kultúra - interjú
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=14230
"Felrepítenek és elejtenek" (Nyakó Júlia színésznő)
Tizenöt éves korától szerepel a vásznon, kőszínházi karrierje főként vidéki teátrumokhoz köthető, jelenleg a régi-új Stúdió K művésze. Kocsis Ágnes szemledíjas filmjében, a Friss levegőben egy vécésnénit játszik - oly hűen, hogy épp most nyerte el a hazai filmkritikusok díját. Magyar Narancs: A filmbeli lányát, Angélát játszó Hegyi Izabella nem sokkal idősebb, mint amikor ön először állt kamerák elé. Nem okoz gondot, ha valaki ennyire fiatalon kezdi a pályát? Nyakó Júlia: Nekem is eszembe jutott ez a párhuzam a saját sorsommal. Annak a lánynak a dacossága, a konoksága, akit Izabella a filmben alakít, a saját tinédzserkoromban játszott szerepeket juttatta eszembe. Remélem, hogy a Friss levegő nála is csak a pálya kezdete. Izabella érzékeny, törékeny kamaszlány, akit nem szabad magára hagyni - sok minden kettétörhet az életében, ha nem figyelnek oda rá kellőképpen. Ezért is olyan szimpatikus számomra a rendező, Kocsis Ági hozzáállása - követi Izabella sorsát, mellette van, bármikor felhívhatja őt stb. Sajnos engem annak idején magamra hagytak - amikor vége lett a Vasárnapi szülőknek, jött egy hosszabb szünet az életemben. Furcsa volt, hogy hónapokon keresztül ajnároztak, szeretgettek, aztán hirtelen megszűnik a nyüzsgés, visszakerül az ember a saját kis közegébe, amivel hirtelen nem tud mihez kezdeni. Én is üresnek éreztem magam körül mindent. A felnőttvilágban gyorsan felnőtté válsz, hiszen nagy a felelősség a válladon - ezt a terhet nem egyszerű ennyi idősen cipelni. Végül is Lugossy László, a Köszönöm, megvagyunk rendezője segített kimozdulni a mélypontról. Majdnem húsz évembe telt, amíg ezeket a korai filmjeimet meg tudtam nézni. Mindig megpróbáltam, de nem ment - nehezen tudtam elszakadni attól a gyerektől, akit a vásznon látok. MN: Hagyná, hogy a kisfiát is "felfedezzék"? NYJ: Semmiképpen. A gyerekkort végig kell élni. MN: A korai élmények nem térítették el a színészettől? NYJ: Soha nem akartam színésznő lenni. Eszembe sem jutott. Téved, aki azt hiszi. Nem gondoltam, hogy attól, hogy filmeztem, főszerepeket játszottam és kaptam mindenféle díjakat, színésznő vagyok. Nem igazán tudtam még tizennyolc évesen, hogy mi akarok lenni, és szerintem egészen más irányba mentem volna el, ha nem jön a film az életembe. Szerettem volna egy évet várni, hogy rájöjjek, mi is a dolgom a világban, de tizennyolc évesen rögtön felvettek a főiskolára. Olyan, mintha nem is én, hanem a pálya választott volna engem, és aztán nem tudtam volna tőle "megszabadulni". Ráadásul nem azért vettek fel, mert olyan ügyes lettem volna, hanem mert úgy találták, hogy ott a helyem, ezt kell csinálnom, erre születtem. Tudtam, hogy a színpadhoz nem értek, életemben nem mondtam verset a felvételi előtt, nemhogy színpadon játsszak. Nehezen is éltem meg, hogy valakitől elvettem egy helyet. Senkit sem akarok utólag megbántani, de nekem szellemileg nem adott sokat a főiskola, kicsit "dobozgyárszerűnek" találtam, nem éreztem, hogy érdembeli képzés zajlik, így el is jöttem végül. Aztán nyolcvanegyben Fodor Tamás hívott a Stúdió K-ba, ami nagy megtiszteltetés volt, mert azt tartottam az ország legjobb színházának, így nem mondhattam nemet. MN: Mikortól tekintett profi színészként önmagára? NYJ: A Köszönöm, megvagyunknál már éreztem valamit - saját technikákat találtam ki magamnak például arra, hogyan tudok eljutni egy sírógörcsig. De sokáig a levegőben lógott mindez számomra: színész vagyok?, ki vagyok?, mi vagyok? Mivel otthagytam a főiskolát, nem volt mögöttem olyan hivatalos képzés, amit felmutathattam volna. Ugyanakkor mégiscsak volt mögöttem tanulás, hiszen "gyakorlat teszi a mestert", és a Stúdió K sokat adott nekem. Olyan huszonnyolc éves lehettem, amikor rájöttem, mennyi mindent kell tenni ezért a pályáért, mennyire komolyan kell venni. Nagyjából akkor ébredtem rá, hogy na, ez az, amit csinálnom kell. Azóta sokkal tudatosabb vagyok. Egyébként szerintem olyan tízévente csinál egy színész olyat, amire azt mondhatja, hogy tényleg letett valamit az asztalra - nálam ilyen volt a Köszönöm, megvagyunk, Győrött a Sirály Másája, vagy Kecskeméten a Macbeth, amit a Katona Kamrájában is játszottunk. MN: A Friss levegőből Viola, a vécésnéni szerepe hogyan illeszkedik a sorba? NYJ: Szeretem ezt a filmet, de nehéz szerep volt. Az a fajta lelkület, szociális érzékenység, amit ismerek