Showing posts with label Mészáros Márta. Show all posts
Showing posts with label Mészáros Márta. Show all posts

2009/10/14

"Magyarországon egyszerűen nem veszik komolyan a nőket."

Fotó: Varga Anna

Mészáros Márta | Fotó: Varga Anna

- Azt írta a Napló magamról című könyvében, hogy "mindig minden filmem egy képpel kezdődik bennem". Az Utolsó jelentés Annáról esetében mi volt ez a kép?

- Egy magányos nő áll a Duna-parton. Magát a képet végül nem csináltam meg, csak annyi maradt meg belőle, hogy Kéthly Anna megemlíti, mennyire vágyik arra, hogy a Dunát láthassa.

- Nagyon hűséges a színészeihez, ebben a filmben is szerepel Monori Lili, Kováts Adél és Czinkóczi Zsuzsa. A három főszerepet játszó színésszel viszont most dolgozott először együtt. Mesélne róluk?

- Eszenyi Enikővel úgy voltam, hogy első pillanattól kezdve nem tudtam más színésznőt elképzelni erre a szerepre. Szerintem nagyon tehetséges ember, erős egyéniség - egy vezéregyéniség, és ez benne van a lényében, a tekintetében. Nemcsak eljátssza, tényleg ilyen. Engem nem zavart a kora, hogy mennyire tud öreg lenni vagy fiatal. Enci szemében is ott van a magány, ugyanakkor egy nagyon erős nő. Magyarországon ma már nem divat felépíteni egy szerepet, hanem jópofáskodnak, pofákat vágnak, és eljátszanak valamit. Csak úgy játszanak, de nem teremtődik meg a figura, a jellem. Enci és Ernő viszont tényleg felépítik a szerepüket. Ha végignézed Fekete Ernő alakítását, akkor pontosan látod, ahogy finom eszközökkel jelzi, hogy az elején ilyen, aztán olyan, végül amolyan, és valami felé halad.

- Hámori Gabi hogyan jött a képbe?

- Egy érzékeny lány kellett nekem. Láttam őt jó filmekben meg rossz filmekben is, de az érzékenysége mindig átjött. Van benne egy szenvedély, de mégis le tud róla mondani. Ebben a néhány jelenetben ezt el kellett játszania, és nagyon jó kapcsolat alakult ki köztük Ernővel. Kedvencem a szerelmi jelenetük a film elején. Nagyon passzoltak egymáshoz.

- A szerelmi jelenetben Fekete Ernő egy próbababa kezével simogatja Hámori Gabit. Ez honnan jött?

- Van egy táncegyüttes, amelyik használja ezeket a kezeket. Mivel Gabi karaktere táncosnő, egyből beugrott nekem ez a kéz, Ernő pedig azonnal vette a lapot, és tudta használni.

Fotó: Varga Anna

- Mondta korábban, hogy önt mindig a hős, az egyéniség érdekli a filmekben. Ön szerint vannak még nagy egyéniségek a moziban?

- Nem nagyon. Nicholson megöregedett, Dustin Hoffman is, Emma Thompson néha még megcsillant valamit. Az angolok között vannak többen, Julie Christie-nek volt például nemrég az a csodálatos filmje. Az amerikai filmek szerintem nagy válságban vannak, mert túl sok gagyit csinálnak, és a színészek túl sok gagyit vállalnak el. Nem véletlen, hogy Nicholson 3-4 évente játszik, mert nincs mit játszani. Még Meryl Streep is felhígult. Olyanok ma már nincsenek, mint régen Katharine Hepburn, Audrey Hepburn vagy Jeanne Moreau.


szólj hozzá: Utolsó jelentés Annáról


- Az idei Filmszemlén eléggé lesújtó véleményt fogalmazott meg a felhozatalról.

- Nagyon sok tehetséges ember van, akik formailag jó filmeket tudnak csinálni, de nem tudják vagy nem akarják saját magukat megtalálni. Nem tudom, miért nem foglalkoznak társadalmi kérdésekkel. Rohamosan közeleg a pillanat, hogy ez megváltozzék. Régebben is így volt a magyar filmmel, próbálkozott, próbálkozott, aztán jött Fábry, és berobbant Jancsó. Kellett, hogy megszülessen egy Szegénylegények. Azután mi már a Szegénylegények mögé sorakoztunk fel, jött Gaál, Huszárik, Szabó, Sára, meg én is. Az már akkor egy robbanás. Nem magyar filmek ezek a filmek, amiket a fiatalok csinálnak. Történetek, de Magyarországról nem mondanak semmi új információt a világnak. És ez nem jó. Szerintem az utolsó nagyon jó film a Sátántangó volt.

- Látja valakiben azt a képességet, hogy majd lerakja az asztalra a Szegénylegények mostani megfelelőjét?

- Nem tudom. Mondják, hogy Mundruczó nagyon tehetséges, nagyon jó formai érzéke van, Jancsó szereti őt. Ott van még Hajdu Szabolcs. De valahogy nem jön össze neki. Én nagyon bízom a lányokban. Van egy pár lány, akik érdekes dolgokat csinálnak. Kocsis Ágnes meg a másik, aki a két csajról csinálta a filmet.

- Faur Anna.

- Ők nagyon tehetségesek. Meg akik csak kisfilmeket csináltak eddig, Horváth Lili például.

