2009/08/15

India

Kalkutta maga a látnivaló

Mark Twain író szerint India az emberiség bölcsője, a beszéd szülőhelye, a történelem anyja, a legendák nagyanyja és a tradíciók dédanyja. Útinapló Kalkuttából

Horváth Eszter| NOL| 2009. augusztus 15.

Az indiaiak kedvesen fog...
Az indiaiak kedvesen fogadtak
Fotó - Horváth Eszter

Hajnal, pára, bágyadt levegő - ez fogadott Kalkuttába érkezve, illetve rengeteg Ambassador típusú autó, amelyek azonnal belopták magukat a szívembe. Ezek a sárga, fehér és kék színekben pompázó járművek az egész város jellegét meghatározzák: a legtöbb magánautón kívül minden taxi és állami autó ilyen típusú. A régi autók láttán néha úgy éreztem, visszacsöppentem a 20. század elejére. Megérkezésem első pillanatától kezdve tudtam, hogy fotós útjaim során ilyen autóval szeretnék utazni. Kísérőmet ez nagyon meglepte, szerinte az átlag turista egy Toyotánál alább nem adja. Kalkuttában pedig annál jobbat, ha akarna sem találhatna.

Az Ambassadorokon kívül az angolok által épített koloniális épületek is a múltat idézik. A 100-150 éves házak építésük óta semmit sem változtak. Sokukat már csak a fák és a gyökerek tartják össze, akárcsak Angkor sokszáz éves templomait.

A reptérről a szálloda felé kiderült: Kalkuttában nincs látnivaló. Kalkutta maga a látnivaló.

Koloniális nosztalgia és rókafalkák

Kalkutta India negyedik legnagyobb városa. Elővárosokkal együtt a Föld nyolcadik legnépesebb várostömörülése. Nagyon sok szegény ember él itt, néha úgy éreztem, a várost csak szegények lakják. Ennek ellenére az utcákat megfoghatatlan érzés lengi át, amely magával ragadja az embert. Minden tarka, feliratos, Kalkutta egy hatalmas kavalkád, egy színes, őrült lüktetés.


Kalkutta utcáin
Fotó - Horváth Eszter
Szállásom egy koloniális szálloda volt a város közepén. A csodálatos épületben az ember átélheti, vajon mit is jelenthetett annak idején angol gyarmatosítónak lenni Indiában. A szállodához tartozó hatalmas, több hektáros parkban mindenütt a fülemnek oly kedves trópusi madárricsaj vett körül. Ricsaj, hiszen az egzotikus madarak csicsergését még jóindulattal sem tudnám madárfüttynek nevezni.

Egy 13 milliós város kellős közepén hatalmas sasok és gémek tanyáztak a parkban, éjszakánként pedig gyakran rókafalkák sivítása hallatszott. Sétáim során találkoztam is ezekkel az egyébként szelíd állatokkal, egyik reggeli futásom után még azt is megleshettem, hogyan is ás magának odút egy rókaanya.

„Namaste"!

Európai külsőmmel mindig, mindenhol nagy feltűnést keltettem: ha megjelenik egy európai arc, akkor megáll az élet. Főleg, ha ez az európai esetleg nő és netalán térdig erő, vagy annál is rövidebb érő szoknyában van - ilyenkor még a forgalom is megáll. A bámulást már sok ázsiai országban átéltem, de ilyen jellegűt, mértékűt és intenzitásút még sohasem tapasztaltam. Éppen ezért indiai utam második hetében az addig viselt ruháimat indiai öltözékre cseréltem és onnantól abban jártam. Ez viszont azért volt kirívó, mert a kalkuttaiak nem értették, miért is visel egy európai nő indiai ruhát.

A fotózás alatt helyi kísérő segített, így végig biztonságban éreztem magam. Talán Indiában nem kell félni, ám mégis könnyebb volt így, mert olyan helyekre is eljutottam, ahová egyedül nem mentem, vagy nem mertem volna elmenni. Minden fotózásnál hatalmas tömeg gyűlt körém. Ilyenkor egy „Namaste" (jó napot) vagy „Dhanya-waadh" (köszönöm) köszöntéssel mosolygó arccal odébbálltam.

A szent tehenek bárhol, bármikor, a legszokatlanabb pillanatokban és helyeken bukkanhatnak fel. A szent tehén tisztelet vívott ki magának és megbecsülés veszi körül, éppen ezért a szarvasmarhák számára a félelem ismeretlen: teljes bizonyossággal tudják, hogy feküdjenek bár a legforgalmasabb híd közepén, vagy sétáljanak az autópályán szembe a forgalommal, nekik semmi bajuk nem eshet. Tehén jön, forgalom áll, tehén megy, forgalom indul - minden noszogatás nélkül az autósok türelmesen kivárják, amíg a szent tehén úgy érzi, hogy tovább baktat és nem zavarja tovább a forgalmat.

