A Filmkultúra egykori fõszerkesztõje, Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Mészáros Márta, Makk Károly közvetlen munkatársa, számos nagy sikerû, filmes tárgyú könyv szerzõje, a New York University tanára most forgatókönyvíróként is bemutatkozik Magyarországon. A Nobel-díjas portugál író, José Saramago Kõtutaj címû regénye ösztönözte a film megírására.
Magyar Narancs: Hogyan jutott a könyv megfilmesítésének gondolatára?
Bíró Yvette: A Kõtutajt hat-hét évvel ezelõtt olvastam, és annyira elbûvölt, hogy azonnal, ismeretlenül írtam Saramagónak egy levelet, amire meglepõ módon válaszolt is, nem túl biztatóan. A filmrõl ugyanis rossz a véleménye, attól tart, hogy látványos, ostoba hollywoodi katasztrófafilmet készítenének a könyvébõl, ezért sosem adott engedélyt egyetlen mûve megfilmesítésére sem. Az azonban elgondolkoztatja, hogy miért szeretem a Kõtutajt. Mikor találkoztunk, hamar megértés született közöttünk, áldását adta a tervemre, és a forgatókönyv egyes változatait is - hiszen mindig vannak változatok - õszinte meggyõzõdéssel hagyta jóvá, pedig se pénzem, se rendezõm, se producerem nem volt. Ezután még hosszú kalandok következtek mindezek megszerzésére, míg a munka végül elkészült. A forgatókönyvet franciául írtam, de ragaszkodtunk ahhoz, hogy a film a hitelesség kedvéért az eredeti nyelveken, portugálul és spanyolul szólaljon meg.
MN: Saramago könyvének középpontjában egy furcsa természeti jelenség áll: egy repedésnek köszönhetõen az Ibériai-félsziget leválik a kontinensrõl, és megindul a tengeren. Az ön számára mi miatt volt vonzó ez a történet?
BY: A könyv a 80-as évek közepén jelent meg, ami egybeesett Portugália európai csatlakozásával. Különös véletlen, hogy Magyarországon akkor mutatják be a filmet, amikor a csatlakozás most éppen napirenden van. Saramago számára azonban az elszakadás csak fantasztikus kiindulópont volt, hogy a maga bölcs és ironikus módján más emberi problémákra kérdezzen rá. A csatlakozás aktualitásán túl azon tûnõdik, mit jelent katasztrófával találkozni, jó ösztönökre hallgatva válaszolni, túlélni. Engem ez a probléma megszólított, hiszen olyan országból származom, ahol katasztrófaélményekben személyesen és nemzeti szinten is sokszor volt részem. A könyv a katasztrófa eseményeit nem szokványosan kezeli, arra világít rá, hogy egy szerencsétlenség az emberek számára összetartást, közelséget és barátságot is hozhat. Hiszen a film szereplõinek egész utazása arról szól, hogy az árral szemben is létrejöhet valami váratlan csoda. Ezek a csodák, mint a pikareszkben, az élet legköznapibb jelenségeibõl származhatnak, de a "kizökkent idõben" érzelmileg nagyra nõnek, ellenállhatatlan sodrásuk lesz: mint a szerelem elsõ látásra vagy az életre szóló barátság. Az ár pedig a pánik, a halál, a hisztéria, mindaz, ami egy kataklizma bekövetkeztekor általános. A történet megmutatja, mit jelent találkozni az ismeretlennel, egyszerre félni tõle és bízni benne. Engem fõként a regény meseszerû, ironikus szemlélete ragadott meg. Messzire kerül a közhelytõl, mi szerint rossz a rossz és jó a jó. Megfordítja a tautológiát, hiszen a mese arról szól, hogy vannak "kiválasztottak", akik a csapás súlya alatt is képesek a boldogságra. De ez nem zárja ki azt, hogy a balszerencse elmúltával mégiscsak beszélhetünk veszteségekrõl, ami nemcsak az emberi kapcsolatok lazulásában jelenik meg, hanem abban a könyörtelen tényben is, hogy van, "akinek meg kell halnia". Lehet, hogy a filmbõl mindez nem derül ki annyira, amennyire szerettem volna, de az íróval való egyetértésünk erre vonatkozott.