- Goda Krisztináról mit gondol?

- Ő nagyon hasznos rendező, az ő filmjei nagyon kellemesek. A Csak szex és más semmi jobban tetszett nekem, mint az utolsó, mert abban jobb volt a könyv. Annak is van hagyománya, amit ő csinál, és azt is kell csinálni. Profi, de még nem derült ki, hogy mi izgatja.

Fotó: Varga Anna

- A Szép lányok, ne sírjatok-at egymillióan látták a moziban. Idén csak egy magyar filmet néztek meg százezernél többen. Hova tűntek a nézők?

- Interneteznek, vagy nem tudom, mit csinálnak. Elfogytak. Az unokáimon látom, hogy a fiatalok más filmeket néznek délelőtt, meg mást kisképernyőn. Szerintem a film is afelé megy, mint az irodalom, és ahogy leveszik a polcról a Krúdyt és Thomas Mannt, úgy fogják majd elővenni a nagy klasszikusokat.

- Mi a véleménye a Polanski-ügyről?

- Nagyon nehéz kérdés. Nagyszerű rendezőnek tartom, de egy nagyon bonyolult és nagyon tragikus sorsú ember. Átélni a holokausztot, az anyja halálát, elmenni Lengyelországból, aztán átélni a felesége szörnyű halálát, azt, hogy a gyerekét megölik az anyja hasában... Ezek mind elképzelhetetlen szörnyűségek. De magában a tettben azt nem értem, hogy ha ő egy ilyen kemény pasas, akkor miért szökött meg? Azt nem kellett volna. Ráadásul még a lány sem vallott ellene, azt mondta, hogy ez közösülés volt, nem erőszak. Akkor is 13 éves volt, de őt küldte az anyja. Számomra ez azért tragikus, mert Polanski késői apa, és két kamasz gyereke van, és ezeknek a gyerekeknek ez most borzalmas lehet. Szerintem bíróság elé kéne állnia, és elmondani, hogy mi van őbenne. Ha ezt megteszi, akkor szerintem fölmentik, vagy nagyon keveset kap. Most voltam Lengyelországban, és ott állandóan erről beszélnek. Sok fotót meg filmanyagot közöltek a lányról, aki nagyon érett csaj volt, és ő nem állt ellen. Nem tetszett neki Polanski, de ő szívesen kefélt. Ha Nicholson lett volna, akkor abból nincs ügy.

Ez ugyanolyan, mint a besúgókkal: ha bevallod, akkor már nem vagy olyan bűnös. Bárkit beszerveztek volna. Engem valószínűleg csak azért nem szerveztek be, mert felelőtlennek tartottak, mert mindig pofáztam. Ha odaállítanak, hogy különben baja lesz a gyerekeimnek, akkor nem tudom, mit csináltam volna. De később én kimondtam volna, hogy az voltam. Ezeket a dolgokat nem lehet eltitkolni, mert mindig visszaütnek.

Fotó: Varga Anna

- 16 évvel ezelőtt nyilatkozta, hogy "a tévét nézni kell". Ezt ma is így gondolja?

- Igen, de én öt nyelven értek. Ha csak magyar tévét kéne néznem, akkor megőrülnék. Nézem az angol tévét, a franciát, az oroszt, az olaszt, és így jó. Mert az arcokat nézni kell, a világot látni kell. Hogy milyen fejek vannak, hogy milyen gesztusok vannak, mit beszélnek, hogyan léteznek. Ezeket szeretem nézni.

- Csákányi Eszterrel interjúztunk két hete, és amikor megkérdeztük, hogy kivel dolgozna együtt szívesen, azt mondta, hogy "Nagyon szeretem Mészáros Mártát, de sajnos én nem érdeklem annyira". Ez igaz?

- Nem, csak valahogy nem került rá sor. Egyébként nagyszerű színésznőnek tartom, de én tényleg ragaszkodom a színészeimhez, nekem nehéz egy új arcot befogadni. Fekete Ernőbe egyszerűen beleszerettem. Ha valaki egy briliáns vígjátékot írna, akkor azt megcsinálhatnánk Csákányival.

- Korábban tervezte, hogy megcsinálja a Kilenc hónap folytatását. Az esetleg szóba jöhet még mint egy következő film?

- Hát, már nagyon megöregedtek. 10-15 évvel ezelőtt, amikor Lili és Nowicki még jó hatvanasok voltak, akkor meg lehetett volna csinálni velük. De most már hetvenévesek, az egy más történet.

- Nowicki hogyhogy nem kapott szerepet ebben a filmben?

- Volt arról szó, hogy akit Cserhalmi játszik, az Nowicki legyen, de sajnos ő most haragszik rám, mert nem maradtam Lengyelországban.

Fotó: Varga Anna

- Következő filmjére van már valami ötlete?

- Nekem mindig 5-6 ötletem van, aztán amire összejön a pénz vagy lesz erőm, azt nagyon szívesen meg is csinálom.

- Látott valami jó filmet mostanában?

- Igen, voltam a nyáron Wroclawban, és láttam két ragyogó lengyel filmet. Nekem nagyon tetszik az új Almodóvar- és az új Tarantino-film is.