Házasság numerológia alapján: A feleség legyen békés és intelligens

Indiai kísérőmtől megtudtam, hogy az esetek 70-80 százalékában még mindig a szülők választják ki a házastársat a gyerekük részére. A párválasztást szigorúan a numerológia szabályai határozzák meg: házastársak azok lehetnek, akiknek születési dátuma, percre pontos ideje és helye a numerológia alapján illik egymáshoz.

Utam során megismerkedtem egy fiatal indiai férfival, aki éppen házasság előtt állt. A férfi családja talált neki egy hozzá illő feleséget. A kiválasztás után a fiatal pár az esküvő előtt csupán egyszer-kétszer találkozhat. A fiatalok nemet mondhatnak a kiválasztott párra, ám ez nagyon ritkán fordul elő. Nagy ritkán szerelmi házasságra is akad példa. Talán ha a fiataloknak lesz pénzük, hogy a saját lábukra álljanak, akkor ez változni fog. Egyelőre viszont a szülői akarattól függenek, a generációk pedig a szociális háló hiányában együtt élnek, a fiatalok eltartják idős szüleiket, nagyszüleiket. Az indiai kereső ember fizetése egyik harmadát szüleire, másik harmadát pedig gyermekei iskoláztatására költi, és csak a maradékot fordítja saját magára.

Minderről a házasság előtt álló férfi csak annyit mondott, a feleségével szemben az a legfontosabb, hogy a lány intelligens legyen, és otthon békében tudjanak élni. Kérdeztem, hogy csinos-e az ifjú hölgy, de ez nem igazán érdekelte.

Indiában a házasság nagyon fontos, rólam nem is hitték el, hogy 30 éves nő létemre még nincs se férjem, se gyerekem. Azt gondolták, csak ugratom őket és valójában 22 éves vagyok, aki arra vár, hogy édesapja megtalálja a megfelelő férjet.

Kasztrendszer hivatalosan nem létezik, gyakorlatilag igen. Egy nő házasság révén felsőbb kasztba tud lépni, a férfi kasztja viszont nem változik, az övé a mérvadó.

Teréz anya városa

Indiában nagyon híres az oktatás. Az iskolák jók, főként az indiai számítástechnikai szakemberek keresettek világszerte. A gyerek iskoláztatására viszont időben el kell kezdeni félretenni a pénzt, mert minden iskola fizetős, és a fizetésekhez viszonyítva meglehetősen drága. Egy átlagos általános iskola havonta átszámítva körülbelül 10 ezer forintba kerül, és ehhez még hozzájön az iskolai étkezés és az utazási iskolai költség is.

Az iskolák fizetős mivolta miatt nagyon sok írástudatlan gyermek is van, akik az utcán próbáljak megkeresni a kenyerüket. Indiában az írni-olvasni tudók aránya még mindig csak 65 százalék. Elterjedt a gyerekmunka, a szegénység miatt sok gyerek kényszerül arra, hogy az utcán ételt süssön, dolgozzon - jobb esetben. Rosszabb esetben koldulnak, kéregetnek, és az utcán keserves körülmények között tengődnek.

Teréz anya ebben a városban alapította meg Szeretet Misszióját. 1950-ben. Az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Itt kezdte el munkáját Teréz Anya és a Szeretet Missziója, mely mára 123 országban 610 missziót működtet.


India iskolái jók, de drágák
Fotó - Horváth Eszter
A rend hivatása, hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket és az azokat, akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket - vallotta Teréz anya. Teréz anyát itt, a kalkuttai misszió házában temették el. Halála miatt 1997. szeptember 5-én az indiai kormány három napos nemzeti gyászt rendelt el, és állami temetést rendezett.

Szélsőségek között

Kalkuttában megismerkedtettem a két véglettel: találkoztam egy nagyon szegény családdal és betekintést nyerhettem egy gazdag család fényűző életébe.

A kísérőm egyik este megállt egy utcasarkon és szó nélkül rámutatott az ott álló, düledező házra. Ahogyan beértem az udvarra, már szívélyesen fogadtak is.
Az udvaron lévő egyik melléképület padlóján oktatás folyt. Ebben kicsi építményben egy férfi tanította a ház gyermekeit írni és olvasni. A döngölt földön ültek és egy kicsi lámpa pislogó fénynél tanultak.

