A Bírónők Egyesületének konferenciája a 16 akciónap jegyében, 2010.

A Bírónők Egyesületének konferenciája a 16 akciónap jegyében
2010.12.21. Jogi Fórum/ dr. Horváth Eszter
betűméretnyomtatástovábbküldésarchívumvéleményCímzett: Feladó:
2010. december 2-án a Bírónők Egyesülete a Közép-Európai Egyetemmel közösen szervezett konferenciát tartott. A konferencia programja, a november 25 és a december 10 közötti 16 Akciónap jelentőségének szellemében alakult. (A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. – a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen – és december 10. – az Emberi Jogok Nemzetközi Napja – között rendezik meg.)

A 16 akciónap

A 16 nap alatt a civil szervezetek és a magánszemélyek a nők elleni erőszakra kívánják felhívni a figyelmet. Szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják az erőszak áldozatait és nyomást gyakorolnak a döntéshozókra a nők elleni erőszak megfékezésének hatékonyabbá tételéért. Hazánkban is számos esemény folyt ez alatt a 16 nap alatt. Köztük volt a Bírónők Egyesülete és a Közép Európai Egyetem által közösen szervezett konferencia is.

Néhány szó a Bírónők Egyesületéről

A konferencia megnyitását a Bírónők Egyesületének rövid bemutatásával kezdte Dr. Galajda Ágnes az egyesület elnöke. Az egyesület a Bírónők Nemzetközi Szervezetének (International Association of Women Judges) Magyar Tagozata. Céljaik a nemzetközi szervezettel azonosulva a következők:
Elsősorban, de nem kizárólagosan bírónőknek ad lehetőséget az emberi jogokkal (leginkább a gyermekek és nők jogaival) kapcsolatos kutatások, az ezzel összefüggő eltérő nemzetközi gyakorlat, és a lehetséges együttműködés megismeréséhez. Segít felismerni az előbbi területeken megjelenő, nehézséget jelentő helyzeteket, és megtalálni a kezelésükhöz, megszüntetésükhöz szükséges eszközöket. Segít az európai és nemzetközi jogalkotási folyamatok megértésében, elősegíti a hátrányos helyzetű állampolgárok, nők, gyermekek emberi jogainak és egyenlő joghoz jutásának érvényesülését. Tájékoztatja a közvéleményt a nők emberi jogait elősegítő jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos igazságszolgáltatásról.
A konferencia szervezésével horizontális együttműködésre, a bíróságok nyitottságának megerősítésére törekedtek. A szervezéskor a 16 napból indultak ki. Ebben a 16 napban az áldozatok kerülnek a fókuszba. A bírák nem mehetnek demonstrálni, de empátiájukról a nyilvános megjelenés helyett ezen a fórumon is biztosítják az áldozatokat. A konferencia célja a jelenségek mélyebb és minél több oldalú megismerése.

A konferencia

A konferencia Dr. Kádár András Kristóf – a Helsinki Bizottság társelnöke – előadásával indult. Ellentmondásos helyzetre hívta fel a figyelmet, a nemzetközi egyezmények és az azokkal ütköző nemzeti jogszabályok kérdésére, illetve az ilyen esetekben alkalmazandó jogalkotói magatartásra. Az emberi jogok védelme a második világháború után vett új lendületet. Ekkor az államok maguk és egymás számára is kifejezték azt, hogy vannak olyan alapvető jogok, amelyek védelmét mindenkor biztosítani kell. Ez volt az a háttér, amikor a nemzeti emberi jogi katalógusokat tartalmazó nemzetközi egyezmények megszülettek. Ezek aláírásával az államok kötelezettséget vállaltak az emberi jogok érvényesítésére, ennek ellenére előfordulhat, hogy a belső normák nincsenek összhangban a nemzetközi jogi egyezményekkel. Dr. Kádár András Kristóf utalt a Bukta és társai kontra Magyarország-ügyre, ahol a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság a magyar állam ellen ítélkezett. Hazánkat azért marasztalta el, mert a rendőrség 2002 decemberében feloszlatta a Medgyessy Péter miniszterelnök ellen a Kempinski szálloda előtt tartott spontán tüntetést, amit az akkori miniszterelnök azzal váltott ki, hogy részt vett a román nemzeti ünnepen tartott fogadáson. Amiért a strasbourgi ítélet elmarasztaló lehetett az az, hogy a magyar gyülekezési törvény szövege eltér az egyezmény által megengedett jogkorlátozás terjedelmét illetően. Az előadó saját praxisából egy 15 éves fiú esetét mutatta be, akit 18 évesnél idősebb cellatársai kínoztak, megaláztak. Az Egyezmény a Gyermek Jogairól 37. Cikke kimondja, hogy „el kell különíteni a szabadságától megfosztott gyermeket a felnőttektől”. Ebben az esetben a nemzetközi egyezmény értelmében a magyar büntetés-végrehajtási intézet felelőssége megállapítható lett volna. Az előadó zárszavában hangsúlyozta, a jogalkalmazó jó döntésével és a nemzetközi jog bátor használatával az emberi jogok teljesebb módon érvényesíthetőek.