+ + +

"Nőnek lenni csodálatos dolog"

Én végül is majdnem mindig meg tudtam csinálni azt, amit akartam, de mindig rendkívüli nehézségekbe ütköztem, erkölcsi, anyagi, de legfőképpen gondolkodásbeli, morális nehézségekbe. Magyarországon egyszerűen nem veszik komolyan a nőket. Engedik, hogy megcsináljuk a filmecskénket, de már a stúdióvezetői, kuratóriumi stb. posztokon kizárólag férfi ül. A magyar közélet egyszerűen férficentrikus, ami tapasztalataim szerint sehol a világon nincsen így. A nők nem vesznek részt a társadalmi életben, talán még nem ébredtek rá, hogy ez mennyire fontos.

[...]

Meggyőződésem, hogy a családi élet is feszült és instabil marad Magyarországon, amíg a nők nem követelnek maguknak több lehetőséget, nyíltságot, döntési jogot. A férfiak egy életen keresztül mindent megtesznek karrierjük érdekében, és ez így természetes. A nők közben szülnek, ellátják a családjunkat, dolgoznak, figyelik a világot. A feszültségek egymásra rakódnak, sok a tönkrement, magányos nő, sérült gyerek. A nőnek tisztában kell lennie magával, mi a helye, célja itt ma Magyarországon, és harcolnia kell a céljaiért. Új magatartásformák, új törvények szükségesek a női egyenjogúsághoz. A társadalomnak meg kell teremteni azt az állapotot, amikor a nő választani tud, és nem belekényszerül egy életformába.

Nőnek lenni csodálatos dolog, nem szégyen, másodrendűség, megaláztatás, ahogy itt, Kelet-Európában megszoktuk. A nő anya, életet ad. Ez közhely, de alapvető közhely, hisz nélküle megszűnik az élet. Nőnek lenni: szex, erotika, szépség, szerelem és szeretet sugárzása. Miért nem a szeretet vezérli a világot? Miért törekszenek a férfiak egész életükben a hatalomra?

Részlet Mészáros Márta Napló magamról című önéletrajzi könyvéből (Pelikán Könyvek, 1993)

http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20091013-meszaros-marta-interju-utolso-jelentes-annarol.html

http://www.filmunio.hu/object.a8e7ceab-8e9a-4081-b0b4-e91ebbc33aec.ivy


2009/08/10

Hollósi Laura: Szerencsétlen lányok. Filmkultúra, 2003.

