"Isten a nőt a férfi elé térdepelve teremtette" - állítja Calixthe Beyala, a kortárs afrikai irodalom kameruni származású, ma Párizs Belleville negyedében élő nagyasszonya, aki igen határozott és kevéssé hízelgő véleménnyel van a férfivilágról.
Lángh Júlia| Népszabadság| 2009. július 11.
"A városban néhány férfi megpróbálta újraéleszteni a hazafias lángot. "Haljunk meg a szabadságért!" Na, ezt azért nem akarjuk, mondták a nők. Nem érezték életcéljuknak, hogy szabadon meghaljanak, az élet, csak úgy egyszerűen, minősítő jelző nélkül, elegendőnek látszott számukra, nem láttak ennél messzebb, nem láttak magasabbra."
Pedig igazán megkapták a magasrendű eligazítást a "férfiak tökös diktatúrájában", ahogy Beyala szereti emlegetni.
"Szorraja a ruhámnál fogva húzott maga után. ťGyere, valami meglepő dolog történik itthon.Ť A meglepetés egy családi összejövetel volt, egyike azoknak a tökös diktatúráknak, amikor a férfiak, abban a hitben, hogy minden az övéké, a föld, az ég, a csillagok, a háttérbe zavarják a nőket és a herezacskóikat tetvészik."
Beyala indulatos, de nem általánosít elfogultan a nők javára. Nagyon tud haragudni, amikor alázatosnak és a férfihierarchia alá önként besorakozónak látja őket. Egyik regényében egy kamaszlány hazalátogat rég nem látott anyjához, miután hírét vette, hogy az váratlanul gyereket szült.
"Anyám a kunyhó ajtajában várt, ferdén sütött rá a nap, az a kis görcs ott lógott a mellén, anyám keze úgy görbedt rá, mint ló lábára a pata.
- Szép, mi? - kérdezte bamba mosollyal, mintha legalábbis az eget szülte volna meg. - Végre van egy fiam! Fölfogod ezt? Vége a nyomornak. Új élet kezdődik.
- Azon csudálkoznék - mondtam.
- Tudod - mondta ő -, én már látom, látom a jövőt, amióta a kisöcséd itt van.
- Ez nem a kisöcsém! Először is, ki tette ezt veled? Ki csinálta neked ezt a gyereket?
Úgy tett, mintha nem hallaná.
- Akármit is gondolsz, lányom, én egy varázslatos kertet látok, ahol a szenvedések véget érnek.
- Álmodozni szabad, mama, de nem látom, hogy egy gyerek, a te helyzetedben, bármin is változtatna, épp ellenkezőleg...!
- Túlságosan fiatal vagy ahhoz, hogy bizonyos dolgokat megértsél, kislányom. Ez egy fiú, és jól van ez így.
Nő is lehet már ügyvéd Nigériában
REUTERS - Luc Gnago
Ősidőkből jött mozdulattal megsimogatta a kis görcsöt. Azt mondta, ez egy fiú, tehát egy férfi, és egy férfi mindent megtehet, amit akar: maradhat mozdulatlan harminchat órán át egyhuzamban, várva, hogy leszálljon az éj; csupasz kézzel diadalmasan legyőzhet egy tobzoskát; és tudja sírás nélkül nézni, ahogy a fivére belei száradnak a napon, hogy nevezett fivér lássa, mi az, férfinak lenni, és jól van ez így; minden jól van, amit a férfi tesz és minden jól van, amit mond, minden jól van, amit nem tesz, és jól van a rossz is, amit tesz."
Bizonyára. Szívesen élcelődik ezen egyik kedvenc szerzőm, a Kongóban született, ma Kaliforniában élő Alain Mabanckou. Egyik kitűnő regénye egy kocsmát, az "Útrakelt hitel" nevezetű italmérést és törzsvendégeit mutatja be. A kocsma ellen a papoktól a megtért alkoholistákon át a grigrijük hatalmával fenyegetőző törzsfőnökökig mindenki kikelt.
"...jött a hétvégeken és ünnepnapokon fölszarvazott férjek szakszervezete is, azt állították, hogy ha az asszonyok már nem főznek jó ebédet, nem tisztelik a férjüket úgy, mint a hajdanvolt dámák, annak javarészt ez a kocsma az oka, azt mondták, hogy a tisztelet, az fontos, a feleség leginkább arra való, hogy tisztelje az urát, mert ez mindig is így volt Ádám és Éva óta, és ezek a jó családapák nem látták értelmét, hogy mi ok lenne forradalmi változtatásokra, úgy kell annak lennie, hogy az asszonyaik hason csússzanak előttük, és kövessék a férfiak utasításait."