Nancy Gertner, amerikai szövetségi bírónő, a családon belüli erőszak önálló jelenségkénti értékeléséről, társadalmi, és jogi megközelítéséről és a bírói gyakorlatról adott elő. Kiemelte az összefogás jelentőségét a családon belüli erőszak elleni harcban. A szociális munkások, az egészségügyi dolgozók, az igazságügyben dolgozó szakemberek együttműködésében látja a megoldást. Nagyon fontos az adott ügy egyediségeire figyelni, viszont hangsúlyozta, hogy a családon belüli erőszak elsősorban nem egyéni, hanem szociális probléma, amely sok oldalról vizsgálandó.

Marianne de Rooij bírónő ismertette a hollandiai helyzetet, a nemek egyenjogúságát helyezve előadása középpontjába. Bemutatta az „SGP ügyet”. Az SGP-be (a holland nemzeti kálvinista párt) ugyan beléphettek nők is, de választott pozíciót és vezető szerepet nem tölthettek be. Mindezek ellentmondtak a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezmény (CEDAW) 7. cikkének. A végső ítélet 2010. április 9-én született meg. A bíróság úgy ítélkezett, hogy az SGP nem zárhatja ki a nőket a választásokon való jelölésből. Megerősítette továbbá, hogy a CEDAW kötelezi az államot atekintetben, hogy a nők a politikai élet minden szintjén részt vehessenek. A családon belüli erőszak elleni holland harc történetét a 2002. évi private violence - public issue (kb. privát erőszak – nyilvános kérdés) bemutatásával kezdte. A 2007. évben „Now its enough!” (kb. Most már elég!) címmel indítottak kampányt, és 2009 januárjától új jogszabály van a távoltartásról. A hollandiai helyzet ismertetésén túl kitért az európai jog jelentőségére, és az Európai Emberi Jogi Bíróság egyik kulcsfontosságú ítéletére az Opuz v. Turkey ügyben. Ez volt az első eset, amikor a Bíróság kimondta, hogy a nemi alapú diszkrimináció az Európai Emberi Jogi Egyezmény értelmében a diszkrimináció egyik formája. Törökországot így elmarasztalták, mivel az általános és igazságszolgáltatási passzivitás olyan környezetet teremtett, ami a családon belüli erőszakhoz vezetett.

Kérdéseivel a közönség elsősorban a gyakorlati megoldásokra fókuszált. A hazai tapasztalatból kiindulva a bírók képzésére és felkészülésére vonatkozó lehetőségekre kérdeztek rá. Hollandiában egy képzőközpont áll a bírák rendelkezésére mely új jogszabály esetén kurzusokkal készíti fel őket.

Ellen Hume médiaelemző, újságíró, a CEU professzora előadását a sajtó felelősségéről, és a közvélemény tájékoztatásáról tartotta. A családon belüli erőszakra, mint közegészségügyi feladatra hívta fel a figyelmet. Kiemelte a média-workshopok fontosságát a tájékoztatás minőségének javításában. Előadását megrendítő adatokkal támasztotta alá. Az Egyesült Államokban az erőszakos bűncselekmények egyharmada a családon belül történik, és e bűncselekmények 83%-át férfiak követik el.

Az ebédszünet sem telt „feleslegesen”: Szepesházi Péter bíró úr ismertette a Bírónők Amerikai Szervezetének San Franciscó-i konferenciáján szerzett tapasztalatait.

Délután Kende Anna Phd. pszichológus hétköznapi előítéleteinkről és következményeikről beszélt. Szemléletesen vázolta, hogy a kategóriák alkotásától sztereotipizálással hogyan jutunk el az előítéletekig. Előadásából megtudhattuk, hogy mi az az averzív előítélet és, hogy mitől veszélyes. Averzív előítélet esetén látszólag elfogadó magatartást tanúsítva látensen továbbra is előítéletesek maradunk, miközben kifelé elfogadónak mutatjuk magunkat. Ezzel a magatartással az a gond, hogy az elutasított számára továbbra is kézzelfogható az előítélet, viszont tenni ellene sokkal nehezebb. A közönség kérdésére – hogy miről ismeri fel egy bíró a saját előítéletét, és, hogy tud tenni ellene – Kende Anna azt válaszolta, hogy nem szabad leragadni a szűk keresztmetszetek vizsgálatánál, a problémát mindig összefüggésében kell(ene) nézni, és így megtalálni a helyes egyensúlyt.

A hajléktalan nők helyzetéről és társadalmi problémáiról Hoffman Kriszta és Buzás Endre tartott igen megrendítő előadást. Az ijesztő adatok mellett (a hajléktalan nők növekvő száma, a fiatalok és a nők arányának növekedése a hajléktalanok között, a nők részére rendelkezésre álló 193 férőhelyet Budapesten, hogy nőként az utcán túlélni mindemellett szinte lehetetlen, és sajnos még lehetne sorolni) számos a hajléktalanokkal kapcsolatos sztereotípiát is cáfoltak. (nem igaz, hogy a hajléktalanok mind alkoholisták, magányosak, vagy alacsony iskolai végzettségűek lennének)

A záró előadást Jeney Orsolya az Amnesty International Budapest igazgatója tartotta, „Nők elleni erőszak a világban” címmel. A nyilvánosság és a probléma tudatosításának szerepét emelte ki a nők és a családon belüli erőszak elleni küzdelemben.

Végül Galajda Ágnest idézném, aki összegzésében úgy értékelte az elhangzott előadásokat, mint fontos magvak elvetését, amelyek reményei szerint hatékonyan fognak növekedni, és segítségükkel tudatosíthatjuk és felismerhetjük, a még teendő lépéseket.