Azonnal bemutatkoztak és végül az egész estét ott töltöttem. Megtudtam, hogy a házat 1830-ban építették az angolok, majd kórházként működött. Építése óta nem újították fel, csak a fák és azok gyökerei fogják össze az épületet. Így a fákat nem szabad kivágni, mert az egész összedőlne. Ebben a kétszintes romos épületben 15 család lakik. Minden családnak csak egy helyiség jut, alig 12-15 négyzetméter. Egy helyiségben van minden: a hálószoba, a konyha, mindenük ide van bezsúfolva. Fürdő és mellékhelyiség nincs a házban.

Másnap az indiai élet teljesen ellenkező oldalát tapasztalhattam meg. Egy közeli faluban élő jómódú indiai család látott vendégül és avatott be életük apró részleteibe - az indiai emberek által csak álomként létező gazdagságba tekinthettem így be. Egy indiai gyártulajdonos családot kerestem fel, akik indiai viszonylatban királyi körülmények között élnek. A gyáralapító szülőket ismerhettem meg, akik mindketten 85 évesek és még mindig nagyon jó egészségnek örvendenek. Elmondásuk alapján mindezt az étkezésüknek és minden napi testmozgásuknak köszönhetik.

A birtokuk egy hatalmas golfpályára emlékeztetett, a terület közepén egy mesterséges, hatalmas tó van, ahol a férfi minden nap úszik. Megérkezésemkor a kert tele volt gyerekekkel, akikről először azt hittem, hogy a családhoz tartoznak, de később megtudtam, hogy ők a falu gyerekei, akik minden nap délután 4 és 6 óra között bejöhetnek a kertbe játszani. Hinták, homokozók, mászókák és sportpályák várják a gyerekeket. A házaspár a falu jóságos nagypapája és nagymamája. A séta után az étkező teraszán a szakácsnő által elkészített indiai finomságokkal, kizárólag vegetáriánus ételekkel megterített asztal várt bennünket.

India hihetetlen

Az indiaiak nagy többsége vegetáriánus. Húst, halat a vallásukból kifolyólag nem esznek. Vallják, hogy minden ember és minden állat Isten teremtménye, egyenlők vagyunk Isten előtt, és hogy Isten mindenben megtalálható Nem ölik meg Isten más teremtményeit és nem eszik meg azokat, az állatoknak ugyan olyan joga van az élethez, mint az embereknek.

Sok húsevő embertől hallottam, hogy az indai konyha remekei miatt, itt tudnának vegetáriánusok lenni. A hindu szent városokban és helyeken egyébként egyáltalán nem lehet sem húst, sem alkoholt fogyasztani, vásárolni.

Indiában az emberek kézzel esznek, pontosabban a jobb kezükkel. (Bal kezüket tisztálkodásra használják.) Azt mondják, hogy kézzel más íze van az ételnek.

Mark Twain egyszer azt mondta, India az emberiség bölcsője, a beszéd szülőhelye, a történelem anyja, a legendák nagyanyja és a tradíciók dédanyja. Utam során végig én is így éreztem - India hihetetlen világ.

A szerzőről


Horváth Eszter Sopronban született, ahol közgazdászként végzett, majd Bécsben helyezkedett el. Jelenleg tengeri szállítmányozási képzésekért felelős egy cégnél, illetve fotósként is dolgozik. Eddigi kiállításain főként utazási élményeit mutatta be.

-Miért kereste fel Indiát? Meddig maradt az országban?

Megbízást kaptam a cégtől, amelynél dolgozom, hogy az osztrák-indiai gazdasági együttműködés fennállásának 30. évfordulója miatt fotósorozatot készítsek Indiáról. Az összegyűjtött fotóanyagból prezentáció készült, melyet az Osztrák Kereskedelmi Kamara India konferenciáján mutattak be. Három hetet töltöttem Indiában, Kalkuttát és környékét, Delhit, Rishikesht és Haridwart a Himalája lábánál, Agrát és Rajastánt kerestem fel.

-Mit talált a legkülönösebbnek utazásai során?

Ami a legjobban megfogott, az az emberek gondolkodása és az élethez való viszonya volt. Számukra Isten nem kérdés, hanem az élet legtermészetesebb és legfontosabb része. A számunkra amúgy nehezen érthető hagyományaikat és kultúrájukat hűen és tudatosan élik.

-Mi a következő úticélja?

A következő utam Kenyába fog vezetni, ahol a cégünk által is szponzorált non-profit szervezet ivóvízkutakat épít. Az ő munkájukat fogom megörökíteni.


2009/08/14

a nőkre nézve súlyosan diszkriminatív törvényt fogadtak el Afganisztánban

HRW: Szex nélkül enni sem kap a feleség

MTI | 2009. augusztus 14.

