Showing posts with label történelem. Show all posts
Showing posts with label történelem. Show all posts

2009/08/12

Géczy Julianna, a lőcsei fehér asszony

Megtalálták a lőcsei fehér asszony sírját

MTI | 2009. augusztus 12.

Nagy valószínűséggel Korponayné Géczy Julianna, vagyis a lőcsei fehér asszony földi maradványait találták meg a rimaszombati járásbeli Osgyán község római katolikus templomának kriptájában.

Géczy Juliannát azzal vádolták, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején segített az ostromló német csapatok kezére juttatni Lőcse városát. Noha szerepe valójában csak diplomáciai volt (leveleket, üzeneteket közvetített a két oldal között, mielőtt a város kapitulált), a propaganda szerint az ő árulása veszejtette el az ostromot. A szatmári béke után apja védelmében feladta egy új kuruc lázadás tervét a császári oldalnak, ezzel a magyar rendi gyűlés és a bécsi udvar érdekeit egyaránt sértette. Elfogták, megkínozták, majd hazaárulásért elítélték, és 1714-ben Győrben lefejezték. Történetét Jókai Mór örökítette meg A lőcsei fehér asszony című regényében.

Peter Madúch osgyáni plébános néhány évvel ezelőtt saját kíváncsiságának engedve nyitotta fel a kriptát, amelyben legalább tíz, bizonyíthatóan a 18. és a 19. századból származó, rézszögekkel kivert koporsót talált. Az egyik koporsó azonban díszítetlen volt, a benne fekvő női csontváz koponyája pedig szemmel láthatóan elvált a váz többi részétől. A történelmet jól ismerő plébános ekkor kezdett gyanakodni arra, hogy a jeltelen koporsóban Jókai regényhősének maradványai találhatók.

Elmondása szerint a falubeliek úgy tudják, a kriptát utoljára a második világháború idején nyitották fel, fosztogató katonák dúlták fel a koporsókat, de semmi értékeset nem találtak. A kripta lejáratát később a hívek lezárták. A padlózat legutolsó renováláskor sem nyitották fel, csak később, a megrepedt, homokkőből készült fedéllap kicserélésekor kezdte el a plébános a kutatást.

Mintákat vizsgálnak

"Azt gondoltam, csak legendáról van szó, de később utánaolvastam, és érdeklődni kezdtem Géczy Julianna sorsa iránt. Még mindig nem vagyok meggyőződve teljesen arról, hogy az ő maradványait rejti a jeltelen koporsó, de erre a kérdésre hamarosan tudományos választ kapunk. A lőcsei Szepességi Múzeum munkatársai a napokban mintát vettek a csontokból és a koporsóból, ennek a vizsgálatnak az eredményére várunk" - mondta el a plébános.

Gyanús volt, hogy a koporsók nagyon egyformák, ami arra is utalhat, hogy a család a kor szokásainak megfelelően egy helyre gyűjtötte össze a családtagok földi maradványait. Nem valószínű, hogy komolyabban feldúlták volna a háború alatt a kriptát, csak felnyitogatták az egymásra és egymás mellé rakott koporsókat. Ezek mára már nagyon rossz állapotban vannak, az egyik koporsó feliratából ítélve az utolsó temetés talán kétszáz éve lehetett itt.

Osgyánban most azt remélik, idegenforgalmi látványosság lesz a templom, amelynek kriptájában nagy valószínűséggel a magyar történelem egyik érdekes nőalakjának földi maradványai nyugszanak.

http://index.hu/tudomany/tortenelem/2009/08/12/megtalaltak_a_locsei_feher_asszony_sirjat/

http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A9czy_Julianna

2009/07/08

A pucér keblek aranykora

A 17. századi angol asszonyok, királynőktől az utcanőkig, gyakran hordtak olyan ruhát, mely fedetlenül hagyta egyik vagy mindkét mellüket - derül ki a kor populáris kultúráját elemző mentalitás-történeti kutatásból.


Mária, angol királyné

A mell, mint az erényesség jelképe

Úgy tűnik, fedetlen keblekkel járni sokkal elfogadhatóbb volt a 17. századi Angliában és Hollandiában, mint manapság bárhol a világon. Ezek szerint Janet Jackson nemrég valóságos média-botrányt kavart, merész mellmutogatására a pár száz évvel ezelőtti kortársaknak a szemük se rebbent volna?

