Nemi különbségek a kommunikációban

Becky Michele Mulvaney

Nemi különbségek a kommunikációban

Korunk, 2007 március

Nemrég kaptam egy katalógust, amelyben Cheris Kramarae és Paula Treichler feminista szakemberek felirataival ellátott pólókat reklámoztak. A blúzok felirata: „A feminizmus annak radikális kifejezése, hogy a nők is emberek.”1 Valóban úgy érzem, az elmúlt két évezredet azzal töltöttük, hogy ezt elfogadottá tegyük. Most tartunk ott, hogy az első lépésen lassan túljutunk: ez az első lépés jelenti azt a nehéz, hosszú távú küzdelmet, hogy a nőket emberekként elismertessük.

Miközben a történelem azt mutatja: a tény, hogy jogi szinten elismerést nyer a személyi mivolt, még nem jelent összehasonlítható/egyenlő bánásmódot is. A nők, mint más csoportok is, megnyerték a jogi elismerést, de továbbra is találkoznak a diszkrimináció kevésbé intézményes, de talán sokkal körmönfontabb és alantasabb formáival. Manapság, amikor a politikai, nevelési, szociális területeken kiemelt téma a diverzitásé, a konstruktív multikulturalitásé, az ezekre alapozott társadalom megteremtése fontos cél, talán nem szükségtelen a nemek közti kommunikáció problémáit kulturális témaként vizsgálni. Nem ez az egyetlen, a megfelelő, a legjobb módja a kérdés tanulmányozásának, de az elemzés számára alternatív keretet kínál, egy olyat, amely hatástalaníthatja a lehetséges offenzív és/vagy defenzív pozíciókat, amelyek a nemek témájának vizsgálatában adódhatnak.



Nemek és kommunikáció. Áttekintés

A kommunikációelméletek (mind a klasszikusak, mind a kortárs elméletek) két állítása segít ezt az áttekintést kontextusba helyeznem. Az első az, hogy a kommunikáció episztemikus, azaz a kommunikáció az a médium, amely által megismerhetünk dolgokat. Prótagorász szerint az abszolút igazság megismerhetetlen az ember számára, így az igazságot mindig emberi elvárásokhoz igazítjuk (doxa). Ehhez hasonlóan a jelenkori retorikai elméletírók azt állítják, hogy az igazság szociális konstrukció, amelyet a nyelv és más szimbólumrendszerek alakítanak.2 Például a tudományos diskurzus (retorika) által jutott az emberiség arra a meggyőződésre, hogy a világmindenség Föld-központú. Az emberek olyan mértékig elfogadták ezt a narratívát, hogy Galileit, aki egy Nap-központú szemléletet hirdetett, bebörtönözték.

A második állítás, hogy a kommunikáció axiologikus, azaz értékirányult. Minden kommunikációelmélettel foglalkozó szakember egyetért abban, hogy a nyelv szubjektív. Minden kommunikációs aktus követeléseket fogalmaz meg és állásfoglalást tartalmaz. Néhány elméletíró, mint Weaver, Eubanks, Winterowd azt állítja, hogy egyik nyelv sem semleges.3 És valóban, a kommunikáció minden formája állásfoglalást mutat, állásfoglalást, amely cselekvést implikál, és minden emberi cselekvésnek erkölcsi következménye van. A kommunikáció tehát felelősséggel jár.

A kommunikációs gyakorlat életünket alakító-meghatározó jelentősége nem kevésbé fontos a nemek vonatkozásában sem. Laurie Arliss azt állítja: „a kommunikáció az a folyamat, amelynek során megtanulunk nők és férfiak lenni, ugyanakkor következménye is arra vonatkozó kísérleteinknek, hogy nemünknek megfelelően viselkedjünk”.4 A feminista kritika leírásakor a retorikakritikával foglalkozó Sonja Foss pedig azt állítja: „Az emberi élet egy alapvető elemére, a társadalmi nemre koncentrál, és ez erőteljesen megváltoztatja a retorikára vonatkozó tudásunk formáját és tartalmát.”5 Vagyis az ember (társadalmi) neme egyszerre befolyásolja a kommunikációt, ugyanakkor eredménye annak. Lássunk néhány példát.