A Human Rights Watch emberi jogi szervezet szerint a nőkre nézve súlyosan diszkriminatív törvényt fogadtak el Afganisztánban, amellyel Hamid Karzai elnök az augusztus 20-i elnökválasztás előtt akar szavazatokat szerezni.

A síita nőkkel szembeni diszkriminációt törvényesítő jogszabályt fogadtak el Afganisztánban, közölte pénteken a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet.

A HRW szerint az afgán hivatalos közlönyben július 27-én közzétett törvény számos visszafejlődést mutató, az alkotmányt közvetlenül megsértő rendelkezést tartalmaz a nők jogaira vonatkozóan. Olyan kitételt is tartalmaz, amely szerint a férjnek joga van megvonni feleségétől az anyagi támogatást, beleértve az élelmet is, ha a nő nem hajlandó kielégíteni szexuális igényeit.

A szóban forgó törvény értelmében a gyermekek feletti gyámság minden esetben az apákat és a nagyapákat illeti meg. A nőknek engedélyt kell kérniük férjüktől, ha munkát akarnak vállalni, a nemi erőszak elkövetői pedig mentesülhetnek a felelősségre vonás alól, ha egy bizonyos összeget kifizetnek áldozatuknak.

A HRW azt állította, hogy a jogszabály annak a márciusban elfogadott házassági törvénynek az újabb verziója, amely végül nem lépett életbe, mert a nyugati országok úgy értelmezték, hogy engedélyezné a házasságon belüli nemi erőszakot [1].

A néhány héttel az augusztus 20-i elnökválasztás előtt hatályba lépett, módosított törvénnyel Hamid Karzai elnök lényegében "eladta a nők jogait" a fundamentalista síita vezetőknek szavazataikért cserébe, vélekedett Brad Adams, a HRW ázsiai részlegének igazgatója.

"Ezeknek a barbár törvényeknek el kellett volna tűnniük a tálib rezsimmel együtt 2001-ben, ám Karzai újraélesztette őket, és hivatalosan áldását adta rájuk" - mondta a jogvédő. A New York-i székhelyű szervezet felszólította az Afganisztánt támogató nagyhatalmakat, hogy vegyék rá az afgán elnököt a jogszabály módosítására.

http://index.hu/kulfold/2009/08/14/hrw_szex_nelkul_enni_sem_kap_a_feleseg/

http://www.hrw.org/en/news/2009/08/13/afghanistan-law-curbing-women-s-rights-takes-effect


Új férfiszerepre lenne szükség

"Az egészséggel törődjenek csak a nők"

A magyar férfiak még mindig a hagyományos, családfenntartó férfiszerepnek akarnak megfelelni, ami gyakran felmorzsolja az egészségüket is. Szoros az összefüggés ugyanis a tradicionális férfiszerep és az önpusztító életmód között - derül ki egy, férfiszorongásokat vizsgáló kutatásból.

Matalin Dóra| Népszabadság| 2009. augusztus 14.


Újfajta igények nehezedn...
Újfajta igények nehezednek az erősebb nem képviselőire
Népszabadság - Teknős Miklós

Nem tudom eltartani a családomat, nem keresek elég pénzt, bármikor elveszíthetem az állásomat, nem vagyok képes megfelelő szexuális teljesítményre, nem elég férfias a megjelenésem - ezek a magyar férfiak többségét leginkább nyomasztó problémák, derül ki egy friss kutatásból, melyet a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatói, Susánszky Anna és munkatársai készítettek. A kutatók abból a feltevésből indultak ki, hogy a korábbi, úgynevezett tradicionális férfiszerep mellett, Magyarországon is újfajta elvárások jelentek meg a férfiakkal szemben, ezek pedig eddig kevéssé ismert szorongásokat generálnak.

- Nyugat-Európa és az Egyesült Államok egyre inkább az úgynevezett kettős karrierű családok felé mozdul, melyekben a nők is sikeresnek remélt pályát építenek és a férfiak is gyereket nevelnek, sőt ha kell, ők maradnak otthon egy ideig. Új férfiszerepnek kell megfelelniük - mondja Susánszky Anna. A magyar kutatásban azt vizsgálták, hogy itthon menynyire jelentek meg ezek az elvárások, mennyire nyomasztják a magyar férfiakat, befolyásolják-e fizikai vagy mentális egészségüket. Régóta ismert tény ugyanis, hogy a társadalmi szerepek is jelentősen befolyásolják az emberek egészséges viselkedését és ezzel a várható élettartamukat.

