A megújulóban lévő HÍR-NŐK egyik al-lapja - készülőben ...
Mottó: "Rend a lelke mindennek mondta a bejárónő
és letakarta a férjem szennyes ingével összes műveimet" (Tóth Éva: Axióma)
hir.nok@gmail.com
November 13-án ünnepelte 101. születésnapját a nemzetközi formatervezés magyar származású legendája, Eva Zeisel. A „hasznos dolgok készítője” ma is aktív.
Striker Amália Éva 1906-ban született Budapesten. Édesanyja, Polányi Laura az első egyetemi diplomát szerzett magyar asszony volt, történészként és íróként dolgozott. Jóllehet nagybátyjai, Polányi Károly és Mihály a közgazdaság és a természettudományok területén váltak világhírűvé (unokatestvére a Nobel-díjas kémikus, Polányi János), Éva inkább a művészetek iránt érdeklődött.
17 évesen felvették a Képzőművészeti Akadémiára. Festő szeretett volna lenni, de keramikusként végzett. A diploma és néhány Budapesten töltött év után 1928-ban, 22 évesen a Schramberger Majolikafabrik tervezője lesz, Németországban. Ekkortájt főleg a Bauhaus szelemében dolgozik. 1932-ben testvére, Mihály invitálására Leningrádba költözik, három év múlva, 29 évesen pedig a szovjet kerámiaipar vezetője lesz. Hamarosan Sztálin-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatják. Barátai, többek közt Albert Einstein közbenjárására kiszabadul, és Bécsbe költözik (börtönélményei ihlették gyermekkori barátját, Arthur Koestler-t a Sötétség délben című antisztálinista novella megírására).
Bécsben megismerkedik Hans Zeisel-lel, aki feleségül veszi. Az Anschluss után az Egyesült Államokba költöznek, Éva itt többek közt a Rosenthal és a Castelton porcelángyáraknek tervez, és ő tartja az első ipari design-kurzusok egyikét a New York-i Pratt Institute-ban. 1946-ban ő az első nő, akinek egyéni kiállítása nyílik a Museum of Modern Art-ban.
A hatvanas-hetvenes években felhagy az ipari tervezéssel, amelyhez aztán csak a nyolcvanas években tér vissza. Tárgyait a természetes elemek és formák jellemzik; stílusát nem kis részben a magyar népművészet ihleti, amellyel kiskorában ismerkedett meg. Fontosnak tartja, hogy ne csak artisztikus, de használható tárgyakat tervezzen. Legismertebb készletei közé tartozik a „Town and Country” edénykollekció, a „Tomorrow’s Classic”, a „Century” és a „Museum”. Munkái megtalálhatók a világ legtöbb nagy múzeumában. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének középkeresztjét, 2005-ben az Egyesült Államok Cooper-Hewitt életműdíját.
93 éves korában elhunyt Lucienne Day, korszakos jelentőségű textiltervező, akinek munkái brit háztartások tízezreit díszítették a negyvenes évektől. Lucienne és férje, a bútortervező Robin munkásságát gyakorta hasonlítják az amerikai Eames-házaspár, Charles és Ray jelentőségéhez. Lucienne még megérhette a maga korában formabontónak számító látványvilág új reneszánszát: munkái ma ismét közkedveltnek számítanak.
Lucienne a Croydon School of Art, majd 1937-40 között a Royal College of Art hallgatója volt; utóbbi iskolában találkozott jövendőbelijével, Robinnak, akivel 1942-ben házasodtak össze. Közös műhelyük a második világháború utáni újjáépítés alatt gyorsan a legnépszerűbb brit designerek sorába emelte őket. Saját textiljein Lucienne a brit hagyománynak megfelelően, a viktoriánus korba visszanyúlva a növényvilág formáit használta fel, amelyet élénk, meglepő színekkel párosított. Sosem tagadta, hogy erősen hatott rá a modern európai képzőművészet is: Kandinszkij, Miró és Klee festményeinek formavilága vissza-visszaköszön munkáin. Ez nem volt véletlen: a textileket Lucienne ipar és képzőművészet közti átmenetként fogta fel, és kifejezetten szem előtt tartotta, hogy a magaskultúra formavilágát olyan otthonokba is eljuttassa, ahol egyébként nem lenne pénz egy festmény vásárlására. A textilek árát is ennek megfelelően alakítottak, és ez komoly szerept játszott népszerűségükben.
Lucienne és Ray munkái a második világháború után rendszeresen szerepeltek a nagy hazai kiállításokon; részt vettek a Homes for the People programban, és nagy sikert arattak a Britain Can Make It tárlaton is. Tervein az 1960-as évektől az absztrakt irányba mozdult el, majd a hetvenes években képzőművészeti igényű munkákat, például egyedi selyemtapétákat is készített. Az egyik leglátványosabb ilyen az 1986-ban készített Window, amely a westminsteri II. Erzsébet Királyné Konferenciaközpont dísze.
Bár félénk természete visszatartotta attól, hogy közéleti pozíciókat vállaljon, Lucienne jelenléte így is forradalmi erővel hatott a férfiak uralta designszakmában. Ő lett a hivatásosok krémjét tömörítő Faculty of Royal Designers for Industry ötödik női tagja, és az első hölgy, aki betölthette a szervezet mesteri posztját. A Day-házaspár munkásságának elismerését jelentette a Barbican Centerben, 2001-ben rendezett életműkiállítás, amelyet Lucienne férjével közösen rendezhetett meg.
Valószínűleg az örök ifjúság kútjára akadt rá Eva Zeisel magyar keramikusművész, aki november 13-án ünnepelte 103. születésnapját. A ma is aktívan dolgozó művésznő 1906-ban született Budapesten. Anyja, Polányi Laura az első nő volt, aki Budapesten egyetemi történész diplomát szerzett. Eva Zeisel eredetileg festőművésznek tanult, de később úgy döntött, praktikusabb foglalkozást választ, így kitanulta a keramikusmesterséget. Ezután Németországba ment, ahol 1928-ban a Schramberger majolikagyárnak kezdett el tárgyakat tervezni. 1932-ben úgy döntött, hogy követi a Szovjetunióba ott dolgozó bátyját, ahol 1935-ben kinevezték a szovjet kerámiaipar művészeti igazgatójának.
Egy évvel később azonban Sztálin elleni összeesküvés koholt vádjával perbe fogták, és 16 hónapot töltött börtönben. Innen édesanyja segítségével menekült meg, és Bécsbe deportálták. Gyermekkori barátja, Arthur Koestler részben az ő élményei alapján írta meg a Sötétség délben című művét. 1938-ban férjével együtt New Yorkba menekült; a pár összvagyona ekkor mindössze 64 dollár volt.
Eva számtalan porcelángyárnak tervezett, tanított a Pratt Intézetben, és ő volt az első nő, aki kiállított New York-i Modern Művészetek Múzeumában. A rá jellemző gömbölyded formák a Bauhaus ellenpontját, a modernizmus organikus irányzatát jelentik. Művei a világ számos múzeumában megtalálhatók. A művésznő még ma is aktív, nemrég jelent meg könyve Eva Zeisel on Design címmel.
Interjú Naval el-Szadavival, aki fél évszázada harcol a nők jogaiért
A 77 éves egyiptomi politikusírónő, Naval elSzadavi az arab feminizmus és a rezsimellenes kritika emblematikus alakja. Szociális és szexuális problémákkal foglalkozó írásaiban immár ötven éve mutat rá a muzulmán nők, vagy ahogy állítja, minden nő hátrányos helyzetére a társadalmakban. Indulása kivételes volt: apja oktatási miniszter lévén, nyolc diplomás testvéréhez hasonlóan, elvégezhette az orvosi egyetemet. Ám a védőszárny alól kikerülve, hamar a mindenkori kormány ellenségévé lett.
Rajacic Ágnes| Népszabadság| 2009. december 5.
„Nem úgy harcolok a kapitalizmus ellen, hogy eltakarom a hajam!”
Rajacic Ágnes
1972-ben megjelent, A nők és a szex című művét betiltották, állásából elbocsátották. Több egyiptomi értelmiségivel együtt 1981ben bebörtönözték, csak Anvar Szadat halála után szabadult. Később az ENSZ tanácsadója lett, majd megalapította az Arab Női Szolidaritás Szervezetét (AWSA), melynek célja, hogy megváltoztassa az arab nők gondolkodásmódját. A szervezet nemzetközi sikerei annyira felbőszítették az egyiptomi kormányt, hogy 1991ben betiltotta őket, vagyonukat egy vallásos nőszervezetnek adta. Azóta külföldi egyetemeken tanít.
- Hol áll az arab feminizmusnak az ügye,amelyért ön több mint fél évszázada küzd?
- Sokan még mindig nem értik, mi a feminizmus. Azt hiszik, hogy az arab országokban csak a nők csonkítása vagy a szexuális elnyomás elleni küzdelem. Persze ezeket is felöleli, de az igazi feminizmus számomra a humanizmus. A családon kívüli és belüli problémákat össze kell kötni a globális politikával, a kapitalizmussal, a munkanélküliséggel, a bevándorlással. Ezek a tényezők férfit és nőt is érintenek, de a nők ma a férfiak alá vannak rendelve minden vallásban és kultúrában. Ha gazdasági válság vagy háború van, azt leginkább a nők és a szegények szenvedik meg.
- Ha globális politikában gondolkozunk,változtatott-e a muzulmán nők helyzetén az iraki és az afganisztáni háború? Halljuk például, hogy sok női szervezet érvel a családjog és az örökösödési jogreform mellett a muzulmán országokban.
- Amikor Bush Irakba ment, mi tudtuk,hogy az olajért és a politikai hatalomért ment. De ő azt mondta, hogy a nőket megy felszabadítani. Mekkora feminista volt?! Ugyanez történik Afganisztánban, ahol Obama továbbra is fel akarja szabadítani a népet. Vajon a bombák felszabadítják Afganisztánt? Nem. Senki sem szabadíthatja fel a másikat! Természetes, hogy én is az alKaida, a tálibok és minden más szörnyű rezsim ellen vagyok, amelyek a vallást használják az emberek és főleg a nők elnyomására. De ki hozta létre a rezsimeket? Bin Laden és George W. Bush valójában testvérek: mindenki tudja, hogy az előbbi az amerikai kormánynak dolgozott a nyolcvanas években. Ahogy a Szovjetunió leáldozott, Oszama bin Laden, az imperializmus gyereke lett az ellenség. Amerika egyébként Egyiptomban is támogatta az iszlám fundamentalizmust.