Angela McShane Jones, a University of Warwick történelemtanára akkor kezdett intenzíven érdeklődni a meztelen mellek iránt, amikor a Cambridge-i Egyetem gyűjteményében végigböngészett közel 2000, balladákhoz készült fametszetet. A British Librayben, a Skóciai Nemzeti Könyvtárban, a Harvard Egyetemen és más gyűjteményekben talált hasonló, akkoriban közkézen forgó táblácskák csak feltüzelték kíváncsiságát.

A ballada-táblák lényegében a popzene és a ponyvaregények szerepét töltötték be a korabeli Európában. Az Angliában mindössze fél pennyért árult táblácskákat a házalóktól és a vásározóktól bárki meg tudta venni, így a populáris kultúra meghatározó tárgyai voltak. A legtöbb fametszet egy 10-14 versszakból álló balladát illusztrált.

A ma kutatója számára felettébb meglepő, hogy a fametszetek közül jópáron pucér mellű nő látható.

Jones a Discovery Newsnak elmondta: a balladák fametszetein látható nő-ábrázolások valóságosnak tekinthetők, azaz hűen követik a korabeli divatot. Abban az időben a nők csakugyan mélyen kivágott ruhát hordtak - olyan mélyen kivágottat, amely még a mellüket is szabadon hagyta.


Talpig úrinő

A festményeken látható fedetlen kebelnek rendszerint szimbolikus jelentése van, különösen akkor, ha csak az egyik látszik. Jones magyarázata szerint a magasabb körökből származó hölgyeket gyakran klasszikus nőalakként vagy szentként festették meg. Utóbiak mártíriumához pedig gyakran az is hozzátartozott, hogy levágták a mellüket.

Jones szerint a fedetlen kebel korántsem jelentett léhaságot vagy züllöttséget az 1600-as években. Épp ellenkezőleg, az ilyen ábrázolás a nő erényességét hangsúlyozta.

"A fedetlen kebel a klasszikus, ifjonti női szépség kifejezője volt. A nő, ha meztelen felsőtesttel ábrázolták, akkor hamvas, vénuszi, érintetlen kebleit tárta a világ elé" - magyarázta Jones. "A felsőosztály-beli nők úgy óvták mellük szépségét, hogy nem szoptatták gyermekeiket, hanem dajkához adták őket."

A történész hozzátette: "Bár idővel az alsóbb osztályok asszonyai is bizonyára átvették a szokást, biztos, hogy eredetileg az elit divatja volt. Olyan szokás, mely egyértelműen jelezte a felső osztályba tartozást, és hirdette a női szépség klasszikus ideálját. Ha egy feleség így öltözködött, férje büszke lehetett rá, hogy az asszony közszemlére tárja klasszikus szépségét. A nő számára pedig hibátlan keble fontos eszköz volt arra, hogy kimutassa erényességét."

Szex és mentalitás


Agnes Sorel, az örökhagyó

Jones szerint a szokás Agnes Soreltől, egy 15. századbeli francia udvari szeretőtől ered. Az egyre terjedő divatot Angliában II. Mária királynő és Henrietta Mária, I. Károly király felesége honosította meg. Inigo Jones, a híres brit építész például olyan ruhát tervezett Henrietta Mária számára, mely a nő mindkét mellét teljesen szabadon hagyta.

Bernard Capp, a Warwicki Egyetem történész-professzora is egyetért abban, hogy az angol történelem bizonyos szakaszaiban a fedetlen kebel elég gyakori volt, és egyáltalán nem számított botrányosnak.

Ezekben az időkben Capp szerint "a hiányos öltözet - a megfelelő társadalmi körökben és eseményeken - tökéletesen összeegyeztethető volt az erénnyel és a méltósággal".

Kritikusa azonban mindennek akad. Capp elmesélte, hogy konzervatívabb és az udvarba be nem járatos kortársak bizony kifogásolták az általuk kihívónak ítélt, a mellet szabadon hagyó ruházatot. A 17. századi puritán jogtudós, William Prynne azért kelt ki ellene, mert a színésznők is gyakran így öltözködtek. 1633-ban magát Henrietta Máriát is kritizálta, mikor az asszony maszkban és efféle öltözetben fellépett egy darabban. "A színésznők megrögzött kurvák ('women actors are notorious whores')" - írta a zord kritikus, kinek a kormány viszonzásul lecsapatta a fülét.

A pucér mellek divatja a későbbi századokban is vissza-visszatért az angol történelemben, meglepő módon még a prűdnek tartott viktoriánus korszakban is. Jones szerint ezekben a korokban az keltett volna megbotránkozást, ha egy nő vállát vagy lábát fedi fel, hiszen ezek a testrészek a korabeli mentalitásban sokkal erősebben kapcsolódtak a szexualitáshoz.