Egészen zsenge kortól a fiúk és lányok különböző nyelvi gyakorlatot sajátítanak el. A fiúk számára elfogadhatónak tartott kommunikáció, viselkedés a lányok számára nem ajánlott. Így a nők és a nyelv kapcsolatát vizsgálók megállapítják, hogy a nők két módon is megtapasztalják a nyelvi diszkriminációt: először abban, ahogy őket a nyelv használatára tanítják, és másodszor abban, ahogy az általános nyelvhasználat kezeli őket.6 Például a szociális rendben való helyzetüket tükrözendő a nők gyakrabban használnak kérdőszókat, jelzőket, töltelékszavakat, hogy mondandójukat finomítsák. Hasonlóképpen a nőket hagyományosan azáltal határozták meg, hogy melyik férfihez tartoztak. A foglalkozások esetében ismerős az a megkülönböztetés, hogy ez „férfias”, az meg „nőies”, „nőknek való”. Bár sok változás történt, a társadalomban megmaradt az a tendencia, hogy őrizze egyes foglalkozási ágak férfiasságát, férfias, férfiaknak való voltát (egy nőnemű orvos esetében doktornőről beszélünk, míg férfi párja a doktor).7 Amit a nemekről tanulunk, azt a nyelvhasználat tükrözi.

A kommunikációs gyakorlat nemcsak visszatükröz alapfogalmakat a társadalmi nemről, hanem meg is teremti a társadalmi nemekre vonatkozó kulturális felfogást. A társadalom által mint tudásanyagot generáló, ezért legitimnek elfogadott, privilegizált üzenetforrások a társadalmilag kötelező diskurzusok egész hálóját teremtik meg. Így a vallási, a mitikus, filozofikus, tudományos diskurzusok többek között arra tanítanak, melyek a társadalom számára az elfogadott értékek, és melyek a társadalmi nemekre vonatkozó szabályok. Nem véletlen, hogy az amerikai mítoszok az aktív férfiről és az őt támogató nőről szólnak, vagy hogy Platón a nőt mint alacsonyabb rendű férfit határozta meg, vagy hogy Arisztotelész szerint a nő deformált, rosszul sikerült férfi, mint ahogy az sem véletlen, hogy Aquinói Szent Tamás amellett érvelt, hogy Istennek nem kellett volna nőt teremtenie, vagy hogy a 19. század koponyakutatói szerint a női koponya kisebb mérete igazolja e nem alacsonyabb rendű társadalmi szerepét (ezzel elindítva a „csinos kis fej”-szerű retorikát), vagy hogy Freud úgy vélte, a nőknek kevés fogalmuk van az igazságról és így tovább.8

A mítoszok retorikai ereje, amellyel erőteljes világnézetet építenek, valósággal félelmetes. Ahogy Eward Said magyarázta: nincs ártatlan, ideológiamentes mítosz, mint ahogy „természetes” mítosz se létezik. Minden mítosz mesterséges, és egy-egy mítosz rossz sorsa, hogy ténynek tűnik, illetve ilyenként próbál feltűnni.9 Hasonlóképpen a vallási mítoszok különösképpen erőteljes retorikai narratív formák. A vallás „azért képes olyan hatásosan legitimálni, mert az empirikus társadalmak kétes valóságkonstrukcióit a végső valósággal kapcsolja össze”.10 Mindezek a privilegizált beszédmódok a jelentések hálóját teremtik meg, egy olyan, társadalmi szinten felépített világnézetet, amely történetileg zárta ki bizonyos embercsoportok tapasztalatát.