A kutatás során több mint 1700 felnőtt férfival töltettek ki egy úgynevezett "Férfi nemiszerep-stressz" kérdőívet. Ebben többek között olyan helyzetekre kérdeztek rá, melyekben a férfiak alárendeltek a nőknek, például hogy viselnek egy női főnököt, vagy ha egy nő jobban teljesít náluk a munkahelyükön, de érdeklődtek a szexuális képességekre vagy a férfias külsőre vonatkozó elvárásokról is. Megkérdezték a válaszadókat, hogy menynyire kellemetlen számukra, ha nem keresnek többet partnerüknél, ha nem képesek szexuális partnert találni, ha azt gondolják róluk, hogy nőiesek, ha egy nő legyőzi őket valamilyen játékban, vagy ha olyan nő társaságában kell lenniük, aki az egyenjogúság harcos híve. A válaszokat összevetették a férfiak egészségi állapotukról adott válaszaival.

- Némileg meglepett bennünket, de úgy tűnik, hogy a magyar férfiak többsége még mindig a hagyományos férfiszerepnek akar megfelelni, emiatt szorong - mondja a kutató. Vagyis többségüket leginkább az foglalkoztatja, hogy (szinte egyedül) kell eltartania a családját, nyomasztják őket a szexuális teljesítménnyel vagy a megjelenéssel kapcsolatos elvárások is. A nemek megváltozott viszonyából fakadó újfajta igények okozta nehézségek - például az, hogy mutassák ki jobban az érzelmeiket, törődjenek többet a gyerekeikkel - csak ezek után következnek.

Az is kiderült, hogy az életkor előrehaladtával egyre kevésbé érdeklik a férfiakat a tradicionális elvárások, például, hogy mennyire felelnek meg a családfenntartó szerepnek. A női dominancia leginkább a középkorú férfiakat feszélyezi, számukra okozza a legnagyobb stresszt például egy női főnök. A fiatalabb korosztályt ez jóval kevésbé zavarja.

- A fiatalok számára a nők megváltozott szerepe, például a munkahelyeken, természetes, ők ebben nőttek fel - magyarázza Susánszky Anna.

Ami az iskolázottságot illeti, itt is jelentős eltérések mutatkoznak a férfiszorongások között. A nyolc általánost vagy szakmunkásképzőt végzettek sokkal kevésbé aggódnak a hagyományos elvárások miatt, de a női-férfi szerepek változása jobban nyomasztja őket, mint az iskolázottabb férfiakat.

- Valószínűleg az ismeretlentől szoronganak, hiszen ebben a társadalmi rétegben sokkal kevésbé vannak jelen a karrierorientált nők - véli a kutató. Az alacsony iskolai végzettségűek és az inaktívak között viszont a kutatók szerint azért alacsonyabb a hagyományos férfiszerep okozta stressz, mert a például a beteg vagy nyugdíjas státusz felmentést ad a "tökéletes családfenntartó" szerepének betöltése alól.

A házasságban élő férfiakat sokkal kevésbé nyomasztja a női dominancia, a gyereknevelés vagy az érzelmek kifejezésének terhe, mint az egyedülállókat vagy az élettársi kapcsolatban élőket. Susánszky Anna szerint ez szintén meglepő, nem gondolták ugyanis, hogy ekkora a különbség a nős és az élettársi kapcsolatban élő férfiak között.

- Ez is azt mutatja, hogy a kétféle együttélés, bármennyire is hasonlít, mégsem ugyanaz. Az élettársi kapcsolatban élő férfiak számára például a gyermekkel való otthon maradás végképp nem vonzó feladat - teszi hozzá a kutató.

Az, hogy Magyarországon még mindig a hagyományos férfiszerepnek akarnak megfelelni a férfiak, kihat az egészségükre is. Szoros az összefüggés ugyanis a tradicionális férfiszerep és az egészségtelen életmód között. Az ilyen felfogású férfiak például több alkoholt isznak, úgy tartják, hogy az egészséggel foglalkozni férfiatlan viselkedés, körültekintés helyett kockázatkeresők. A nőknek való alárendelődést vagy annak látszatát megpróbálják kompenzálni, például nagyobb mértékű alkoholfogyasztással vagy gyakori szexuális partnerváltással.

A kutatók tervezik, hogy női oldalról is megvizsgálják a kérdést: hogyan hatnak a megváltozott szerepek a nők egészségére, lelkiállapotára.

A svéd férfiak bizonyultak a legjobb férjeknek, az ausztrálok viszont a legrosszabbaknak egy brit kutatók által végzett nemzetközi felmérésben. Az Oxfordi Egyetem munkatársai több mint 13 ezer húsz és negyvenöt év közötti férfit és nőt faggattak arról, hogy a férjek mennyire veszik ki részüket a gyermeknevelésből, a házimunkából. Ennek alapján számítottak ki egy úgynevezett egyenlőségi indexet.

