Nem tetszik a pécsi püspöknek a nőkiállítás

Nem tetszik a pécsi püspöknek a nőkiállítás
Index
2010. szeptember 23., csütörtök 11:55 | aznap frissítve
Mayer Mihály szerint a női szerepeket vizsgáló pécsi tárlat az istentagadó liberálisok legnagyobb blődségén, a "gender ideológián" alapul. A püspök a kiállításról a meghívóból tájékozódott, a képeket nem látta, de a gender mainstreaming-et emberellenesnek tartja.

Mayer Mihály püspök
A pécsi Hattyúház Galéria Engedetlenek című kiállításán nyolc lengyel női képzőművész munkái lesznek láthatók, amelyekkel az alkotók a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat kérdőjelezik meg. Mayer Mihály megyés püspök a megyei lapnak küldött levélben tiltakozott miatta: miként az Indexnek fogalmazott, a nemi szerepek vizsgálatával foglalkozó "gender ideológiát" az "istentagadó liberálisok legnagyobb blődségének" tartja.

„A lengyel kultúra ezúttal az általánosan elfogadott kulturális és társadalmi normák ellen lázadó nő szemszögéből jelenik meg. A kiállítás külön erre az alkalomra készült munkákat mutat be a performance, installáció, fotó, video, szobrászat vagy festészet segítségével” – áll a Pécs 2010 programsorozat keretében rendezett kiállítás ismertetőjében [1].


Mayer püspök szerint a kiállítás szellemisége szemben áll a keresztény családfelfogással, ezért a társadalom alapintézményeit fenyegeti. A kiállítást korábban Krakkóban is bemutatták, a magyarországinál jóval befolyásosabb lengyel katolikus papok azonban nem tiltakoztak miatta. A kiállítás ma délután nyílik, így azt Mayer püspök nem láthatta.

hirdetés
Mint azt a püspök az Indexnek elmondta, a kiállítás meghívója alapján alakította ki a véleményét, de nem a konkrét kiállítás, hanem az általa gender mainstreaming-nek nevezett törekvés propagálása ellen emelte fel a szavát.

Forrás: EKF
„A meghívóban szerepelt a gender mainstreaming kifejezés. Nem a konkrét kiállítás, és nem a képek miatt tiltakoztam: hanem az ideológia ellen, ami emberellenes. Az a fő mondanivalója, hogy mivel nincs Isten, nincs teremtés sem. Az ember kezdetben egynemű volt, és a szocializáció révén vált férfivé és nővé, a cél pedig megint egyneművé tenni az emberiséget, Ezért a férfi férfivel, a nő nővel való együttélését szépnek mutatja, a házasság pedig e nézet szerint tele van erőszakkal, bajjal, szomorúsággal.”

Abszurdnak hangzik

Mayer Mihály a kérdésünkre elmondta, hogy véleményét Gabriele Kuby A nemek forradalma című könyve alapján alakította ki, amit annyira fontos műnek tart, hogy elküldte az egyházmegye iskoláiba is a tanároknak.

A kiadó az alábbi szöveggel ajánlja a könyvet: „A gender ideológiája lopva beszüremkedett az Európai Unió szervezeteibe, és számos országban az állami intézményekbe, egyetemekre és más képzési központokba, sőt az iskolákba és óvodákba is. Meg kell alkotni az új gender-embert, aki maga dönti el, hogy férfi vagy nő akar-e lenni, leszbikus, meleg, hetero-, bi- vagy transzszexuális. Abszurdnak hangzik mindez?”

Mi a gender?

A gender tudomány (gender studies) elsősorban az angolszász egyetemeken kialakult, mára széles körben elterjedt diszciplina, mely a nemi szerepek társadalmi és kulturális aspektusait vizsgálja. A gender mainstreaming azt a közpolitikai törekvést jelöli, hogy a törvények és politikai intézkedések előkészítésekor mindig vizsgálják meg azok lehetséges következményeit a férfiakra és a nőkre nézve. Más szóval azt célozza, hogy az állami beavatkozások révén gyengüljenek a nemekkel kapcsolatos előítéletek és eltűnjenek az azokból fakadó társadalmi egyenlőtlenségek.


http://index.hu/kultur/klassz/2010/09/23/nem_tetszik_a_pecsi_puspoknek_a_nokiallitas/

Baloldali feminista hálózat

Egy középkori feminista - Hildegard von Bingen

Donna.hu - Egy középkori feminista
Szakál Florica - 2010.10.19., 0:01



Ha úgy gondoljuk, hogy a feminizmus és a nők egyenjogúságáért folyó küzdelem a modern világ egyik jelensége, érdemes felidézni egy régi történetet egy nőről, aki józan ésszel és megfontoltan hágta át az őt körülvevő falakat, hogy nőként érvényesülhessen a 12.században.