MN: A forgatókönyvírónak és a filmesztétának hogy tetszett az elkészült film?
BY: Minden megvalósulás más változatot jelent. A rendezõ birkózik a feladattal, hiszen nem egyszerû megteremteni azt a sejtelmes vagy varázslatos légkört, amiben van nedû, vagyis játékos, ironikus, sõt humoros réteg is. Nem tagadom, volt közöttünk vita a rendezõvel például a hangvétel, a tömörség és a ritmus vonatkozásában.
MN: A NYU-n forgatókönyvírást tanít. Mennyire követte a Kõtutaj elkészítésekor azt a módszert, amit a tanítványainak oktat?
BY: Én a rendhagyóságot tanítom. Növendékeimet arra próbálom ösztönözni, hogy találják meg magukban azt, ami egyedi, személyes. Gyûlölöm a szabályokat, a szakácskönyvrecepteket, Amerikában azonban a hagyományos szerkezet a divat. Aki velem akar dolgozni, az tudja, nem ez lesz terítéken. Az eredetiség persze nem tanítható, de felismerni, rávezetni lehet. Ami a Kõtutajt illeti, nyilván nem szokványos meseszövést követ.
MN: Pár éve tartott kurzust Magyarországon is a Színház- és Filmmûvészeti Egyetemen, a forgatókönyvíró osztálynak. Hogyan látja, lehetséges önálló szakként tanítani a forgatókönyvírást?
BY: Dramaturgiai alapfogalmakat biztos, de attól még nem születnek hatásos sztorik. Az NYU-n író-rendezõket képezünk, én ugyan írást tanítok, de nálunk a kategóriák nem ennyire merevek. Végigkísérem a filmet az ötlet születésétõl az utómunkálatokig. Segítek abban is, hogy megmenthessük azt, ami útközben elveszett, hiszen a forgatás során a mese logikája, különösen érzelmi logikája sokszor megtörik. Azt hiszem, alakot csak úgy lehet formálni, ha van elképzelésünk arról, hogy milyen a színész, milyen a valóságos környezete, az a szûkebb és tágabb világ, amiben él. Ehhez filmes érzékenység kell. Igaz, van Amerikában is olyan intézmény, ahol külön forgatókönyvíró szak létezik, amit kétségesnek találok, mert sajnos sablonok és klisék használata a következmény.
MN: Számos filmes tárgyú könyve, írása jelent meg magyarul, franciául, angolul is. Milyen alapon dönt egy adott téma vagy egy adott nyelv mellett?
BY: Egyszerûen azokról a filmekrõl és jelenségekrõl beszélek, amik érdekelnek. Tudom, hogy elfogult és erõszakos vagyok, de ez már javíthatatlan. Vitatkozni is szeretek, de rátalálni valamire a legjobb. A legutóbbi munkámban például, A nem tiltott határátlépésekben a film és a társmûvészetek kapcsolatát vizsgáltam, melyben az új technológiák megjelenése elég nagy földrengést okozott. Ezt például szerettem volna jobban megérteni.
A nyelv az egészen más dolog. Drámai és személyes kérdés. Természetesen magyarul tudok a legjobban, de bevallom, néha félek, hogy több mint húsz év távollét után saját anyanyelvemrõl is lemaradhatok. Persze minden más nyelv gazdagodás is, további variáció. Mégis, idegen nyelveken szükségem van segítségre, egy esszét meg tudok írni franciául, angolul, de egy könyvet nem, és nem is vállalkoznék rá.
MN: Dramaturg, forgatókönyvíró, tanár, esszéista. Melyik tevékenységét tartja a legfontosabbnak?
BY: Az életem úgy alakult, hogy a film családjába tartozom, a filmekrõl és a film számára szoktam írni, a filmrõl és a film számára tanítgatok itt-ott immár sok évtizede. Szeretem a szót, valamit a nyelv által körüljárni, "megtapintani", megmérni. Hiszem, hogy a dolgokról beszélni kell.
Hungler Tímea
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10269