Nem mindig lehet ilyen derűs iróniával szemlélni a helyzetet, mert vannak, talán ma már kevésbé, de a közelmúltban még voltak valóságos borzalmak. 1982-ben jelent meg egy máli író regénye, "A pókhálók", amelynek hősnőjét azért ítélték életfogytiglani fogságra, mert a falu nyilvánossága előtt nyíltan lázadva nemet mondott a szülei által férjéül választott, nála hatvan évvel idősebb, gazdag és gusztustalan férfinak. Ez a realista regény nem elszabadult írói fantázia terméke, a hagyományos törvénykezés valóban börtönbe küldhette a nőket engedetlenség miatt. Miként az is megtörténhetett, amit egy börtöntársnő mesélt.
Hosszú időn át élt boldog házasságban, mígnem kereskedő férje meggazdagodván, új, fiatal feleséget vitt a házhoz. Erre ő, az első asszony, elutasította a férj éjszakai közeledéseit, és egy idő múlva elhagyta a házát, visszaköltözött a szüleihez. De mi történt? Tudnivaló, hogy a gazdag férj jó viszonyt ápolt a város vezetőivel. Az asszony mesél:
"Szüleimet őrizetbe vették, engem a körzetparancsnok irodájába vittek. A parancsnok, anélkül, hogy bármit kérdezett volna tőlem, az őrrel leszedetett rólam minden ruhát, közben néhány korbácsütést kaptam, majd azt a parancsot, hogy feküdjek le a padlóra. Amit reszketve meg is tettem. Ekkor belépett a férjem, és a parancsnok és az őr jelenlétében közösült velem. A gyerekem ott sírt mellettem, az őr dobolt a lábával, a felsőbb hatóság képviselője pedig egy dallamot fütyörészett."
Ugyanebben a regényben az egyik rabot, egy fiatal nomád pásztorfiút arra kényszerítenek, hogy ő törje a kölest az őrök családjának. A kölestörés kizárólag női munka.
"Gyakran ismételte, magában beszélve, a végtelen kétségbeesés mélyén: A fajtám legutolsó férfia lettem. Már nem nadrágot hordok, hanem szoknyát, mint a nők."
Nemcsak az megalázó egy férfi számára, ha női munkát végeztetnek vele, de az is, ha kiderül, hogy netán erősen kötődik asszonyához. "A fehér párok karonfogva járnak, a férfiakat a kar köteléke hozzákötözi asszonyukhoz", mondja valaki megvetően. Az afrikaiak lenézik a magukat ekként megkötözni hagyó férfiakat.
A kiváló Ousmane Sembčne, nemrég elhunyt író és filmrendező, már 1960-ban megadta a nőknek a szólás szabadságát. Szakszervezeti gyűlés, férfiak vezetik, a közönség is többségben férfiakból áll.
"Hirtelen női hang hallatszott a terem végéből.
- Azt szeretném mondani...
- Csönd legyen! - kiáltotta néhány parancsoló hang.
- Ki szólt ott hátul? - kérdezte Konaté.
- Az egyik kelekótya nőszemély! - válaszolta valaki.
- Én mondtam a nőknek, hogy jöjjenek el - vágta rá Tiemoko. - Be akarnak jelenteni valamit. Gyere közelebb, Hadi Dia.
Tetovált ajkú, forradásos arcú nő közeledett. Erre az alkalomra a legszebb ruháját vette föl. Tiemoko hellyel kínálta maga mellett a padon.
- Hadi Dia, mondd el itt is, amit nekem már elmondtál. Nyugodtan beszélhetsz, nem kell félned, sem szégyellned magadat (...).
Még két asszony beszélt a nyilvánosság előtt, azután pedig hosszantartó csönd lett; mindenkit erősen felkavart ez az újdonság, hogy a férfiak körében fölszólalnak a nők."
Még a 90-es években is azt tapasztaltam egy nigeri faluban, hogy férfiak jelenlétében nemigen szólaltak meg a nők. És nagyobb összejöveteleken, például keresztelőn vagy választási gyűlésen, az összesereglő nép magától rendeződött két csoportba, külön a nők, külön a férfiak.
Az elszabadultan vad szatíráiról nevezetes Sony Labou Tansi egyik regényében a feleségek sztrájkba lépnek, teljes aszkézisre kényszerítve a várost. Azután döntést hoznak: házasságkötésnél ezentúl a nő adja a nevét a férfinak. Ez már sok. Legalábbis Elmano Zola hentesnek sok.
- "Adjanak nekünk himlőt és a világ minden gombáját, de ne a nevüket! - mormogta a hentes.
Nem tudni, Elmano Zola morfondírozása hogyan jutott a nők fülébe. Másnap reggel, amikor a hentesné kinyitotta a mélyhűtőt, álmos szeme még alig különböztette meg a tárgyakat, hirtelen meglátta a borzalmak borzalmát: férjének három darabját, a fogak között, pergamenpapíron, szemfestő ceruzával írva és körömlakkal aláhúzva ezek a szavak, amelyeket aztán mindannyian elolvastunk, forró könnyekben úszó szemmel: A nők is emberek."
http://nol.hu/lap/hetvege/20090711-nok
Calixthe Beyala - http://en.wikipedia.org/wiki/Calixthe_Beyala