A kutatás szerint a legjobb férjeknek a svéd férfiak bizonyultak, őket a norvégok követik. Dobogós hely jutott még a briteknek, akiktől alig valamivel maradt le az Egyesült Államok férfilakossága. Az ötödik helyen a holland férfiak végeztek, őket az írek és az új-zélandiak követték. A legalacsonyabb egyenlőségi mutatóval Japán, Németország és Ausztrália dicsekedhet.

http://nol.hu/archivum/20090814-uj_ferfiszerepre_lenne_szukseg


2009/08/13

Aung San Suu Kyi




Aung San Suu Kyi has been sentenced to another 18 months house arrest after she was found guilty of violating Myanmar's security laws.

Her supporters say the expected verdict is the military government's way of keeping the opposition leader out of general elections next year.




During the 42nd ASEAN Ministerial Meeting in Phuket, Thailand, US Secretary of State Hillary Clinton expresses if the military regime releases the pro-democracy leader Aung San Suu Kyi, it would be beneficial and improving ties between Burma and United States.




Női film

Mióta hiányzunk önmagunknak - Civil Rádió FM98
Első évfolyam első adás - 2009.07.24.

Női film I. rész




Női film II. rész

2009/08/12

Pataki Ági, akit leginkább Fabulon-lányként ismer az ország

A Fabulon-lány fabulája

"Nem készültem manökennek, mert amikor belecsöppentem a divatvilágba, még nem is lehetett annak készülni, ilyen szakma egyszerűen nem létezett. Mindenféle alibi állásaink voltak papíron. Én például egy ideig a Pannonia Filmstúdióban foglalkoztam másodlagos értékesítéssel" - meséli Pataki Ági, a hetvenes-nyolcvanas évek talán legnépszerűbb magyar sztármanökenje, akit leginkább Fabulon-lányként ismer az ország. Mozaikból kirakott reklámfotója több mint egy évtizeden át díszítette a Kálvin tér egyik tűzfalát, s amikor a kilencvenes évek végén egy oda épülő házzal végképp el akarták takarni, kisebb mozgalom indult a megmentéséért. Az a kép ugyanis több volt mint reklám.

Csordás Lajos| Népszabadság| 2009. augusztus 12.


Népszabadság - Kocsis Zoltán

"Eredetileg egy fotós lány, Németh Andrea vizsgasorozatához készült a felvétel. A képekben azonban a lány tanára, Finta tanár úr fantáziát látott és felajánlotta őket a Kőbányai Gyógyszergyárnak, ahol Veres Marika, a gyár PR-igazgatója felfedezett. Így nemsokára plakátokon láttam viszont magam, s egy csapásra a Fabulon kozmetikumok arca lettem, tulajdonképpen véletlenül. Ez talán 1970-ben volt, vagy még '69-ben, nagyon a kezdet kezdetén."

Ági igazából spanyol-német szakon szeretett volna tanulni az egyetemen, ám mivel nem vették fel, érettségi után tolmácsként dolgozott. Egyszer megbízták egy magas rangú dél-amerikai küldöttség kalauzolásával.

"A delegáció hölgytagjainak megrendeltem a Váci utcai Rotschild-szalonban egy bemutatót, s mivel hiányzott egy modell lány, Klári néni, a szalon legendás hírű tulajdonosa megkért, hogy ugorjak be. Kicsit kérettem magam, de végül kötélnek álltam. A következő nagybemutatóján, s utána mindegyiken már fix tagként vettem részt. Imponált neki, hogy több nyelven beszélek. Meghívott a privát fogadásaira is, a lakásába. Például amikor a Givenchy márka megérkezett Magyarországra, s Hubert de Givenchy is itt járt Budapesten, Klári néni fogadást adott a tiszteletére. Ma már ez nem tűnik olyan nagy dolognak. De a hetvenes években egy Dunára és a Várra néző tetőteraszon részt venni nyugati vendégekkel egy partin, annak azért megvolt az egzotikuma."

A manökenélet kiváltságos helyzetet jelentett, az átlagnál jobb fizetést, rengeteg utazást. - Egyszer egy vidéki művelődési házba Barkassal utazni, másnap a Hilton vagy a Gellért, olykor valamelyik külföldi nagyváros. A legérdekesebbek a világkiállítások voltak, mondja Ági, Ausztráliában, Japánban. A divat legfontosabb szemléjén, a párizsi Pret-a-porter-n is minden évben részt vettek. Ilyenkor kötelező volt aláírni egy protokollt, melyben szerepelt például olyan kitétel is, hogy nem létesítenek külföldön kapcsolatokat. De amúgy, "politikailag" senki semmilyen szívességet nem kért. Viszont voltak más furcsaságok.