Hollósi Laura: Szerencsétlen lányok. Filmkultúra, 2003.
Négy éves késéssel került a magyar mozikba (pontosabban a budapesti Uránia moziba) Mészáros Márta 1998-ban forgatott játékfilmje, A szerencse lányai. Hogy a késésnek mi lehetett az oka, arra talán maga a film, a témája és a tartalma adhat magyarázatot: az amúgy is túlságosan férfiközpontú magyar kultúra képviselői valószínűleg nem szívesen áldoztak a rendezőnő eme nagyon nőpárti alkotására (persze, ha valaki jobb, pontosabb és valószerűbb magyarázattal tud szolgálni, az javítson ki), hiszen eddig csak Marleen Gorris Törött tükrök című alkotása mutatta meg ennyire merészen és női szemszögből (!!!) a prostituált lét gyötrelmeit. Ráadásul, akárcsak Gorris, Mészáros is minden baj gyökerét a férfiak gyöngeségében látja, és a prostitúciót mint "foglalkozást" (hivatást?) úgy jeleníti meg, mint amit kényszerből és a megélhetésért (vagyis a gazdasági nehézségek következményeként) kénytelenek a nők felvállalni, nem pedig azért, mert élvezetet találnak abban, hogy az amúgy is túl erős férfiúi egot legyezgessék.
A film főszereplője, az orosz Natasa (Olga Drozdowa), angoltanárnőként túl keveset keres a rendszerváltozás utáni "Orosz Birodalom"-ban, ráadásul a férje, Andrej (Igor Czerniewicz) munkanélküli katonatiszt. Mivel a Közép-Kelet Európa-i nők ahhoz vannak szokva, hogy az úgynevezett "második gazdaság"-ban keressék meg a pluszt a család számára (ahogyan azt a szintén e régióbeli férfiak, azaz a "családfők", el is várják tőlük), magától értetődik, hogy Natasa és lánya, a 16 év körüli Masa (Masa Petraniuk) kénytelenek valami ügyködéshez fogni ahhoz, hogy a család megmaradjon a gazdasági nehézségek közepette. Natasa tehát egy barátnőjének, Verának (Ewa Telega) a tanácsára Varsóba megy a lányával olcsó orosz áruval "piacolni". Ám hamarosan kiderül, hogy a piac nem túl jövedelmező, és Vera is gyakran odavan különböző "ügyeket" intézni. Vera lengyel szeretője, Janek (Olaf Labasenko) sem tűnik túlságosan szívet melengető alaknak, hiszen már első pillanattól fogva szemet vet a még mindig szép és fiatalos (azaz vonzó) Natasára. Amikor aztán a rendőrség egy lövéssel a tarkójában talál rá Verára, Natasán is számon kérik a nő drogüzérkedését. Natasa azonban nem tud semmit, haza viszont nem térhet, mert elveszik az útlevelét. Az egyetlen ember, akit ismer, természetesen Janek, akitől persze nem jár ingyen segítség: miután "leteszteli" Natasát (értsd: álló helyzetben, hátulról megkúrja) állást szerez neki előbb egy peep-showban, majd – miután a fő-fő futtató, a titokzatos és talán magyar származású, dúsgazdag Robert úr (Jan Nowicki) is leteszteli (na jó, ezúttal "csak" le kell vetkőznie)-- "magasabb beosztásba" helyeztetik, azaz külföldi klienseknek dolgozó luxusprostituáltat csinálnak belőle. Az újonnan felépített háznak, a designer-holmiknak, Masa taníttatásának stb. azonban a mindennapos testi és lelki megaláztatás lesz az ára. Mészáros kíméletlenül és gyakran vágja be azokat a jeleneteket, amelyekben Natasa épp egy klienst "lovagol" meg, és hamarosan már a néző is azt érzi – Natasával együtt--hogy elege van ebből az egészből. És akkor még nem is szóltunk Janekről, aki mint "jótevő", szintén kikéri a szexből a maga jussát (méghozzá ingyen), a "hab a tortán" viszont az a jelenet, amelyben a férj is megjelenik, látogatóba érkezvén régóta meg nem szeretgetett feleségéhez. Persze a film akár valamiféle komédiába is fordulhatna, de nem teszi: nagyon is komoly mindaz, amit látunk, mint ahogyan a film vége is az, hiszen Natasa elveszíti a lányát, majd hazájába visszatérve megint a tanteremben találjuk, alulfizetett tanárnőként.
Természetesen Mészáros Márta filmjét a prostitúció világa felől kell megközelíteni, méghozzá a nő szemszögéből láttatva azt, és azt kell megvizsgálni, hogy a prostitúció milyen helyzetbe helyezi a nőt a (patriarchális) társadalmon belül. Mint már említettük, a rendszerváltozás előtt a nők nagy részt vállaltak az úgynevezett "második gazdaság" működtetésében, és ez a közfelfogás – sajnos-- a 90-es években is megmaradt. Az ide tartozó tevékenységeknek hivatalosan sehol nincs nyomuk, viszont több ember (értsd: főleg férfiak) megélhetését biztosítják. Természetesen a prostitúció is ebbe a kategóriába tartozik és--akárcsak a filmben megjelenő fiatal, piros ruhás orosz lány, aki egy lakókocsiban fogadja a klienseit--Natasa is egyszerre több férfi számára biztosítja az állandó bevételt. A futtatók azonban hiába tagadják saját helyzetük visszásságát, valójában ők maguk is "elkurvásodnak" azáltal, hogy prostitúcióból élnek, még ha nem is a saját testüket bocsájtják áruba. De épp ezért nem érdemel tiszetelet Andrej, a férj sem, hiszen ő szintén csak a felesége segítségével tud bármit is kezdeni: abból a pénzből "vesz" magának állást, amit a felesége megkeresett. Ahogyan Natasa megjegyzi – enyhén gúnyosan – a férjét még az sem érdekli, hogy a felesége kurva. Ebben az esetben tehát a nő azért kénytelen prostituáltként dolgozni, mert a lehetőségek a saját és a mások megélhetését illetően nagyon limitáltak.
Persze a film azt a problémát is felveti – sőt, ez tűnik Mészáros fő érdeklődésének--hogy a "prostitúció" biztosíthat-e valamiféle férfiak feletti hatalmat a nők számára. Erre a problémára Natasa lánya, Masa világít rá, amikor egyszer megkérdezi az anyját, hogy élvezi-e a férfiak feletti uralmát? Ezen a kérdésen valóban érdemes elgondolkodni, hiszen a női prostituált valóban rendelkezik valamiféle hatalommal a férfi kliens felett. Natasa arcáról például végig leolvasható, hogy mennyire megveti a hozzá járó férfiakat. Abban a jelenetben pedig, amelyben mégiscsak elhívják "dolgozni", noha ő a Lengyelországba látogató férjével és kisgyermekével szeretné tölteni az estét, kitűnik, hogy a nő igenis bosszút állhat a férfin a szex által, hiszen a kisfiúként kuporodó klienst ezúttal igen durván "lovagolja" meg. Sőt, amikor Natasa először próbálja fel/ki a különböző parókákat, egy fekete, úgynevezett "domina" frizurát imitáló parókát választ ki elsőként, ami direkt utalás a "nő mint uralkodó fél" szerepre.
A fenti jelenetekben tehát valóban az látszik megjelenítődni, hogy a prostitúció felfogható valamiféle kevésbé megalázó dolognak is (ugyanezt támaszthatja alá például Masa szökése, valamint az orosz prosti lány fehér ruhás esküvője). Ugyanakkor nem szabad elfelejteni – és talán itt Mészárosnak ellent mondanék – hogy ez a "hatalom" valójában a patriarchális konstrukción belül valósul meg, tehát még csak valamiféle szubverzióról sem igen beszélhetünk a prostitúció esetében. Ebből a megközelítésből tehát a prostitúciónak bármily csekély fokú "idealizálása" is komoly hibának számít. A nők--éppen azért, mert a patriarchális társadalomban nagyon kevés tőkével és politikai hatalommal rendelkeznek--nem tudják elkerülni az őket érintő csapdákat. Nekik kell mindig erőseknek lenniük, dolgozniuk, és mindenért felelősséget vállalniuk.
Mészáros filmjének viszont nagy erénye, hogy reális és feszes dramaturgiával dolgozik (noha egyes kritikusok talán ismét felrónák Mészárosnak, hogy nem túl életszerű a film, ahol viszont az, ott pedig túl közhelyszerű, viszont azt már mindenki megszokhatta – legalábbis aki elegendő filmjét megnézte már a rendezőnőnek – hogy Mészáros, úgymond, "intuícióból" dolgozik). A film fényképezése is tökéletes, igaz, a főszerepet játszó Olga Drozdowa természetesebben csinos, mint az úgynevezett szexjelenetekben fotografált, valószínűleg pornósztár (vagy valami hasonló) stand-in, ami egy kicsit hitelteleníti – legalábbis számomra – a képi megjelenítést. A lényeg viszont az, hogy Mészáros Márta ezzel a filmjével is bebizonyította, hogy nagyon bátor rendező(nő), aki változatlanul hozzá mer nyúlni a kényes témákhoz. Ugyanakkor azért is fontos filmje A szerencse lányai a rendszerváltozás utáni magyar filmgyártásnak (noha megjegyzendő, hogy a lengyelek adták rá pénzt), mert Salamon András Zsötem-je, valamint Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmje mellett ez az alkotás mutatja be legreálisabban, hogy a kommunizmus bukását követő időszak milyen erősen sújtotta/sújtja azokat a nőket, akik helyzetüknél fogva prostitúcióra (voltak) kénytelenek adni a fejüket és a testüket.

