, a kutatás vezetője. Az eredmények szerinte azt mutatják, hogy a lányok is képesek a fiúkkal azonos teljesítményt nyújtani, ha ugyanolyan segédeszközökkel rendelkeznek, illetve ha vannak női példaképeik.

A nemek között ennek ellenére is megfigyelhető némi különbség, amely azonban országról országra változik: lényeges befolyásoló tényező például a nők életszínvonala és a társadalomban elfoglalt helyük. Azokban az országokban, ahol a nők fontos tudományos pozíciókat töltenek be, a lányok több önbizalommal és jobb számolási képességekkel bírnak.

Hasonló eredményre jutottak két évvel korábban olasz kutatók is. A firenzei European University Institute tudósai szintén a 2003-as PISA-felmérés eredményeit elemezték. Megállapították, hogy a lányok a matematikában is képesek lépést tartani a fiúkkal, ha a nemeket azonosan kezelik az adott országban.

http://index.hu/tudomany/2010/01/08/a_lanyok_ugyanolyan_jok_matematikabol_mint_a_fiuk/

2009/11/12

Vége a teremtés koronája mítosznak - változik a férfiszerep

Parazita szinglik, szuperapák, metro- és retroszexuálisok, Pán Péterek és ősférfiak: néhány új, már Magyarországon is megjelent férfitípus. Még nincsenek sokan, de övék a jövő.

Matalin Dóra| Népszabadság| 2009. november 12.

Egyre többet törődnek a ...
Egyre többet törődnek a külsejükkel
REUTERS - Lucas Jackson










Sompolygó, feleségét becsapni kívánó, anyósától félő lúzer: ilyennek mutatja a reklámok többsége a magyar férfiakat manapság - állítja Erdélyi Zsolt reklámszakember. Hogy ez így van, arról szerinte elsősorban maguk az érintettek tehetnek.

- A magyar férfi 25 éve csak veszít: elveszítette testi-lelki egészségét, állását, ráadásul a fociban is folyamatosan veszítünk - mondta a szakember a Légy férfi! Magyar Fogyasztó Konferencián, ahol arra keresték a választ, hogy milyen a magyar férfi, miben változott az elmúlt években, milyen új elvárásoknak kell megfelelnie.

Erdélyi Zsolt szerint a "teremtés koronája" mítosznak vége, így a férfiak egy része - jobb híján - egymásnak próbál bizonyítani. Agresszív játékokban, rosszabb esetben pedig mások bántalmazásában élik ki magukat.

- Ezeknek a férfiaknak a melegfelvonulás például igazi bónusz - tette hozzá.

- Sok minden változik, de a magyar társadalom alapvetően még mindig konzervatív, és lassan követi a nyugati trendeket - állítja Steigervald Krisztián, a GfK Hungária szektormenedzsere. Emlékeztetett arra, hogy a kutatásaikból az is kiderült, hogy Magyarországon tízből hét nő még mindig azt gondolja, hogy az ő dolguk a családról és a háztartásról gondoskodni. A férfiak 83 százaléka pedig egyetért azzal, hogy egy férfinak mindenkor gondoskodnia kell a családja anyagi biztonságáról. Ugyanakkor tízből négyen úgy érzik ma, hogy fárasztja őket a napi rutin. Abban sincs változás, hogy a magyar férfi egészségtelenül él: csak 14 százalékuk nem iszik alkoholt és mindössze 13 százalékuk sportol.

Más tekintetben viszont változnak a szerepek: az a sztereotípia, amely szerint a napi bevásárlásokról a nő, a komolyabb beruházásokról viszont a férfi dönt, a GfK kutatásai szerint már nem igaz. A magyar háztartások 40 százalékában közösen, 32 százalékában a nők, 28 százalékban pedig a férfiak döntenek pénzügyi kérdésekről. És ez nemcsak a hétköznapi cikkek esetében van így, hanem ingatlan, autó, bútor, sőt elektronikai cikkek vásárlásakor is.