Ezen is túl, a tömegszinten mediatizált üzenetek a legújabb, erőteljes, technológiailag és retorikailag bonyolult startégiákat kínálják, amelyek a kulturális valóságot alakítják. A szépség-, élelmiszer- és reklámipar a legnyilvánvalóbb, leginkább kutatott példája a jelenkori, öntudatos mítoszkészítésnek. Ezek ellenőrzik a társadalmi nemre vonatkozó kulturális elképzeléseket (és elfogadott képeket), vagyis azt, hogy ki a férfi, ki a nő, milyennek kell lennie egyiknek, másiknak, mit jelent a férfias és mit a nőies.11 Elég a tömegtájékoztatás ma rendelkezésre álló megannyi formáját számba venni az egyszerű nyomtatástól az információs szupersztrádáig: a tömegesen mediatizált üzenetek megalkotásának (és ilyenek kézhez vételének) lehetősége szédületes. De szédületes az ezekkel való visszaélés lehetősége is.

A kommunikáció központi gond a nemek kérdésének megközelítésében. A retorikailag megformált üzenetek nagyrészt meghatározzák, mit tekintünk a tudásanyag részének, valamint azt is, hogy milyen jellegű tudást privilegizálunk, milyen értékeket fogadunk el.

A továbbiakban a kultúrának a kommunikációs gyakorlatban betöltött szerepe a társadalmi nem és kommunikáció kérdésének interkulturális megközelítéséhez vezet.



Interkulturális kommunikáció

Richard Porter és Larry Samovar meghatározása szerint interkulturális kommunikáció jön létre, „amikor az üzenet küldője egyik kultúrához, vevője egy másik kultúrához tartozik”. E téma a kommunikációval foglalkozó szakemberek érdeklődésének homlokterébe az 1960-as években került.12 Az interkulturális kommunikációval foglalkozó irodalom gyakran tárgyal szubkultúrákról (olyan faji, etnikai, regionális, gazdasági, társadalmi csoportokról, amelyek jellegzetes viselkedésmintákkal rendelkeznek, amelyek megkülönböztetik őket másoktól egy adott kultúra vagy társadalom egészén belül) vagy mellérendelt kultúrákról (ko-kultúra: cocultures; ez alternatív megnevezése a szubkultúráknak, amelyet Judy Pearson azért vezetett be, hogy hangsúlyozza: nincs szó ezek alacsonyabbrendűségéről az uralkodó társadalommal szemben).13 Pearson a mellérendelt kultúrát úgy határozza meg mint „egy közös elem által egyesített személyekből alkotott csoportot, amely egy domináns kultúrán belüli kultúrában él”.14 A nőkkel kapcsolatos és a nők által használt kommunikációs gyakorlatok jól illeszkednek mind a szubkultúra, mind a mellérendelt kultúra meghatározásaiba. Mi több, a szub- vagy mellérendelt és az uralkodó kultúra közti kommunikáció kimeríti az interkulturális kommunikáció fogalmát. E tudományterület kutatói beszédeiket gyakran indítják az interkulturális kommunikáció fő jellegzetességeinek azonosításával. Samovar és Porter például meghatározzák, amit ők „az interkulturális kommunikáció alkotóelemeinek” neveznek.15 Dorothy Penington ezeket az elemeket „szignifikáns kulturális alkotóelemeknek” nevezi.16 Mindezt szemléltetendő az interkulturális kommunikáció három elemét írom le, azokat, amelyekről a legtöbbet beszélnek. Ezt követően a társadalmi nemi kommunikációból vett példákon fogom bemutatni, hogyan hasznosítható témánk szempontjából az interkulturális kommunikációs keret.

A világnézet, a nyelv és a nonverbális kommunikáció (különösen az idő- és/vagy a térhasználat) az interkulturális kommunikáció leggyakrabban megnevezett elemei. A világnézet „egy kultúrának az olyan dolgok felé való irányulását jelenti, mint Isten, emberiség, természet, a világmindenség és más filozófiai kérdések, amelyek a léttel foglalkoznak”.17 Erre vonatkozó példa a természethez viszonyulás európai-amerikai és bennszülött amerikai (indián) módjának összehasonlítása. Míg a bennszülött amerikai az ember–természet viszonyt egységben szemléli (egynek lenni a természettel), az európai-amerikai viszonyulás emberközpontú. A vallási, filozófiai és tudományos diskurzusok retorikai formái arra irányulnak, hogy egy kultúra számára egységes világnézetet dolgozzanak ki.