a régebbi filmjeimből, benne van ebben is, mindez azonban nem nyilvánulhatott meg, le kellett mindent fojtanom magamban, a beletörődést kellett gyakorolnom, ami sokkal bonyolultabb volt, mintha kiőrjönghettem volna magamat. Sokat segített a szereppel kapcsolatban, hogy időközben én is anya lettem - könynyebben megértettem a Viola és Angéla közötti viszonyt, hiszen nekem is gondot okoz néha, meddig mehetek el, beleszólhatok-e a gyerekem dolgaiba. Nyilvánvalóan ennek a kamaszlánynak kiskorában nem volt még gond, hogy az anyja vécésnéni, de ahogy az értelme nyiladozni kezdett, ezt egyre kínosabbnak találta, nem azt látta benne, hogy Viola tulajdonképpen mindent megpróbál, csak eltarthassa őt. Amíg egy gyerek együtt él a szüleivel, addig a szülő csak szülő a számára, aki megszabja, mit tehet és mit nem. Amikor a kötelék lazulni kezd, a gyerek kilép a családból, akkor kezdi emberként látni a szüleit. A legtöbb gyerek csak ilyenkor fogja fel, mit is tettek érte. MN: Szolnok, Győr, Kecskemét - érezte vala-ha hátrányát annak, hogy vidéken lett színésznő? NYJ: Persze. Sokszor tagadtak le, mondták, hogy nem érek rá, nem adtak ki filmezni. Egyszer Berlinbe kellett volna mennem például - eljött egy szerb származású német rendező ide, megnézte az összes filmemet, kiválasztott a szerepre, a színház mégsem engedett el, amiről elfelejtettek időben informálni. Képzelje, mit gondolhat rólam az a fiú! Hülye divat volt ez régen, és nem is csak Győrben csinálták. Nem hiszem, hogy irigység motiválta volna, de még ma sem tudom, valójában mi is. Miért gond egy színháznak, ha a színésze képernyőn vagy vásznon van? Magyarországon azt mondják, ha nem szerepelsz filmekben vagy a tévében, hogy "eltűntél", közben pedig nem tűnt el az ember, csak nincs reflektorfényben. Nagyon főváros-centrikus ez a pálya - sok zseniális színész van vidéken, akikről nem is tudnak. Talán egészségesebb arányokban kellene csinálni ezeket a dolgokat. Nem mindig ugyanazoknak kéne folyniuk a vízcsapból, hiszen ha állandóan szerepelsz, te sem tudsz töltődni. Nekem a nyolcvanas évek volt az az időszak a pályámon, amikor már én is untam magamat. Felrepítenek és elejtenek, de hála istennek, mindezt én elég jól éltem meg, nem törtem össze, nem gondoltam azt, hogy "jaj, istenem, senki sem gondol rám". Kell, hogy legyen az emberen egy burok, ami megvédi, mert ilyen ez a pálya. MN: A tavalyi szemlén négy filmben is láttuk. Újra beindult valami? NYJ: Szerintem ez nem így működik. Mellettem, ha mindig más okokból is, de sok filmszerep elment már - az Egy tél az isten háta mögött, a Kis utazás, a Rózsadomb vagy a Dallas Pashamende. Vagy semmi sincsen, vagy minden van egyszerre. Nem hinném, hogy ettől most kapkodnának utánam, legfeljebb észreveszik, hogy: jé, még él a Nyakó!
Hungler Tímea
Friss levegőAnya, lánya és a távirányító. Mindhármuknak bérelt helye van azon a pamlagon, amelyen Kocsis Ágnes filmjének legszebb jelenetei játszódnak. Nevezett bútordarab fontos kellék, nála már csak a szerényen bútorozott panellakás kiszolgált tévékészüléke fontosabb. Hiába kerülgetik mégoly kitartóan is egymást, A polip közös pamlagra ülteti a megfigyelt magányosokat. Kazetta bekészítve, felvétel indul: Cattani felügyelő hétről hétre ismétlődő esetei tartják össze úgy-ahogy a kétszemélyes családi egységet. A bal szélről a jó karban lévő vécésnéni mered a képernyőre, míg az ágy másik végében - Kocsis filmjében ez jelentős távolságnak számít - az egykedvű kamaszlány kuporog. A Friss levegő inkább az ő története, mint a felnőtteké, az ő magánya kevésbé színpadias, mint az aluljárói nyilvános vécében szolgálatot teljesítő anyáé. Koravén kamaszarcokban ez idő szerint, úgy tűnik, jól állunk, Mundruczóhoz és Fliegaufhoz hasonlóan ugyanis Kocsis is tökéletes arcot talált; a státusát tekintve amatőr, teljesítményét nézve azonban a profikat is lepipáló Hegyi Izabelláét. Hogy mi volt előbb, az arc vagy a szerep, rendező és színész magánügye, Hegyi Izabella arca mindenesetre olyan szépen zárt és hitelesen semmilyen, hogy azt tanítani lehetne. Szinte adja magát, hogy jó szokásunkhoz híven újra végigjárjuk a kapcsolatképtelenség minden bugyrát, az anyja foglalkozását szégyellő, párkeresési kísérleteit néma rettenettel figyelő nagylány közönyében mégsem a nagy magyar pesszimisták világlátása tükröződik. Kocsis borúlátása emberibb, bár semmivel sem elnézőbb, mint a férfirészleg tagjaié.
- köves - A Mokép bemutatója
Hungler Tímea; keretes: - köves -