Új fejlemény az is, hogy a férfiak is egyre kevésbé elégedettek a külsejükkel: 40 százalékuk nincs kibékülve a súlyával, minden negyedik fogyni szeretne, 13 százalékuk pedig hízni. És egyre több időt töltenek a konyhában: azt az állítást, hogy "szívesen főzök", 2007 óta a magyar férfiak többsége igaznak érzi magáról. - Az is kiderült, hogy nem akarják átvenni valamennyi női szerepet, "őrzik a bástyáikat", úgy érzik, hogy éppen elég teher nehezedik rájuk a munkaerőpiacon - tette hozzá Steigervald Krisztián.

- Egyre többet, lassan túl sokat várunk a férfiaktól - véli Törőcsik Mária trendkutató is. Szerinte már szinte nem is érdemes "a magyar férfiakról" beszélni, annyira sokféle csoportjuk van, akikhez külön-külön kell szólni, akiket más-más üzenetekkel lehet fogyasztásra bírni. Bár szinte minden, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban létező csoport megjelent Magyarországon, egyelőre kevesen vannak, túlnyomórészt a városi, képzett férfiak tartoznak ezekbe az
új csoportokba, a falvakban még mindig többségben vannak a hagyományos értékrendet vallók.

A fiatal, 20-30-as városi korosztályban viszont egyre több a kutatók által "parazita szinglinek" nevezett férfi, aki annak ellenére, hogy van jövedelme, a szüleivel él, élvezi az édesanyja vezette háztartás előnyeit. De megjelentek az úgynevezett wimpsterek is, ők nem a szüleikkel, hanem jobban kereső barátnőjükkel, élettársukkal tartatják el magukat. Ami a családos férfiakat illeti, itthon is léteznek már úgynevezett szuperapák, akik nemcsak a munkahelyükön igyekeznek száz százalékot nyújtani, hanem a gyereknevelésben is. - Sok nagyvárosi értelmiségi nő elvárja, hogy a társa a terhesség első percétől mindenből vegye ki a részét: kísérje el a vizsgálatokra, később pedig közel ugyanannyit játsszon, törődjön a gyerekkel, mint ő - magyarázza a kutató. Törőcsik Mária szerint mindez napi 10-12 óra munka mellett szinte lehetetlen elvárás. És továbbra is léteznek virtuális apák, akik kéthetente-havonta látják a gyerekeiket.

Az idősebb korosztály is változik: dadstereknek nevezik azokat a 60 év körüli férfiakat, akik fiatal felnőtt gyerekeikhez hasonló életet élnek, fiatalos hobbikat űznek. Ők nemritkán új családot alapítanak, és két- három éves gyerekeket terelgetnek jóval fiatalabb feleségükkel. A sokat emlegetett metroszexuális (külsejükkel fokozottan törődő) férfiakra válaszul megjelentek a retroszexuális, szándékoltan nagyon férfias megjelenésre törekvő férfiak. Egyre többen vannak a "Pán Péterek", akik egyszerűen nem akarnak felnőni, megrekedtek a tízes éveik végén, a húszas éveik elején. Gyakori partner- és munkahelyváltás jellemzi őket. A "nyuszik" csoportjába tartozó férfiak sem tudnak mit kezdeni a megváltozott elvárásokkal, erős nőkre várnak, akik vezetik őket, eligazítják az új helyzetben. Szintén a férfiszerepek átalakulására válaszul jelentek meg az ősférfiak. Ők leginkább a férfiasnak tartott tevékenységekben, focinézés, italozás közben érzik jól magukat, gyakran agresszívak és nőgyűlölők. Végül, akárcsak a nők körében, a fiatal férfiak között is egyre több a kényszerszingli. Csakhogy amíg a női szinglik a nagyvárosi, diplomás nők közül kerülnek ki, addig a férfiak kistelepüléseken élnek, és alacsony iskolázottságúak.

