Dóka Helga: A bibircsókos orrú férfi portréja

Dóka Helga: A bibircsókos orrú férfi portréja, Domenico Ghirlandaio (1449-1494)
"Domenico Ghirlandaio (1449-1494) a quattrocento festészet egyik jeles képviselője a reneszánsz idejéből. A korabeli festőkre jellemző, hogy vallási témájú képeiken ideális anya-gyerek kapcsolatokat ábrázoltak, ami által igencsak elrugaszkodtak a valóságtól. Ghirlandaio mindenkin túltett e tekintetben, hiszen “A bibircsókos orrú férfi portréja” című festményének témája egy nagypapa és unokája szeretetteljes kapcsolata. (...) A XVIII. században még szatirikus gúnyrajzzal illusztrálták az anyaszerepet vállaló apa figuráját. Igaz, volt egy-két humanista szerző, aki saját bevallása szerint elhalmozta szeretettel a lányait, de ez akkor is nagyon szokatlan jelenség volt a reneszánsz korában. Az apák nevelésben betöltött szerepe leginkább a fegyelmezésre korlátozódott.
A szeretetteljes anya-gyerek kapcsolat ábrázolása egyfajta kompenzálási lehetőség is lehetett a művészek számára, hogy kárpótolják magukat azokért a szeretethiányos évekért, amelyeket gyermekkorukban többnyire otthonuktól távol töltöttek egy érzelmileg sivár dajka társaságában. Ghirlandaio festményének témája: a nagypapa és unokája bensőséges kapcsolata még inkább idealizálja a korabeli családok érzelmi világát. A híres festőre egyébként is jellemző, hogy az elitréteg tagjait olyan eszményi légkörben ábrázolta, amilyenben látni kívánták magukat. Nem tudhatjuk például, hogy a nagyapa és az unoka valóban ennyire szerették-e egymást, de a képpel egyértelműen ezt akarta sugallni a művész.
A reneszánsz művészet egyik jellegzetessége a valószerű ábrázolás, aminek köszönhetően még az érzelmek is hűen tükröződnek az arcon és a testtartáson. Bár a nagypapa arcát elcsúnyítják az orrán keletkezett dudorok, mégis kifejezetten szépnek látjuk őt, ahogy gyengéd szeretettel pillant le unokájára. Szelíd mosolya, lágy vonásai és a fiút magához vonó karjai azt sugallják, hogy nem a középkori apákra jellemző tekintélyszerepben akar díszelegni, hanem szerető biztonságot és feltétlen támogatást kíván nyújtani a gyermeknek. Magas homloka a bölcsesség benyomását kelti, amihez még hozzájárul hosszú élete során szerzett rengeteg tapasztalata is. A kisgyermek hálásan és áhítattal tekint fel rá, kezét az öregúr mellkasához emelve, mintha csak szeretne hozzá felnőni. Talán azért tiszteli ennyire a nagyapját, mert általa megbecsülésben és figyelemben részesül, s bölcsességének köszönhetően példaképet jelent a számára."