A nyelv egy másik jellegzetes elem az interkulturális kommunikációban. A nyelv az a közeg, amelyen/amelyben egy adott kultúra a világszemléletét kifejezi. Mint a kultúra általánosságban, a nyelv tanult, arra szolgál, hogy gondolatokat hordozzon, ezenfelül értékeket, hiedelmeket, észleléseket, normákat is közvetít.18

A nyelv az interkulturális kommunikáció szempontjából fontos, ezt különösen akkor érzékelhetjük, amikor az egyes kultúrák különböző nyelveket használnak. Ám a jelentéskülönbségek egy kultúrán belül legalább olyan fontosak abban az esetben is, ha a két, kapcsolatba kerülő kultúra azonos nyelvet használ. Egy brit felszólítása amerikai barátja számára nem minden esetben érthető, ahogy erre Porter és Samovar megfelelő példák segítségével rámutat.

Egyes tárgyak, események, élmények és érzések megnevezése teljesen megegyezéses alapon működik: a közösség tagjai döntötték el, hogy az adott nevet használják az adott jelenségre. A nyelv egyszerre kommunikációs mechanizmus és a társadalmi valóságban való eligazodásra szolgáló kalauz.19

Végül a nonverbális kommunikációs viselkedés, az időre és térre vonatkozó elképzelések kultúráról kultúrára változnak. A proxemika, az a tudományág, amely az emberek térhasználatát tanulmányozza az interperszonális kapcsolatokban, felismerte, hogy „a különféle kultúrákhoz tartozó emberek különféleképpen viszonyulnak egymáshoz térbelileg”.20 A térhasználat segít a társadalmi kapcsolatok és hierarchiák megállapításában is.21 A nyugati kultúrákban az apa hagyományos helye az asztalfőn van, ezzel mutatva kiemelt szerepét a patriarkális társadalmakban.Hasonlóképpen a vezető beosztású lezserebb testtartást vesz fel, mint a beosztott. Az arabok beszélgetés közben egymáshoz nagyon közel helyezkednek el. A világnézet, a nyelvhasználat, a proxemika az interkulturális kommunikáció három alapösszetevője, amelyeket a (társadalmi) nemek közti kommunikáció eseteire is alkalmazni tudunk (úgy gondolom, más elemek is használhatóak lehetnének, de az adott keretek szorításában e három tipikusra koncentrálok).



A társadalmi nemek kommunikációja mint interkulturális kommunikáció

Az interkulturális kommunikáció alkotóelemei, ahogy azokat Porter, Samovar és Penington megnevezte, olyan pontok, amelyek érintésekor jelentős eltérések mutatkozhatnak a kommunikációs mintákban, a szokásokban és a hagyományokban az egyes kultúrák közt. Az ezeken a pontokon mutatkozó különbségek azt sugallják, hogy az interkulturális kommunikáció esetével állunk szemben. A világnézetben, nyelvhasználatban és a proxemikában mutatkozó különbségek az egyes nemek esetében azt jelzik, hogy ez a terület is az interkulturális kommunikáció egyik formája.

Bár a magyarázatok különbözőek, sok feminista kutató írta úgy le a női világnézetet, mint amely jelentősen különböző a férfiakétól. Carol Gilligan pszichológiai szempontból tekintve megállapítja: „a női identitás a kapcsolatban levés körül forog”, míg a férfi azonosságtudat „az elkülönülést és önállóságot hangsúlyozza”.22 Sok feminista kutató, amikor a nők jelenlegi és múltbeli vallási szerepét elemzi, olyan vallási gyakorlatokat elevenít fel, amelyek megelőzik a zsidó-keresztény hagyományt, és jobban tükrözik a női tapasztalatot a spiritualitásban. Amikor az ősi, a központba istennőt állító vallásokat írják le e kutatók, azt veszik észre, hogy e mitológiákban (és mai, felelevenített gyakorlatukban) az istennő a világ (a helyett a mitológia helyett, amely az istent a világ fölé vagy azon kívülre helyezi).23 Az istennő-metafizika, ha úgy tetszik, olyan világnézetet teremt, amelyre a föld, a természet tisztelete, nem a fölötte való uralkodás a jellemző. Így a női és férfi világnézet közti különbség mint az ázsiai és amerikai, az európai és bennszülött amerikai világnézet közti különbség jelentősen kihat a kommunikációra is.