Törőcsik Mária kiemelte: az "új" férfiaknak olyan elvárásoknak kell megfelelniük, amiket a nők alkalomról alkalomra, helyzettől függően újraalkotnak. Ezért sokszor ellentmondásosak az elvárások, ami nagy terhet ró a férfiakra. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a diplomások 60 százaléka már nő, a diploma pedig még mindig több fizetést, minőségibb életet és jobb egészséget jelent. - El kell gondolkodnunk azon, hogy ha ez a tendencia folytatódik, mi lesz a férfiakkal.

http://nol.hu/belfold/20091112-pan_peterektol_a_szuperapakig

2009/07/13

Nadrágviselésért korbácsoltak meg nőket

Index, 2009. július 13.

Szudán egy népszerű éttermében 13 nadrágos nőt állítottak elő a razziázó rendőrök, és többüket azonnal megkorbácsolták.

sudan
Lubna Ahmed al-Husszein

Több nőt fogtak el, és korbácsoltak meg Szudán egyik felkapott éttermében - jelentette a BBC-nek Lubna Ahmed al-Husszein újságírónő, akit szintén bántalmaztak a rendőrök. A vád: illetlen öltözködés, mert nő létükre nadrágot viseltek.

A beszámoló szerint 30 rendőr rontott be a Szudán középső részén fekvő Kartoum város éttermébe, és minden nőt elfogtak, aki nadrágot viselt. A 13 hölgy közül többeket már a helyszínen 10 korbácsütésre ítéltek. Az érintettek értetlenül állnak az eset előtt, mert Szudán ezen régiójában a saria törvénykezés van érvényben, és eszerint a nem muzulmánok nem kötelesek az iszlám szabályai szerint élni, tehát a nők például viselhetnek nadrágot.

Husszein szerint hiába védik őket ügyvédek, nem ússzák meg a 40 korbácsütést.

http://index.hu/kulfold/2009/07/13/nadragviselesert_korbacsoltak_meg_noket/

http://news.bbc.co.uk/2/hi/africa/8147329.stm


2009/04/18

Lerner, Gerda

Lerner, Gerda. (1993) The Creation of Feminist Consciousness. From the Middle Ages to Eighteen-seventy. Oxford University Press. New York and Oxford.

"A patriarchális társadalmi berendezkedés egyeduralkodó közegében, - mely meghatározó volt az értékek, gondolkodásmód és intézmények és a rendelkezésre álló gazdasági és intellektuális források elosztása tekintetében - a nőknek valóságos "harcot" kellett vívni ahhoz, hogy kialakíthassák feminista tudatukat és identitásukat. A feminista tudat a legáltalánosabb megfogalmazásban azt jelenti, hogy a nők felismerték, azaz tudatára ébredtek társadalmi helyzetüknek - átgondolták helyzetüket a társadalomban és arra a következtetésre jutottak, hogy ők -mint nők a társadalom és kultúra szempontjából egy alárendelt csoport tagjai. Ebből az alárendeltségből fakadóan a hagyományos / patriarchális berendezkedésű társadalmakban sok-sok sérelem, előnytelen helyzet és degradáló megkülönböztetés érte és éri őket. Felismerésük szerint ezt az alárendelt helyzetet nem a természet alakította így, hanem az emberi társadalom és kultúra, a férfi dominancia biztosítására és a hatalomban lévő csoportok "jóléte" kiszolgálásának eszközeként. Ha tehát ez így van, azaz a nők alacsonyabb-rendűsége nem biológiai tényező - márpedig erre nincsenek bizonyítékok - akkor ez az igazságtalan és egyenlőtlen társadalmi berendezkedés megváltoztatható. A nőknek együtt kell gondolkodniuk és munkálkodniuk azon, hogy ezek az állapotok megváltozzanak, és a nők számára előnytelenségeket hagyományozó társadalmi szokások és intézmények megszűnjenek. A nőknek maguknak kell kialakítaniuk egy olyan társadalmi szerkezet koncepcióját és mikéntjeit, amelyben a nők és férfiak egyaránt autonómiát élveznek és maguk dönthetnek identitásukról, társadalmi szerepeik meghatározásáról és a társadalmi részvételük mikéntjéről."