"Azt hiszem, egy sor tényező befolyásolja, hogy a test mely részeit szexualizálja avagy deszexualizálja a köztudat" - mondta a történész. "Ma a női mell egyértelműen kötődik a szexualitáshoz, de nincs kizárva, hogy idővel ez a nézet újra meg fog változni."

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=5632&pIdx=1

http://www.eurekalert.org/pub_releases/2004-05/uow-jj050504.php

2009/03/15

Feminizmus és Történelem, a Balassa Kiadó sorozata

  • Braidotti, Rosi: Egy nomád térképei. Feminizmus a posztmodern után, ford. Vándor Judit, Agárdi Izabella, 2007
  • Gender, Memory, and Judaism, szerk. Gazsi Judit, Pető Andrea, Toronyi Zsuzsa, közös kiadás a CEU-val, valamint a Gabriele Schäfer Verlaggal, 2007
  • Miles, Rosalind: Az idő leányai. A nők világtörténelme, ford. Juhász Borbála, 2000
  • Pető Andrea: Rajk Júlia, 2001
  • Van-e a nőknek történelmük?, szerk. Joan Wallach Scott, ford. Greskovics Endre, 2001
  • Mosse, George L.: Férfiasságnak tüköre. A modern férfieszmény kialakulása, ford. Székely András, 2002
  • Szarka Klára: Fotográfia nőnemben, (a Magyar Fotóművészek Szövetségével közös kiadás), 2002
  • Női esélyegyenlőség Európában, szerk. Pető Andrea, 2003
  • A nők Horvátországban. Nőtörténelem és női művelődés, szerk. Andrea Feldman, ford. Radics Viktória, 2008
  • A nők migrációja Keletről Nyugatra. Társadalmi nem, mobilitás és azonosulás a jelenkori Európában, szerk. Pető Andrea, ford. Szári Péter, 2008
  • Passerini, Luisa: A nők és a feministák története, ford. Kotsis Orsolya, 2003
  • Nikolcsina, Miglena: Jelentés és anyagyilkosság, ford. Csíkhelyi Lenke, 2004
  • Wieser, Margot: Csendes lázadás. Nők a rendszerváltásról, ford. Németh Zita, Katona Eszter, 2004
  • Epstein, Helen: Anyám nyomában, ford. Vándor Judit, 2005
  • Gerhard, Ute: Lélegzetvételnyi szünet, ford. Mesés Péter, 2006
  • Butler, Judith: Problémás nem, ford. Berán Eszter, Vándor Judit, 2007

2007/03/28

Joan Kelly-Gadol

Kelly-Gadol, Joan: A nemek társadalmi viszonyai. A nők történelmének módszertani jelentősége. In: AETAS, 1993/4. 139-153. old.

2007/02/19

Pető Andrea

Pető Andrea: Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből, 1945-1951. Seneca Könyvkiadó, Budapest. 1998.

2007/02/18

Rosalind Miles

Rosalind Miles: Az idő leányai. A nők világtörténelme, Balassi, Budapest 2000.

2007/02/17

Luisa Passerini

Passerini, Luisa: A nők és a feministák története. Balassi Kiadó, 2003
A kötet szerzője, Luisa Passerini olasz feminista történésznő, a torinói egyetem professzora.
1991-ben megjelent esszékötete a nőtörténettel kapcsolatos ismeretek átadását kívánta segíteni: a feminizmus második hullámának egyik vezéralakja szól a harmadik hullám képviselőihez.
A kötet első része a nők szóbeli történetét (oral history) vizsgálja a nők közötti kapcsolatok és a nőiségtudat témakörében: a feminizmus történetét, valamint a politikai erőszakhoz és a baloldali terrorizmushoz kötődő nőket elemzi élettörténetükön keresztül.A második, módszertani rész a kollektív női öntudat hiányával foglalkozik. A szerző célja, hogy az olasz történetírás bemutatásával hozzájáruljon az interszubjektív párbeszéd kialakításához Kelet és Nyugat, Észak és Dél között.

Simándi Irén

Simándi Irén: A nők választójoga a századfordulótól 1938-ig Magyarországon. Múltunk. Politikatörténeti folyóirat. 1998/1. 94-144.

Kaari Utrio

Utrio, Kaari: Éva lányai. Az európai nő története. Corvina Könyvkiadó, Budapest, 1989.

Natalie Zemon Davis

Zemon Davis, Natalie: "Nőtörténelem" átalakulóban: az európai helyzet. In Joan Wallach Scott (szerk.): Van-e a nőknek történelmük? Balassi Kiadó, Budapest, 2001. 95-125.