Sorok a reményhez

Solymos Ida, Sorok a reményhez

Akihez szólnék, nem kíváncsi
a kevésre, mit mondanék.
Napjaimra ránőtt a tárgyi
valóság: nincsen menedék.
Nem indulok feléje eztán
s nem címzek neki levelet.
A telefont kikapcsolhatnám:
nem csönget föl a szeretet.
Lefekhetnék a kocsiútra,
köthetném nyakam a kilincsre,
tegnapot a másnapra húzva
minek is krákogjak a nincsbe.
Csak a levegőt kapom ingyen
s a vámolatlan utakat.
Biztosabb lenne a kilincsen.
De talpamhoz remény tapad.