Tárgyból alany - A nő és hivatása

Az 1999-ben megjelentetett első kötet után most végre itt a folytatás, a dualizmus első három évtizedének szentelt szemelvénygyűjtemény.

Szemelvénygyűjtemény a dualizmus három évtizedéből

Az 1999-ben megjelentetett első kötet után, amely a "nőkérdést" pertraktáló hazai közirodalom 1777 és 1865 közötti szövegeiből adott bőséges válogatást, most végre itt a folytatás, a dualizmus első három évtizedének szentelt szemelvénygyűjtemény.

A válogatás alapelvei változatlanok maradtak, s így eme kötet is - bölcsen kerülve a kurrens szempontok erőszakolását - elfogadja az adott korszak nyilvánossága által kínált tematizációt, s egyszersmind a lehető legkülönfélébb beszédmódok, regiszterek és modalitások bemutatására törekszik. A módszer rokonszenves, az eredmény pedig ismét meggyőző: a Fábri Anna, Borbíró Fanni és Szarka Eszter szerkesztette összeállítás nem csak pusztán hiánypótló történeti munka, hanem egyúttal az elfogulatlan forráskezelés és -szelektálás követésre érdemes vonzó példája is.

Az első kötetben megidézett majd' évszázados korszak Veres Pálné Beniczky Hermin 1865-ös "Felhívás a nőkhez!" címen közzétett szolid kiáltványával zárult le, amely dokumentum mondhatni a magyarországi nőmozgalom kezdetét jelentette. A frissen megjelent, második kötetben már alakulófélben láthatjuk e (korántsem homogén, ám főirányában egyöntetű) mozgalmat, megismerhetjük a sajtónyilvánosság előtt tárgyalt női törekvéseket, s a hivatalosság meg a férfitársadalom hol hátráltató, hol bátorító föllépéseit.

A korszak "nőkérdésének" két, társadalomtörténeti szempontból is különleges jelentőségű sarokpontja, azaz a női munka, illetve a magasabb fokú nőképzés ügye körül lefolytatott vitákat igen sok és sokféle szövegrészlet illusztrálja, s különálló fejezetek taglalják az egyéb meghatározó témákat: úgymint a "nő" filozófiai igényű (s néha színvonalú) tételezését, a nő családi kötelezettségeinek előíró jellegű sommázatát, a nők közéleti jelenlétét, a kiválónak tekintett asszonyok dicséretét, s a némiképp cseppfolyós meghatározású emancipáció gyakori fölemlítéseit.

Diskurzusok a női nemről

Kánya Emilía

A könyvben tárgyalt harminc esztendő hozott néhány komoly eredményt a nők számára, legfőképpen azt, hogy az áttekintést lezáró 1895-ös évben a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletére több egyetemi fakultás is megnyitotta kapuit a leányhallgatók előtt. Ám a szemelvénygyűjteményt lapozgatva az olvasó számára nyilvánvalóvá válhat egy másik, legalább ilyen fontos, s a nőmozgalom további elérményeit nagyban előmozdító siker. Ez pedig nem más volt, mint az, hogy az írástudó hölgyek - a megelőző korszak kezdeményei után - ekkortájt valósággal elözönlötték a nemükről folytatott diskurzus(oka)t.

A diskurzus tárgyai emancipálták önmagukat, s a bölcs férfiak mellett immár ők is a nőkről való beszéd cselekvő alanyaivá váltak. Néhányan közülük, így az emlékiratai révén szívünknek oly kedves Kánya Emília vagy Stetina Ilona lapszerkesztőként (a Családi Kör, illetve Nemzeti Nőnevelés élén) kulcspozíciók birtokába kerülve egyenesen a diskurzus kapuőreivé emelkedtek. Mások, elsősorban pesti és vidéki tanítónők egyszerűen csak vitába szálltak a patriarchális tradíció, vagy épp a legkorszerűbb hímsovén filozófia hazai reprezentánsaival, s különösebb nehézség nélkül sajátították el az epocha nyilvános eszmesúrlódásaihoz szükséges részint tudományos, részint tudálékos nyelvezetet. A férfinem színe-virágával, képviselőkkel meg akadémikusokkal perelő hölgyek túlzott aggályoskodás és elfogódottság nélkül képviselték, hol egységes, hol személyre szabott álláspontjukat, s ha úgy hozta a szükség, érveiket (praktikus, dialektikus és rabulisztikus érveiket egyaránt) akár egymás ellen is fordították.

