Tompa Andrea

Tompa Andrea: A vagina története. LAM 2002;12(4):268-9.

"Ritkán fordul elő színházban, hogy egyetlen testrészről szóljon egy előadás. Talán az egyetlen emlékezetes (irodalmi) testrész Gogol Orr című elbeszélése volt, amelyben a főszereplő szürreális sétára indult Szentpétervár utcáin. A XXI. század esztétikai irányzataival összhangban most egy olyan műalkotás és előadás született, amelynek hőse a vagina.
Eve Ensler amerikai írónő műve, amelyet számos országban, és most már Kelet-Európában is játszanak, különleges módszerrel létrehozott szöveg. Az írónő több mint 200 nővel készített interjút, és aztán ezeket a beszélgetéseket szőtte drámai szöveggé, monológokká. (A szöveg most könyv alakban is megjelent a Dee-Sign Kiadónál.) A módszert, az interjúkon alapuló szöveggyűjtést ma főleg a londoni székhelyű Royal Court Theater, az európai kortárs dráma központja népszerűsíti. Számos országban születtek A Vagina Monológokhoz hasonló drámai szövegek, amelyeknek interjú-elődeit a szerzők egy-egy társadalmi csoporthoz tartozóval vették fel. Orosz rendőrök, öregek, utcagyerekek, angol bányászok estek e módszer áldozatául. A verbatim, azaz „szó szerinti” módszer lényege, hogy a valóságból vett, hiteles emberek és történetek képezzék a drámai szövet alapanyagát. Különböző drámaírókurzusokon ma nemcsak azt tanítják, hogy hogyan kell a felvett anyagot feldolgozni, hanem elsősorban azt, hogy hogyan kell kérdezni, hogyan lehet az embereket megszólítani, és hogyan lehet „olvasni” az alany magatartásából, a nem verbális jelekből.
Ensler minden beszélgetésének azonos témája van: a vagina. Különböző korú, felekezethez és társadalmi osztályhoz tartozó, különböző iskolázottságú és szexuális irányultságú nő beszél saját testrészéről. Élményeket mesélnek, felemelőket és egész életüket meghatározó negatívakat, szabadon asszociálnak, felületesen fecserésznek és a mélyben kutatnak, líraiak vagy feministán harcosak. Döntögetik a tabukat, nevén nevezik a ... megnevezhetetlent. "