Hildegard von Bingen 1098-ban született, nemesi családba, de kolostorban nőtt fel. Felnőttként úgy döntött, ott éli le életét. Pár év múlva ő lett a zárdafőnök. Rendkívül széles körű tudása volt. Író volt és zeneszerző, sőt még ennél is több. Kortársai szentnek tartották, mert látomásai voltak, melyekben látta Istent. A hívei szerint csodákat hajtott végre. Annyi bizonyos, hogy jól ismerte a növények gyógyhatásait és fel is tudta használni őket. Bár a férfiakhoz hasonlóan őt is cölibátus kötötte, állítólag mégis szerelembe esett egy fiatal apácával, akit Richardisnak hívtak. Richardis nem sokkal megismerkedésüket követően távozott a rendből. Emiatt Hildegard nyilvánosan megsiratta őt, nagy közbotránkozást kiváltva ezzel. Kapcsolatukról keveset tudni, hiszen nagyon kevés forrás áll rendelkezésre.








Hildegard mindent megtett, hogy rendje tagjai számára a férfiakéhoz hasonló körülményeket biztosítson. Akkoriban az apácáknak a szerzetesekkel ellentétben nem volt kerengőjük (négyszögletes udvart körülvevő folyosó), de Hildegard addig járt a felettesei nyakára, amíg meg nem engedték, hogy az apácái számára egy elzárt kerengőt építtethessen.

Könyveket is írt. Leghíresebb művében a Látomások és kinyilatkoztatások három könyvében a látomásait beszéli el, de írt még egy kilenc kötetes enciklopédiát, természettudományokkal foglalkozó könyvet, sőt még orvosi értekezést is. Rendkívül nagy tudású nő volt.

Mindig kiállt a neme jogaiért. Akkora vagyonra és befolyásra tett szert, hogy érinthetetlennek bizonyult rosszakarói számára. Kapcsolatban állt olyan nagy történelmi alakokkal, mint Clairvaux-i Szent Bernát, aki a kor egyik legelismertebb teológusa volt, és ha a zárda ügyei nem úgy haladtak, ahogy Hildegard elképzelte, képes volt magánál a pápánál is fellebbezni, hogy ügyeit végigvigye. Bár magát „gyenge teremtmény”-nek titulálta, mégis sok nőtársával ellentétben hajlandó volt felemelni hangját az őt és zárdáját ért esetleges sérelmek ellen, főleg akkor, ha azoknak oka a neme volt.

Margarethe von Trotta rendezőnő filmet forgatott a nagyszerű középkori asszony életéről, „Víziók Hildegard von Bingen életéből” címmel. A napokban így nyilatkozott: Hildegard szenvedélyes volt, vad, makacs, de lojális, nagy tudású és mindig a hitének alávetve élte mindennapjait, de nemet mondott a nők elnyomására és az egyház felesleges dogmáira. Támogatta a nők iskoláztatását és a férfiaktól való függetlenedést egy olyan korban, amikor a nők még csak nem is örökölhettek. Reformjaival messze meghaladta korát.




„Számomra ez a film egy nagyon meggyőző portré lett Hildegardról.” Meséli Barbara Newman a Northwestern Egyetem Hildegard-kutatója. Furcsa, hogy mindezektől függetlenül az egyház nem kanonizálta őt és ünnepnapját sem tartják meg, csak a bencés közösségekben és németországi szülőhelyén. Az pedig felettébb érdekes, hogy XVI. Benedek pápa úgy nyilatkozott Hildegardról mint az engedelmesség és keresztényi alázatosság példájáról. – Hildegard köztudottan lázadó típus volt. Az egyház általában nem veszi figyelembe a történelmi tényeket vele kapcsolatban és inkább egy eszményített képet fest le Hildegardról.- meséli Barbara.