Eleven, politikai-ideológiai árnyalatkülönbségektől még át nem színezett viták rajzolódnak ki a szemelvénygyűjtemény lapjain. Ezen évszázados viták egyikét-másikát (így a cselédügy kitárgyalását) mára maga alá temette a történelem s a radikális életmódváltás, míg más álláspontok (például az emancipált nő diabolizálása) napjainkig vissza-visszaköszönnek. S végül vannak néhai vitatémák, amelyek azóta már réges-rég nyugvópontra jutottak. Így az a kérdés is alighanem jó ideje megválaszoltnak tekinthető, hogy vajon van-e a nőknek keresnivalójuk a tudományosságban? Az igenlő válasz ma már nem szorul bizonyításra, ám ha valamely okból vagy akár puszta szeszélyből mégis bizonyságra vágynánk, csak lapozzunk bátran e szöveggyűjtemény összeállítóinak névsorához.

Meggyőző lesz a bizonyíték.

A nő és hivatása, II. (Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből 1866-1895), Kortárs Kiadó, 2006, 400 oldal, 2700 Ft

László Ferenc (www.tusarok.org)

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=15095

Kékfedelű asszonyújságot vezetett az első magyar szerkesztőnő

Magyarország, s egyben az Osztrák-Magyar Monarchia első önálló laptulajdonos- és szerkesztőnője Szegfi Mórné Kánya Emília volt.

A művelt magyar hölgyek számára készült

Családja révén (édesapja a mai Deák téri evangélikus gimnázium igazgatója volt) gyermekkorától részt vett a pesti értelmiségi társaséletben, fiatal korától kezdve ő maga is aktívan foglalkozott az (elsősorban szép)irodalommal. Emília az 1850-es éveket első férjének családjánál, Temesváron töltötte. Férje, Feldinger Frigyes, az 1849 utáni Magyarország egyik első szatirikus lapját, az Euphrosine-t hozta létre és tartotta fenn néhány szám erejéig. Az elég súlyos látásbeli problémákkal küzdő férj azonban nehezen tudta egyedül elvégezni a szerkesztés körüli teendőket, ezért annak jelentős részét fiatal felesége vállalta magára.

Ő levelezett a szerzőkkel, ő javította a kéziratokat. A rövid életű lap és a szerencsétlenül alakult házasság is csakhamar kudarcba fulladt. 1857-ben Emília úgy döntött, hogy elválik, és három gyermekével visszaköltözött Pestre. Bár ebben az elhatározásában támogatta családja és a pesti evangélikus közösség is, anyagi helyzete mindenképpen aggodalomra adott okot. Három gyermekét és saját magát is el kellett tartania. Természetes módon az irodalomhoz fordult. A korábban elsősorban csak az íróasztalfióknak író nő a nyilvánosság elé lépett, több lap is rendszeresen közölte írásait.

Csakhogy állandó és biztos anyagi forrásra volt szüksége, barátai sugalmazására tehát saját lapot akart megjelentetni. Hosszas kérvényezés, engedélyeztetés, utánajárás után 1860. október 14-én végre megjelent Emília lapja, a Családi Kör első száma, amely alcíme szerint "a művelt magyar hölgyek számára" készült. A lap két állandó munkatársa a kor ismert újságírói, Szokoly Viktor és (a szerkesztő második férje) Szegfi Mór voltak. Kánya Emília önálló, kenyérkereső és másoknak is kenyeret adó nőként élte életét, egyesítve ezt a korban uralkodó nőideállal. A lapszerkesztés mellett nyolc gyermeket nevelt fel és tartott el.

A Családi Kör több szempontból is számos elődöt tudhatott magáénak. Ekkorra már több olyan lap is megjelent Magyarországon, amely elsősorban a női olvasóközönséget célozta meg; de a fő rivális, a Vajda János szerkesztette Nővilág nem sokkal a Családi Kör indulása után szűnt meg. Emellett mindenképpen mintaként használhatta a szerkesztő a német Gartenlaube című újságot is.

A kortársak által "kékfedelű asszonyújságként" is emlegetett lap heti rendszerességgel, világoskék borítóval, egyszerű, ám ízléses külsővel jelent meg. Illusztrációk nem szerepeltek benne, de mellékletként szabásmintát, hímzésrajzot is közölt, az egyébként szokásos naptár, divatkép, illetve kotta mellett. A Családi Kör tartalmát tekintve igen sokszínű volt. Egyszerre igyekezett megszólítani a fővárosi, emancipálódó értelmiségi nőket éppúgy, mint a vidéken élő háziasszonyokat, a szépirodalom iránt érdeklődő fiatal lányokat.