- Mekkora esélyük van az arab feministamozgalmaknak a kormányokkal szemben?
- Sok iraki nő keres meg. Azt mondják,most két fronton harcolnak: a vallási fundamentalizmus és az amerikai elnyomás ellen. Az ország darabokban van, és éppen ez az, ami a külföldi elnyomásnak segít megosztani az uralmat. Ezért van kettősség a szunnita és a síita vallás között is. Nem szabad az idegen elnyomásra hallgatni, fel kell szabadítanunk magunkat a neokolonializmus és a helyi hatalom alól is. Össze kell fognunk, és le kell rántani a leplet az elménkről. A megoldás az oktatás, a kreativitás és a disszidens írás.
- A politika nem járható út az egység megteremtéséhez? Ön indult a 2005-ös egyiptomi elnökválasztáson…
- Nem szabad elválasztani a tudományta művészettől és a politikától, mint a testet sem a szellemtől. Én eredetileg orvos vagyok. A rendelőmben azon kezdtem gondolkodni, miért lesznek betegek az emberek. Azért lesznek betegek, mert szegények és keményen dolgoznak. Hiába adok nekik gyógyszereket. Felfedeztem a gazdaság és az orvostudomány közötti összefüggést, és azt, hogy a politikai rendszer a hibás. A rendelőmben ugyan meg tudok gyógyítani pár embert, de az írással milliókról segítem le a leplet. Mert az a lepel a legveszélyesebb, amit az oktatás, a média erőltet ránk. Orvosként tudok a májról, a tüdőről, de nem ismerem az emberi lénynek a társadalommal és a politikával való kapcsolatát, ami betegséget okoz.
- Mivel magyarázhatók a szociális anomáliákat, amelyek a nyugatra nyitottabb muzulmán társadalmakban, így Törökországban, Marokkóban észlelhetők? Gondolok az otthoni női körülmetélés műtéteire, vagy a szűzhártya visszavarrására.
- Mint mondtam, egyes feministák csaka szexualitásról szeretnek beszélni, meg a női körülmetélésről. De ezt sohasem kötik a globális vagy a lokális politikához, a történelemhez sem, így eltévesztik a célt. Ahhoz, hogy megértsük a nőkkel vagy a férfiakkal szembeni szexuális elnyomást - mert én a férfi körülmetélést is ellenzem -, látnunk kell, hogy ezek a rabszolgatartásból erednek. A rabszolgákat gazdasági okok miatt kasztrálták, a nőket gazdasági és politikai okok miatt vágják meg, hogy a monogámiához szoktassák őket.
- Tehát igaznak tartja a muzulmán világ ésa nyugati civilizációk ütközésének tézisét?
- A civilizációs válság tézise hamis.Vajon a palesztin-izraeli háború az emberek ellentétéről szól? Szó sincs róla. A földekről, a vízről, az anyagi szükségletekről szól. Az állítólagos vallási háború a judaizmus és az iszlám, vagy a nyugati és a keleti kultúra között csak álca. Én egyiptomi vagyok, maga magyar, de ugyanazon rendszerben élünk. A véleményünk különbözhet, mert Európában több az egyéni szabadság, szexuális szabadság, talán bőségesebbek a gazdasági javak, de maguk is patriarchátus alatt élnek. Az ellentétek a pénz, a bankok, a szabadpiac és az érdekek között vannak, nem a vallások között. Ezt érzik maguk is a gazdasági válságban és a bevándorlás által.
- A bevándorlásról szólva, hogyan magyarázza, hogy Európában ma azok a muzulmán fiatalok is fátylat tesznek fel, akiknek csak a nagyszüleik voltak vallásosak?
- Az elme az egyik börtönből a másikbaesik. Néhány Észak-Afrikából érkezett nő így akarja megmutatni a muzulmán identitását. Azt gondolják, hogy ezzel próbára teszik a Nyugatot. Ez nevetséges. Nem úgy harcolok a kapitalizmus ellen, hogy eltakarom a hajam! Ők fátyolban járnak, de magas sarkút vesznek fel, és a derekukat kiteszik a farmerből. Azt hiszik, hogy így felszabadultak. Valójában csak meghasonultak az iszlamizáció és az amerikanizáció között.
- Az amerikai dominanciára Egyiptombólördögöt kiáltani, az nemcsak halogatja az iszlám jogreformot?
- Minden vallást meg kell reformálni,nem csak az iszlámot.
- A legutóbbi könyve, a „Zina, le roman volé" (Zina, a lopott regény) című rendkívül sötét képet fest Egyiptomról. Gyerekeket erőszakoló férfiak, álszent fátylas nők és utcára hajított csecsemők. Szinte karikatúra...
- A regény az regény, értelmezhetifeketén vagy fehéren. A Zina című regényem valós társadalmi problémáról szól. Ma Egyiptomban kétmillió törvénytelen utcagyerek van, mivel nincs apjuk, nem kaphatnak semmiféle családnevet, és iskolába sem járhatnak. Ez tragédia. A régi Egyiptomban, még a rabszolgatartás előtt, mindenki egyenlő volt. Nem tudták, hogy a foetus a sperma által termékenyül meg, azt hitték, hogy a nőt ismeretlen erő keríti hatalmába. A gyerek így felvehette az anya nevét. Ma ellenben csak a férfiét hordhatja. El-Szadavi például a nagyapám neve, akit nem is ismertem. Az édesanyámnak nem hordhatom a nevét, pedig ő igazán szeretett. Szervezetünk, amelynek férfi tagjai is vannak, azért harcol, hogy a gyerekek hordhassák az anyjuk nevét, és járhassanak iskolába. Tavaly a kormány meg is hozta ezt a törvényt.
- A vallásosságról alkotott véleménye arrasarkallnák, hogy elhagyja a vallását. Miért nem tette meg?
- Én minden vallást kritizálok, a kereszténységet és a judaizmust hasonlóképpen, mint az iszlámot.
Ma jelenik meg Mautner Zsófi szakácskönyve. Remek - mondja erre ön, és továbblapoz. De ha azt írom: Chili & Vanília első könyvét adják ki, a gasztrobloggerét, akiről még a legvitriolosabb újságírók is párás szemmel nyilatkoznak, talán más a helyzet. Mautner Zsófival a hazai gasztrokultúráról is beszélgettünk, amelyben szerinte jövőre áttörés várható.
Szemere Katalin| Népszabadság| 2009. december 1.
- Az első gasztroblog, amelyet érdemes olvasni - írták sokan a Chili&Vaníliáról. Mi kell a blogindításhoz? Fél kiló nyers exhibicionizmus?
- Amikor az ember már nem akarja rázúdítani a hobbijának legapróbb részleteit a barátaira, és még az írás is örömöt szerez neki, akkor, mondjuk, blogot indít, mint én 2005-ben. Az önmegvalósítás nem volt célom. Aztán egy ismerősöm beajánlott a Magyar Narancshoz, ahol minden héten megjelenik egy cikkem. Innentől az egyik munka már hozta a másikat.
- Elámultak a szerettei, amikor a brüsszeli, EU-s állását feladta, és a kulináriáért hazaköltözött?
- Csodálkoztak, de azért ez jól átgondolt döntés volt. Mikor egyre több felkérés jött női újságoktól, a Diningguide.hu online étteremkalauz főszerkesztőjének hívtak, majd tévés műsorok tanácsadójának, versenyek zsűritagjának, az már elég indoknak tűnt a hazaköltözéshez.
- Nem a hagyományos magyar konyháról, az Újházi-tyúkhúsleves zamatáról és a szilvás gombóc morzsájáról ír a legszívesebben, hanem pofonegyszerű különlegességekről. A Diningguide-on meg a csúcsgasztronómiát, a fúziós konyhát hirdeti. Nehezen fogadta be a szakma, úgy, hogy nincs idevágó végzettsége?
- Meglepő módon, nem. Jóban lettem sok séffel, bejártam az ország legjobb éttermeit, sokat utazom külföldre, tehát viszonylag képben vagyok. És kutatok a fiatal, tehetséges profik után, higgye el, sokan vannak!
- Ezt miért nem láthatjuk? A tévés műsorokban csak amatőröknek szóló főzős tehetségkutatók futnak. Az egyiknek épp ön a tanácsadója.
- Én már annak is örülök, hogy Bíró Lajos, a Bock Bisztró társtulajdonos séfje látható a képernyőn. Persze boldog lennék, ha mindenki megismerné Litauszki Zsoltot vagy Segal Viktort. Ez nem rajtam múlik, mert rengeteget írok róluk. Egyébként úgy tűnik, 2010-ben jön a nagy áttörés Magyarországon.
- Ezt miből gondolja?
- Február végén lesz a Hagyomány és Evolúció című verseny döntője, amelyet a Magyar Gasztronómiai Egyesület szervez, és az új generáció, a külföldi, csúcséttermekben is képzett tehetségesek megmérettetnek. Ezt az előzsűriben megtapasztaltam. A döntő grémiumába pedig csupa Michelin-csillagos francia és német séfet nyertünk meg.
- Annyira fontos ez a Michelin-csillag? Minősít minket, hogy egyetlen éttermünknek sincs?
- Ez egy komoly szakmai elismerés, és valóban nincs még nálunk. De azt ne felejtsük el, hogy az osztrák Gault Millau kalauz 2010-es kiadásába a budapestiek is bekerültek. Két sapkát érdemelt a Babel és a Fausto's; ezek nagyjából egy csillagot érnének. Az idén a Michelin Main Cities of Europe kalauz főszerkesztője, Derek Bulmer azt nyilatkozta nekem: érzékelik az utóbbi öt évben nálunk végbement fejlődést. Kifinomultabbak, innovatívabbak és kreatívabbak lettünk, közel vagyunk az első csillaghoz. Ezzel együtt tudom, több problémával küzdenek a csúcséttermek is. Nehéz megtalálni az igazán jó minőségű alapanyagokat, és az ételek színvonala is hullámzó. De azért nincs okunk panaszra, tényleg kiválóak a séfjeink.