Bori Erzsébet: A szerencse lányai. Akar-e ön orosz prostituált lenni? A vágy titokzatos tárgya valutában is mérhető. Mészáros Márta


Bori Erzsébet: A szerencse lányai. Akar-e ön orosz prostituált lenni? A vágy titokzatos tárgya valutában is mérhető. Mészáros Márta lengyel–magyar–orosz filmje a kelet-európai testpiacról. Filmvilág, 2003/2.

Mire vélhettem volna az 1998-ban készült film igencsak megkésett, 2002 decemberi bemutatását, mint arra, hogy A szerencse lányai annyira rossz, hogy legszívesebben mindenki megfeledkezne róla? Vaskos előítéletekkel ültem be a moziba, arra számítva, hogy egyedüli néző leszek. Mindkettőben tévedtem.

A vetítés után már azt sem találom meglepőnek, hogy Mészáros Márta darabjára több százezren voltak kíváncsiak Lengyelországban. Merthogy A szerencse lányai – a rendezőjétől eltekintve – a legkevésbé magyar film. Lengyelül és oroszul beszél, Moszkvában és Varsóban játszódik, lengyel és orosz színészek láthatóak benne.

Viszont semmi nincs benne, ami idegen tőlünk. A férj munkanélküli, Natasa, a feleség tanárnő. Van két gyerekük és számos gondjuk, például, hogy miből éljenek meg. Vera, a talpraesett szomszédasszony rábeszéli Násztyát, hogy utazzon el vele Lengyelországba batyuzni. Ismerős műfaj: mi annak idején éppenséggel lengyelpiacnak neveztük az ilyent, a lengyelek meg talán ruszkipiacnak. A hiánygazdaság hívta életre, a szegénység tartja fenn. A vesztesek árusítják itt hitvány portékáikat más veszteseknek, akik alulról szagolják a jómódot, de túl gazdagok az éhenhaláshoz. A kis emberek piaca azoknak hajt nagy hasznot, akik ellenőrzik, jóllehet nekik ez csak fedőtevékenység a jóval jövedelmezőbb kábítószer-, fegyver- és lánykereskedelem mellett. Vera golyót kap, amikor a kispályás konyharuha-biznisz helyett drogfutárkodásra adja a fejét, Natasa és a kamasz lánya meg ott marad pénz, áru és útlevél nélkül. Nincs más választása, mint áruba bocsátani egyetlen piacképes tulajdonát, a testét. Egy rövid peep show-kanyar után hamarosan a csúcson találja magát: luxuskurva lesz a kultúrpalota legfelső szintjén berendezett találkahelyen. A nagyfőnök elégedett vele, a kisfőnök szerelmes belé, dől a lé, még hazaküldeni is tud, a hegedűsnek készülő Mását fölveszik a varsói konzervatóriumba. Happy end kelet-európai módra.

A repedt sarkú kis orosz tanárnő csodásan kikupálódik, elegáns nagyvilági dámává alakul át, csak azért aggódik folyvást, nehogy a lánya meg a férje megtudja, mivel keresi nekik a vajaskenyérre valót. Nehéz is volna nem észrevenni a feltűnő jómódot, a látványos átalakulást. A férj mintha ódzkodna kissé, de egy szóval sem tiltakozik, a saját jövőjét építgető süldőlánynak meg nagyon is megfelel ez a felállás, zsarolással, hízelgéssel, biztatással terelgeti anyját a helyes úton. Aztán átlép rajta. Búcsú nélkül, egy levélkét és egy csekket hátrahagyva elpályázik Amerikába a dúsgazdag Roberttel, aki benne vélte megtalálni elvesztett leánygyermekét. Natasa visszatérhet Moszkvába, feltehetően a férjéhez, hogy folytassa félbeszakadt tanári pályáját.

