Magyarországon az 1880-as évek első felében kezdett elterjedni a kerékpár, 1882-ben megalakult az első magyar kerékpáros egylet is, a Budapesti Kerékpár Egyesület. Az egyre népszerűbb kerékpár (a századfordulóig több mint 150 kerékpáros kör alakult) eleinte csak a férfiakat hódította meg. A női kerékpáros még az 1890-es évek első felében is nagy feltűnést keltett.
A nők először szokásos utcai viseletükben ültek fel a „vasparipára”, azonban hamarosan tapasztalták, hogy az a ruha, amely megfelel egy rövid sétára, kényelmetlen kerékpározás közben. Arról nem is beszélve, hogy a szép selyemblúzok, kalapok, finom szövetből készült szoknyák, szalagok, csipkék könnyen tönkrementek egy-egy borulás során. Ezért szoknyáik aljába ólomnehezéket varrtak, hogy ne kerüljenek a küllők közék; kezükre finom szarvasbőrkesztyűt húztak, hogy ne törje fel a kormány; s akadtak akik a fűzőt is levették, hogy ne akadályozza őket az erőkifejtésben.
Sokkal célszerűbb és kényelmesebb viselet volt a kerékpározáshoz a nadrág. A nadrág nagyon bőven szabott térdnadrág volt, melyet harisnya vagy térdig érő kamásli egészített ki. Egy ilyen nadrágban kerekező nő látványát így örökítette meg egy korabeli fűzfapoéta:
„Bristol kerék, Helical-cső, Adria... Jaj, de formás a kisasszony vádlija! Aczél-bokát feszít pergő pedálja, Mikor magát a nyeregben Negédesen himbálja!”
Ma már komikus, hogy ennek a sportnak a művelését egyesek bátor női tettnek vélték látni. Felismerték a kerékpározás egészségügyi jelentőségét is, de az orvosok óvták a nőket a „túlzott” kerékpározástól; kb. napi 50-60 km-t 15–18 km/h sebességgel tekintettek még megengedettnek. A kerékpárversenyeket károsnak tartották. (Az első női kerékpárversenyt 1896-ban rendezték Magyarországon, ahol világos selyem blúzban és sötét bő térdnadrágban álltak a rajthoz.)
A női kerékpározást a közvélemény igen lassan fogadta el, de mivel nyeregbe szálltak az angol uralkodóház tagjai, a nemzetközi arisztokrácia dámái, majd a magyar arisztokrata családok fiatalabb hölgyei. Vidéken a vármegyei főispánok vállalkozó szellemű feleségei, a megyei és városi tisztikar tisztségviselőinek leányai és a feltűnést kedvelő fiatal színésznők, így elterjedt a kerékpározás, melyben szerepe volt a sznobizmusnak is.
A kor illemszabályai szerint úrinő nem járkált egyedül az utcán, így férjeik, férfi testvéreik, rokonaik és ismerőseik társaságában indultak el kirándulni, mely számtalan alkalmat nyújtottak flörtökre, csintalanságokra. Kitaláltak egy kerékpáros játékot is, melynek lényege abban állt, hogy először a férfiak üldözték a hölgyeket, majd miután ki-ki elérte a párját, együtt kellett a célba karikázniuk. Micsoda pompás lehetőségek!...
A kerékpározás, mint minden olyan dolog, melyet a hölgyek műveltek, így vált részévé a századfordulón az úri világ kollektív nagy játékának: a férjfogás és férjhez adás tisztes feladatának. A jó levegőn megnő a kedv a házasodásra – tartották a lányos mamák, s megbízható felügyelet mellett elengedték eladósorban lévő leányaikat kirándulni.
Lányok-fiúk mit szóltok?
Fotok: Kempelen Farkas Tankönyvtár, Jackson Library, Kempelen Farkas Tankönyvtár, uvm.edu, jwa.org, DaoineSidh,zazzle.com