"Egyszer a Pret-a-porter-ra sikerült egy kollekciót kivinni, ami olyan óriási érdeklődést keltett, hogy a magyar üzletkötők megijedtek tőle. Egy magyar divattervező ugyanis rongyszőnyegekből készített kabátokat, és erre felkapták a fejüket odakinn. Rengeteg érdeklődőt vonzott a dolog. Amikor észrevettük, elkezdtünk ebben sétálni, de nemcsak a standon. Másnap reggel aztán megkértek bennünket a magyar küldöttségvezetők, hogy ne vegyük fel ezt a ruhát, mert túl nagy az érdeklődés. Azon a napon tanultuk meg, hogy minden, ami a megszokottól eltérő, azt hárítják, még ha pozitív is."

A bemutatókon kívül főleg fotózások töltötték ki a modell életét.

http://static.168ora.hu/db/0C/2E/0441-4506-d00000C2E1b7f84ba4382.jpg

"Mindenkinek dolgoztam, aki kért. Külföldieknek is, a Semperittől kezdve a Pepsi Colán keresztül a Philip Morrisig. Nagyon sok külföldi cég itt készíttette a reklámfotóit, mert itt olcsó volt. Sokszor nem is tudtunk róla, mire használják a fotóinkat. Aláírattak velünk egy papírt, hozzájárultunk mindenhez, s szinte bárhol használhatták a képeket. Nagyon naivak voltunk."

És persze természetes, hogy előbb-utóbb minden modellnél "bepróbálkoznak" merészebb kérésekkel is. Például meztelen fotókkal.

"Hogyne, mindenkit le akartak vetkőztetni. Engem nem sikerült, bár többen is próbálkoztak. Például Fenyő János, akit már akkor ismertem, amikor még csak világosítófiú volt az MTI-nél. Sokat dolgoztam vele későbbi státuszaiban. Jó fotós volt, de nem mint művész, hanem mint olyan, aki mindig érezte, mi a trend. Mi az eladható. Meztelen fotókra is azért kért, mert azt remélte, ha én belemegyek, akkor sokkal könnyebben lesznek meggyőzhetők a többiek is. Okos, ravasz pasi volt. Egyszer például készített egy fürdőruhás sorozatot velem egy divatlapnak.

Aztán a következő év elején valahol kapok egy kártyanaptárt, amin látom, hogy ebből a sorozatból való a kép. Én voltam rajta fürdőruhában és a naptáron ez a felirat: Magyar Húsipari Tröszt. Ezért nagyon haragudtam. De magamra is, hogy amikor a szerződést kötöttük, nem vettünk bele egy erre vonatkozó kikötést. Hihetetlen, hogy akkoriban ez így ment. Visszatérve a meztelen fotókra, én is kaptam a Playboytól ajánlatot - nemrég. Természetesen, ha régen nem éltem az ilyen lehetőségekkel, ma sem fogok. De megtisztelőnek tartottam és nagyon megköszöntem. Sokkal büszkébb vagyok azonban a két évvel ezelőtt megjelent Elle-címlapra, mert húszévesen szépnek lenni nem olyan nagy dolog, viszont 56 évesen egy divatújság címlapjára kerülni, azt értékelem."

Férfiakra terelődik a szó. "Nincs túl nagy tapasztalatom - vallja -, bár a harmadik házasságomban élek. Viszonylag nem közeledtek sokan. Volt, aki évtized múltán vallotta meg, hogy tetszettem neki, csak hát nem szólt. Hogy két korábbi házasságom, Török Tamás építészmérnökkel és Füredi Gábor mérnökkel miért úgy ért véget, ahogy? Talán mert nem alkudtam meg azzal, hogy kihűlt kapcsolatban éljek".

A nyolcvanas években úgy érezte, a kifutóról is tovább kell lépnie. Butikot nyitott a Váci utcában.

"Nem volt sok pénzem, de volt bátorságom és egy Váci utcai lakásom, amit elcseréltem a házban egy utcai földszinti lakásra, ahol megnyitottam az üzletem. Kellett hozzá a hírnév, hogy már másnap menjen a butik. Egyedi stílust képviseltünk, amit főleg a társam, Ilona határozott meg. A "Váci utca 10."-es stílust, ami egyszerű volt, nem túl nőcis, fiatalos. Nagyon jól ment a bolt, nyitottunk két másik üzletet is. A kilencvenes években azonban a beáramló cuccok miatt már nem bírtuk a versenyt. Bolthálózatot kellett volna fejlesztenünk. De inkább kiszálltunk."