A film megítélése igen pozitív, ennek egyik fő oka, hogy nem vallási vitafilmnek szánták, inkább a nők felé hordoz üzenetet. „Az egyenjogúság vágya, úgy tűnik, már évszázadok óta megvan a nőkben, és időről időre nagy történelmi személyek, híres asszonyok történetei nyomán ráébredhetünk, mennyi lehetőségünk is van a 21. században nőként.„ - magyarázta a rendező. A film hamarosan a mozikba kerül és remélhetőleg a hazai közönség is találkozhat Hildegard történetével.

Egy lányról (An Education), 2009

Rossz nevelés – Egy lányról (An Education)
Írta: Rostás Eni
2010. április 03. szombat, 11:35


Magazin - Film





Mi történik akkor, ha a Hamupipőkébe oltott Audrey Hepburn fejét elcsavarja egy külvárosi dzsigoló? Izgalmasabb-e Párizs, mint Oxford? A latinmagolást vagy a fényűző aukciók és francia sanzonok hívogató világát választja egy 16 éves? Egy lányról – Kritika.



Nagy hiba lett volna nem leütni a magas labdát, gondolták a fordítók. (oh igen, már megint azok a fránya fordítók!) Ha van egy film, ami egy lányról szól, és még Nick Hornbynak is köze van hozzá, mi más lehetne a címe? Egyszer már bejött, nem igaz? Ha Hornby következő munkája egy kecskéről, esetleg egy mélytengeri planktonról fog szólni, akkor sem kell túl sokat gondolkodni a címadáson. Az Egy lányról forgatókönyve egy angol újságírónő, Lynn Barber azonos című memoárjából íródott. A Sunday Times írója saját kamaszkori liezonját regéli el azonos című írásában. Itt jön a képbe szárnysegédként a Pop, csajok, satöbbi kultírója. A rendező pedig nem más, mint az a Lone Scherfig, aki az Olasz nyelv kezdőknek és a Wilbur öngyilkos akar lenni című filmeket is jegyzi. Legújabb drámája a Sundance Fesztiválon közönségdíjat kapott, a Brit Független Díjátadón 6 kategória esélyese volt, főszereplőjét Oscarra jelölték.


Carey Mulligan




A sztori lehetne akár egy szabadon választott csillámporos tündérmese szinopszisa is. A fiatal fruska beleszeret a hercegbe, és boldogan élnek, amíg világ a világ. Plusz egy nap. Szerencsére az alkotók is tudják, hogy a hepiend már nem divat, és tettek róla, hogy erre a főszereplő leányzó is rájöjjön. Jenny élete – ne szépítsük – dögunalom. A szürke festékkel leöntött kispolgári létbe beletörődni kénytelen (ám képtelen) lány egy esős délutánon belefut Davidbe, aki sármos, okos és gazdag. Pont olyan, amiről minden tizenéves fruska álmodozik. Bár David homlokán ott villog a ne higgy neki, hazudik! felirat, a lány mégis beleszeret.

Jenny nyolctól kettőig csak egy átlagos diák, de délutánonként és hétvégén belekóstol a felső tízezer megrészegítő világába. Csillogó partik, puccos éttermek, vidéki hétvégék, párizsi kiruccanás, ruhák, ékszerek és egy jóképű férfi védelmező karja. Egy egészen pici dolog zavar be a képbe. A tanulás. A jobb sarokban a kultúra és gazdagság ígéretével támadó gonosz, aki a snájdig David képében csábítja a lányt, a bal sarokban a krétaszagú Oxford és a szülői elvárások. Két tűz között Jenny, a szerelmes tinilány. Jenny mindig arról álmodozott, hogy egy neves egyetemen folytatja tanulmányait, de a megnyerő mosolyú playboy új ajtókat nyitott előtte. A tanulás háttérbe szorul, a lány jegyei romlanak, tanárai aggódnak. És hogy mit szólnak mindehhez a lány szülei? Hát kérem, semmit. David anyucit és apucit is behálózza, sőt az ujjai köré csavarja, hogy aztán egy laza mozdulattal pöccinthesse vissza őket a poros, szürke valóságba.



