2009/08/22

A női jogok ellen tüntettek Maliban

Független Hírügynökség | 2009. augusztus 22.

Ötvenezer ember vett részt egy szombati bamakói demonstráción, amelyen a Maliban élő nők jogai erősítő új jogszabályok ellen tiltakoztak. A tiltakozók "Nemet a törvényre, ami megosztja Mali polgárait!", "Engedjétek, hogy a nők nők legyenek és a férfiak férfiak!" és "A nyugati civilizáció bűn!" feliratú táblákkal jelentek meg a főváros sportstadionjában rendezett tüntetésen.

Az új családi törvény - amit augusztus elején fogadott el a nemzetgyűlés - egyebek mellett az "apai hatalom" helyett bevezeti a "szülői tekintély" fogalmát, és megszabja, hogy csak a 18 éves korukat betöltöttek házasodhatnak. A jogszabály ugyanakkor még nem lépett életbe, ugyanis Amadou Toumani Toure államfőnek is alá kell írnia azt.

A törvény ellen már számos tüntetést tartottak az afrikai országban, amelyeken elfátyolozott nők is megjelentek. A tiltakozók szerint az új szabályozás megsérti a hitet, a Korán tanításait és a mali emberek tradicionális értékeit. A demonstrálók, akik Allah árulóinak nevezték a törvény támogatóit, egyben bejelentették: életbe lépése esetén bojkottálni fogják a törvényt.

http://index.hu/kulfold/2009/08/22/a_noi_jogok_ellen_tuntettek_maliban/