Tulajdonképpen nehéz a világnézetbeli különbségről tárgyalni análkül, hogy a nyelvről ne beszélnénk, hiszen a világra vonatkozó szemléletünk a nyelvben és más szimbólumrendszerekben jut kifejezésre. Deborah Tannen You Just Don’t Understand: Women and Men in Communication (Nem érted: nők és férfiak kommunikációja) című könyvében amellett érvel, hogy „a férfiak és nők közti kommunikáció hasonlít a kultúrák közti kommunikációhoz, amely áldozatául esik az egymásnak ellentmondó stílusok összecsapásának”.24 Ez legalább részben annak eredménye, hogy a nők és férfiak általában különbözőképpen tekintenek a világra. Így nem véletlen, hogy a nők a beszélgetést a kapcsolat lényegének tekintik, míg a férfiak a beszédet arra használják, hogy kezükben tartsák az irányítást, megőrizzék függetlenségüket, és státusukat kiemeljék.25 Ahogyan a társadalmi kapcsolatokra vonatkozó felfogás (és a vele járó kommunikációs minta) különbözik a nemek közt, úgy különböznek a nemek világnézetben is.

A nyelv is kifejezi a nemek közti társadalmi helyzet különbségét. A nemekre és a nyelvhasználatra vonatkozó kutatások azt mutatják, hogy a női nyelvi stratégiák változatlan módon követik a nyugati társadalomban jellemző, alárendelt, nem agresszív női szerepkört. És a nőkre vonatkozó nyelvhasználat is ehhez hasonló.

A nyelvhasználat és világnézet annyira összefüggnek, hogy nehéz elválasztani őket egymástól. A nonverbális viselkedés, amely egy másik „nyelv”, hasonlóképpen különbözést mutat férfi és nő közt. Korábbi, a proxemikával összefüggő példánk mutatja, hogy a nemek közti kommunikáció az interkulturális kommunikáció formája.

„A tér egy kultúra elsődleges eszköze arra, hogy megmutassa: ki fontos, ki a privilegizált.”26 A nőknek és férfiaknak rendelt, illetve az általuk elfoglalt tér nagysága híven tükrözi a társadalmi nemi szerepeket. A nők esetében ritkább, hogy saját magánterületük legyen a családi otthonban. A munkahelyen a hagyományos női szerepkörökben, titkárnőként dolgozó nőknek általában kevesebb tér áll rendelkezésükre, mint amennyi a hagyományosan férfi szerepkörben dolgozó beosztottaknak jut.27

Abban is különbség van, ahogy a magánterükbe lépésre, a saját területükre hatolásra a férfiak és a nők reagálnak. Míg a férfiak agresszívek, a nők hajlamosabbak átengedni a térből, semmint a betolakodót kérdőre vonni.28 Ez csupán néhány példa arra, hogyan különbözik az egyes nemek kommunikációja az interkulturális kommunikáció alapelemeinek tekintett vonatkozásokban. A lényeg, hogy ezek a különbségek gondot okozhatnak a kommunikációban. Julia Wood könyvében (Gendered Lives, Communication, Gender, and Culture) egész fejezetet szentel azoknak a módoknak, amelyekben a gondok az oktatási rendszerben megjelennek. Woods listájának rövidített változatában számunkra ismerős témák kaptak helyet: a női szerepmodellek hiánya, a tananyagnak az a hiányossága, hogy a fehér férfi képviseli a standardot, míg a nő láthatatlan, előítéletes és egyoldalú kommunikáció az osztályban (a nőket sem a diák-tanár, sem a diák-tanácsadó viszonyban nem veszik komolyan).29

Woods a fejezet végén azt javasolja iskolai keretek közt a nemek közti kommunikáció vonatkozásában, hogy legyenek olyan programok, amelyek növelik a nemi különbségek iránti érzékenységet.30 De ennél konkrétabb javaslatot nem hoz. Ha ezekre a gondokra az interkulturális kommunikáció perspektívájából tekintünk, megjelölhetünk néhány olyan viselkedést, amely segíthet a nemek közti kommunikáció javításában.