- A hazai csúcsgasztronómia kinek szól? Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy fejenként húszezer forintot költsenek egy étkezésre.
- Ezekbe az éttermekbe az itt élő külföldiek járnak és azok a gasztronómia iránt nyitott magyarok, akik szívesen rászánják a pénzt a jó ételre. És itt nem a táplálkozásról van szó, hanem olyan kulturális élményről, mint a színház vagy egy jó mozi. Sokan kerülik még a közép-drága, de jó minőségű helyeket is, míg a plázákban pillanatok alatt elvernek ugyanennyit a semmire. Sajnálom, hogy a gasztrokultúra gyerekcipőben jár nálunk, mert az étterem a városi társasági élet szerves része. Ez lassan átalakul, tudom, de addig sok mindennek kell megváltoznia a fejekben.
- Azon gondolkodom, ha a receptjei elérhetők a neten, minek kell kiadni őket? A portfólió része?
- Az ember vágyik arra, hogy négy év blogolás után egybegyűjtve, új ötletekkel kiegészítve, profi fotókkal egy könyvbe szedje a dolgait. Nem mindenáron akartam ezt a kötetet. Többen megkerestek már az ötlettel, de a feltételem csak most teljesült. Stahl Judit kínált olyan konstrukciót, amelyben nem kellett semmiféle kompromisszumot kötnöm.
Az induló hölgy vállalkozóknak több szempontból is nagy a hátrányuk, de fifikával mindent legyőznek, s nem elsősorban a pénzre hajtanak, olvashatjuk a Figyelő Üzlet&Siker mellékletében. Az Európai Unió a munkahelyteremtés érdekében szívesen látná, ha növekedne a női vállalkozók száma, és ezért igyekszik pozitív példákat felmutatni.
Önvédelmi sprayt kezdett gyártani a svéd Therese Albrechtsson. Korábban megtámadták az utcán. Amikor a kórházban magához tért, az első újságcikk, amely a kezébe került, egy hasonló esetről szólt.
Érezte, hogy lenne igény az általa kiválasztott sprayre, amely lemoshatatlanul pirosra festi a támadó arcát. Bár egy fillérje sem volt, és senki sem támogatta a tervét – azt mondták, 19 évesen inkább tanulnia kellene –, nem adta fel.
Megkérte a göteborgi helyi lap egyik ismerős újságíróját, írjon a terveiről, s akadt 11 ember, aki összesen 50 ezer eurónak megfelelő összegű kölcsönt adott neki.
Először a spray licencét vásárolta meg a feltalálóktól, majd megkeresett egy hajlakkgyártó vállalatot, tudnának-e önvédelmi sprayt is készíteni. Megegyeztek. A kölcsönt egy éven belül visszafizette, s azóta már el is adta a vállalkozást. Most egy divatház és egy informatikai cég tartozik az Albrechtsson Holdinghoz.
Sőt, az immár 24 éves alapítóból „nagykövet” is lett: az Európai Unió ugyanis létrehozta a női vállalkozók hálózatát, amelynek „nagykövetei” személyes példájukkal bátorítják a nőket a vállalkozásra. Ez a hétköznapokban annyit jelent, hogy előadásokat tartanak a saját tapasztalataikról, illetve szerepelnek a médiában.
Van, ahol segítik a női vállalkozókat
Az EU mindenekelőtt a munkahelyteremtés miatt tartja fontosnak a kisvállalkozásokat, az unióban ugyanis az alkalmazottak 67 százaléka kis- vagy közepes cégnél (kkv) dolgozik. Mivel
ezeknek mintegy harmada van nők kezében, logikus a következtetés, hogy ha közülük többen vállalkoznának, akkor több munkahely is születne. Sok tagállamban eddig is voltak programok a női vállalkozók segítésére. Ilyen a négy éve működő brit női vállalkozói nagyköveti hálózat is, amelynek példáján felbuzdulva Svédország is létrehozta a magáét. A 2009. második félévi svéd uniós elnökség pedig alkalmat adott arra, hogy a kezdeményezést az egész közösségre kiterjesszék.
A hivatalos startlövés a múlt héten Stockholmban dördült el. Mint Anna Danti, az Európai Bizottság vállalkozási és ipari főigazgatóságának illetékese újságíróknak elmondta, minden európai ország csatlakozhat, de eddig ezt csak tíz tette meg (lásd külön). Magyarország nincs köztük. A nagykövethálózat mellett a jövő év végéig mentor programot is szeretnének indítani, ennek keretében a tapasztaltabb vállalkozók segítenék az újdonsülteket.
Mi fontos a nők számára?
Kutatások bizonyítják, hogy a nők a hasznos tevékenységet keresik a vállalkozásban, a pénz kevésbé érdekli őket, mint a férfiakat. Tévhit ugyanakkor, hogy a családi kötelezettségek miatt nem alapítanak céget. Éppen ellenkezőleg, sokan az alkalmazotti létet tartják nyűgnek.
„Fő motivációjuk, hogy összeegyeztessék munkájukat a magánéletükkel, és azzal foglalkozzanak, amivel szeretnek. A pénz csak ezután jön” – mutatott rá a témával foglalkozó stockholmi konferencián Sara Carter, a glasgow-i University of Strathclyde professzora.
Függetlenség
Az egyik svéd „nagykövet”, Kicki Theander például unta a feladatait egy tanácsadó cégnél. Ugyanakkor felismerte, hogy az elfoglalt szülőknek – amilyen ő is volt – lelkiismeret-furdalásuk van, mert nincs idejük rendes családi vacsorát tenni az asztalra. Vállalkozása ebben segít: minden nap megtervezik, mi legyen az egészséges ételekből álló vacsora, délután kiszállítják a hozzá való nyersanyagokat az ételrecepttel együtt, így aki elsőként hazaér, kezdhet is főzni. A Middagsfrid nevű cég 150 ügyféllel kezdett, ma pedig már 4700 rendszeres vevője van.
Rugalmasság és felelősség
Katarína Absolonova, a szlovákiai ASAP-Translation fordítóiroda tulajdonosa is a függetlenséget kereste, amikor 2002-ben szabadúszóként önállósította magát. Két lánya van, úgy érzi, cége rugalmasságot biztosít számára, igaz, nagy felelősséggel is jár. Ma már mintegy 500 ügyfele és 50 beszállítója van.
A brit Nadine Hill egyenesen a kislánya érdekében hozta létre The Dream PA nevű, virtuális titkárnőszolgálatot működtető cégét négy és fél éve. Úgy gondolta, ha visszamegy régi munkahelyére pr-osnak, sokszor túl későn ér majd haza.
Ötven fonttal és egy hitelre vásárolt laptoppal kezdett vállalkozni 2005-ben, amikor a lánya 18 hónapos lett. Hétvégén, illetve esténként dolgozott, hogy kipróbálja, működik-e a dolog. Hirdetésre sem volt pénze, de pr-oskent volt kapcsolata újságírókkal, akik írtak róla cikkeket.
Eleinte mindenféle titkárnői munkát, könyvelést, adminisztrációt elvállalt, eközben derült ki, hogy kisvállalkozó ügyfeleinek virtuális titkárnőre van a leginkább szükségük, vagyis olyasvalakire, aki felveszi a telefont, amikor senki sincs az irodában. Erre állt rá, és a második évben már nyereséget termelt. Most 22 embert foglalkoztat, akik mind otthonról dolgoznak.
A nőknek kevesebb van a zsebükben
A finanszírozás minden vállalkozás indításánál jellemző probléma, de a nők hatványozottan küzdenek vele. „Kevesebbet keresnek, ezért kevesebbet tudnak megtakarítani, és kevesebbet is örökölnek” – magyarázta a jelenséget Sara Carter.
Ezért a nők kisebb alaptőkével indulnak, s mivel ódzkodnak attól, hogy elzálogosítsák az otthonukat, hitelt sem nagyon vesznek fel. Inkább a szolgáltató szektorban tevékenykednek, ott többnyire nincs szükség hatalmas beruházásokra. „Nem volt szükségünk hitelre, lépésről lépésre haladtunk. A növekedés nem volt gyors, de stabil” – mondja például fordítóirodájáról Katarína Absolonova.
Fifikával pótolják a forrást
A forráshiányt a nők igyekeznek fifikával pótolni, mint azt Kicki Theander is tette, aki a saját – igaz, kiterjedt – ismeretségi körében, e-mailen hirdette meg induló szolgáltatását. Előfizetéses alapon szállít, így a működést nem ő, hanem az ügyfelek finanszírozzák.
Egyébként a visszajelzések szerint utóbbiak is úgy érzik, hogy spórolnak, mert bár a szolgáltatás drágább, mint a szupermarket, ha az ember nem megy boltba, nem vásárol felesleges dolgokat sem.
Uniós segítség
Ám a pénzhiány a növekedést is gátolja, márpedig az uniós illetékesek szívesen tapsolnának látványos felfutásoknak, mert akkor több munkahely létesülne. Ráadásul a termelő ágazatokban nélkülözhetetlen a pénz. A lengyel Emilia Tekieli például éppen azért kezdett vállalkozni, mert uniós forrásból gépet tudott vásárolni.
Korábban férje egyetlen alkalmazottat foglalkoztató, ecsetkészítő mikrocégében intézte a pénzügyeket. Ám 1995-ben megtudta, hogy ha új céget alapít, támogatáshoz juthat. Ötvenezer eurót nyert el gépbeszerzésre, így a családban már két vállalkozás van: férje kézimunkával ecsetet,ő géppel keféket készít.
Időbeosztás
A Figyelő által megismert nagykövetek példája cáfolja, hogy a család akadályozza a vállalkozást. „Meg lehet szervezni a dolgokat” – állítja Emilia Tekieli, akinek négy gyermeke van. Amikor például vevőket keresett szerte Lengyelországban, a férjével együtt tárgyalt, s közben a két nagymama vigyázott a gyerekekre.