A Monarchia első szerkesztőasszonya

A közönséggel való kapcsolattartás egyik formája ma már kissé szokatlannak tűnik. Emília (írói névként csak a keresztnevét használta) ugyanis napi, praktikus ügyekben megbízásokat teljesített vidéki olvasóinak, szövetet vett, eljárt különböző ügyekben, elhelyezte a lányokat a nevelőintézetekben, mindezekről pedig állandóan beszámolt, üzent a lapjában. Közölt - a kor elvárásainak megfelelően - recepteket, háztartási, gyereknevelési, betegápolási tanácsokat, rejtvényeket is.

Rendszeresen jelentkező rovat volt a Budapesti Hírvivő, amelyben a fővárosi élet kisebb-nagyobb híreit ismertették, sokszor azonban speciálisan női szempontból. Lapjának újszerűségét, haladó szellemiségét azonban elsősorban iránycikkeinek, a nőnevelés, nőképzés témában közölt vitáinak köszönheti. A többé-kevésbé állandó szerzőgárda két legtöbbet publikáló tagja természetesen Emília és férje, Szegfi voltak, de teret adtak számos más szerzőnek, az ismert tudós férfiaktól kezdve a műkedvelőknek is.

Emília meghatározó alakja volt a korai, ekkor kibontakozó magyar nőmozgalomnak. A lap szerkesztése mellett közreműködött a különböző egyletek szervezésében, titkára volt a Nőipar Iskolának, bábáskodott a Magyar Gazdasszonyok Egyesületének létrejötténél, képviselte hazánkat a nemzetközi nőkongresszuson stb. Tevékenységének leghathatósabb eszköze és szócsöve az újságja volt. A Családi Kör 1864-től a Pesti Jótékony Nőegylet hivatalos lapja lett, de Emília a kezdetektől fontosnak érezte, hogy a nők helyzetével, a nőképzéssel, a nők foglalkoztatottságával kapcsolatos írásoknak helyt adjon, bemutassa a hazai nőmozgalom kiválóságait (természetesen kor- és harcostársait is), teret adjon az e témában haladónak számító szerzőknek, beszámoljon a nőegylet fontos eseményeiről, a tisztújításoktól kezdve a margitszigeti piknikig. Lapja az 1860-as években a feminista mozgalmak legfőbb hazai szószólója lett, innen ismerhették meg a magyar nők a mozgalom külföldi eseményeit, alakjait is.

A Családi Kör az olvasóközönség körében nagy népszerűségnek örvendett, Emília a hazai értelmiségi és (újság)írótársadalom elfogadott és elismert tagja lett. Az 1870-es évektől kezdve azonban a lap népszerűsége csökkenni kezdett, folyamatosan fogyatkozott az előfizetők száma. Egészen odáig, hogy 1880-ban kénytelen volt eladni a lapot, a még meglévő előfizetőket átadta egy másik kiadónak, és ezzel ő maga is befejezte életének e tevékeny időszakát. De csak lapszerkesztői értelemben. Gyermekéhez Fiuméba költözött, ahol éveken át memoárján dolgozott, egészen 1905-ben bekövetkezett haláláig. (E visszaemlékezés 1998-ban nyomtatásban is megjelent, Réges-régi időkről címmel.)

S bár a Családi Kör megszűnésekor nem volt éppen sikerei csúcsán, elmondhatjuk, hogy a Monarchia első szerkesztőasszonya tevékeny és alkotó életet élt. Nemcsak a közéletben, a nőmozgalomban végzett maradandó munkát, de húsz esztendőn keresztül szerkesztett, írt és működtetett egy színvonalas, korszerű és népszerű női lapot.

Kiss Bori - Tűsarok

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=16137

Benard, Cheryl, Edit Schlaffen: Tűsarkú cipőben, hátrafelé. Hunga Print, Budapest, 1992.

Tudnak-e a nők annyit, mint a férfiak? Az amerikai feministák erre a kérdésre ügyes viccel válaszolnak. Gondoljanak csak Ginger Rogersre és Fred Astaire-re, a neves táncospárra - mondják. Fred Astaire-t a legnagyobb táncosként ünnepelték, pedig Ginger Rogers éppoly jól tudott táncolni, mint ő. Csak éppen tűsarkon és hátrafelé...