Jenny otthagyja az iskolát, és közelgő esküvőjére koncentrál. A szigorú tekintetű tanárnő hiába kongatja izomból a vészharangot, a szerelem vak és süket. A utca végéről előkerül egy feleség és egy gyerek, Jenny szépen felépített látszatélete pedig szempillantás alatt romba dől. Anyuci ájuldozik, apuci meg vakarja a fejét, hogy lehetett ennyire önző, pénzéhes, vagy csak szimplán hülye. Peter Sarsgaardról eddig is tudtuk, hogy remek színész, Carey Mulliganre sem csak a bájos kis pofikája miatt várhat nagy karrier. Alfred Molina csont nélkül hozza a kisvárosi nyárspolgárt, aki egy kis pénzmagért a saját lányát is egy idősebb férfi karjaiba lökné.

Lehet, hogy az egész túl tanmeseszagú, és pár tinilánynak nem ártana kötelező tananyaggá tenni, de legalább nem moralizál, és nem ad a szereplők szájába vaskos életbölcsességeket. Igazi feel-good film. Élvezd!








Egy lányról (An Education) angol dráma, 2009

Rendező: Lone Scherfig
Szereplők: Carey Mulligan, Peter Sarsgaard, Alfred Molina, Dominic Cooper, Rosamund Pike, Matthew Beard, Ellie Kendrick, Sally Hawkins

Magyarországi bemutató: 2010. április 8.

Jane Austen magánélete (Becoming Jane, DVD)

Romantikus feminista születik – Jane Austen magánélete
Írta: Klimó Petra
2010. március 25. csütörtök, 12:52


Magazin - Film






A 18. századi Anglia félhamvas kisasszonyai engedelmesen házasodnak, tehetős férjet vadásznak, megélhetést alapoznak. Így szokás. Ciki, ha kilógsz a sorból, hát még ha megrögzötten az ellenkező irányba menetelsz. Miss Austen madárfüttyös délutánokon születő írásait szeli ketté a tapasztalat: szerelmi kaland, ifjonti hév és női öntudat formál új benyomásokat. Becoming Jane.

A filmesek szeretik Jane Austent, olyannyira, hogy a regényeiből született adaptációknak se vége, se hossza. Ezzel nehéz mellényúlni, a madárcsicsergős erdei sétát, szalagos kalapot, snájdig fekete katonatisztet lovon, bálban, álmélkodva – bármikor megveszem. A csecsebecsék iránti fogékonyságon nincs mit szépíteni, de Austent nem az üres szépelgés tette ennyire népszerűvé kétszáz éven át, hanem az időtlen humor, amivel megrajzolta alakjait: a 18. század végi angol arisztokrácia szűk világban mozgó, felfuvalkodott nemeseit, a nyomukban kapaszkodó modoros erkölcscsőszöket, vagy a megfőzhető, rajongásra erősen hajlamos csitriket, akiket agyafúrt svihákok szöktetnek meg házassági ígérettel.

Ám a feldolgozásra váró regények sajnos elfogytak (hat teljes művet hagyott az utókorra), így ésszerű megoldásnak tűnt a szerző magánéletéből gyöngynyakláncot fűzni. Akár örülhetnénk is, az olvasót mindig hajtja a kíváncsiság, kivel, mivel, hogyan és mit csinált az író, amikor éppen nem írt. De talán kissé drasztikus leegyszerűsítés Jane Austen regényeiből kifacsarni egy egész életutat. Milyen kényelmes is a feltételezés: Mr. Darcy hús-vér férfi volt (a valódi neve Lefroy, aki legalább annyira arcátlan, rideg és gőgös, éppolyan kimérten rakosgatta a lábait tánc közben, mint a papíron rajzolt utód), Jane Austen pedig alighanem hasonlóan lányregényes, bóktól csókig tapasztaló életet élt, akár a hősnői, tipródva értelem és érzelem kettőse között.


Jane Austen magánélete: Anne Hathaway és James McAvoy



Ugyan az írónő leveleinek tanúsága szerint valóban volt Austen életében egy Lefroy-epizód, csakhogy az ír ügyvéd mindenféle regényes maszlagtól lecsupaszítva mindössze nyári kaland lehetett. A kalandot persze 18. századi körülmények között kell értelmeznünk, könnyű fellángolás flörtbe csomagolva. Közel sem olyan orkánerejű, regényeket és későbbi irodalmi karriert alakító érzelmekkel, ahogyan a filmben látjuk.