Néha még nagynénik is sorompóba léptek. Most már a legidősebb fiú is segítség: ha kell, megjavítja a gépeket, s ő készítette el a honlapot is. Utóbbi révén szereznek új ügyfeleket: Szlovákiába, Nagy-Britanniába és Kazahsztánba is szállítanak. Kicki Theandernek három gyermeke van, s bár nem ment könnyen, megtanulta, hogyan dolgozhat hetente csak 40 órát.
A férje mindenben támogatta, például ő volt gyesen a vállalkozás indításakor, ma pedig ő is a cégben dolgozik, s mindkettejük időbeosztásának jót tesz, hogy az irodájuk „az udvar végében” van.
Család nélkül
Ami Therese Albrechtssont illeti, ő sokszor megkapta már, neki könnyű, mert még nincs családja. Lehet, válaszolja ilyenkor, de azért neki is meg kellett tanulnia, hogy ha nem teremt magának szabadidőt, rámegy az egészsége – és a magánélete – a vállalkozásra. Tehát teremt: a barátja Barcelonában él, s havonta egy hetet vele tölt. Ezt alkalmazottként aligha tudná megtenni.
Nem teher
Felmerülhet, hogy az uniós nagyköveti feladat újabb terheket ró az érintettekre. Ám, akik már próbálták, élvezik, s a vállalkozásuk szempontjából is hasznosnak tartják ezt a szerepet. „Az alapítás óta eltelt két évben 70 tudósítás jelent meg rólunk tévében, rádióban, újságban.
Ez remek marketing” – mutat rá Kicki Theander. Számára azért is öröm nagykövetnek lenni, mert minden előadásán akad olyasvalaki a közönségben, aki a végén odamegy hozzá, s azt mondja, most döntötte el véglegesen, hogy ő is vállalkozni fog. Pontosan ezt reméli az EU e nagykövetektől: az ő példájuk másokba is bátorságot önt.
- Azt írta a Napló magamról című könyvében, hogy "mindig minden filmem egy képpel kezdődik bennem". Az Utolsó jelentés Annáról esetében mi volt ez a kép?
- Egy magányos nő áll a Duna-parton. Magát a képet végül nem csináltam meg, csak annyi maradt meg belőle, hogy Kéthly Anna megemlíti, mennyire vágyik arra, hogy a Dunát láthassa.
- Nagyon hűséges a színészeihez, ebben a filmben is szerepel Monori Lili, Kováts Adél és Czinkóczi Zsuzsa. A három főszerepet játszó színésszel viszont most dolgozott először együtt. Mesélne róluk?
- Eszenyi Enikővel úgy voltam, hogy első pillanattól kezdve nem tudtam más színésznőt elképzelni erre a szerepre. Szerintem nagyon tehetséges ember, erős egyéniség - egy vezéregyéniség, és ez benne van a lényében, a tekintetében. Nemcsak eljátssza, tényleg ilyen. Engem nem zavart a kora, hogy mennyire tud öreg lenni vagy fiatal. Enci szemében is ott van a magány, ugyanakkor egy nagyon erős nő. Magyarországon ma már nem divat felépíteni egy szerepet, hanem jópofáskodnak, pofákat vágnak, és eljátszanak valamit. Csak úgy játszanak, de nem teremtődik meg a figura, a jellem. Enci és Ernő viszont tényleg felépítik a szerepüket. Ha végignézed Fekete Ernő alakítását, akkor pontosan látod, ahogy finom eszközökkel jelzi, hogy az elején ilyen, aztán olyan, végül amolyan, és valami felé halad.
- Hámori Gabi hogyan jött a képbe?
- Egy érzékeny lány kellett nekem. Láttam őt jó filmekben meg rossz filmekben is, de az érzékenysége mindig átjött. Van benne egy szenvedély, de mégis le tud róla mondani. Ebben a néhány jelenetben ezt el kellett játszania, és nagyon jó kapcsolat alakult ki köztük Ernővel. Kedvencem a szerelmi jelenetük a film elején. Nagyon passzoltak egymáshoz.
- A szerelmi jelenetben Fekete Ernő egy próbababa kezével simogatja Hámori Gabit. Ez honnan jött?
- Van egy táncegyüttes, amelyik használja ezeket a kezeket. Mivel Gabi karaktere táncosnő, egyből beugrott nekem ez a kéz, Ernő pedig azonnal vette a lapot, és tudta használni.
- Mondta korábban, hogy önt mindig a hős, az egyéniség érdekli a filmekben. Ön szerint vannak még nagy egyéniségek a moziban?
- Nem nagyon. Nicholson megöregedett, Dustin Hoffman is, Emma Thompson néha még megcsillant valamit. Az angolok között vannak többen, Julie Christie-nek volt például nemrég az a csodálatos filmje. Az amerikai filmek szerintem nagy válságban vannak, mert túl sok gagyit csinálnak, és a színészek túl sok gagyit vállalnak el. Nem véletlen, hogy Nicholson 3-4 évente játszik, mert nincs mit játszani. Még Meryl Streep is felhígult. Olyanok ma már nincsenek, mint régen Katharine Hepburn, Audrey Hepburn vagy Jeanne Moreau.
- Az idei Filmszemlén eléggé lesújtó véleményt fogalmazott meg a felhozatalról.
- Nagyon sok tehetséges ember van, akik formailag jó filmeket tudnak csinálni, de nem tudják vagy nem akarják saját magukat megtalálni. Nem tudom, miért nem foglalkoznak társadalmi kérdésekkel. Rohamosan közeleg a pillanat, hogy ez megváltozzék. Régebben is így volt a magyar filmmel, próbálkozott, próbálkozott, aztán jött Fábry, és berobbant Jancsó. Kellett, hogy megszülessen egy Szegénylegények. Azután mi már a Szegénylegények mögé sorakoztunk fel, jött Gaál, Huszárik, Szabó, Sára, meg én is. Az már akkor egy robbanás. Nem magyar filmek ezek a filmek, amiket a fiatalok csinálnak. Történetek, de Magyarországról nem mondanak semmi új információt a világnak. És ez nem jó. Szerintem az utolsó nagyon jó film a Sátántangó volt.
- Látja valakiben azt a képességet, hogy majd lerakja az asztalra a Szegénylegények mostani megfelelőjét?
- Nem tudom. Mondják, hogy Mundruczó nagyon tehetséges, nagyon jó formai érzéke van, Jancsó szereti őt. Ott van még Hajdu Szabolcs. De valahogy nem jön össze neki. Én nagyon bízom a lányokban. Van egy pár lány, akik érdekes dolgokat csinálnak. Kocsis Ágnes meg a másik, aki a két csajról csinálta a filmet.
- Faur Anna.
- Ők nagyon tehetségesek. Meg akik csak kisfilmeket csináltak eddig, Horváth Lili például.
- Goda Krisztináról mit gondol?
- Ő nagyon hasznos rendező, az ő filmjei nagyon kellemesek. A Csak szex és más semmi jobban tetszett nekem, mint az utolsó, mert abban jobb volt a könyv. Annak is van hagyománya, amit ő csinál, és azt is kell csinálni. Profi, de még nem derült ki, hogy mi izgatja.
- A Szép lányok, ne sírjatok-at egymillióan látták a moziban. Idén csak egy magyar filmet néztek meg százezernél többen. Hova tűntek a nézők?
- Interneteznek, vagy nem tudom, mit csinálnak. Elfogytak. Az unokáimon látom, hogy a fiatalok más filmeket néznek délelőtt, meg mást kisképernyőn. Szerintem a film is afelé megy, mint az irodalom, és ahogy leveszik a polcról a Krúdyt és Thomas Mannt, úgy fogják majd elővenni a nagy klasszikusokat.
- Mi a véleménye a Polanski-ügyről?
- Nagyon nehéz kérdés. Nagyszerű rendezőnek tartom, de egy nagyon bonyolult és nagyon tragikus sorsú ember. Átélni a holokausztot, az anyja halálát, elmenni Lengyelországból, aztán átélni a felesége szörnyű halálát, azt, hogy a gyerekét megölik az anyja hasában... Ezek mind elképzelhetetlen szörnyűségek. De magában a tettben azt nem értem, hogy ha ő egy ilyen kemény pasas, akkor miért szökött meg? Azt nem kellett volna. Ráadásul még a lány sem vallott ellene, azt mondta, hogy ez közösülés volt, nem erőszak. Akkor is 13 éves volt, de őt küldte az anyja. Számomra ez azért tragikus, mert Polanski késői apa, és két kamasz gyereke van, és ezeknek a gyerekeknek ez most borzalmas lehet. Szerintem bíróság elé kéne állnia, és elmondani, hogy mi van őbenne. Ha ezt megteszi, akkor szerintem fölmentik, vagy nagyon keveset kap. Most voltam Lengyelországban, és ott állandóan erről beszélnek. Sok fotót meg filmanyagot közöltek a lányról, aki nagyon érett csaj volt, és ő nem állt ellen. Nem tetszett neki Polanski, de ő szívesen kefélt. Ha Nicholson lett volna, akkor abból nincs ügy.
Ez ugyanolyan, mint a besúgókkal: ha bevallod, akkor már nem vagy olyan bűnös. Bárkit beszerveztek volna. Engem valószínűleg csak azért nem szerveztek be, mert felelőtlennek tartottak, mert mindig pofáztam. Ha odaállítanak, hogy különben baja lesz a gyerekeimnek, akkor nem tudom, mit csináltam volna. De később én kimondtam volna, hogy az voltam. Ezeket a dolgokat nem lehet eltitkolni, mert mindig visszaütnek.
- 16 évvel ezelőtt nyilatkozta, hogy "a tévét nézni kell". Ezt ma is így gondolja?
- Igen, de én öt nyelven értek. Ha csak magyar tévét kéne néznem, akkor megőrülnék. Nézem az angol tévét, a franciát, az oroszt, az olaszt, és így jó. Mert az arcokat nézni kell, a világot látni kell. Hogy milyen fejek vannak, hogy milyen gesztusok vannak, mit beszélnek, hogyan léteznek. Ezeket szeretem nézni.
- Csákányi Eszterrel interjúztunk két hete, és amikor megkérdeztük, hogy kivel dolgozna együtt szívesen, azt mondta, hogy "Nagyon szeretem Mészáros Mártát, de sajnos én nem érdeklem annyira". Ez igaz?