Ha azt mondom, hogy A szerencse lányai nem érdektelen, azzal még nem mondok semmit. Mészáros Márta csinálhatott már rossz filmet, de érdektelent soha. Bármilyen témát választott is, legyen az a nők helyzete a módfelett emancipált szocializmusban (Örökbefogadás, Kilenc hónap), vagy az elmúlt század politikatörténete egy családregény tükrében (Napló-sorozat), nem győztem csodálni a bátorságát, hogy mindig olyan kényes tárgyat ragad meg, amelyhez addig csak kesztyűs kézzel mertek közeledni. A film első harmada – a moszkvai miliő, benne a dokumentarista iskolázottságról árulkodó búcsúest-jelenettel, az elutazás, a varsói garniszálló és KGST-piac – egészen kiváló, és azt ígéri, hogy Mészáros Mártának sikerül az a vakmerő vállalkozás, amibe annyian belebuktak már előtte: érvényes képet adni az új Kelet-Közép-Európáról.

Ami ezután következik, az – akárhogy is nézzük – a prostitúció apoteózisa. Ha eddig úgy tudtuk, hogy orosz prostituáltnak lenni valamelyik volt gyarmaton nem a sors nagy ajándéka, akkor ideje felülvizsgálnunk eme vélekedést. Mert Natasa felszabadulásként fogadja új életét. Nem a szexet élvezi, hanem azt, amit elér vele: az anyagi függetlenséget, a szerepjátékot, a hatalmát a férfiak felett. Mintha nem is Mészáros Márta filmjét látnánk, hanem egy macho álmot a kurvák aranyéletéről. És persze a világ rettentő szexuális nyomorán enyhítő karitatív tevékenységet. Ahogy azt egy hímsoviniszta elképzeli. Eszedbe ne jusson, hogy ez a meleg, aranyló fényekkel megvilágított, körülcsodált női test valójában pénzért megvásárolható tárgy, hogy Natasa nagy orosz lelkére senki nem kíváncsi azok közül, akik veszkődnek utána.

A szerencse lányai első része realista és emberi sorsokkal hitelesített életkép, a második fele pedig oktatófilm, bevezetés a luxusprostitúció zárt (és fényezett) világába. A Kelet- és Nyugat-Európa országútjai mentén, a kamionparkolókban, utcasarkokon, illegális és legális kupikban, a kiterjedt szex- és pornóipar isten tudja hányféle intézményében dolgozó rabszolgákról pedig szó se essék. Mi a fene akar ez lenni? Provokáció? Az előítéletek és közhelyek ellen intézett támadás? Közönségcsalogatás? Netán költői igazságszolgáltatás?

Kár a fülledt budoárokban vadidegen és érdektelen kuncsaftokkal elpazarolt időért, mert így nem tudjuk meg, hogyan sikerült az egyenesen a Szovjetunió romjai alól előmászó, naiv tanárnőnek ilyen gyorsan és zökkenőmentesen átállnia egy luxusnő stílusára és életformájára. Akármekkora őstehetség legyen is valaki, öltözködni és sminkelni, tűsarkút és kalapot (természetesen) viselni – tanulni kell (lásd Elsa Doolittle vagy Nikita, hogy a moziban maradjunk). És ez még csak a külcsín. Eddigi ismereteinkkel szemben most azt kell hinnünk, hogy a prostitúció mint életforma érintetlenül hagyja a személyiség belső magját, az ember erkölcsi érzékét, integritását. Hogy ez is csak olyan pénzkereset, mint a többi (legfeljebb jobban fizet, mint a trolivezetés), az ember lánya összegyűjti vele a kezdőtőkét, aztán szépen kiszáll. Leteszi a kalapot, a rafinált fehérneműt, visszabújik a műselyembugyiba meg az otthonkába, és töretlenül tanítja tovább éhbérért az orosz gyerekeket.

Ezzel együtt és mindennek ellenére A szerencse lányai nem azt érdemelte, hogy évekig dobozban porosodjon, majd egy szál kópiával, agyonhallgatva induljon harcba a honi sikerért. (Mészáros Márta – persze, de ki tudja, mi okból – mindig is nagyobb figyelmet és elismerést kapott külföldön, mint idehaza.) Az iparűző jelenetektől eltekintve nagyon is érdekfeszítő, lényeges dolgokra tapintó, hozzánk szóló film ez. Az orosz színészek, a hősnőt játszó Olga Drozdovával az élen, elképesztően jók, és ha a moziban még nem is, utóbb leesik a tantusz: ebben a történetben talán nem is a lejátszott posztkommunista figurák, nem is a hős orosz asszony sajátos reinkarnációja a főszereplő, hanem az új nemzedék. Az angyalarcú kamaszlány, aki minden erőfeszítés nélkül, pillanatok alatt beletalál a szép új rendszerbe, elnéző mosollyal és fölényes szeretettel manipulálja nemcsak nyomorult szüleit, de a sokat látott kelet-európai keresztapát is. Mindenkitől megszerzi, amire szüksége van, és birtokba veszi a világot, amit csökött felmenői még csak nem is értenek.