Sebaj, nem kell görcsösen ragaszkodnunk a tényekhez, átlendülünk ezen a malőrön. Belerévedhetünk helyette James McAvoy (Darcy/Lefroy) bágyatag kék szemébe, akit szűziesen kamaszos ábrázatával egyszerűen képtelenség komolyan venni. És persze el kell nyomnunk az időnként ránk törő déjà vu-érzést is, amikor gondolatainkban keresgélünk, honnan is olyan ismerős a zongorából hamis hangokat kifacsaró lány, vagy a könyveibe temetkező Lizzy Bennet/Jane Austen. Mindezek mellett helyes kis történet egy induló írónőről, aki eleinte kiforratlan és dacos, de szenvedéllyel ír és szeret. Igyekszik kitörni az illem szabta közösségi keretek közül, s majdhogynem egy feminista kondíciójával újít regényirodalmat (és üti el a rögbilabdát). Könnyű vele elmélázni: a végén már szinte hajamnál fogva rángattam ki magam a Jane Austen-hangulatból vissza oda, ahol a jóképű fiatalemberek nem csak megközelítik az illendőség határait, hanem jócskán át is lépik azt. Szóval kell néha egy kis mezei virágos könnyfakasztás, de csak óvatosan adagolva.

Jane Austen magánélete (Becoming Jane, DVD)

Szereplők: Anne Hathaway, James McAvoy, Maggie Smith, Julie Walters, James Cromwell, Joe Anderson, Lucy Cohu, Laurence Fox
Rendező: Julian Jarrold
Forgalmazza: Budapest Film

Bírónők Egyesülete

Bírónők Egyesülete

A Bírónők Egyesületének konferenciája a 16 akciónap jegyében, 2010.

A Bírónők Egyesületének konferenciája a 16 akciónap jegyében
2010.12.21. Jogi Fórum/ dr. Horváth Eszter
betűméretnyomtatástovábbküldésarchívumvéleményCímzett: Feladó:
2010. december 2-án a Bírónők Egyesülete a Közép-Európai Egyetemmel közösen szervezett konferenciát tartott. A konferencia programja, a november 25 és a december 10 közötti 16 Akciónap jelentőségének szellemében alakult. (A 16 akciónapot 1991 óta világszerte november 25. – a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen – és december 10. – az Emberi Jogok Nemzetközi Napja – között rendezik meg.)

A 16 akciónap

A 16 nap alatt a civil szervezetek és a magánszemélyek a nők elleni erőszakra kívánják felhívni a figyelmet. Szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják az erőszak áldozatait és nyomást gyakorolnak a döntéshozókra a nők elleni erőszak megfékezésének hatékonyabbá tételéért. Hazánkban is számos esemény folyt ez alatt a 16 nap alatt. Köztük volt a Bírónők Egyesülete és a Közép Európai Egyetem által közösen szervezett konferencia is.

Néhány szó a Bírónők Egyesületéről

A konferencia megnyitását a Bírónők Egyesületének rövid bemutatásával kezdte Dr. Galajda Ágnes az egyesület elnöke. Az egyesület a Bírónők Nemzetközi Szervezetének (International Association of Women Judges) Magyar Tagozata. Céljaik a nemzetközi szervezettel azonosulva a következők:
Elsősorban, de nem kizárólagosan bírónőknek ad lehetőséget az emberi jogokkal (leginkább a gyermekek és nők jogaival) kapcsolatos kutatások, az ezzel összefüggő eltérő nemzetközi gyakorlat, és a lehetséges együttműködés megismeréséhez. Segít felismerni az előbbi területeken megjelenő, nehézséget jelentő helyzeteket, és megtalálni a kezelésükhöz, megszüntetésükhöz szükséges eszközöket. Segít az európai és nemzetközi jogalkotási folyamatok megértésében, elősegíti a hátrányos helyzetű állampolgárok, nők, gyermekek emberi jogainak és egyenlő joghoz jutásának érvényesülését. Tájékoztatja a közvéleményt a nők emberi jogait elősegítő jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos igazságszolgáltatásról.
A konferencia szervezésével horizontális együttműködésre, a bíróságok nyitottságának megerősítésére törekedtek. A szervezéskor a 16 napból indultak ki. Ebben a 16 napban az áldozatok kerülnek a fókuszba. A bírák nem mehetnek demonstrálni, de empátiájukról a nyilvános megjelenés helyett ezen a fórumon is biztosítják az áldozatokat. A konferencia célja a jelenségek mélyebb és minél több oldalú megismerése.