- Nem, csak valahogy nem került rá sor. Egyébként nagyszerű színésznőnek tartom, de én tényleg ragaszkodom a színészeimhez, nekem nehéz egy új arcot befogadni. Fekete Ernőbe egyszerűen beleszerettem. Ha valaki egy briliáns vígjátékot írna, akkor azt megcsinálhatnánk Csákányival.
- Korábban tervezte, hogy megcsinálja a Kilenc hónap folytatását. Az esetleg szóba jöhet még mint egy következő film?
- Hát, már nagyon megöregedtek. 10-15 évvel ezelőtt, amikor Lili és Nowicki még jó hatvanasok voltak, akkor meg lehetett volna csinálni velük. De most már hetvenévesek, az egy más történet.
- Nowicki hogyhogy nem kapott szerepet ebben a filmben?
- Volt arról szó, hogy akit Cserhalmi játszik, az Nowicki legyen, de sajnos ő most haragszik rám, mert nem maradtam Lengyelországban.
- Következő filmjére van már valami ötlete?
- Nekem mindig 5-6 ötletem van, aztán amire összejön a pénz vagy lesz erőm, azt nagyon szívesen meg is csinálom.
- Látott valami jó filmet mostanában?
- Igen, voltam a nyáron Wroclawban, és láttam két ragyogó lengyel filmet. Nekem nagyon tetszik az új Almodóvar- és az új Tarantino-film is.
+ + +
"Nőnek lenni csodálatos dolog"
Én végül is majdnem mindig meg tudtam csinálni azt, amit akartam, de mindig rendkívüli nehézségekbe ütköztem, erkölcsi, anyagi, de legfőképpen gondolkodásbeli, morális nehézségekbe. Magyarországon egyszerűen nem veszik komolyan a nőket. Engedik, hogy megcsináljuk a filmecskénket, de már a stúdióvezetői, kuratóriumi stb. posztokon kizárólag férfi ül. A magyar közélet egyszerűen férficentrikus, ami tapasztalataim szerint sehol a világon nincsen így. A nők nem vesznek részt a társadalmi életben, talán még nem ébredtek rá, hogy ez mennyire fontos.
[...]
Meggyőződésem, hogy a családi élet is feszült és instabil marad Magyarországon, amíg a nők nem követelnek maguknak több lehetőséget, nyíltságot, döntési jogot. A férfiak egy életen keresztül mindent megtesznek karrierjük érdekében, és ez így természetes. A nők közben szülnek, ellátják a családjunkat, dolgoznak, figyelik a világot. A feszültségek egymásra rakódnak, sok a tönkrement, magányos nő, sérült gyerek. A nőnek tisztában kell lennie magával, mi a helye, célja itt ma Magyarországon, és harcolnia kell a céljaiért. Új magatartásformák, új törvények szükségesek a női egyenjogúsághoz. A társadalomnak meg kell teremteni azt az állapotot, amikor a nő választani tud, és nem belekényszerül egy életformába.
Nőnek lenni csodálatos dolog, nem szégyen, másodrendűség, megaláztatás, ahogy itt, Kelet-Európában megszoktuk. A nő anya, életet ad. Ez közhely, de alapvető közhely, hisz nélküle megszűnik az élet. Nőnek lenni: szex, erotika, szépség, szerelem és szeretet sugárzása. Miért nem a szeretet vezérli a világot? Miért törekszenek a férfiak egész életükben a hatalomra?
Elinor Ostrom személyében 62 férfi után most első alkalommal kapta meg nő a közgazdasági Nobel-díjat. A másik jutalmazott Oliver Williamson, a vállalatok határaival foglalkozó kutatásaiért. Amerika tarolt: az idei 11 Nobel-díjasból kilenc az óceán ezen oldaláról való.
Szőcs László, Washington | NOL| 2009. október 12.
Elinor Ostrom az első nő, akit a közgazdasági Nobel-díjjal tüntetnek ki. De korántsem az első amerikai... MTI/EPA
Nem tört meg a tendencia: csakúgy, mint az eddigi esetek kétharmadában, ezúttal is amerikai tudósok érdemelték ki a közgazdasági Nobel-díjat, és a vele járó, összesen mintegy 250 millió forintnak megfelelő svéd koronát. Az idei díjazottak egy fokozatosan reflektorfénybe kerülő területre, a piacon kívüli - közös errőforrásokra vonatkozó, illetve vállalatokon belüli - döntéshozatali mechanizmusokra irányítják rá a figyelmet. Egyben beigazolódtak a várakozások, miszerint a tavalyi díjazott, Paul Krugman után ezúttal sem a szabad piac előnyeit ecsetelő konzervatív (európai fogalmak szerint: liberális) közgazdászok lesznek a befutók.
Elinor Ostrom, az Indianai Egyetem politikai gazdaságtan professzora - akinek személyében először kapta meg nő a svéd jegybank elismerését - az indoklás szerint a gazdasági kormányzás, különösen a közös erőforrások elemzésében alkotott kiemelkedőt. Ez tulajdonképpen a játékelmélet, a racionális döntések elméletének nem piaci jellegű alkalmazása.
Ostrom megkérdőjelezte a közvélekedést, miszerint a közjavakat rosszul igazgatják, és vagy központi irányítás alá kell vonni, vagy pedig privatizálni kell azokat. Halgazdaságok, közlegelők, tavak használatának elemzésével a professzor arra a következtetésre jutott: az erőforrások használói gyakran kifinomult döntéshozatali eljárásokat dolgoznak ki, illetve a szabályérvényesítés olyan formáit alkotják meg, amelyekkel kezelni tudják az érdekkonfliktusokat. Mindezek meglepően jó használati eredménnyel zárulhatnak Ostrom kutatásai szerint.
A javak (illetve a magyar közgazdasági szaknyelvben: jószág, jó szágok) természete alapján négy alaptípust különböztetnek meg - és Ostrom a közjószágra vonatkozó első nagyobb műve Magyarországon is két évtizede ismert. Attól függően, hogy a fogyasztók/használók rivalizálnak-e egymással, illetve kizárhatók-e közülük egyesek a fogyasztásból, beszélnek klubjószágról (ennek divatos, piaci példája ma a timeshare-, azaz időmegosztásos üdülés), magánjószágról (egyéni javak), közös jószágról (pl. utak), illetve tiszta közjószágról. Ez utóbbira a közkeletű példa a levegő, ami Elinor Ostrom kutatásainak egy napjainkban különösen fontos aspektusára is rávilágít: a globális felmelegedéssel kapcsolatos (racionális) döntéshozatali mechanizmusokra, azaz a környezet(védelem) és a gazdaságtan összefüggéseire.
Oliver E. Williamson, a másik díjazott, a Kaliforniai Egyetem nyugalmazott professzora a tranzakciós költségek gazdaságtanának világhírű kutatója. A stockholmi indoklás szerint különösen a vállalkozások határaival kapcsolatos kutatásait ismerték el. Empirikusan is igazolt elmélete értelmében amennyiben a piaci verseny korlátozott, úgy a vállalkozások jobbak lehetnek a konfliktusok megoldásában. A kölcsönös függőség ezen kívül növeli a hajlandóságot a - szerződésben, jogszabályokban nem rögzített - tranzakciók cégen belüli végrehajtására, állapította meg Williamson. Például egy erőművet és egy szénbányát annál nagyobb valószínűsségel vonnak össze, minél messzebb található a többi hasonló létesítmény.
Messzi fénylők a Fényesek! Kunckelné Fényes Ildikó nyugdíjas caracasi fizikaprofesszor, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége (LAMOSZSZ) elnöke annyi magyarságot őriz, ápol - de küld és hord haza is! -, hogy legszívesebben két cuppanós csókot nyomnék az arcára. Nélküle sosem jutott volna eszembe, hogy megnézzem, hány helyen szerepel az interneten a szó: magyar. Hát fejenként mind a tízmilliónknak száz ilyen honlap jut. Legelöl a "magyar nyelv - Wikipédia" szerepel. Az első öt között van még a SZTAKI Angol-magyar, Magyar-angol online szótára, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és a Magyar Gárda. Csak azért is Ildikó!
Pünkösti Árpád| Népszabadság| 2009. október 9.
Népszabadság - Szabó Bernadett
Az apja, Fényes Iván gépészmérnök, repülés-baleseti szakértő, az első hazai szélcsatorna tervezője előrelátó ember volt. A háború kezdetén kinevették, hogy óvóhelyet épít. Aztán szaladtak hozzá, hogy kell ezt csinálni? Fiatal korában sportlövő volt. A kommün idején az apja, a Magyar Nemzeti Bank aligazgatója megkérte, állandóan kísérje, és ha lefognák, lője le. Nem csoda, hogy 1944-ben elmenekültek az új hatalom elől. Ám Németországban a német katonák elvették tőlük a kocsit, az élelmiszert, mindent. Ildikó hétéves volt, a húga, Csilla négy, és a család csak ment, menekült egészen egy kis bajor faluig, hátha ott nem bombáznak. Őket az amerikaiak szabadították fel, de ettől alig enyhült a nyomor. A mama és a nagynéni egy frankfurti kórházba került, Csilla pedig tébécés lett.
- Jó kálvinista apám az Istenre bízta a sorsunkat. Ausztráliától kezdve az USA-n át Venezueláig mindenhova beadta a letelepedési kérelmet: oda megyünk, ahová először megkapjuk! Aztán nézte a térképen, hol is van ez a Venezuela. 1947 decemberében ért oda a hajónk. Mindent ígértek, kaptunk is 50 bolivárt (15 dollárt).
- A legendás előrelátás?
- Nem sokat hibázott. Az egyik németországi menekülttáborban barátságba került egy katolikus pappal. Ő adott egy latin nyelvű ajánlólevelet, és az összes pecsétet rányomta, ami a keze ügyébe került. Caracasban aztán apám megérdeklődte, melyik a legjobb lányiskola és jelentkezett a levéllel a ferenceseknél. Ösztöndíj nem volt, de Csillát is és engem is felvettek bennlakásos tanulónak azzal, ha pénze lesz apámnak, utólag fizet. Főnyeremény volt, mert az albérletben az ágyunk sem fért el.