Ági neve ma nem a divat környékén forog, hanem a filmvilágban. Sándor Pál már tiniként beválogatta egy statisztaszerepre a Szeressétek Ódor Emíliát! című filmbe, ami akár egy színészi karriert is elindíthatott volna, s jött is még egy-két kisebb jelenés, de mégsem lett színésznő. Producer viszont igen. Az Üvegtigrist, a Fehér tenyért, a Fekete kefét jegyzi egyebek mellett, koproducerként pedig a Deltát, a Kalandorokat, az Overnightot és a Töredéket.

"A filmek nem én vagyok, hanem eredendően a férjem, Kovács Gábor producer. Ha ő nem lenne, én nem lennék filmes. Mellesleg ingatlanfejlesztéssel is foglalkozom, de inkább csak azért, hogy ne egy lábon álljak. Az első munkámba, az Üvegtigrisbe a rendező, Rudolf Péter és Kapitány Iván vont be, mert kezdetben nem kaptunk állami támogatást. Így lettem producer. Egyébként rengeteg reklámfilmet készítettünk, hazai nagyvállalatoknak és multinacionális cégeknek."

Az egykori Fabulon-lány története végül is szerencsésen alakult. Ma már nemcsak az ország legszebb hölgyei közt tartják számon, de az ötven legsikeresebb magyar üzletasszony között is.

http://nol.hu/ajanlo/20090812-a_fabulon-lany_fabulaja

Géczy Julianna, a lőcsei fehér asszony

Megtalálták a lőcsei fehér asszony sírját

MTI | 2009. augusztus 12.

Nagy valószínűséggel Korponayné Géczy Julianna, vagyis a lőcsei fehér asszony földi maradványait találták meg a rimaszombati járásbeli Osgyán község római katolikus templomának kriptájában.

Géczy Juliannát azzal vádolták, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején segített az ostromló német csapatok kezére juttatni Lőcse városát. Noha szerepe valójában csak diplomáciai volt (leveleket, üzeneteket közvetített a két oldal között, mielőtt a város kapitulált), a propaganda szerint az ő árulása veszejtette el az ostromot. A szatmári béke után apja védelmében feladta egy új kuruc lázadás tervét a császári oldalnak, ezzel a magyar rendi gyűlés és a bécsi udvar érdekeit egyaránt sértette. Elfogták, megkínozták, majd hazaárulásért elítélték, és 1714-ben Győrben lefejezték. Történetét Jókai Mór örökítette meg A lőcsei fehér asszony című regényében.

Peter Madúch osgyáni plébános néhány évvel ezelőtt saját kíváncsiságának engedve nyitotta fel a kriptát, amelyben legalább tíz, bizonyíthatóan a 18. és a 19. századból származó, rézszögekkel kivert koporsót talált. Az egyik koporsó azonban díszítetlen volt, a benne fekvő női csontváz koponyája pedig szemmel láthatóan elvált a váz többi részétől. A történelmet jól ismerő plébános ekkor kezdett gyanakodni arra, hogy a jeltelen koporsóban Jókai regényhősének maradványai találhatók.

Elmondása szerint a falubeliek úgy tudják, a kriptát utoljára a második világháború idején nyitották fel, fosztogató katonák dúlták fel a koporsókat, de semmi értékeset nem találtak. A kripta lejáratát később a hívek lezárták. A padlózat legutolsó renováláskor sem nyitották fel, csak később, a megrepedt, homokkőből készült fedéllap kicserélésekor kezdte el a plébános a kutatást.

Mintákat vizsgálnak

"Azt gondoltam, csak legendáról van szó, de később utánaolvastam, és érdeklődni kezdtem Géczy Julianna sorsa iránt. Még mindig nem vagyok meggyőződve teljesen arról, hogy az ő maradványait rejti a jeltelen koporsó, de erre a kérdésre hamarosan tudományos választ kapunk. A lőcsei Szepességi Múzeum munkatársai a napokban mintát vettek a csontokból és a koporsóból, ennek a vizsgálatnak az eredményére várunk" - mondta el a plébános.

Gyanús volt, hogy a koporsók nagyon egyformák, ami arra is utalhat, hogy a család a kor szokásainak megfelelően egy helyre gyűjtötte össze a családtagok földi maradványait. Nem valószínű, hogy komolyabban feldúlták volna a háború alatt a kriptát, csak felnyitogatták az egymásra és egymás mellé rakott koporsókat. Ezek mára már nagyon rossz állapotban vannak, az egyik koporsó feliratából ítélve az utolsó temetés talán kétszáz éve lehetett itt.

Osgyánban most azt remélik, idegenforgalmi látványosság lesz a templom, amelynek kriptájában nagy valószínűséggel a magyar történelem egyik érdekes nőalakjának földi maradványai nyugszanak.

http://index.hu/tudomany/tortenelem/2009/08/12/megtalaltak_a_locsei_feher_asszony_sirjat/

http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A9czy_Julianna