A konferencia

A konferencia Dr. Kádár András Kristóf – a Helsinki Bizottság társelnöke – előadásával indult. Ellentmondásos helyzetre hívta fel a figyelmet, a nemzetközi egyezmények és az azokkal ütköző nemzeti jogszabályok kérdésére, illetve az ilyen esetekben alkalmazandó jogalkotói magatartásra. Az emberi jogok védelme a második világháború után vett új lendületet. Ekkor az államok maguk és egymás számára is kifejezték azt, hogy vannak olyan alapvető jogok, amelyek védelmét mindenkor biztosítani kell. Ez volt az a háttér, amikor a nemzeti emberi jogi katalógusokat tartalmazó nemzetközi egyezmények megszülettek. Ezek aláírásával az államok kötelezettséget vállaltak az emberi jogok érvényesítésére, ennek ellenére előfordulhat, hogy a belső normák nincsenek összhangban a nemzetközi jogi egyezményekkel. Dr. Kádár András Kristóf utalt a Bukta és társai kontra Magyarország-ügyre, ahol a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság a magyar állam ellen ítélkezett. Hazánkat azért marasztalta el, mert a rendőrség 2002 decemberében feloszlatta a Medgyessy Péter miniszterelnök ellen a Kempinski szálloda előtt tartott spontán tüntetést, amit az akkori miniszterelnök azzal váltott ki, hogy részt vett a román nemzeti ünnepen tartott fogadáson. Amiért a strasbourgi ítélet elmarasztaló lehetett az az, hogy a magyar gyülekezési törvény szövege eltér az egyezmény által megengedett jogkorlátozás terjedelmét illetően. Az előadó saját praxisából egy 15 éves fiú esetét mutatta be, akit 18 évesnél idősebb cellatársai kínoztak, megaláztak. Az Egyezmény a Gyermek Jogairól 37. Cikke kimondja, hogy „el kell különíteni a szabadságától megfosztott gyermeket a felnőttektől”. Ebben az esetben a nemzetközi egyezmény értelmében a magyar büntetés-végrehajtási intézet felelőssége megállapítható lett volna. Az előadó zárszavában hangsúlyozta, a jogalkalmazó jó döntésével és a nemzetközi jog bátor használatával az emberi jogok teljesebb módon érvényesíthetőek.

Nancy Gertner, amerikai szövetségi bírónő, a családon belüli erőszak önálló jelenségkénti értékeléséről, társadalmi, és jogi megközelítéséről és a bírói gyakorlatról adott elő. Kiemelte az összefogás jelentőségét a családon belüli erőszak elleni harcban. A szociális munkások, az egészségügyi dolgozók, az igazságügyben dolgozó szakemberek együttműködésében látja a megoldást. Nagyon fontos az adott ügy egyediségeire figyelni, viszont hangsúlyozta, hogy a családon belüli erőszak elsősorban nem egyéni, hanem szociális probléma, amely sok oldalról vizsgálandó.