A mama mozipénztáros lett, a nézőket pedig a papa kísérte a helyükre. Aztán az áldozókat fényképezte a templom előtt. De elég gyorsan bekerült az egyetemre, ahol eleinte kézzel-lábbal "mutogatva", angol, francia, német, olasz, latin keveréknyelven adta elő a hidraulikát.
- A gyerekek tanították spanyolra a szülőket?
- Más volt a rend. Apánk már otthon német nyelvű óvodába járatott engem - Csilla még túl kicsi volt -, Németországban aztán gyorsan megtanultuk a nyelvet. Apa esténként ott magyaroknak adott angolórákat, noles volens (akarva-akaratlan) minden csoportját végighallgattuk, és megtanultunk angolul is. Caracasban a mamánk fantasztikus pedagógiai érzékkel otthon csak magyarul értett. Én ezt folytattam a gyerekeimmel.
A háború utáni első caracasi magyar ünnepséget, a Szent István-napot Fényes Iván rendezte. Végül tizenhat magyar szervezet jött létre, ma tíz van, a cserkészettől kezdve a katolikusok szervezetén át a nőcsoportig sokféle.
- Külön kell beszélnünk a latin-amerikai magyarokról!
- Mekkora veszteség, hogy bezárták a caracasi és a Sao Pauló-i konzulátust és a chilei követséget. Olvastam az érvet, hogy Magyarországnak miért lenne több külképviselete, mint Svédországnak. Csakhogy svéd szórványok nincsenek!
- A fejébe vette, hogy fizikus lesz?
- Apám döntött így. A húgom archeológus akart lenni, én történész. Apánk azt mondta: ha tovább vet bennünket a sors, a humán diploma értékét veszti. Csillának jó az emlékezőtehetsége, ő legyen vegyész, Ildikónak nem jó, viszont logikusan gondolkodik, ő legyen fizikus.
- Haragudtak rá?
- Nem. Tiszteltük és szerettük. Sosem utasított, hanem meggyőzött bennünket. Olyan egyedül vagyunk négyen - mondta -, hogy mindent meg kell beszélni. Igaza lett, mindketten boldogultunk.
Ildikó és Csilla is Amerikában diplomázott, mert Venezuelában nem volt fizikusképzés. A végzés után Ildikó rögtön egyetemi oktató lett. 1968-ban ösztöndíjat kapott Amerikába, Németországból pedig az építész Dietrich Kunckelt posztgraduális képzésre kiküldték ugyanoda. Csilla fantasztikus szervező volt egész életében (ő a későbbi Csilla von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója), neki köszönhető, hogy a New York-i magyar piarista bálon Ildikó találkozott a leendő férjével.
- Előre megmondtam Dietrichnek, hogy én a gyerekeket magyarnak nevelem, otthon mi úgyis németül beszéltünk, és a formális német nevelést a német nagyanyjuktól kapták.
Dietrich három hónap alatt megtanult spanyolul, és a caracasi Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumba került. Ildikónak egy év ösztöndíj után kettőt kellett ledolgoznia az egyetemen, utána át akartak költözni Németországba, de Dietrich megnyerte az operaház tervpályázatát és az építését is. A nagyszabású munka miatt nem bánták, hogy maradtak, most azonban már sajnálják a bizonytalan helyzet miatt.
- Papucs alatt tartotta a férjét, hogy szép magyar nevük lett a gyerekeknek?
- Dehogy. A vezetéknevük német, az első keresztnevük magyar, a második német, a harmadik nemzetközi. Béla (39) és a felesége is építészmérnök, várostervező, dupla diplomások, Caracasban élnek. Lányom, Csilla (37) és erdélyi férje is orvos, ők Bécsben dolgoznak. Zoltán (34) az Iparművészetin végzett Budapesten, magisztrátust szerzett Berlinben, fotózik, installációkat, kisfilmeket készít, közreműködik a Soproni és a Sziget Fesztivál rendezésében, Berlinben él.
A három gyerek a Külföldi Magyar Cserkészszövetség táboraiba járt Bajorországba, ahol Kölley György, Gyurka bá' irodalmat, történelmet, néprajzot is tanított nekik. Otthon pedig magyarórájuk volt mindennap. A hatéves Zoltán fellázadt, hogy ő venezuelai, nem tanul tovább magyarul, miközben a barátai kinn játszanak. Béla megkérdezte: te nem vagy magyar? Nem. Akkor nézz körül, hogy nyáron kiknél maradsz, mert mi megyünk cserkésztáborba, ahol különben is csak magyarul tudnál beszélni, mert ez a közös nyelv...
- Másnap Zoltán megjelent az óránkon - mondja nevetve Ildikó.
- Jól őrzi a papa örökségét!
- Amit akkor kapott meg az öt unoka - ebből Csilláé kettő -, amikor befejezték az egyetemet. Azt mondtuk, Fényes nagypapa annak örülne a legjobban, ha ez a pénz visszakerülne Magyarországra. Vettünk hármójuknak egy lakást Budán, a felét mi fizettük. Ugyanezt tette Csilla is.
Időközben persze hogy Dietrich is megtanult magyarul! Caracasban egy épületben van a német, a svéd és a magyar protestáns egyház. A német pap meglepetten kérdezte, hogy miért a magyarokhoz iratkozott be. "Azért, Her Pastor, mert a németek nélkülem is megvannak, de a magyaroknak minden lélek számít!"
- Gyerekeik minek vallják magukat?
- A művész fiam Identity címmel készített egy videót (www.nol.hu). A filmben először megjelenik mint venezuelai, mutatja az útlevelét, és elmondja spanyolul, hogy venezuelai, ott született magyar anyától és német apától, venez, úgy gondolkodik, úgy érez, mint a többi venez. Utána megjelenik mint német, mutatja a német személyi igazolványát és elmondja németül, hogy az apám német, az anyám magyar, én német vagyok, ismerem a német szokásokat, azok az enyémek, német vagyok. Végül megjelenik magyar útlevéllel, és elmondja magyarul: magyar vagyok, magyar az anyám, magyarul érzek, magyarok a szokásaim, és mindezt magyarnéptánc-szólóval fejezi be. Szóval venezek, németek, magyarok - emberek.
A hazai mozikban október 15-én bemutatásra kerülő Julie&Julia című film kapcsán aktuális a kérdés: hogyan lett egy dekoratívnak nem kimondottan nevezhető, furcsa hanghordozású óriás asszonyból az első amerikai televíziós sztárszakács, aki még a Time magazin címlapját is elfoglalta.
Nincs olyan amerikai, aki ne tudná azonnal megválaszolni a kérdést. Julia Child az ő főzőikonjuk, az első „sztárszakácsuk”, az a személy, akinek köszönhetően az - akkor, azaz a 60-as években, még mondhatni nem létező - igencsak egysíkú amerikai kulináris kultúra hétköznapjaiban megjelent a francia klasszikus konyha. Child amerikaiak százezreit vitte be a tűzhely mögé, főzési divathullámot indított el, ezzel a 70-es években induló amerikai gasztroforradalom egyik előfutára. Akik addig dobozos készételeken és hamburgeren éltek, hatására hirtelen elkezdtek francia omlettet és beuf bourgignon-t főzni.
A hazai mozikban október 15-én bemutatásra kerülő Julie&Julia című film kapcsán aktuális a kérdés: hogyan lett egy dekoratívnak nem kimondottan nevezhető, furcsa hanghordozású óriás asszonyból az első amerikai televíziós sztárszakács, aki még a Time magazin címlapját is elfoglalta (íme a Time 1966-os átfogó vezércikke).
A kis doboz nagy szerepe
Child legalább annyit köszönhet a hatvanas évek televíziós forradalmának, mint kortársa, Kennedy elnök, aki a kis képernyő nélkül nem lett volna az, aki. Hihetetlen érzékkel és ösztönös tehetséggel használta az akkor még valódi tradíciók nélküli médiumot, a tévé nyilvánosságot. Előképei ugyan akadtak, például James Beard (1946 – első televíziós főző műsor), Alma Kitchell (1947 - In the Kelvinator Kitchen című másor) vagy Dione Lucas személyében. Utóbbi példaképnek is tekinthető, ugyanis az angol séf volt az, aki 1948-ban és 49-ben To The Queen's Taste című, CBS-n vetített műsorával bevezette a már akkor a gyorsételek bűvöletében élő amerikaiakat a francia konyha rejtelmeibe. Child az először 1963. február 11-én adásba kerülő The French Chef című produkciójával a képernyőn keresztül minden háztartásban megjelent.
Hasonlóan a mi Öveges professzorunkhoz, mindketten néptanítói attitűdöt képviseltek. Számos mai profi a kulinária területéről, - legyenek akár Amerika szerte hírességek, vagy ígéretes tehetségek, akik csak ezután emelkednek a vágyott gasztronómiai magasságokba - képletesen szólva, mind Julia Child szoknyája mögül bújtak elő.
Érdemes belenézni főzőműsorainak néhány pillanatába: a mai tévéműsorok többségétől teljes mértékben eltérnek, mégis kifejezetten élvezetesek. A műfaj mai karakterjegyeivel szemben Child szépen, komótosan, sietségtől mentesen kavargatta az ételeket, fizikailag és mentálisan is kimerülve a műsor végére a nagy munkában: a főzés örömének izzadságcseppei a hitelesség forrásaként szolgáltak. Tévéshowja paradox módon nem tévéműsornak, hanem a valóság leképezésének (egyfajta főzős dokumentumfilmnek) tekinthető, az „ő konyhája, a mi konyhánk”, „az ő edényei és tálai ugyanúgy csörömpölnek, mint a mieink”, „ráadásul ugyanannyi ideig tart megfőznie valamit, mint nekünk”. Életszag, a jól ismertség érzete csapta meg a nézőket a tévéképernyőjén keresztül. Ráadásul csak hab volt a tortán, hogy Child nem is akármit főzött, rögvest a kifinomult francia konyha klasszikus fogásait. Elégetett szufflé, elrontott palacsinta
„Ne feledje, a konyhában egyedül van, és senki nem látja” – hangzik egyik leggyakrabban emlegetett mondata, amely akkor hangzott el, amikor a serpenyő helyett a tűzhelyen végezte a készülő burgonyás palacsinta. A jelenet napjaink műsoraiban elképzelhetetlen: a jellegzetes ingekben főző Child az étel készítése közben hibázott. A szakács megvakarta a tarkóját, a nézők szemébe nézett és leginkább a Monty Python egyes tagjainak eltorzított kappanhangjára emlékeztető módon kijelentette: amikor feldobsz valamit, biztosnak kell lenned magadban. Ez volt az a mozzanat, amikor az amerikai közönség egyként sóhajtott fel és kollektíve felszabadult a hibázás bűnének rabigája alól. A korábban „szent”-ként emlegetett konyha ebben a pillanatban „váltott át” profán helyszínné, a főzés maga pedig demisztifikálódott.