Szempontok a nemek közti kommunikáció javítására

Az interkulturális kommunikációban a problematikus területek azonosítása segíthet megtanulni, hogyan kerüljük el ezeket. Laray Barna hat, az interkulturális kommunikáció útjában álló akadályt nevez meg: (1) a feltételezett hasonlóság, (2) a nyelv, (3) a nonverbális jelek félreértése, (4) előítéletek és sztereotípiák, (5) a kiértékelésre való hajlam, (6) nagyfokú nyugtalanság, szorongás.31

Az utóbbi akkor jelentkezik, amikor egy embert teljesen elzárnak saját kultúrájától – ez nem érvényes a nemek közti kommunikáció esetére (hacsak nem valamilyen kivételesen goromba kihasználás vagy a nagyfokú, nemi értelemben szegregált társadalom esete áll fenn). Ám a többi akadály tudatosítása sokat segíthet a nemek közti kommunikáció javításában.

Azáltal, hogy megtanuljuk: a férfi és a nő nem azonos, érzékenyebbekké válhatunk arra a tényre is, hogy a férfiak és nők értékei és céljai verbális és nonverbális kifejezésmódjukhoz hasonlóan különböznek. Ha tudatában vagyunk azoknak a társadalmi előítéleteknek és sztereotípiáknak, amelyek értelmében a másik nemhez tartozó „más” vagy „ellentétes”, ez segíthet e sztereotípiák elkerülésében. Bár létezhetnek a nemek közt kulturális különbségek, nem hathatós eleve igaznak tekinteni, hogy minden férfi szereti a sportot – ez legalább olyan kevéssé produktív, mint azt feltételezni, hogy minden ír rengeteg alkoholt iszik.

Az egyik legnagyobb gátló tényező az a tendencia, hogy a másik kultúráját a miénkhez képest alacsonyabb rendűnek tételezzük. Ezt az akadályt jó volna a társadalmi nemek kommunikációjának vizsgálatában elkerülni. Ahelyett, hogy bosszúsak lennénk, mert egy férfi kommunikációs stílusa agresszív, azt kellene felismernünk, hogy ez a stílus legalább annyira az ő identitásának része, mint ahogy az etnikai hovatartozás, a vallási hagyomány a kultúra része. Az interkulturális kommunikáció javítása érdekében a minősítő viszonyulás helyett a tudatosságot és másság iránti tiszteletet kellene alkalmazni.

Bodó Márta fordítása



Jegyzetek

1. Northern Sun Merchandising: Products For The Progressive. Minneapolis, Minn., Spring/Summer, 1994. Kramarae és Treichler kommunikációkutatók, legismertebb írásuk: A Feminist Dictionary. Pandora Press, London, 1985.

2. Ann Gill: Rhetoric and Human Understanding. Waveland, Prospect Heights, Ill. 1994. 45, 95–99, 109–201.

3. Gil: i.m. 51–52; Ross W. Winterowd: Rhetoric. A Synthesis. Holt, Rinehart, & Winston, New York, 1968. 1; Richard Weaver: Language is Sermonic. In: The Rhetoric of Western Thought. (Ed. James Golden) Kendall/Hunt, Dubuque, IA. 1976. 147–154.

4. Laurie P. Arliss: Gender Communication. Prentice Hall, Englewood Cliffs, NJ. 1991. 10.

5. Sonja K. Foss: Rhetorical Criticism. Exploration and Practice. Waveland, Prospect Heights, Ill., 1989. 151.

6. Robin Lakoff: Language and Women’s Place. Harper & Row, New York, 1975. Ld. még a legújabb kutatás összefoglalását Arliss: i.m. 12–26.

7. Arliss: i.m. 32–33.

8. Platón: Az állam. A szerző az angol nyelvű fordítást használta: Republic. Book V. Arisztotelész: Metafizika. Az angol fordítás címe: Metaphysics. Aquinói Szent Tamás: Summa Theologica. Carol Tavris–Carol Wade: The Longest War. Sex Differences in Perspective. Harcourt Brace Jovanovich, San Diego, 1984. 14. Freud levele Martha Bernayshoz, idézi Rosalind Miles: The Women’s History of the World. Salem House, Topsfield, MA. 1989. 222.