A szerencse lányai – lengyel-magyar, 1998. Rendezte: Mészáros Márta. Írta: Jancsó Zoltán ötletéből Mészáros Márta és Maciej Karpinski. Kép: Piotr Wojtowicz. Zene: Jan Kanty Pawluskiewicz. Vágó: Cezary Gresiuk. Hang: Aleksander Golebiowski. Díszlet: Halina Dobrowolska. Jelmez: Elzbieta Radke. Szereplők: Olga Drozdova (Natasa), Jan Nowiczki ( Robert), Masza Petraniuk (Masa). Producer: Kardos István. Gyártó: Budapest Filmstúdió / Lengyel Televízió Rt., / Manfred Durniok Produktion / Studio Filmowe. Támogató: Agencja Produkcji Filmowej, MMKA, tv2. Forgalmazó: Új Budapest Filmstúdió. 95 perc.

2009/08/08

Nőnem est ómen

Könyv - Monográfia Mészáros Mártáról

Varga Balázs, Nőnem est ómen

Ha az elmúlt évtizedek magyar filmművészetében keresünk a „senki sem lehet próféta a maga hazájában” kulturális közhelyét illusztráló életművet, Mészáros Márta neve valószínűleg az elsőként említettek között lesz. Filmjei fogadtatására még a kimért utálkozás és a nőközpontú lelkesedés szélsőségeit félretéve is jellemző, hogy azok külhoni (főleg kritikai) visszhangja egyértelműbb és pozitívabb volt, mint a hazai. „A nő, akit imádunk nem szeretni.” Az effajta vélekedések persze könnyen támadhatók, hiszen valóban értelmetlen kísérlet lenne a külföldi fesztiváldíjak sokasága, illetve az itthoni Kossuth- és Balázs Béla-díj között egyensúlyozni vagy éppen hierarchiát felállítani. Távol az esztétikai ítélkezéstől, ritkaságában jellegzetes mégis a példa: a rendező női sorsokat, autonómia- és identitás-küzdelmeket bemutató filmjeit – nem is annyira „egzotikus” voltuk vagy politikai pikantériájuk miatt – könnyebben adoptálta a nyugati kritika, mint a magyar. A széttartó vélekedéseket nézve érthetőnek, már-már szükségszerűnek tarthatjuk, hogy nem idehaza, hanem az Egyesült Államokban, az Indiana University Press kiadásában jelent meg egy kötet, Catherine Portuges monográfiája Mészáros Mártáról. A massachusettsi egyetemen összehasonlító irodalomtudományt és filmet tanító szerző korábban francia írónők és rendezőnők önéletrajzaival, filmjeivel foglalkozott, az önéletrajzi elemek és a fikció, a nők megjelenítésének kérdéseit vizsgálva. Mostani munkájában is ezek a témák adják a vezérfonalat. Mészáros Márta filmjeit dokumentum, fikció és önéletírás folyamatos egymásba játszásaként, egyszerre történelmi dokumentumként és egyfajta ön-analízisként elemzi. Szerencsésnek mondható találkozás: az elemző érdeklődése és az életmű monotematikus elszántsága kiegészítik egymást. Portuges a kettős marginalitást (kelet-európai és nő) tartja meghatározónak. Értelmezni próbálja a filmek visszás magyarországi fogadtatását. Mészárost folyamatosan félreértették és elutasították mint realistát illetve feministát, marginalizálták mint dokumentaristát vagy teljesen elhallgatták – írja. Távolságot tart eközben a hetvenes-nyolcvanas évek nyugati feminista kritikájától, amely „női filmekként” kategorizálta e darabokat. Véleménye szerint amíg Magyarországon a férfi-női kapcsolatok szemszögéből vizsgálták e műveket, addig a nyugatiak a női kondíciót, helyzetleírást keresték bennük. Kétfrontos harcában erősen támaszkodik a rendezőnő véleményére, aki interjúiban sokszor elhatárolta magát filmjei feminista címkézésétől. (A szerző Mészáros Mártával készült beszélgetéseiből egy csokorra valót megtalálhatunk a kötet mellékletében.) Azonban a nőnem mégiscsak ómen: a könyv nagy része a női szerepek vizsgálatára, e másfajta érzékenység (nevezzük bárhogy, csak ne feministának) elemzésére épül. A monográfia időrendi sorban idézi fel az életút állomásait. Az önéletírás mellett bevezetett másik kulcsfogalommal a filmeket mint retrospektív narratívakat határozza meg. („Mi vagyok”, a „mi voltam” perspektívájából nézve.) E történetek legfontosabb kapcsolatait pedig a személyes tapasztalat, a politikai ideológia és a nemzeti identitás adják. Az életrajz ismertetése és a filmelemzés ezáltal gyakran összekeveredik. Néha az élettörténet magyarázza a filmek témaválasztását vagy cselekményvezetését, máskor a Napló-trilógia egyes elemeinek értelmezése áll a biográfiai kitérők helyett. A női szerepek elemzése során Portuges a freudi, posztfreudi hagyományt hívja segítségül. (Pro-oidipuszi szituációk elemzése, anyátlan gyermekek és gyerektelen anyák sorsrajza.) A gyász és a melankólia jegyében ugyanezt az érvrendszert használja a sztálinizmus utáni Kelet-Európa társadalomtörténeti-politikai hátterének felvázolásához. A „szervezett felejtés” elutasításán és az elfojtás utáni gyász motívumán keresztül a filmekben a közösség sorsa és a rendezőnő személyes tapasztalatai találkoznak. Az elemzések középpontjában az életmű tematikus koncepcióján belüli hangsúlyeltolódások és változások rögzítése áll. Ezek szerint a korai játékfilmek fő témái a személyiség felfedezése, az autonómia kivívása s az egzisztenciális krízisek voltak. Nők és férfiak közötti félreértések és diszharmóniák történetei, hátterükben az 1968 utáni Magyarország politikai és gazdasági állapotrajzával. Portuges szerint a hetvenes évek végi külföldi koprodukciók a Magyarországról való elmozdulással új nézőpontot nyújtottak. A Napló-filmek többek között ezt a tapasztalatot felhasználva tudták összekapcsolni a cselekmény közvetlenebb elhelyezését a magyar történelemben, a személyes háttér, az életút perspektívájával. A nyolcvanas évek Napló-trilógiája elemzésében azonban továbbra is az életrajzot és a női-férfi, szülő-gyermek kapcsolatokat előtérbe helyező megközelítés uralkodik, míg a történelmi háttér felidézése kevésbé sikeres. A trilógia, zárófilmjével, egyben legdirektebben politikus, ’56-ban játszódó darabjával (Napló apámnak, anyámnak) foglalkozó alfejezet így inkább nyújt kommentált tartalomleírást, mint elemzést. A politikai és kulturális háttéradatok és adalékok feltárásának lelkiismeretes kísérlete ellenére a könyvnek ez a része a korábbi elemzéseknél erőtlenebb marad. Catherine Portuges nem feltétlenül historiográfiai igazságtételnek szánta kötetét. Nincs szándékában végleges és fellebbezhetetlen válaszokat adni az életmű (művekbe sűrített élettapasztalat – élettényekké összeálló művek) kérdéseire. Kurrens elemzési technikával világítja át Mészáros Márta pályáját, annak jellegzetes és sajátos pontjait fölmutatva mutatja be a (ki)vetített emlékek filmjét, történetét. CATHERINE PORTUGES: SCREEN MEMORIES. THE HUNGARIAN CINEMA OF MÁRTA MÉSZÁROS. INDIANA UNIVERSITY PRESS, 1993.