Child azt mutatta meg, hogy elsősorban a főzés öröméért kell köpenyt ölteni, aminek aztán szerencsés végkifejlete, hogy másokkal is megosztható. A Child-jelenség pikantériája, hogy a The French Chef egyidőben jelent meg egy másik „fronton” rendkívül népszerűvé vált munkával: Betty Friedan feminista alapműve, a The Feminine Mystique a nők felszabadítása mellett tört pálcát. Le a házimunkával, ami az elnyomás egyik fajtája – szólt a lózung. Elsőre mintha Child és Friedan más nyelvet beszélt volna, pedig az éremnek ugyanarról az oldaláról szóltak.
Párizs, főzőiskola, végül a forradalmi kötet
Julia Child Julia McWilliams néven született 1912-ben Kaliforniában. Húszas éveiben New Yorkban dolgozott egy lakberendezési cég hirdetési osztályán. A második világháború alatt többek között Ceylon szigetén teljesített hírszerzői feladatokat, mint önkéntes. 1945-ben Kínába küldték hasonló titkos küldetéssel, ahol összeismerkedett a szintén hírszerző Paul Child-dal. A háború végén visszatértek Amerikába és összeházasodtak.
Pault a munkája Franciaországba szólította. Julia Child itt lett rajongója a francia konyhaművészetnek és, hogy jobban megismerje azt, beiratkozott a világhírű Le Cordon Bleu főzőiskolába. Hathónapnyi intenzív tanulást követően összeállt két másik iskolatársával, Simone Beck-kel és Louisette Bertholle-el, akikkel L’Ecole des trois Gourmettes (A három inyencnő iskolája) nevű vállalkozásuk keretében párizsi lakásukban főzőtanfolyamokat tartottak, elsősorban amerikai hölgyeknek. Közben elkezdtek dolgozni –eredetileg hárman együtt – az amerikai alapanyagokra adaptált francia alapszakácskönyvön. A kötet kiadása majdnem tíz évig húzódott, leginkább azért, mert a kiadók megijedtek a vaskos, túl részletes receptgyűjteménytől. Child azonban nem volt kész kompromisszumokra: sem a recepteket nem óhajtotta egyszerűsíteni, sem a könyv terjedelmét nem volt hajlandó csökkenteni. Egy fiatal, tehetséges szerkesztőnek köszönhetően (aki nem mellesleg az Anna Frank naplójának kéziratát is felfedezte), végül a neves Knopf kiadó vágott bele a merész vállalkozásba, és 1961-ben kiadták a kétkötetes szakácskönyvet, Mastering the Art of French Cooking címmel. A 800 oldalas könyv terjedelmével és úttörő tartalmával ma is forradalmi műnek számít, kevés amerikai háztartásban hiányzik a szakácskönyves polcról.
Visszatérve az Egyesült Államokba, Child a bostoni közszolgálati tévében népszerűsítette szakácskönyvét. Itt derült ki, hogy az egész további pályafutására jellemző szívmelengető humora, sajátos hanghordozása tömegeket képes megszólítani.
1963-ban indult a The French Chef című tévésorozat. A sikert jellemezte, hogy egyszerre 96 csatorna vette át a műsort. A hórihorgas Child egy pillanat alatt kilépett a „helyi híresség” szerepköréből. Szinte borítékolható volt az Emmy díj, amit 1966-ban meg is kapott. Neve az igényes főzés szinonimájává vált.
A hetvenes, nyolcvanas években rendszeresen megjelent az ABC Good Morning America című műsorában. Újabb tévéprogramok következtek, mint a Julia Child and Company, vagy a Dinner at Julia’s és számos új szakácskönyv, amelyek a kulináris ismeretek szinte minden vetületét érintették. Ő volt az első nő, aki felkerült a világhírű Amerikai Kulináris Intézet (Culinary Institute of America /CIA) Hírességek Falára.
2000 novemberében megkapta a legmagasabb francia állami elismerést, a francia Becsületrendet (Ordre national de la Légion d'Honneur), két évre rá pedig az Amerikai Történeti Múzeumban kiállították azt a konyhát, teljes felszerelésével együtt, ahol három műsorát is forgatták. Child 2004. augusztus 13-án hunyt el, két nappal 92. születésnapja előtt. Nem sokkal később megjelent önéletrajza, amelyben újságíró unokaöccse tolla által vall arról, hogy miként fedezte fel magában az életre szóló hivatástudatot, elkötelezettséget a gasztronómia iránt. A könyv a mai napig bestseller.
Harcos forradalmár és szelíd tanító néni. Pályáját egyszerre kísérik fegyelmi ügyek, pártfeljelentések és hangos sikerek. Az első magyar alternatív iskola megalapítója, aki már a hatvanas években egészen máshogy képzelte el a nevelést, mint ahogy az oktatásirányítók és a pedagógusok többsége. Winkler Mártánál jártunk.
Winkler Márta
Október első hétvégéjén konferenciával ünnepli a magyarországi alternatív pedagógia a húszéves történetét a Millenárison. Nagyjából a rendszerváltás idejére tehető az első gyerekközpontú iskolák hivatalos megjelenése. Az első, a Kincskereső 1988-ban indult, de már korábban mutatkoztak „repedések” a kádári egyeniskola építményén. A Váli Úti Általános Iskolában kezdett el 1962-ben, a főiskola elvégzése után tanítani – a Kincskereső későbbi alapítója – Winkler Márta, aki alaposan felforgatta nemcsak az iskola életét, hanem a pedagógiai szakma egészét. Vekerdy Tamás szavaival „egyfajta szakmai underground” színhelye volt a Winkler-féle osztály, ahová pszichológus- és pedagógushallgatók egyaránt jártak tanulni.
„Megszerezem magának azt az osztályt”
„Mindig meggyanúsítottak, hogy külföldről hoztam a módszereimet, pedig nem is jártam akkor még külföldön’” – tekint vissza a pályája elejére Winkler Márta miközben teával, keksszel kínál kis budai lakásában. Szabadkozik a rendetlenség miatt, szerteszét a tanítványairól, kirándulásaikról készült fotók, pedagógiai szakirodalmak, a Kincskeresőről szóló filmek. Az egész élete tárgyakban. Előadásokra készül. Már két éve abbahagyta a tanítást, átadta tanítványainak a stafétát, de még mindig aktív, állandóan továbbképzéseket, előadásokat tart szerte az országban. Hacsak teheti, ezekhez az előadásokhoz „kölcsönkér” helyi gyerekeket, és a gyakorlatban mutatja meg a módszereit.
„Szüleim, nagyszüleim vidéki kézművesek voltak, úgy neveltek, hogy sok mindenben kipróbálhattam magam. Ami mozdult bennem, azt ők segítették továbbvinni” – vázolja a családi indíttatást. Korán érdeklődött a sport iránt, és szintén egészen fiatalon beszállt nyáron a családi pénzkeresetbe: cséplőgép mellett, földeken, konzervgyárban, ládagyárban dolgozott. Megismerkedett a legkülönfélébb emberekkel. Főiskolás éveiben kijárt számos iskolába, figyelte, kinek mit mond az, hogy valaki tanító, önképző körbe iratkozott. Tudatosan készült a pályájára.
Felháborodott kollégák (részlet egy 1979-es filmbből):
Tulajdonképpen szerencséje volt a diploma megszerzése után, mert 1962-ben abba az iskolába kerülhetett vissza, ahol a tanítási gyakorlatot töltötte. Ez egy bizonyos Bodnár Gábornak volt köszönhető, aki a kerületi oktatási osztályt vezette. „Pályázni lehetett a pedagógusi helyekre. Bementem hozzá, hogy én a Váli úton szeretnék tanítani, és azokat a másodikosokat továbbvinni egészen negyedikig, akikkel gyakoroltam. Az addigi tanítójuk épp akkor ment el. Ő csak napközis helyet akart adni. Ezt nem fogadtam el, mondván, én annyi mindent gyűjtöttem, hogy ezt nekem ki kell próbálni. Megköszöntem, fordultam kifelé. Akkor utánam szólt, hogy jó, megszerezem magának azt az osztályt.”
A tantestület odavolt
Boldogan állt meg a 43 gyerek előtt. (Az osztályról szóló kissé megsárgult fekete-fehér fotót azonnal megmutatja nekem is, az is ott van természetesen az asztalon). „Az más kérdés, hogy ma már ilyen felkészültséggel, tapasztalattal sem vállalnék el 43 gyereket, annyit változott a világ, a gyerekek.”
És munkához látott. Ám órái nem egészen úgy zajlottak, mint a többi osztályban. A munkarendet kizárólag a gyerekek szükségletei határozták meg, volt hogy órákig beszélgettek egy szünetben kirobbant gyerekek közötti konfliktusról. A csengőre nemigen figyeltek. Óra közben látszólag hangzavar, kiabálás, mozgás volt, ám a megbeszélt jelekre helyre terelték a sok ötletet, kívánságot. Ha a gyerekek közül valaki kifáradt, hátramehetett a párnákra olvasgatni, pihenni. És nem maradt le semmiről! Kimehettek önállóan vizet inni, pisilni. Az osztályban növényeket nevelgettek, állatokat tartottak. Sokszor hetekig egy drámajátékra készültek, sorra tanulták a népi játékokat, karácsonykor betlehemest adtak elő. „Ezeket megcsinálni abban az időben egy vonalas szemléletű igazgatónő mellett! Még most is eláll a lélegzetem” – mondja ma már mosolyogva.