Marianne de Rooij bírónő ismertette a hollandiai helyzetet, a nemek egyenjogúságát helyezve előadása középpontjába. Bemutatta az „SGP ügyet”. Az SGP-be (a holland nemzeti kálvinista párt) ugyan beléphettek nők is, de választott pozíciót és vezető szerepet nem tölthettek be. Mindezek ellentmondtak a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezmény (CEDAW) 7. cikkének. A végső ítélet 2010. április 9-én született meg. A bíróság úgy ítélkezett, hogy az SGP nem zárhatja ki a nőket a választásokon való jelölésből. Megerősítette továbbá, hogy a CEDAW kötelezi az államot atekintetben, hogy a nők a politikai élet minden szintjén részt vehessenek. A családon belüli erőszak elleni holland harc történetét a 2002. évi private violence - public issue (kb. privát erőszak – nyilvános kérdés) bemutatásával kezdte. A 2007. évben „Now its enough!” (kb. Most már elég!) címmel indítottak kampányt, és 2009 januárjától új jogszabály van a távoltartásról. A hollandiai helyzet ismertetésén túl kitért az európai jog jelentőségére, és az Európai Emberi Jogi Bíróság egyik kulcsfontosságú ítéletére az Opuz v. Turkey ügyben. Ez volt az első eset, amikor a Bíróság kimondta, hogy a nemi alapú diszkrimináció az Európai Emberi Jogi Egyezmény értelmében a diszkrimináció egyik formája. Törökországot így elmarasztalták, mivel az általános és igazságszolgáltatási passzivitás olyan környezetet teremtett, ami a családon belüli erőszakhoz vezetett.

Kérdéseivel a közönség elsősorban a gyakorlati megoldásokra fókuszált. A hazai tapasztalatból kiindulva a bírók képzésére és felkészülésére vonatkozó lehetőségekre kérdeztek rá. Hollandiában egy képzőközpont áll a bírák rendelkezésére mely új jogszabály esetén kurzusokkal készíti fel őket.

Ellen Hume médiaelemző, újságíró, a CEU professzora előadását a sajtó felelősségéről, és a közvélemény tájékoztatásáról tartotta. A családon belüli erőszakra, mint közegészségügyi feladatra hívta fel a figyelmet. Kiemelte a média-workshopok fontosságát a tájékoztatás minőségének javításában. Előadását megrendítő adatokkal támasztotta alá. Az Egyesült Államokban az erőszakos bűncselekmények egyharmada a családon belül történik, és e bűncselekmények 83%-át férfiak követik el.

Az ebédszünet sem telt „feleslegesen”: Szepesházi Péter bíró úr ismertette a Bírónők Amerikai Szervezetének San Franciscó-i konferenciáján szerzett tapasztalatait.

Délután Kende Anna Phd. pszichológus hétköznapi előítéleteinkről és következményeikről beszélt. Szemléletesen vázolta, hogy a kategóriák alkotásától sztereotipizálással hogyan jutunk el az előítéletekig. Előadásából megtudhattuk, hogy mi az az averzív előítélet és, hogy mitől veszélyes. Averzív előítélet esetén látszólag elfogadó magatartást tanúsítva látensen továbbra is előítéletesek maradunk, miközben kifelé elfogadónak mutatjuk magunkat. Ezzel a magatartással az a gond, hogy az elutasított számára továbbra is kézzelfogható az előítélet, viszont tenni ellene sokkal nehezebb. A közönség kérdésére – hogy miről ismeri fel egy bíró a saját előítéletét, és, hogy tud tenni ellene – Kende Anna azt válaszolta, hogy nem szabad leragadni a szűk keresztmetszetek vizsgálatánál, a problémát mindig összefüggésében kell(ene) nézni, és így megtalálni a helyes egyensúlyt.

A hajléktalan nők helyzetéről és társadalmi problémáiról Hoffman Kriszta és Buzás Endre tartott igen megrendítő előadást. Az ijesztő adatok mellett (a hajléktalan nők növekvő száma, a fiatalok és a nők arányának növekedése a hajléktalanok között, a nők részére rendelkezésre álló 193 férőhelyet Budapesten, hogy nőként az utcán túlélni mindemellett szinte lehetetlen, és sajnos még lehetne sorolni) számos a hajléktalanokkal kapcsolatos sztereotípiát is cáfoltak. (nem igaz, hogy a hajléktalanok mind alkoholisták, magányosak, vagy alacsony iskolai végzettségűek lennének)

A záró előadást Jeney Orsolya az Amnesty International Budapest igazgatója tartotta, „Nők elleni erőszak a világban” címmel. A nyilvánosság és a probléma tudatosításának szerepét emelte ki a nők és a családon belüli erőszak elleni küzdelemben.

Végül Galajda Ágnest idézném, aki összegzésében úgy értékelte az elhangzott előadásokat, mint fontos magvak elvetését, amelyek reményei szerint hatékonyan fognak növekedni, és segítségükkel tudatosíthatjuk és felismerhetjük, a még teendő lépéseket.