http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=1048

Catherine Portuges


Catherine Portuges, Screen Memories, The Hungarian Cinema of Márta Mészáros
Indiana University Press, 1993

2009/08/07

Mészáros Márta: A remény

Mészáros Márta: A remény

A rendezőnő idén áprilisban forgatta le a 2004-es Temetetlen halott utáni első nagyjátékfilmjét. A film két huszadik századi női politikus - a magyar szociáldemokrata Kéthly Anna és az izreali munkapárti politikus asszony Golda Meir - párhuzamos, de ellentétes ívelésű életútját és különleges kapcsolatát mutatja be. Míg a hithű Kéthly emigrációba kényszerítve halt meg, Meir tevékenyen részt vett Izrael állam megalapításában, miniszterelnökként megnyerte a hatnapos háborút. Mégsem elsősorban politikai film lesz A remény, hanem egy különleges nyomozás, e két életút és kivételes személyiség bemutatása. Kéthly Annát Eszenyi Enikő alakítja, a további főbb szerepekben pedig Hámori Gabriella, Cserhalmi György, Czinkóczi Zsuzsa, Monori Lili, Máté Gábor, Básti Juli, Kováts Adél, Fekete Ernő és a lengyel Beata Fudalej lesz látható. A filmet a Hunnia filmstúdió gyártja, producere Sándor Pál, a forgatókönyvet a rendezőnő és Pataki Éva írták, Novák Emil fényképezte és Csákány Zsuzsa vágta. 2007-ben 4 milliós, 2008-ban pedig közel 15 millió forintos normatív támogatást kapott az MMKA-tól, ugyanebben az évben pedig a gyártásra egy 97 milliós támogatást.

A két politikusnő: Golda Meir (balra) és Kéthly Anna (jobbra)


http://www.magyar.film.hu/printcikk.ivy?artid=c7481a7b-f545-4830-8df7-75a4a08887ab

2009/02/04

Hollósi Laura

Hollósi Laura: Szerencsétlen lányok
http://www.filmkultura.iif.hu/regi/2003/articles/films/szerencsel.hu.html

2007/02/21

Varga Balázs

Varga Balázs: Nőnem est omen, monográfia Mészáros Mártáról
Filmvilág, 1994/2
Catherine Portuges: Screen Memories. The Hungarian Cinema of Márta Mészáros. Indiana University Press, 1993.

2007/02/17

Bori Erzsébet

Bori Erzsébet: A szerencse lányai. Akar-e ön orosz prostituált lenni? A vágy titokzatos tárgya valutában is mérhető. Mészáros Márta lengyel–magyar–orosz filmje a kelet-európai testpiacról. Filmvilág, 2003/2

"A szerencse lányai első része realista és emberi sorsokkal hitelesített életkép, a második fele pedig oktatófilm, bevezetés a luxusprostitúció zárt (és fényezett) világába. A Kelet- és Nyugat-Európa országútjai mentén, a kamionparkolókban, utcasarkokon, illegális és legális kupikban, a kiterjedt szex- és pornóipar isten tudja hányféle intézményében dolgozó rabszolgákról pedig szó se essék. Mi a fene akar ez lenni? Provokáció? Az előítéletek és közhelyek ellen intézett támadás? Közönségcsalogatás? Netán költői igazságszolgáltatás?"