A pucér keblek aranykora
A 17. századi angol asszonyok, királynőktől az utcanőkig, gyakran hordtak olyan ruhát, amely fedetlenül hagyta az egyik vagy akár mindkét mellüket - derül ki egy mentalitás-történeti kutatásból, ami a kor populáris kultúráját, azon belül is a népszerű ballada-illusztrációkat vette górcső alá.
A mell, mint az erényesség jelképe
Úgy tűnik, fedetlen keblekkel járni sokkal elfogadhatóbb volt a 17. századi Angliában és Hollandiában, mint manapság bárhol a világon. Angela McShane Jones, a Warwicki Egyetem történelemtanára akkor kezdett intenzíven érdeklődni a meztelen mellek iránt, amikor a Cambridge-i Egyetem gyűjteményében végigböngészett közel 2000, balladákhoz készült fametszetet. A British Librayben, a Skóciai Nemzeti Könyvtárban, a Harvard Egyetemen és más gyűjteményekben talált hasonló, akkoriban közkézen forgó táblácskák csak feltüzelték kíváncsiságát.
A ballada-táblák lényegében a popzene és a ponyvaregények szerepét töltötték be a korabeli Európában. Az Angliában mindössze fél pennyért árult táblácskákat a házalóktól és a vásározóktól bárki meg tudta venni, így a populáris kultúra meghatározó tárgyai voltak. A legtöbb fametszet egy 10-14 versszakból álló balladát illusztrált. A ma kutatója számára felettébb meglepő, hogy a fametszetek közül jópáron pucér mellű nő látható.
Jones szerint a balladák fametszetein látható nő-ábrázolások valóságosnak tekinthetők, azaz hűen követik a korabeli divatot. Abban az időben a nők csakugyan mélyen kivágott ruhát hordtak - olyan mélyen kivágottat, amely még a mellüket is szabadon hagyta. A festményeken látható fedetlen kebelnek rendszerint szimbolikus jelentése van, különösen akkor, ha csak az egyik látszik. Jones magyarázata szerint a magasabb körökből származó hölgyeket gyakran klasszikus nőalakként vagy szentként festették meg. Utóbiak mártíriumához pedig gyakran az is hozzátartozott, hogy levágták a mellüket.
Jones szerint a fedetlen kebel korántsem jelentett léhaságot vagy züllöttséget az 1600-as években. Épp ellenkezőleg, az ilyen ábrázolás a nő erényességét hangsúlyozta. "A fedetlen kebel a klasszikus, ifjonti női szépség kifejezője volt. A nő, ha meztelen felsőtesttel ábrázolták, akkor hamvas, vénuszi, érintetlen kebleit tárta a világ elé" - magyarázta Jones. "A felsőosztálybeli nők úgy óvták mellük szépségét, hogy nem szoptatták gyermekeiket, hanem dajkához adták őket."
A történész hozzátette: "Bár idővel az alsóbb osztályok asszonyai is átvették a szokást, biztos, hogy ez eredetileg az elit divatja volt. Olyan szokás, mely egyértelműen jelezte a felső osztályba tartozást, és hirdette a női szépség klasszikus ideálját. Ha egy feleség így öltözködött, férje büszke lehetett rá, hogy az asszony közszemlére tárja klasszikus szépségét. A nő számára pedig hibátlan keble fontos eszköz volt arra, hogy kimutassa erényességét."
Szex és mentalitás
Jones szerint a szokás Agnes Soreltől, egy 15. századbeli francia udvari szeretőtől ered. Az egyre terjedő divatot Angliában II. Mária királynő és Henrietta Mária, I. Károly király felesége honosította meg. Inigo Jones, a híres brit építész például olyan ruhát tervezett Henrietta Mária számára, amely a nő mindkét mellét teljesen szabadon hagyta.
Bernard Capp, a Warwicki Egyetem történész-professzora is egyetért abban, hogy az angol történelem bizonyos szakaszaiban a fedetlen kebel elég gyakori volt, és egyáltalán nem számított botrányosnak. Ezekben az időkben Capp szerint "a hiányos öltözet - a megfelelő társadalmi körökben és eseményeken - tökéletesen összeegyeztethető volt az erénnyel és a méltósággal".
Egy modern párhuzam: ezt nem nézték jó szemmel
Kritikusa azonban mindennek akad. Capp elmesélte, hogy konzervatívabb és az udvarba be nem járatos kortársak bizony kifogásolták az általuk kihívónak ítélt, a mellet szabadon hagyó ruházatot. A 17. századi puritán jogtudós, William Prynne azért kelt ki ellene, mert a színésznők is gyakran így öltözködtek. 1633-ban magát Henrietta Máriát is kritizálta, mikor az asszony maszkban és efféle öltözetben fellépett egy darabban. "A színésznők megrögzött kurvák ('women actors are notorious whores')" - írta a zord kritikus, kinek a kormány viszonzásul lecsapatta a fülét.
A pucér mellek divatja a későbbi századokban is vissza-visszatért az angol történelemben, meglepő módon még a prűdnek tartott viktoriánus korszakban is. Jones szerint ezekben a korokban az keltett volna megbotránkozást, ha egy nő vállát vagy lábát fedi fel, hiszen ezek a testrészek a korabeli mentalitásban sokkal erősebben kapcsolódtak a szexualitáshoz. "Azt hiszem, egy sor tényező befolyásolja, hogy a test mely részeit szexualizálja avagy deszexualizálja a köztudat" - mondta a történész. "Ma a női mell egyértelműen kötődik a szexualitáshoz, de nincs kizárva, hogy idővel ez a nézet újra meg fog változni."
http://www.mult-kor.hu/20091027_a_pucer_keblek_aranykora