"Fantasztikus, milyen kedvet keltek bennük a tanulásra"
„A tantestület odavolt, s ez különbözőképp nyilvánult meg. Volt aki azt mondta, hogy én elitképzést folytatok, és ez nem jó minden gyereknek. Volt aki azt, hogy fantasztikus, milyen kedvet keltek bennük a tanulásra. Mikor kiment az első évfolyamom a felső tagozatba, a történelemtanár az asztalt ütötte, hogy ez borzasztó, azonnal elolvassák a történelemkönyvet, és odajönnek hozzám öt másik kötettel. Az egyik kolléga kora reggel a folyosón várt, lobogtatva az egyik gyerek orosz füzetét: itt van, tessék, igazolom neked, mit művelsz! Ez a füzet tele van rajzolva, egyetlen szó sincs ott. Mondtam neki, nézd, milyen gyönyörű képek ezek! Engedd a táblához a gyereket, rajzoltasd fel vele a témakört, így közelítsd meg vele az oroszt. Vége volt a kollégának, rohant be a tanáriba, hogy milyen választ kaptam Mártától.”
Az is előfordult, hogy a pártbizottságon jelentették fel a tanítót, mondván, hogy Bécsből szerzi be a ruháit. Nyolcoldalas irományban kellett elmagyaráznia, hogy ebből semmi nem igaz.
„Ne engedjen be több szakfelügyelőt!”
Szakfelügyelők is jöttek, hogy lehetetlenné tegyék a renitens tanítót. Mindenáron meg akarták fogni, ő viszont minden kérdésre válaszolni tudott a gyerekek tulajdonságaira, személyiségére, képességeire hivatkozva. „Egyszer jött egy szakfelügyelő egy nagy vizsgálatot folytatni. Emlékszem, fogalmazásórám volt. Én tagadtam az akkori módszertani kötelmeket, az olyanokat, hogy csak tőmondatokban szabad fogalmazni, meg hogy „egy gondolat, egy mondat” satöbbi. Eljátszattam inkább a gyerekekkel egy kézilabdameccset, és abból egy jelenetet írásvetítőn, pálcikababákkal kivetítettem. Arról írattam a fogalmazást. A szakfelügyelő a hivatalos módszertani lépéseket kérte számon, majd fölkapta a füzeteket és elvitte. A halálsápadt igazgatóhelyettes mondta, nincs baj, Márta, elviszi és elolvassa. Gondoltam, akkor minden rendben.”
Farsang a Kincskeresőben (2007)
A szakfelügyelő nem értékelte négyszemközt a fiatal tanítóval az órát, a tantestület előtt a többi látott foglalkozásról beszámolt, de a Winkler Mártáét szóba sem hozta. Nem indokolta lépését. „Elsírtam magam. Ezt meglátta az a bizonyos Bodnár osztályvezető, aki idefogadott, és aki több órámat megnézett korábban, s ezt mondta: tudja mit, ne engedjen be több szakfelügyelőt az órájára. Az emberek még nem értik, amit maga csinál, de ez a jövő.” Erre, az akkor igen erős védelemnek tekinthető kijelentésre hivatkozva nyolc évig nem is engedett be több szakfelügyelőt. Az igazgatónő magán kívül volt. Az sem nagyon tetszett neki, hogy zúdultak a Winkler-órákra a hallgatók, pedagógusok, pszichológusok. A némileg skizofrén helyzetre jellemző ugyanakkor, hogy ha külföldiek jöttek az iskolába, mindig Winkler Mártához küldték a delegációt.
„A többi tárgyban miért nem?”
Indiántábor - eligazítás
„Úgy éltem a gyerekeim között, mint egy anya, aki spontán válaszaival irányítja őket, nyílt légkört teremtettem, ahol megismerhettem őket. Nekik akartam megfelelni, idomultam hozzájuk, kerestem azokat a módszereket, amivel az egyes gyereket elérem.” E spontán keresés hajtja az akkor még forradalminak tűnő módszertan tökéletesítése felé is. Megtalálta például Varga Tamást és Dienes Zoltánt, akik a matematikatanítást újították meg. Azonnal bekapcsolódott a kísérletekbe. A gyerekek élvezték a szabad módszereket. Majd feltették a kérdést, hogy ha a matekórán jól élünk, kimondhatjuk, amit gondolunk, szerveződhetünk, mozoghatunk, akkor a többi tárgyban miért nem? Kénytelen volt Winkler Márta „ráírni a többi tárgyat is a gyerekekre”. Egyre jobbak voltak az órák, tökéletesedtek a módszerek, élvezték a gyerekek az órákat, de egyre nagyobb háború kerekedett az új pedagógiai szemlélet körül. Egyfajta forradalom volt mindez. Az 1979-ben készült Iskolapélda című filmben jól látszik a „normál pedagógusok” felháborodása, amikor bemutatták nekik Winkler Márta matekóráját.
Sokan megfogalmazták a kérdést, hogy a gyerekek ugyan jól érzik magukat az iskolában, de mit tanulnak így, nem lesznek-e lemaradva a többiekhez képest, mire felső tagozatba érnek. A mérések azonban Winkler Mártát igazolták. Tanulmányi teljesítményekben is jobban teljesített az osztály a többieknél. Megállták a helyüket a felső tagozatban. Szignifikáns különbségek mutatkoztak az iskolai attitűdökben, a közösségi jellemzőkben éppúgy, mint a feladattartásban. „Sok évvel későbbre szóló feladatot kaptak, és ott küzdött vele mindegyik.”
Az elvtársak gyerekei
A hatvanas évektől 1988-ig tehát egy normál önkormányzati iskola egyik osztálya volt a különös társaság. Mindig elsőtől negyedikig vitte, úgynevezett nagyfelmenőben (ez önmagában is újdonságnak számított) a gyerekeket Winkler Márta. 1988-ban viszont önálló iskolát alapított, a Kincskeresőt. Ez volt az ország első önálló alternatív iskolája. „Akkorra elég volt, kifáradtam az örökös harcban. Minden 4. évben minimum 80 kérvény várt, az igazgatónő haját tépte, kit vegyen fel az én osztályomba. Kértem, ne bontsa fel a kérvényeket, úgy válasszon. Ez szóba sem jöhetett, minisztériumi, fővárosi tanácsi elvtársak akarták ideadni a gyerekeiket. Olyanok, akik nem nevelték a gyerekeiket elfoglaltságuk miatt. Nem azokat kaptam tehát nagy létszámmal, akiket jól neveltek otthon, akikkel törődtek. Borzasztó nehéz, nagy létszámú osztályaim voltak.”
Az 1967-ben negyedikes Winkler-osztály
Érezte, hogy váltani kell, ez így nem mehet tovább. Épp „kiengedte” az akkori 4. osztályát. Egy nap hazament, és mérnök férjének, Winkler Mihálynak kijelentette, iskolát akar csinálni. A nyolcvanas években ez elég vad elképzelésnek hangzott. A férje, számos szülő, valamint Gazsó Ferenc akkori oktatási államtitkár segítségével (vele az egyetemen ismerkedett meg, és jelentkezésekor azonnal fogadta, és támogatásáról biztosította) óriási erőfeszítések, utánajárások után összegründolták a Kincskeresőt. A Soros Alapítványtól kaptak kétmillió forintot, valakitől hallottak egy kiürített óvodáról a Fogócska utcában, amit nagy nehezen megszereztek a kerülettől. „Volt olyan főhivatalnok, aki akkor szóba sem állt velem, de később megpróbálta beprotezsálni az ismerőse gyerekét hozzám.”
1988-ban egy osztállyal elindult az új iskola. Négy terem, kiszolgáló helyiség, raktár – ennyi volt a rendelkezésre álló hely. „Az első bútorunk egy szőnyeg volt, a padokat kölcsönkaptuk” – emlékszik a hőskorra Winkler Márta. Nyolc évig nem volt tanári szoba sem. 1994-re sikerült annyi pénzt összeszedni, hogy mindig mellette álló férje felépítsen egy új iskolaszárnyat tornateremmel. Először egy osztállyal indult a Kincskereső, a következő évben már másik első osztállyal, és így tovább. Kollégákra is szükség volt tehát, akik tanítványokból, hospitálók közül kerültek ki. Az iskola önállóan működött, továbbra is fogadták a csodálókat, tanulni vágyókat. A szabadság öröme, a szakmai sikerek és az ismertség-elismertség mellett azért némi üröm is vegyült a működésbe.
Kincskeresős hangulatkép
„Az új szárny ellenére 15 évig tanítottam olyan körülmények között, amit az óvoda rám hagyott. Az ezredforduló után csináltatta meg egy szülő a termemet. Összesen négy évig taníthattam tehát szép környezetben. Jöttek hozzám finn, amerikai, cseh, szerb, horvát, szlovák pedagógusok, és az egész országból érdeklődők, s ott láttak engem abban a környezetben. A vidékiek mondták, hogy azt gondolták, kacsalábon forgó iskolám van. Azt hittem, ott süllyedek el! Milyen méltatlan helyzet” – kesereg egy kicsit a már nyugdíjas tanító. Ma is jó csapat viszi az iskolát, már nem szól bele az alapító, amíg nem kérik ki a véleményét.
A Kincskereső tehát – már Winkler Márta nélkül – de ma is működik, az országban sok helyen indult azóta alternatív iskola, óvoda. 50-60 ilyen intézmény van ma Magyarországon, amelyek közül sokan tekintik a Kincskereső alapítóját példaképüknek. Ahogy a „Zöld cseresznye” konferencia sajtóbeharangozóján mondták, ő az „alternatív mozgalom ikonja”.
„Zöld cseresznye”-konferencia
2009. október 3-4-én, a Millenárison „Zöld cseresznye” címmel konferenciát rendeznek a húsz éves alternatív pedagógiai mozgalom tiszteletére. A konferencia díszvendége Spencer Kagan, a Kooperatív tanulás című könyv szerzője.
Aung San Suu Kyi has been sentenced to another 18 months house arrest after she was found guilty of violating Myanmar's security laws.
Her supporters say the expected verdict is the military government's way of keeping the opposition leader out of general elections next year.
During the 42nd ASEAN Ministerial Meeting in Phuket, Thailand, US Secretary of State Hillary Clinton expresses if the military regime releases the pro-democracy leader Aung San Suu Kyi, it would be beneficial and improving ties between Burma and United States.