9. Edward Said: Orientalism and The October War: The Shattered Myths. In: Arabs in America, Myths and Realities. (Ed. Baha abu-Laban–Faith T. Zeadey). The Medina University Press, Illinois, 1986. 83.

10. Peter Berger–Hansfried Kellner: Sociology Reinterpreted. An Essay on Method and Vocation. Anchor Books, New York, 1981. 84–90.

11. Például Naomi Wolf: The Beauty Myth. William Morrow, New York, 1991. és Jean Kilbourne: Killing Us Softly. Advertising’s Image of Women. Documentary Films, Inc., Cambridge 1979.

12. Richard Porter–Larry Samovar: Approaching Intercultural Communication. In: Intercultural Communication. A Reader. (Ed. Samovar and Porter) Wadsworth, Belmont, CA. 1985. 15.

13. Porter–Samovar: i.m. 20.

14. Judy Cornelia Pearson–Paul Edward Nelson: Understanding and Sharing. An Introduction to Speech Communication. WCB Brown & Benchmark, 1994. 192.

15. Porter–Samovar: i.m. 24. Ők a következő „alkotóelemeket” azonosítják: percepció (ide sorolják a hiedelmeket, értékeket, attitűdöket, világnézetet és a társadalmi szerveződéseket), nyelvi folyamatok (ide sorolják a nyelvhasználatot és a gondolatmintákat) és a térhasználat.

16. Dorothy L. Penington: Intercultural Communication. In: Intercultural Communication. A Reader. (Ed. Larry A. Samovar–Richard E. Porter) Wadsworth, Belmont, CA. 1985. 31–36. Penington az ő listájára a következő elemeket veszi fel: egzisztenciális világnézet, kozmológia, ontológia. Nyelv, szimbólumrendszer, szkémák, hiedelmek, attitűdök, értékek, időbeliség, tér (proxemika), vallás, mítoszok, expresszív formák, társadalmi viszonyok, kommunikációs hálózat és interpolatív minták.

17. Porter–Samovar: i.m. 26.

18. Penington: i.m. 33.

19. Porter–Samovar: i.m. 27.

20. Uo. 29.

21 Uo. 29.

22. Diana K. Ivy–Phil Backlund: Exploring GenderSpeak. Personal Effectiveness in Gender Communication. McGraw-Hill, New York, 1994. 57.

23. Starhawk: The Spiral Dance. The Rebirth of the Ancient Religion of the Great Goddess. Harper & Row, San Francisco, 1979. 1–16. Ld. még Carol P. Christ: Why Women Need the Goddess. Phenomenological, Psychological, and Political Reflections. In: Women and Values. Readings in Recent Feminist Philosophy. (Ed. Marilyn Pearsall) Wadsworth, Belmont, CA. 1986. 211–219.

24. Deborah Tannen: You Just Don’t Understand. Women and Men in Communication. William Morrow, New York, 1990. 42.

25. Julia T. Wood: Gendered Lives. Communication, Gender and Culture. Wadsworth, Belmont, CA. 1994. 141–143.

26. I.m. 160.

27. Uo. 161.

28. Uo. 162.

29. Uo. 206–229.

30. Uo. 227–228.

31. Laray M. Barna: Stumbling Blocks in Intercultural Communication. In: Intercultural Communication. A Reader. (Ed. Larry A. Samovar–Richard E. Porter), Wadsworth, Belmont, CA. 1985. 330–338.

*A szerző a floridai Atlantic University kommunikáció tanszékének tanára. Az eredetileg szóban elhangzott szöveg egy 1994-ben könyvtárosok számára rendezett tanulmányi nap bevezető előadása volt. Forrás: http://feminism.eserver.org/gender/cyberspace/gender-differences.txt (letöltve 2007. január 28.)


http://epa.oszk.hu/00400/00458/00123/2739.html